Losonci Ujság, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-12-11 / 50. szám
1913. december 11. LOSONCI ÚJSÁG 3. oldal. könyvkiadók gondoskodnak, — segítene a tanítók árváin például, vagy az egyetemek vérszegény diákjain. Bizonyára nem, legalább is nehezen. Illetve ha tenné, ezt alig köszönnénk meg neki, mert bár rágjuk dühünkbe ajkunk szélét akkor is, ha Aufrecht és Goldschmidt holmi sommás keresetekkel nyaggat, de a szép könyvet mégis látjuk a könyvszekrényünkben, és: hát kérem legalább félig-meddig biztosak lehetünk abban, hogy ama bizonyos kis 5°,'„-ok bekerültek a szegény tanítók özvegyei és árvái, vagy nem bánom én mi jótékonycélu intézmény pinkájába. Vagy minő leleményesek a jószivü gyufagyarosok, — kik mindig megnyugtatják háborgó lelkiismeretünket akkor, ha egy koldus mellett elmegyünk, de a nagyhidegben mert kigombolkózni nem akarunk, nem adunk semmit se, nem vagyunk restek azonban már a következő percben kabátunk legbelsőbb zsebébe se nyúlni egy finom egyiptomi cigarettáért, — a gyufaskatulyáikkal. Hiszen e két fillérért osztogatott skatulyácskák valóságos kis jótékonysági perselyek. Képzeljék el, micsoda jó érzés az, ha én tudom, hogy még ama egyetlen 2 fillér 5° 0-át is — amit a gyufámért adtam — a szegényeknek áldoztam fel. Önkéntelenül az jut eszembe: «ember, hiszen te rengeteget költesz a szegényekre, ha minden egyes skatulya gyufáért adott 2 filléred 5%-át is jótékonycélra szánod. Képzeld csak el. Hány pakli gyufát veszel egy esztendőben!» Hát nem szívtelenség lenne az államtól a gyufamonopoliutn. Vagy, végre képzelhető lenne-e, ha az állam bált vagy teaestélyt rendezne jótékony célra. Hát lehet, hogy megtenné, lehet, hogy megtette már, mindegy, de kérem szépen, — képzeljünk el egy ilyen bált. Elsősorban is, ha az állam rászánná magát arra, hogy nem adóban, de mulatságokkal szedi be a segítségre szorultak ellátására, gyógyítására szükséges filléreket, akkor ugye-e bár elsősorban erre egy külön hivatalt létesítene. «Az országos tüdőbetegek köhécselési felügyelősége» lenne a cime például ennek a hivatalnak. Pedig tán vannak sokan egy véleményen velem abban, hogy van nekünk akárhány hivatalunk, melyek rendeltetésével tisztában nem vagyunk. Melyek egyáltalán csak azért vannak, mert vannak emberek, kiknek kell egy jó hivatal. Higyjék el: azok az urak és hölgyek, kik az ilyféle dolgok gondját, minő pl. a mi szanatóriumunké, — az államra akarják hárítani, rosszul gondolkoznak. Nem akarok rágalmazni a világért se, de az a sok szép fizetés, pótlék etc. annyira igénybe venné egy-egy ily mulatság tisztajövedelmét, hogy a betegeknek nem maradna más a végén egyéb — a köhécselésnéi. Mig ellenben igy kérem szépen. Hát nézzünk körül. Nincs fizetése, működési pótléka a Szanatóriumi egyesület rendezőbizottsága egyetlen tagjának se. És mégis csupa lelkes, átszellemült arc körülöttünk. Mindenki el van telve annak a tudatától, hogy ha el is pereg valami abból a fillérekből addig, mig belőle egyetlen tüdőbeteg fehér ágyba kerül, — de valami mégis marad. És fő illúzió. Az előadás. A Mária Valéria Szanatórium ez évben egy kis mulatságos műsorral biró kabaréval előzte meg a reggelig tartó táncot. A kabaré kritikájára városunk szépnemének egyik bájos képviselője volt szives felkérésünkre vállalkozni, adjuk hát a szót «kiküldött tudósítónknak», ki igy referál: — Kedves Szerkesztőm, Ön nagy fába vágatta a fejszét velem, midőn rávett, hogy bírálatot írjak az Ön közreműködésével tartott szanatóriumi