Losonci Ujság, 1915 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1915-06-17 / 24. szám

X. évfolyam 24. szám. Megjelenik minden csütörtökön Losonc, 1915. junius 17. vm ÚJSÁG A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE ELŐF'ZCTÉ51 ARAKhElyBEN: ■ Községek, egyesietek, tovíbbí . ! , .SZERKESZTŐSÉG : rlSvreVr* 1 1 ! 4 K — f! ! Hógrádmegyel Tanítók és Körjegyzők Egyesülete tagjai részér* rés*zét Hletö minden k’özíernénylntézendö. Negyedévre ..................................2K — l> ® évi előfizetési díj 5 korona KIADÓHIVATAL* VIDÉKRE* ■ Eeyes szám éra 20 fillér ® Losonc, Kublnyl-tér II., hová az előfizeté-Egész évre.......................................10 K - f. ■ ■ *ek, hirdetések, mindennemű pénzkülde­r?'-re............................................5K-I. " Hirdetések Jutányos áron vétetnek fel a kiadóhivatalban. _ mények és a lap szétküldésére yonatkoző Negyedévre 2 K 50 f. fa ■ felszólalások intezendők. A garri bald isták. Alá környékén fosztogatnak a garri­­baldisták, — mondja Höfer olyan egy­szerűen és olyan magától értetődőnek állitván be a dolgot, mintha azt mon­daná, hogy az eroplánok a levegőben repülnek. A tüzér ágyűz, a gyalogos gyalogol, a huszár felderít, a ló rug, a macska nyávog, a kutya ugat, a garri­­baldista lop. Csupa sarkigazság, amin Höfer nem is háborqdik fel és ez a felnemháborodás nagyon gondolkodóba ejti az embert. Valóban, a garribaldista lop, mert a garribaldistára, ha hazafias lelkesedés egyéb élő megtestesüléseit is keressük, bizton rájuk akadunk ott, ahol lopnak, vagy pestiesebben: ahol lopva lesz. Mikor a belga hazafiakban nagyon kifakadt a honszerelem, kira­bolták a német üzleteket, mikor a fran­cia honfi szive sajgott, kirabolta a me­nekülő idegeneket, — lám a latin kul­túra ragályos mikor az angol honfi szent érzelmei már nem bírták ki tett nélkül, az angol honfi kirabolta a né­met ékszeres boltokat és mikor az olasz patrióta először eszmélt arra, hogy ő tulajdonképen imádja honát, a mámor legkezdetén rabolt Milánóban és ha pláne harci vágyig fülik az olasz hév, akkor garribaldistává lesz az olasz és bus honfiúi haragjában újra csak rabol. Nem pusztít: rabol, — tehát az értékes holmikat magával viszi, s a harag pa­­roxizmusában sem feledkezik meg ma­gáról annyira, hogy az idegen és ellen­séges ékszerrel oktalan haragot tartson, miután gazdáját már leölte, s igy ha­zafias fájdalmára elegendő irt talált. A legelemibb indulatok legőszintébb, ro­hamszerű kitörése Antántéknál rablás­sal jár, jeléül annak, hogy ez az ösztön, ami legelevenebben él a latin kultúra pompázatos hüvelye alatt. A háború sok békében kulturparancsokkal tiltott emberi tevékenységet megengedetté szabadit, s amidőn szükséggé lesz az a máskülönben illetlen dolog, hogy az emberek egymást öljék, egyszeriben szentté válik a haragos gyűlölet is, amely ezt a tevékenységet előmozdítja. A rohamszerűen jelentkező harag elő­ször a kultúrát hántja le az emberekről, s mindenki olyan lesz, amilyen leg­benső lényében, s ha azt látjuk, hogy az a fellázadó harag a németeknél el­szánt, dühös szervezkedésben, nálunk magyaroknál hetyke, virtusos, szinte humoros, tehát azért mindig embersé­ges, romantikus katonahevületben és ántántéknál föltétlenül gondos és mód­szeres rablásban jelentkezik, akkor le­hetetlen egyre azt nem gondolnunk, hogy a fajták értékét nem a kultúra mekkorasága, hanem a kultúra mögött rejlő lényeges kvalitások határozzák meg. A latin ragadozó ösztön a kul­túra mögött is élt és diplomáciák és világok sorsát intéző hatalmak tetteiben most utólag világosan láthatólag műkö­dött, s amint ők egyre a porosz mili­­tárizmust ordítják az európai népek elhárítandó veszedelmének, úgy fogjuk mi, de kétségtelen bizonyítékokkal, a latin macskatermészet, a semmi kultú­rával nem civilizálható latin rablóösztön közveszélyességét hangoztatni, s elibük tárjuk majd saját képüket Hőiéinek ebben a mondatában: A garribaldisták fosztogatnak. Mert amikor ideát szent áldozatkészség van, akkor odaát a sacro egoismo ennek a megfelelője. (U. N.) Gyerekek fel a padlásra! Pár adat a sebesült katonák életéből. Tudom, hogy amikor a fenti címet az édes anyák elolvassák, dobban egyet a szivök és a padláson elraktározott összes