Losonci Ujság, 1915 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1915-09-30 / 39. szám
1915. szeptember 30. LOSONCI ÚJSÁG 3. oldal. cákat rekvirálni fogják beolvasztás céljára. Tanácskozások folynak ezidőszerint a hadvezetőség, a kereskedelmi kormány és a Fémközponti R.-T. között abban az irányban is, hogy a szóban forgó tárgyakat nem készpénzen váltanák meg, hanem becserélnék vasból vagy bádogból készült zománcozott hasonló méretű tárgyakra. Uj hatósági árak. F. hó 27-én a tanács az élelmiszerek árait — tekintettel az általános helyzetre — emelte. A marhahúst 4 K 40 f.-re, szalonnát, zsirt 8 K-ra. Emelkedtek a füstölt áruk is. A hízott liba 5 kiión felül 3’60, alul 3 K; a rizs ára pedig 260, illetve 3 K-ra emeltetett. — Az árpakása ára leszállittatott 62 f.-re, a bab ára 15 literen felüli vételnél 40 f.-re, burgonya 50 kilón felül 8 f.-re. Leszállittatott még az árpa és tengeri piaci ára nagybani vételnél. — Az uj árak október 1-én lépnek életbe. Pályázat. A Losonci Magyar Asztaltársaság a f. évben felruházandó gyermekek részére szükséges ruha, cipő és csizma elkészítésére pályázatot hirdet. A ruhánál a bélésminta, cipő- és csizmánál pedig a külső bőr- és bélésminta is csatolandó. Pályázatok zárt borítékban f. év október hó 2-ig Bartos Lajos elnök címére (Vasuti-utca 24 sz.) küldendők. Tekintettel a rendkívüli állapotokra, az asztaltársaság szabad rendelkezési jogát a pályázat eldöntésénél a felruházandók mennyiségére s a felruházás minőségére fenntartja. Kik és hogyan menthetők föl a tényleges katonai szolgálat alól ? A népfölkelői tényleges katonai szolgálat alól való felmentéséért rendesen csakis B) osztályú (kiképzetten) népfölkelők folyamodhatnak. A kérvény a kereskedelemügyi, illetve pénzintézeteknél a pénzügyminiszterhez cimzendő és egynéhány soros kérvény kíséretében a kamaránál nyújtandó be. Ez utóbbiban a felmentési folyamodványnak az illetékes miniszterhez való felterjesztése kérelmezendő. A kérvény következőképen szerelendő fel: melléklendő a népfölkelői igazolványi lap (vörös cédula), amennyiben az eredeti igazolvány bármi okból nem volna mellékelhető, ugyanannak közjegyzőileg hitelesített másolata csatolandó, úgynevezett felmentési javaslat két példányban (kapható a kamara iktatójában), továbbá, mivel az illetékes miniszter az üzlet terjedelmére, illetve az alkalmazottak számára vonatkozólag gyakran intéz kérdéseket a kamarahoz, célszerű a kérvényt már a benyújtás alkalmával az üzlet mérlegét és annak forgalmát feltüntető kimutatással ellátni, okvetlenül szükséges továbbá az alkalmazottakat név, alkalmazási minőség és életkor szerint feltüntető kimutatást csatolni. E kimutatásban név szerint felemlítendő, hogy mely alkalmazottak maradtak meg, melyek a már eddig felmentettek és melyek az uj alkalmazottak. E nyilatkozatok, illetve kimutatások szabályszerű cégjegyzéssel (aláírások és bélyegző) látandók el. Orosz cégekkel szemben fenálló követelésekkel biró hitelezők figyelmébe ajánljuk, hogy bővebb értesítés szempontjából forduljanak a Besztercebányai Kereskedelmi és Iparkamarához. Vásári tolvajok. Megírtuk, hogy minő raffinériával fosztották ki a szeptemberi vásár alkalmával Csordás János jómódú falusi gazdát Alapi Sándor, Baranyai Bertalan és Baranyai Antal többszörösen büntetett zsebmetszők Goldfinger Náthán tugártéri korcsmájában. Felhasználták az időt, amidőn Csordás a Losoncra való utazás fáradalmaitól elcsigázva mély álomba merült és mellénye zsebét kivágva, kivették abból ezer koronát jóval meghaladó készpénzét. Detektivjeink még az éjjel letartóztatták és bekísérték a gyanúsítottakat, kiknél a pénz egy részét megtalálták. Baranyiék és Alapi tagadták a tettet, azonban minden jel és Goldfinger korcsmáros vallomása is