Losonci Ujság, 1915 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1915-11-11 / 45. szám

X. évfolyam 45. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losonc, 1915. november 11.

LOSONCI ÚJSÁG

A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS48-AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE

ELŐnZETÉS. ÁRAK HELYBEN: ■ Községek, egyesületek, továbbá a ! , SZERKESZTŐSÉ0;

PfíévreVrT 4 K — ! Kógrádmegyel Tanítók is Körjegyzők Egyesülete tagjai rétién részét ülető minden k’özíernény^ntfaendS.

Negyedévre.................................. . 2 K — i. ■ évi előfizetési dij 5 korona. KIADÓHIVATAL«

Egész évre . . V,DÉKRE* . I0 K — I. S Egy“ SZám 4ra 20 ,,,lér- Z i^r^ÄndznÄSt

Negyedévre ! ! ! j ! j j £ f0 V U Hirdetések Jutányos érőn vétetnek fel a kiadóhivatalban. , ménye\é-,8aJra1igroÍtk,°^rde5k°natk0^

Hadikölcsönre

jegyezni hazafias kötelesség.

jl rokkantkérdés megoldása.

Irta: Dr. Battlay Dezső.

Kezünkbe került Krassó-Szörény vármegye alispánjának előterjesztése a törvényhatósági közgyűléshez, — és kezünkbe került a közgyűlésnek erre hozott lélekemelő határozata,

Üdvözöljük az alispánt, akié az eszme s üdvözöljük a vármegye közönségét, amelyé az eszme megtestesülésének érdeme.

Nagy horderejű esemény ez! Az első percben teljesen át se érezhető. A rokkantkérdés teljes megoldása ez — a társadalom által. Az által a magyar társadalom által, melynek ez becsületbeli kötelessége volt.

Reájöttünk végre, hogy rokkantjaink nemcsak a hazát védték emberfeletti harcaikban, de védték egyúttal a magyar társadalmat is — védtek minket is — saját életük, saját testi épségük feláldozása árán is.

A kormány már megtette és meg fogja tenni a maga kötelességét, — amennyire az ország gazdasági helyzete megengedi. Tovább azonban nem mehet.

De «tudjuk a múltból, hogy amit az állam nyújthatott, arra volt legfeljebb elegendő, hogy a rokkantak életüket nyomorúságosán, mások alamizsnája mellett eltengethessék.»

«A múlt idők háborúi pedig nem követeltek annyi áldozatot, mint a mostani, úgy, hogy eleve látjuk annak lehetetlenségét, hogy az állam segítsége olyan legyen, amely teljesen biztosítja a nyugodt megélhetést.»

Pedig rokkantjaink ezt legalább is megérdemlik.

A magyar társadalom becsületbeli kötelessége, hogy az állami segélyhez hozzáadja azt a pluszt, mely szükséges, hogy a mi rokkantjaink abba a gondtalan, nyűgöt anyagi helyzetbe kerülhessenek, amely megengedi, hogy minden keserűség, minden panasz nélkül, büszkén, önérzettel gondolhassanak vissza a nagy harcokra, nélkülözésekre, szenvedésekre, — saját rokkantságukra.

A megindult társadalmi mozgalmaknak néhol egyenesen elkápráztató eredménye a tanúbizonyság amellett, hogy társadalmunk felfogta ezt a szociális, egyben nemzeti és hazafiui kötelességet s kész lelkes adományaival lelket, melegséget, szeretetet önteni az állami akcióba.

De eddig még.nem az egész társadalom mozdult meg. A nagylelkű adakozók mellett akadtak még egyesek főleg a falvakban, akik szükkeblüségből s szent kötelességük félreértése miatt még mindig nem rótták le rokkantjaink iránt önkénytes háláikat.

Hogy ezek is kénytelenek legyenek leróni hálájuk adóját, azt célozza Krassó- Szörény vármegye alispánja és ezt valósítja meg a közgyűlési határozat azáltal, hogy 50 évre pótadót vet ki polgáraira, azokra, akik e célra már áldoztak s azokra is, — s ez a fontos — akik a társadalom nemes felbuzdulásától magukat ridegen távol akarták tartani.