estélyről. Maga nem is csinálta rosszul. Mert igy gondolkozott: «hogy Írjak én kritikát kb. harminc leányká ról, kikkel heteken át vesződtem és akiknek szájacskájára hallgatást még az előadáson se tudtam parancsoltatni; ha teljes igazságot akarnék írni erről a bájos, de folyton kereplő kis seregről, talán kikaparnák a szememet, féligazságok megmondása pedig nem egyezik meg a gondolkozásommal; Írja meg hát más annál inkább, mert teljes kritikát és objektivet amúgy is csak más tolla hozhat papirosra.» Hát bár magának igaza van, nekem mégis nagy gondot okoz a megbízatásom és arra kérem, hogy ha már bele ugrottam ebbe a szokatlan szerepkörbe, legalább a nevemet hallgassa el mások előtt. Tudja, én még a féligazságok megmondásától is félek. Szokatlan érdeklődés előzte meg a maguk mulatságát. Mindenki valami meglepőt, valami különöset várt ettől az estétől. És nem is csalódott senki se. Régen volt együtt a Vigadó nagytermében annyi ember, mint szombaton este és kevés műsort várt a publikum oly kíváncsian, mint a Szanatórium kabaréjáét. Bár a rendezőség plakátokon hirdette, hogy pontosan nyolc órakor megmozdul a karnagyi pálca Schebek kezében, - mégis félkilenc volt, amikor a sor a nyitányra került. Az igaz, hogy akkorra mindenki a helyén ült már és Ón egy minden zugában megtelt háznak mondhatta el a prológusát. Hogy mi mindent nem hordott össze kedves Szerkesztőm, nehéz lenne elmondani, de én kijelentem, miszerint egyetlen szavát se irom alá. Már hogy lehet azt mondani, hogy egyedül a társadalom hivatott a tüdőbetegek gyámolitására. Sőt: az államnak kutya kötelessége lenne minden effajta terhet levenni a mi vállainkról. No de mindegy; egyébként elég jól beszélt, sokszor némi igazsága is volt, csak azt nem tudtam megérteni, hogy miért tartotta a monokliját mindig a kezében, ha a monokli szemre való jószág. Az Ön — ismétlem kevés igazságot tartalmazó — konferánsza után Lévai Giziké következett. A «Szobacica» c. monológot adta elő. Giziké — bár vele most egy kissé fáséban vagyok, de megmondom az igazságot mégis — nagyon jó volt. Ilyen ügyes, helyes kis szobacicát, azt hiszem, sokan kívánnának maguknak a mai mostoha cselédviszonyok közepette a háziasszonyok és urak egyaránt. A műsor harmadik pontját, Bukovszkyné őnagysága és Főzmayer Józsi művésziesen megjátszott zeneszámát (Beriot: Andante Caprice) a maga konferánsza vezette be. No, — bár eleinte haragudtam magára,’ mert az olyan ügyes, finom összjátékot, mint aminő a fentebb jelzett, még a türelmetlen losonci publikum is szívesen veszi és hallgatja, — mikor a vásárbódékról diskurált, tetszett nekem. Nem is látszik ki magából, hogy olyan ügyes fiú és annyira szereti azokat a csúf kis jószágokat, hogy fájna «közéleti» mivoltjának az eltávolításuk. Hát csak inkább fájjon magának, de vigyék el őket. Tudja, kedves Szerkesztőm, a «Kaland» igen jó dolog, de kissé hosszadalmas volt egy oly hatalmas és tartalmas műsor keretébe illesztve, mint az Önöké. És igy bár mindnyájan jól játszottak, — türelmetlen volt a végén kissé a közönség, mely a Panoptikumot leste, várta. Na hallja, hogy tudták maguk Sacher Aladárt és Harzer Báláit rávenni arra, hogy szerepeljenek? Jó, hogy tudjuk. Egészen rutinos színésznek bizonyult mind a kettő. Schein Margit Pierettje, Gelléh Ferencné úrnő nénikéje, Lévai Giziké dominója mesésen sikerültek. Maga is — a pincér — jól játszott. Kitünően tudott aludni és ásítani. Jaj, hallja kedves Szerkesztőm, .de örülök már, hogy a Panoptikumig jutottam. Csakhogy