Losonci Ujság, 1918 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1918-01-13 / 1. szám
íosonii djsá$ POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: ▼ ▼ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓPÉSvreévre : : ‘!5:!: T Felelős szerkesztő: DR. VÁLYI BÉLA. ; hivatal: Egyes szám ára 20 fillér. ▼ ▼ Losonc, Jókai-utca 3.—»■■■' - ■. . — . ——.—;--------------------------------------------------------------------. J *** ■"**1 ■ w’ n ■<* -■ w'.- ' 1 *v/" «w- w- -4, :,iíuö3^fi‘ü’ XIII. évfolyam 1. szám. Megjelenik minden vasárnap. Losonc, 1918. január 13. A katonai követelések A katonai követelések csorbítatlanul fentartatnak, a nehézségeken át fogunk esni, — mondta a miniszterelnök a Voss. Zeitung munkatársának. Remélhető tehát, hogy a magyar nemzet jogos panaszainak egyike valahára mégis orvoslásra talál. Hogy miként, ma még részleteiben nem tudjuk természetesen, de hogy valami lesz belőle, arra a fenti szavakkal is Ígéretet tesz Wekerle, ki bécsi információk szerint bizakodással néz a jövő elé. Egyelőre várjunk hát türelemmel. A magyar hadseregnek meg kell lenni. A világháború tanulságai, a nemzetek önrendelkezéséről szóló e1 veknek általános hangoztatása után nem is lehet máskép. Ezt a kérdést ma joggal tűzhetjük már végre igazán napi rendre. A temérdek véráldozat mindent megérlelt erre. Szóljon az 1867. évi XII. t.-c. bármikép, a lepergett három és félév amellett bizonyít, hogy semmi sem örök a nap alatt, hogy nincsen törvény, mely egyszer el ne avulna. Ilyen ez is. És nem nebántsvirág. Hogy Ausztria küzd a meglevő változtatása ellen, — érthető. Mi ellen nem küzd Ausztria, ami magyar? Tudja, hogy a monarchia súlypontja nálunk van és fél, hogy a magyar hadsereg a mi megerősödésünk. Ezeken a nehézségeken azonban átfogunk esni, mondta a kormányelnök, ki bizonyára a Lajtán túli szomszédunkra gondolt. Megnyugtató, hogy a katonai reformok kérdésében bírjuk a király régen kifejezésre, juttatott «spontán elhatározását.» Alkotmányunk értelmében ez kell is ahhoz, hogy valamiből törvény legyen. Nem tett szolgálatott azonban az ügynek TiszaJ^tván akkc\,_mjdőn legutóbb párthívei körében a leterdést olyannak Ítélte, melyet «nem letet pártpolitikai célokra kisajátítani, miután az, ha megérik, ölünkbe hull.» Nem csoda, ha sokak szemében ezek a szavak egyedül azt a célt szolgálják, hogy odaát meglássák, menynyire könnyen tudna ő elsiklani a katonai kérdések felett és várni ölbe tett kezekkel a végtelenségig továbbra is, mikor hozza meg a nemzet régi kívánságát ő felsége «spontán elhatározása.» A múltak azt igazolják, "hogy mi valami nagyon elkényeztetve sohase voltunk. Ölünkbe érett gyümölcsként eddig csak terhek hultak. Elég volt a sült galamb-politikából. Azzal nem mehettünk soha semmire. Csak a zörgetőnek nyitnak ajtót. Tehát zörgessünk tovább. Szakadatlanul. Most az ideje, a háború alatt ! Falu és város. A háború mozgásba hozott mindent. Ennek folyamánya, hogy minden téren eltolódásokat észlelhetünk. A régi, háború előtti viszonyok megszűntek. A gazdag ember gazdagabb, mint háború slőtt; -» szegény ember még szegényebb, hacsak hadseregszállitással, kereskedelemmel, háborús iparral nem foglalkozott. Ugyanilyen eltolódásokat észlelhetünk, ha a várost és a falut hasonlítjuk össze. Békében a város volt mindennek a kötzéppontja. Az