holmik nevében adják ki az utasítást, hogy «nem szabad». De biztat a remény, hogy ha elolvassák ezeket az adatokat, mégis csak felküldik a gyerekeket a padlásra, hogy «jó van no, hát csak menjetek'. A sebesült katonák között állandóan fel­hangzott a panasz, hogy nem tudnak mit csinálni, adjunk nékik olvasni valót. Én az­után elkezdtem kérni olvasni valót. Először lapokat. A városi főszámvívő úr mindjárt rendelkezésünkre bocsátott egy lapgyüjtő ládát a Kubinyi-téren, de nagyon vékonyan gyűlt a lap. Fogtam magam, végigjártam az iskolákat és elpanaszoltam mindenütt, hogy kevés a lap, azóta van 80—140 példány naponta. Van közöttük sokszor egy-két he­tes, vagy éppen hónapos újság. Nem baj, összegyűjtöm őket és amikor együtt van­nak, elrendezem napló szerint. Vegyesen, így aztán összejön egy hónapi anyag. Mi­kor uj szállítmány érkezik, akkor megkér­dem a sebesülteket, hogy szeretnék-e végig­olvasni azokat az eseményeket, amelyeket ők is segítettek megcsinálni ? Olyan öröm­mel fogadják, ami egyenesen kényszeríti az embert, hogy újabb örömeket szerezzen nekik. Jön aztán a többi is. Képes lapok kellenének, füzetek, könyvek. Hát csak szólni kell, hogy mire van szükség, előteremti azt mind a gyerek. Egyszerűen érthetetlen, hogy mit tud a gyerek. Valami kifogyhatatlan ára­datban hordja össze a sebesülteknek az oly drága olvasni valót. Egy pár kedves adatot itt közlök: Egy édes apától kértem az eldobott köny­veiből egy párat. Meg is Ígérte, aztán pár nap múlva mentegetődzik előttem, hogy nem tudja odaadni a könyveket, mert a kis lanya elvitte a sebesült katonáknak. (Azért a kezembe került.) A Darkó Pista már el­hordta az ősszel minden nélkülözhető köny­vét, hát ide adta, ami még maradt. Egy csomó gyerekujságot és füzetet. Nem volt lelkem visszautasítani a gyereknek való ol­vasni valót, hát úgy segítettem a dolgon, hogy ha van a sebesültnek gyereke oda­haza, hát adok néki belőlök, hogy, vigye haza, jó lesz otthon a gyerekeinek. És a se­besülteknek nagyobb örömet szerez, mintha maga egy kötetet kapna. De talán legmeghatóbb a kis Fürst Ró­­zsika esete. Kapott a «Cimbi» bácsitól egy kis bőrtáskát, benne egy kis bőrerszényt, amekkora dukál egy 4 éves kis leánynak. A kis erszénybe, hogy egészen üres ne le­gyen, adott még a Cimbi bácsi 4 fillért. Hogy-hogy nem, a 4 fillér elkezdett nőni, növekedni, egy kis leányra nézve szédüle­tes arányokban és lett belőle 1 korona 26 fillér. Ennyi pénz már gondolkodóba kell, hogy ejtsen egy 4 éves kislányt, mert ezzel már lehet valami nagyot kezdeni. Mit kezd­het egy kislány egy ilyen nagy összeg bir­tokában, minthogy elmegy, a cukrászdába. Ez nagyon természetes. Én azután elkezd­tem kérni a kislányt, hogy ne költse el azt a sok pénzt most cukrászdára, mert most másra kell a pénz, inkább adja oda a se­besült katonáknak. A kislány egy pillanatig habozott, de édes anyja egy biztató szavára átadta az egész összeget a sebesült kato­nák számára. És most, ezekben a napokban ez is természetes, hogy egy kislány letud­jon mondani legdrágább vágyáról, hogy se­gítsen a sebesült katonák nehéz gyötrelmén és egy kis örömet szerezzen nekik, amire azoknak igen nagy szükségük van. Egy kép elevenedik meg előttem. • Egyszer a Jézus ott ült a jeruzsálemi templom ajtajában és nézte a kitóduló népet. «És mikor feltekin­tett, látá, hogy a gazdagok hányják az ő ajándékaikat a perselybe. Láta pedig egy szegény özvegy asszonyt is, hogy abba két fillért vete és mondá: Igazán mondom nék­­tek, hogy e szegény özvegy mindenkinél többet vete — mert ez az ő szegénységé­ből minden vagyonát, amije volt, odaveté* és igy lesz előttünk világossá a Jézus ama tanításának mély értelme, ha olyanok nem lesztek, mint a kis gyermek, semmiképen nem mehettek bé a mennyek országába. Bár végtelen köszönettel tartozom a sebe­sültek nevében Losonc város egész társa­dalmának, amely megértő szívvel teszi lehe­tővé, hogy minden magyar és német sebe­sült legalább egy-egy iratot, vagy éppen könyvet kaphat immár olvasás végett és lehetetlen meg nem emlékeznem Winkler Anna őnagysága odaadó támogatásáról, aki­nek segítségével közel 200 kötetes könyv­tár birtokába jutottunk. Ott vannak a szi­vünkben özv. Ujházy Sándorné, Várady

Next

/
Oldalképek
Tartalom