már túl vagyok az előző pontokon, mert erről, mit maga a műsor «krémjének» nevezett, igazán szívesen irok. Micsoda, — maga csak «nagyon csinos»nak nevezte ezt a mesteri alkotást? Na kérem, — hiszen ez . .. hiszen ez bármelyik nagy városi színpadon is megállotta volna a helyét. Remek volt ez, kedves Szerkesztőm, fenomenális. Úgy, - hát a nyitányát e tréfájuknak Wolf verseire Sacher Adus szerezte ? Nem is tudtuk eddig, hogy Sacher Adus ilyen sokoldalú. Lám-lám mimindenre csak jókésőn jön rá az ember. Nekem határozottan tetszet ez a nyitány, de úgy látszik a publikumnak is, mert a harmadik strófánál már együtt dúdolta a kis Magyar Jánossal, ki hangjával ismét remekelt. Gedő Gyurkáról mit is írjak. Én egyszerűen csodáltam ezt az embert. Tudja, minduntalan körülkellett néznem, hogy a losonci redutban vagyok-e, vagy a pesti tingli-tangli mutatványos bódéi előtt. Az emberek nevettükben majdnem rosszul lettek pláne akkor, amidőn a fenti kettő komikus figurája mellé Beniczky és a kis Vályi Lajos tipikus paraszt alakjai kerültek. Kár volt e kacagtató négyes alakját és minden szavát a legújabban feltalált kinetofonnal meg nem örökíteni. Az azonban, ami a maguk «közszerzemény ü» tréfáját örökké emlékezetessé teszi és ami igazán minden pénzt és fáradságot megért, — a gyönyörű képsorozat volt. Hallják, maguk sokkal tartoznak Qyurkovics festőművésznek, de hálás lehet a város közönsége is, kit nálunk eddig még alig látott műélvezetben részesített. Mit Írjak a képekről ? Hiszen kevés lenne az Ön lapja és az én tudományom mindama sok művésziesen beállított kép kritizálására. Egyik bámulatból estünk a másikba és elragadtatásunk igazán határtalan volt a látásukkor. A felséges Zrinyi-kép, a pazar színeket játszó László-kép, Modern Páris, a lélekemelő Marseillaise, a gyönyörű Napoleon-képek, Mária-Lujza oly bámulatos gyors egymásután követték egymást, mintha nem is színpadon álló élő alakokat, de gépekkel mozgatott festményeket láttunk volna. És e képeket, éppen úgy, mint a másik sorozat további nyolc képét (pazar volt a teaház, a Cigánylányok különösen, bájos az Őrangyal, Vasárnap délelőtt, felemelő a Szanatórium allegóriája Szántó Mártával és Szigethyné úrnővel) — melyek mindegyike egy-egy hasonló művészi alkotás volt, — fülbemászó, kedves zeneszámok kisérték fennakadás és szünet nélkül. Nekem különösen a Vasárnap délelőtt harangjátékos zenéje tetszett. A gyönyörű sorozatot aztán egy felvonulás zárta be, — a parasztok álma, — mely méltó fináléja volt az egésznek. Kedves Szerkesztőm, — hát ez az, amit én Önnek a Szanatórium mulatságáról Írni tudok és ha még hozzáveszem, hogy dicséretet és elismerést érdemelnek mindannyian, kik fáradtak és szerepeltek, hogy hálás köszönet illeti az elnökséget és vigalmi bizottságot, végül, hogy a kabarét reggelig tartó táncvigalom követte, mindent elmondottam. Nini, most veszem észre, hogy Ön kritikát kért tőlem, mig én csak egyszerű elbeszélő formájú referádát adtam, oly valamiről, amit Ön éppen úgy ismer, sőt talán jobban is, mint jó magam. De hát már mindegy. Ha tetszik igy a levelem, adja le, ha nem, csapja a papírkosárba, — nem haragszom. Üdvözli Helene. Hogyan lehet tüdőgyuladást, hörkhurutot és asztmát teljesen kigyógyitani, mindenkivel díjtalanul tudatja, aki egy bélyeggel ellátott válaszborítékot küld: Frau Kryzek, Wrichowitz bei Prag (Böhmen). A vese és hólyag rendes működé-p < ' ■ sét a lythiumdűs + Cv U vCviAiW* wi Lythia Gyógyvíz használata biztosítja. Mindenütt kapható.
