Losonci Ujság, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-11-13 / 46. szám
4. oldal. LOSONCI ÚJSÁG 1913. november 13. ben a denaturált szesz egy része ruhájára ömlött. Kallósné közben gyufát gyújtott, mitől nyomban tüzet fogott a spiritusztól átitatott ruhája s a szerencsétlen asszonyt lángba borította. A sikoltozásra férje kirohant a szobából és lélekjelenetét el nem veszítve, leszaggatta feleségéről a ruházatot, miközben mindketten súlyos égési sebeket szenvedtek. Kallósné előreláthatólag öt-hat hétig fogja az ágyat őrizni, férje azonban már szolgálatot teljesít. Népgyülés. A losonci szociáldemokrata párt vasárnap délután 3 órakor a Vigadó termében tiltakozó népgyülést tartott. Angyal József budapesti kiküldött a politikai helyzetről és a sajtóról, majd a gazdasági helyzetről és a munknélküliségről beszélt. Ezután Moócz János beszélt röviden arról, hogy «mit tett a városi tanács és a szakszervezet a munkanélküliek érdekében?» A népgyülés, — melyen Ottahaldr. rendőrkapitány is megjelent 10 rendőrrel — a legnagyobb rendben oszlott szét. Minden alapvizsgára, szigorlatra, ügyvédi vizsgára készülő jelölt forduljon tanácsért és útbaigazításért a Dr. Dobó Jogi és ügyvédi Szemináriumhoz, mielőtt a készülést megkezdené. Feltétlen szüksége van minden jelöltnek bevezető tanításra, szakszerű utasításra és magyarázatra. Enélkül a tankönyvekből készülve az anyag előtte nehézkes elv és szabálytömeg. Az intézet fokozatosan bevezeti az illető vizsgái tárgyakba. Szorosan alkalmazkodik a tanárok kérdezési módjához és felfogásához. Az intézet utján eléri a célt, rövid idő alatt elkészül, biztosítja vizsgája sikerét, tudása a vizsga-követelményeknek mindenben megfelel. Vizsgájára feleslegeset nem tanul. Ami fontos, az intézetünkben nyomatékosan lesz kiemelve. Otthonkészülők számára rövid, összefoglaló jegyzeteink vannak; mindenkor a vizsgaviszonyoknak megfelelők. Az intézet díjmentesen küldi a «Jogi vizsgák letétele» cimü és az ügyvédi vizsgára vonatkozó kiadványát. Néhány előadást mindenki díjmentesen hallgathat végig a módszer megismerése végett. Felvilágosítás és eljárás mindennemű egyetemi és vizsgaügyben díjmentes. Levélbeli megkeresések e címre küldendők: Dr. Dobó Jogi és Ügyvédi Szeminárium, Kolozsvár, Bolyai-utca 3. Gabella-bérbeadás. A losonci izr. hitközség a gabellát folyó évi november hó 23-án fogja az 1914—1916. évekre bérbeadni. A feltételek a hitközség irodájában délelőtt 11—12-ig, vagy délután 4—5-ig megtekinthetők. JALMA Képkiállitás. Hírneves hazai és külföldi festőművészek képeiből álló kiállítás nyílt meg Kármán könyvkereskedésében, Losoncon. A kiállított képek a következők: Van Oarde: Tavasz. Holmstaedt: Fjord. Kuszka: Tátra. Háry: Milstüttii parasztház. Neogrády: Patak partján. Németh B.: Tanya. Veerkamp: Tengerpart. Radamy: Csendélet. Wagner: Hollandia. Lotz: Tanulmány. A képek megtekintése díjtalan. Felruházás. A Jókai Asztaltársaság ez évi felruházását f. hó 23-án délután 3 órakor tartja meg a Városi Vigadó emeleti nagytermében, mely alkalommal 20 gyermeket ruháznak fel. — A nemes cél iránt érdeklődőket és a város tantestületeit, valamint az asztaltársaság tagjait ez utón tisztelettel meghívja az elnökség. — Az ünnepség után este társas vacsora lesz. Egy teríték ára 1 korona 20 fillér. Vacsorához előjegyezni lehet Molnár János és Tatár András urak fodrászüzleteiben és a vezetőség tagjainál. Virágkiállítás. Ulip István losonci virágkereskedő, aki a legutóbbi országos virágkiállításon ismét öregbítette eddigi kitüntetéseinek számát, szombaton és vasárnap a Rákóczi-utcai üzletében virágkiállítást rendezett, ahol többek között bemutatta, azokat a munkákat, amelyekkel a legutóbbi budapesti virágkiállításon dijakat nyert. A vármegyei tisztujitások elhalasztása. A belügyminiszter a képviselőház október 25-iki ülésén törvényjavaslatod terjesztett elő a vármegyei választott tisztviselők megbízatásának meghosszabitásáról. A javaslat az 1913. év végével lejáró hivatali megbízatást a törvényhozás újabb intézkedéséig, de legföljebb az 1914. év végéig meghosszabbítja. E javaslatból tegnap törvényt csinált a munkapárti ház. A tisztujitás tehát elmarad. Érdekes id. Heckscher hamburgi bankházának lapunk mai számában található szerencsejelentése. E bankház az itt és a környéken megnyert összegek azonnali pontos kifizetésével oly jó hirre tett szert, hogy mindenkinek a figyelmét felhívjuk mai hirdetésére. Három évre elhalasztották az adótörvényeket. Teleszky János