ellenök bizonyít. A rendőrség átkisérte őket a járásbírósághoz, hol Grecsner vizsgálóbiró valamennyi ellen az előzetes letartóztatást elrendelte és egybe átkisértette őket a bgyarmati kir. ügyészséghez. A nyomozás folyik és az ügyészség újabb adatok és bizonyítékok beszerzése végett most küldte át az iratokat á rendőrséghez. Öngyilkosság. Szabó József 77 éves magánzó, városunk volt pénztári ellenőre f. hó 27-én délelőtt féltizenkét óra tájban felkelt ágyából és az amellett lévő székre ülve, egy 9 miliméteres hatlövetű forgópisztollyal szájába lőtt. A másik szobában levő Irén leánya a lövés zajára sietett be és vérbehorultan találta atyját ágyára dőlve. Nyomban orvosért küldött és a rövid idő múlva a helyszínére siető dr. Reinfeld Bertalan orvos nyújtotta az első segélyt. Minden igyekezet azonban hiába volt, mert az életunt aggastyánt nem lehetett az életnek megmenteni. Kinos szenvedések után másnap hajnalban elhunyt. Életuntságát leánya előadása szerint hosszas, gyógyíthatatlan betegsége okozta. A városban általános a részvét. Temetése 29-én ment végbe. Lopás. Márkus István köztüzér e hó 27-én sapkát vásárolt Weisz Berthold Rákóczi-utcai üzletében. Fizetés után az üzlet asztalán felejtette 33 korona 64 fillért tartalmazó pénztárcáját. Amidőn ezt az utcára érve észrevette, nyomban visszament és követelte pénzét az üzletben egyedül lévő tulajdonostól és annak 14 éves tanulójától I. 1.-től. Ezek azonban tagadták, hogy a tárca eltűnéséről tudnának. A tüzér Fábián detektivhez fordult, ki megjelent Weisz Berthold üzletében és l. 1. tanulót vallatóra fogta. A tanuló hosszas tagadás után bevallotta, hogy a pénztárcát ő lopta el és azt a púit alá 'rejtette. Elő is szedte és átadta a detektivnek. Az eljárás folyik. Fekbérszedés a postahivataloknál. A kereskedelemügyi miniszter a posta utján száliitandó csomagtorlódásnak elejét veendő, folyó évi október hó elsejétől a fekbér szedését rendelte el minden oly csomag után, mely a postaszolgálat hibáján kivü! a kézbesítő-hivatal raktárában hever. E fekbér összegét, mely úgy a belföldi és külföldi csomagok, valamint a fiók- és raktárbérlők csomagjai után is jár, naponként és csomagonként 5 fillérben állapítja meg. Nem számítandó a fekbér: a) arra a napra, amelyen a csomag a rendeltetési postahivatalhoz beérkezett és az azt követő két napra; b) poste-restanfe címzett csomagoknál a beérkezés napját követő hét napra; c) a postahivatal székhelyét képező község külterületére és a postahivatal külső kézbesítő kerületébe szólóknál, ha e helyekre nincs hetenkéht legalább hatszori kézbesítés, szintén a beérkezés napját követő hét napra. A felsorolt kettő, illetve hét napon túli időre járó 5 fillér naponkénti fekbért a csomag kiadása, illetőleg kézbesítés alkalmával szedi be a postahivatal. A fekbér alól mentesség nincs. Tehát a hivatalok, katonai hatóságok és a katonaság körébe tartozó egyének is tartoznak az említett időn túl fekbért fizetni. Felelős szerkesztő: dr. Vályi Béla. Kiadó: A Losonci Függetlenségi és 48-as Pártkör. Legfinomabb téli csemege fajalma kapható métermázsánként 40 koronáért Vecsey Ferencnénél Losonc, Tisztviselőtelep. Kontos a téli idényre! Lorencz László cserépkályha- és agyagáru-gyár Losonc. Gácsi-út. Gácsi-út. Ajánlja Losonc város és vidéke mélyen tisztelt közönségének cserépkályháit, kandallóit, takaréktűzhelyeit fa-, kőszén- és koksz-fűtésre egyszerű és díszes kivitelben a legújabb fűtőberendezés szerint, továbbá gyorsmelegitő és folytonégő kályháit. Ja vita sokat helyben és vidéken is elfogad és azt saját szakmunkásaival végezteti felelősség mellett. Költségvetéssel és mintákkal kívánatra készséggel szolgál. A nagyérdemű közönség szives pártfogását kéri, mély tisztelettel Lorencz László kályhagyáros.