Losonci Ujság, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-01-16 / 3. szám
1913. január 16. LOSONCI ÚJSÁG 3. oldal. Pótsegély. A belügyminiszter az államsegélynek visszatartott összegéből 6000 koronát engedélyezet városunknak az 1913-ik esztendőre. A kórház ügye. Városunk 200.000 koronát kap az államtól egy 150 ágyas közkórház létesítésére. A közkórház kibővítésének előmunkálatai már megkezdődtek. A kórházépületének megnagyobbitása valószínűleg a szomszédos telkek kisajátítását fogja igényelni. Kiváncsiak vagyunk, micsoda bakot lövünk megint e városunk életét közelről érintő kérdésnek megoldása alkalmával. Mert mi szoktunk. Két uj szabályrendelet lép életbe a jelen év folyamán. Az egyik az ingatlan átruházások után járó pótilletékről szól, mely f. hó 1-től kezdődőleg. már érvényben van. A polgármester ez ügyben megkereste a m. kir. adóhivatalt a pótilletékek kirovása és behajtása végett. A másik uj városi szabályrendelet a köztisztasági szabályrendelet. Ennek életbeléptetésétel kell halasztani, mert a szabályrendelet oly nagymérvű előmunkálatokat ró a városra, hogy azokkal mindezidég el nem készülhettek. A köztisztasági szabályrendelet tehát február 1 -éh lép életbe s ezen időtől kezdve fizeti az adózó közönség a felemelt köztisztasági járulékokat. Nógrádmegyei Tanári Kör. A balassagyarmati és losonci m. kir. áll. főgimnáziumok tanári kara folyó hó 19-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a losonci áll. főgimnázium rajztermében rendkívüli közgyűlést tart, amelyen az «Országos Középiskolai Tanáregyesület Nógrádmegyei Tanári Köre» címen vidéki szervezetet alakítanak. Az előmunkálatokat már hónapok óta végzi egy szervező bizottság élén György Lajos, mint elnök és Scherer Lajos, mint jegyző. Mi a magunk részéről a magyar középoktatás ez újabb szervének alakulását nemcsak örömmel üdvözöljük, de egyenesen kulturális és magyar nemzeti ügynek tartjuk akkor, amikor a magyar tanári kar lelkesedésével és kötelességérzetével szemben iskolai ügyekben teljesen laikus jogászok és nagyúri nemtörődömségü közoktatásügyi miniszterek akarnak dirigálni és fiaink nevelésében irányitó szerepet vinni. Közállapotaink ziláltsága és politikai életünk zsarnokias kialakulása közepette egyedüli reménységünk, biztató erősségünk a magyar iskola és különösen a nemzet gerincét, művelt osztályát nevelő középiskola. És a Lukács—Tisza-féle csendőrszuronyos parlament legújabb alkotása, az uj nyugdíjtörvény, egészen a hivatalnoki státusba olvasztja bele a tanítók, tanárok működését, amellyel lassanként a művész-pedagógusból, — aki annyiféle módszer szerint tanít, ahányféle tehetségű és qualitásu növendéke van — szürke beamtert akarnak gyártani, nehogy valahogy az a pedagógus a leikével, a művével tanítson. Magyarország erkölcsi és kulturális fejlődésének az lesz a teljes megakasztója, ha az uj törvény utasítása szerint az a tanító, az a tanár lemond ideálizmusáról s átvedlik órát-lemorzsoló, bizonyítványt gyártó hivatalnokká, nem ügyelve arra, hogy a haladó, előretörtető kornak helyesen érző, okosan gondolkodó, erényekben kitűnő egész embert neveljen. Szerencsétlen kor a mi korunk! Konzervatív maradiságábau minden haladást, fejlődést, erősbödést megöl és a nihilizmusba akar belefojtani mindent. Országunk lassanként a Petőfi «Okatootáia» színvonalára sülyed le s az uniformist imádó Lukács—Tisza kormány minden erőlködése szinte abba merül ki, hogy hozzánk ne lopódzkodhassék be a «civilizáció.» Ennek a romboló iránynak egyedüli védőbástyája a magyar iskola! Kell, hogy az legyen! Ezért örvendünk oly nagyon a magyar tanárpk szervezkedésének. Hiszen ezek a derék munkások adják át a jövő nemzedékének a Bethlen Gáborok, a Rákócziak, a Kossuth Lajosok örökét, a Szent Istvánok, a Mátyás királyok, a Széchenyi Istvánok munkára serkentő tradícióit, a Petőfi Sándorok, Jókai Mórok, Eötvös Józsefek, Madách Imrék örökigazságu tanításait. A magyar pedagógusok a magyar társadalom éber őrei, lankadatlan buzgóságu kertészei, szerető nevelő édes apái! S most, amikor ellenünk egy gyilkos hadjáratot indítottak pusztán egy szűkkeblű felfogás, grajzlereskedő pénzügyi zsebkérdés miatt, nekünk, magyar társadalomnak is melléjük kell állnunk. Az ő harcuk, a magyar pedagógus jövője, a mi harcunk, a magyar társadalom ügye! Habozás nélkül melléjük kell állnunk, hogy továbbra is azok maradjanak fiainknak, akik eddig nekünk voltak, a mi serkentőink, oktatóink, mintaképeink. Ezért üdvözöljük szivünk egész melegével a -Nógrádmegyei