pénzügyminiszter rendeletben közölte, hogy a kormány az uj adótörvényeket három éven belül nem lépteti életbe. Rablással vádolt cigányok. Kökény Lajos és Oláh János tőrincsi cigányok csütörtökön délben lóvásárról jővén, betértek a tugári Neumann-féle korcsmába, honnan 1—2 deci pálinka elfogyasztása után eltávoztak. Másnap a tulajdonos arra ébredt, hogy valaki éjjel betörni akart nála és mivel ez nem sikerült, az egyik lakónak fáskamráját törték fel s onnét a kiterigetett ruhafélét elemelték. A rendőrség rögtön a cigányokat fogta gyanúba, kiket a rendőrség üldözőbe vevén, le is tartóztatott Tarnóc közelében. A cigányok most a járásbíróság fogházában várják sorsukat, mert a letartóztatás ellen felfolyamodással élt védőjük, dr. Vályi Béla. — Oláh és Kökény tagadják a tettet és előadják, hogy ők tisztességes foglalkozásból élnek s kauciót is készek letenni. Nyíregyháza jó példája. Nyíregyháza város elismerésre méltó módon gondoskodott azon kisebb alkalmazottjairól, kik a tisztviselők nyugdíjintézetének nem tagjai. Szabályrendeletet alkotott arról, hogy ezeket az alkalmazottakat az Országos Rokkant Segélyező Egyletbe íratja be akként, hogy a beiratási dijakat a város fizeti, a tagsági dijakat, felerészben szintén a város pénztára viseli. A szabályrendeletet a vármegye jóváhagyván a közgyűlés elhatározta, .hogy a szabályrendeletet 1914. évi január hó 1 -ével lépteti életbe s megbízta a tanácsot, hogy addig az előkészületeket minden íjirányban tegye meg. Nagyon kívánatos volna, ha többi városaink is követnék ezt a nemes példát. A Balkán katonaszökevényei. Tudvalevő, hogy a belügyminiszter múlt év folyamán rendeletileg gondoskodott a balkáni háború szökevényeinek internálásáról.JMost vesszük a hirt, hogy ez a rendelet, tekintettel a koleraveszedelemre, felfüggesztetett. Rendszeres áru- és személyforgalom Fiume és a lybiai és tunisi kikötők között. Az «Adria» magyar királyi tengerhajózási részvénytársaság f. évi szeptember 29-én megindította kéthetenkénti rendszeres áru- és személyforgalmi vonalát Fiúméból a lybiai és tunisi kikötőkbe. Ezen a vonalon a hajók kiviteli útjukban Bari, Siracusa, Malta, Benghasi, Tripolis, Susa, Sfax és> Tunis kikötőit, behozatali útjukban pedig Malta, Siracusa és Catania kikötőit érintik. A kiviteli utón feltételesen érintetnek Spalato és Misurata kikötők. Ez a rendszeres kéthetenkénti hajózó összeköttetés kiváló alkalmat nyújt a hazai kereskedelemnek és iparnak összeköttetések létesítésére, illetve fejlesztésére az északafrikai partokkal és pedig úgy a fejlődés tekintélyes fokára jutott tunisi piaccal, mint a nemzetközi forgalomban előreláthatóan fokozatosan növekedő jelentőségre szert tevő lybiai kikötőkkel, miért is erre az uj vonalra az érdekeltek figyelmét felhívjuk. Felelős szerkesztő: dr. Vályi Béla. 4752/1913. tkvi szám. * Árverési hirdetménykivonat. A losonci kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy a Nógrádmegyei Népbank Losoncon R.-T. végrehajtatónak Laukó Andrásné sz. Gazdik Julianna végrehajtást szenvedő elleni 420 korona tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében, valamint a csatlakoztatottnak kimondott Lusztig^ Lázár 197 korona 65 fillér tőke s jár., az Általános Bank R.-T. losonci bej. cég 310 korona, 385 korona és 600 korona tőke és jár. és a Losonci Takarék- és Hitelbank R.-T. 900 korona és 570 korona tőke és járulékaiból álló követeléseinek kielégítése végett is a bgyarmati kir. törvényszék, a losonci kir. járásbíróság területén lévő, Szinobánya községben fekvő, a szinobányai 12. sz. tjkvben A. I. 1—7. sor 12, 253, 325, 499/2, 600, 672, 767. hrszám, 9. házszám alatt felvett ingatlanokból (ház, kert, szántó és rét) és ezekhez tartozó 225. sz. tjkvi aránylagos legelő- és erdő- illetményből Laukó Andrásné sz. Gazdik Julianna B. 12. sz. a. illetőségére s C. 9. sz. alatt Balázs Ilona javára bekebelezett özvegyi haszonélvezeti jog épségbentartása mellett 1440 koronában megállapított kikiáltási árban, továbbá az u. o. 267. sz. tjkvben A. I. 1. sor 751 /a hrsz. alatt foglalt közös birtokból (szántóföld, rét, legelő és erdő) ugyanannak B. 347. sz. a. illetőségére a C. 87. sz. alatt Balázs Ilona javára bekebelezett özvegyi haszonélvezeti jog épségbentartása mellett 140 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban és végül az u. o. 38. sz. tjkvben A. I. 3. és 5. sor 825/b és 751. hrsz. a. felvett közös ingatlanokból (szántó, rét, erdő és legelő) ugyanannak B. 398. sz. m % * . V«-t & CT p’ 7? O o 3 S3