ipar, a kereskedelem, a tudomány, a művészetek itt találtak melegágyra s velük ide tolakodott a pénz is. Szükség-TÁRCA A vér. A Losonci Újság eredeti tárcája. Irta: Hegedős. Káplár Szekeres évek óta járja már a hadak útját. Ott volt a nagy zivatarokban, ahol úgy verte a vas az emberek seregét, akár a jégeső az érett termést, sokszor megbámulta a széles pólyák mezők csillagos éjszakáit és évek óta lenn lakott a hideg földben az embernél értelmesebb állatokkal. Mert az egerek meg a vakondokok nem keserítették mindenféle ravasz ármánykodásokkal és dühös erőszakosságokkal az egymás életét; nem örültek neki, ha a szomszédjukat az éltető tarlóról a kék magasságba kapta a mezei sas, ők csak élni és pedig lehetőleg jól, bőségesen és zavartalanul élni akartak. A vakondokok derült közönyösséggel pusztították a férgek generációit, az egerek pedig atavisztikus szorgalommal vetették magukat az emberek kenyeres zsákjaira. Előfordulhatott, hogy Összekülönböztek egy-egy jó falaton s ilyenkor mérges 'csipogással hancuroztak egymás testén, de azért még nem bocsájtottak egymásra lángnyelveket és fullasztó gázokat, mint odakünn, az emberek. Szekeres Mihály eleinte még értette valahogy a világnak ezt a szomorú sorját, mert hát való igaz, hogy mégse lehet csak úgy arnyiban hagyni az ilyen cudar gyilkosságot, de aztán később, mikor olyan végelláthatatlan patakokban folyt a fiatal férfiak forró piros vére, mikor cafatokba roncsolódtak az izmos ifjak ezrei, mikor élve temetkeztek a föld alá az akácos falvak fiataljai és vénei is, akkor már nem értett többé semmit és nehéz sóhajtással valotta be, hogy vagy ő van megbolondulva, vagy az egész világ. Tessék most kitavaszodott és még mindig itt kell állni, farkasszememet nézni ezzel a szerencsétlen ellenséggel, aki pedig épugy érzi a szép tavaszt, épugy szeretne haza menni a maga falujába és épugy itt vesztegel oktalanul és értelem nélkül, akárcsak a mieink. Most még minden csendes, csak néha csattan el imit-amott egy fegyver és csak éjszaka szólal meg olykor egy-egy álmos ágyú, de mintha hallaná is már a káplár a géppuskák félelmetesen egyhangú kattogását, amelyet elnyel az ágyuk tálkáinak belekbe markolászó kegyetlen bömbölése. Szép. szép ez a derűs unalom, de azért mégis csak megnépesedik egy-két hónap múlva ez a csendes mező, felsivitnak a halál vasmadarai és az egekre kiált a megcsonkított emberek siró ordítása. Majd megint felpattannak az emberiség erei és iszszonyu kortyokban issza be a szomjas föld a vért, apák és fiák meleg vérét, hü szeretők piros vérét, ártatlan ezrek párolgó vérét, a vidáman pezsegő, csendesen lüktető és most ime, feketére dermedt vért. Dehát mit tegyen az ember! Már ez ellen semmit se lehet. Csendes, rezignált komolysággal bólogatja okos nagy parasztfejét és egykedvűen döfködi a puskatussal az árokfenék szikkadt földjét, hogy olyan taktusra dong, mint a borzalmak idejének óraketyegése. Egyszer aztán kimarad a tempó, de csak a rövid idő múlva rákövetkező zuhanó hangú dobbanás kedvéért és az árokfal sövénykeritése mögül kikandikáló kis egér hosszú farka már a nehéz puskatus alatt vergődik. Sebesen jártatja körül riadt szemét és kétségbeesetten hánykódik a szegény kis féreg, de nincs menekülés. Fogoly lett menthetetlenül, áldozata szép kunkorodó farkának, ennek a büszke diszességnek