Tanári Kört s kívánjuk e derék férfiaknak, hogy ne'csak ápolják ez uj körben az egy területen működő tagtársuk testületi érzését, de a kölcsönös tisztelet és megértés alapján fejlesszék a bénító külső akadályok dacára a magyar iskolát, a magyar műveltséget és egy összeforradó erős nemzedék szerető munkásságában a magyar társadalom intelligenciáját, egy szegény, de élni s fejlődni akaró ország erejét, hatalmát, magyarságát. A nógrádmegyei középiskolai tanárok fennti alakuló ünnepi gyűlésen legyünk ott minél nagyobb számban! Tanáraink törekvéseit, munkásságát pedig áldja meg mindkét kezével a Magyarok Istene ! Egyről-másról. A munkapárt bomlása feltartózhatatlanul halad előre. Minden jel arra vall, hogy az uj adótörvények, de különösen a választói reform meghozzák nemsokára azt, amire már régen vár az ország: a Lukács—Tisza kompánia eltakarodását s vele együtt a tákolt, bűnben fogant pártnak széthullását. Immár ott tartunk, hogy az egyes vidéki nagyobb városok munkapárti körei azon gondolkoznak, mikor fogják kimondani feloszlásukat. Mert az kétségtelen tény, hogy a szög végre kibújt a zsákból. Kisült, hogy Khuen és hada élükön a bihari kasznárral becsaptak mindenkit a demokrácia jelszavával. Haladást, jogterjesztést, egészséges fejlődést írtak zászlójukra és végén kitűnik, miszerint törekvésük nem más, mint az eddigi korhadt rendszernek ápolása s erőszakos eszközökkel való kitolása még néhány esztendőre. A kormány fizetett orgánumai persze menteni szeretnék még a menthetőt. Gúnyolódnak kicsinyeinek. Hiulkodnak a nemzet bizalmával akkor, midőn más tisztességes ember, ha nem hívnák Lukácsnak vagy Tiszapistának, már magyarnak se merné nevezni magát. Pest és Pestvármegye határozata nekik semmi. Természetes azonban, hogy ez az önámitgatás már nem sokat számit. Akkor, amidőn egy képviselő — a kassai — a saját pártja körében arról számol be, hogy a Lukács-féle választói jog a munkapárt többségének nemtetszését váltotta ki, veszve e cinikus hatalomvadász. De veszve van vele együtt a leckeadója is. Az apró jelenségeket se szabad lebecsülni. Az se nélkülözi a fontosságot, hogy még a konzervatív elemek is kikezdik a választói javaslatot. Hogy sokalják, hogy félnek tőle. Mert igy még bizonyosabban nem lesz az egész merényletből semmi. Nem megy tovább a próbálkozásnál. Ha egy beteg állat saját maga tépi sebeit, — úgy ezzel még gyorsabban sietteti pusztulását. Amikor bármelyikünket valami jogi sérelem ér, — szeretünk törvényekre hivatkozni. Hogy lehetséges ez — halljuk nem egyszer —* hiszen törvény van rá?! Mintha bizony Magyarország azok közé az államok közé sorozhatná magát, hol alkalmazzák a törvényt. A tegnapi képviselőtestületi közgyűlésen arról volt szó, hogy a belügyminiszter őkegyelme elutasította városunk azon kérvényét, hogy a kolerabarak felállításának még ki nem utalt költségeit legyen kegyes liquidálni. A leirat érthető megbotránkozást keltett. Hogy történhetett ez meg — mondták egyes képviselők —, hiszen a koleráról szóló törvény egész világosan rendelkezik akként, hogy e barakok költségeit a belügyi tárca viseli? Persze, akik ezen csudálkoztak, többnyire mungók voltak, mert nekünk mindez éppen nem furcsa. Törvény? Ugyan kérem, hát még erre is lehet hivatkozni? Van nálunk paragrafus, mit ki ne játszanának s ha kell, figyelmen kívül ne hagynának? A képviselőtestület aztán akként határozott, hogy ki fogja tanítani ismételt felterjesztésben a minisztert arra nézve, miszerint rendelkezése törvénytelen. E lépés valószínűleg annyit fog érni, mintha a sóhivatalba mennénk. Tehát Hazai Samu, a — báró, — jön. Feltartózhatatlanul jön. Február 1-én itt is lesz. — És mit is fog csinálni Hazai Samu ? kérdik tán néhányan, — «népgyülést» tartat ? Azt éppen nem, hanem Hazai Samu a gimnázium báljára jön el. S miután a gimnáziumi bál rendesen oly jól szokott sikerülni, hogy 50—60 élőlény mindig található rajta, Hazai a kedvező alkalmat nem fogja elszalasztani, hogy kedves választóit meg ne nyugtassa. Szóval Hazai ... t — Igen . .. Hazai be fog számolni a gimnázium bálján .. . Tizenkét óra. Az összes lámpák elsötétülnek, de csak egy pillanatra. E pár minutnyi setétség azt akarja majd jelezni, hogy egy szebb kor hajnala kezdődik Losoncon. És Losoncon az 1913-at ettől a perctől is számíthatjuk majd. Hazai feláll. Pezsgős poharat vesz kezébe és elmondja a beszámolóját. Egész rövidesen. Sok beszédnek sok az alja. Konstatálja majd, hogy hál’ Istennek, mióta megválasztották, nincs semmi baja: az étvágya jó,