Még csak ebben az egy vármegyében valósittatott meg az eszme.

De hisszük, hogy nemsokára utánzásra talál a példa a többiben is.

A gondolat oly szép, hogy megérdemli a követést. S hogy a nemes példa hivó szava szerte hangozhasson az egész országban, ezért irtuk e szerény pár sort.

Széljegyzetek.

Furcsa alak ez a Venizelosz. Az egész nemzete nevében tesz, vesz, fúr, farag, alkuszik, kaptál, köt, old, oszt és szoroz és a nép ellen és a király ellen egy külön Venizeloszi akaratot szegez, mely valami érthetetlen hipnózissal bűvöli bénává a többi akaratokat. Mi ő? Zseni, vagy ravasz ágens, aki az ántánt millióival rosszhiszemű üzleteket halmoz Hellén szent földjén ? Lehet mind a kettő külön és együtt és lehet valami egészen más: hazájának hű fia, bus, fanatikus görög, aki szivszakadtan látja egy szerinte végzetes politika elharapódzását s mindenütt ott van, ahol

megakadályozhatja ezt a politikát. De akármicsoda ő, rejtelmes az a hatalom, amellyel akaratát a király és a nép között harmadik szuverénként tiszteltetni próbálja és meri terrorizálni a másik két szuverént, a királyt és a nemzetet. Máshol is, fejlett nemzeteknél is könnyen lehet a parlament és a sajtó a néptől és az uralkodótól különvált szuverénitás, illetőleg egyes államférfiak külön szuverénitásának kész eszköze, de ott a kis Hellaszban pláne rettentő könnyen lehet, mert a parlamentet és sajtót formálni magának olyan irdatlan pénzfölénnyel, amilyet a Venizelosz kasszája minden görög pártkasszával szemben reprezentál, igazán nem is kiván zseniálitást. Venizelosz most a görög parlament maga s ott lent délen a parlament áll harcban a királlyal és a néppel s a dolog lényegéie rga ndegy, Irogy

a pokoli Venizelosz zseni-e, vagy csak ügyes szenzál, mert a parlamentet és a sajtót megszerezni el van látva kvalitásokkal s egyre inkább olyannak látszik a görög helyzet, amit csak alkotmányválság intézhet el a mi javunkra és — ugyhisszük a görög nemzet javára.

A hősies véráldozat, a politikai megbízhatóság s a középeurópai államok megvédésében kifejtett munka politikai ellenértékének követelését pártkülönbség nélkül nemzeti programmá kell emelni. S bár tudjuk, hogy amint a frázisok leszüretnek és a szép szólamok cselekedetekké jegecesednek, akkor ki fog sülni, hogy nem minden politikus értette ugyanazt a «nemzeti politika» kifejezése alatt; mégis szükséges volna, hogy a háború alatt összetömörült nemzet a háború után is pártkülönbség nélkül együttes erővel lépjen föl, hogy érvényesítse jogos nemzeti aspirációnkat. Gróf Tisza István is hirdette, amit Apponyi, hogy a magyar vérnek nem szabad hiába kiomolnia, de azt szeretnénk, ha a Tisza által követelt «nemzeti önállóság» kifejezést olyan tartalommal töltenék meg, ami igazán a nemzet leikéből buzog. Ahhoz az erőhöz, amit katonáink a harcmezőn kifejtenek, méltónak kellene lenniök államférfiainknak is, midőn az ő harcuk ideje elkövetkezik. Mert a «nemzeti önállóság» csak üres frázis marad, ha a nemzet polgári vezérei — legyenek hivatalosak vagy hivatásosak — nem fogják a magyarság politikai érvényesüléséért vívandó harcban ugyanazt a megingathatatlan erőt kifejteni, amivel a magyar katonák védik a határt.