Losonci Ujság, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-06-05 / 23. szám
1913. június 5. LOSONCI ÚJSÁG 5. oldal. való származása s a hitelezés alapjául szolgáló üzlet tulajdonosa iránt tévedésbe ejtette abból a célból, hogy magának jogtalan vagyoni hasznot szerezzen, miáltal a most nevezett cégnek 100 koronát meghaladó kárt okozott. A vádlottnak ez a cselekménye, tekintettel arra, hogy az még a Bn. életbelépése előtt követteiett el, a Btk. 379. §-ába ütköző s a Btk. 380. §-a szerint minősülő csalás bűntettének tényálladékát állapítja meg. Ä gyolcsos tolvajának bűnügye. Közöltük nemrégiben, hogy Jeszenszky János rajzoló micsoda következetességgel és rafinériával lopta már hosszú idők óta keresztapját, Gálos gyolcsost és feleségét. Jeszenszky elfogatása végett egész hajsza indult meg, mely sokáig nem járt eredménnyel, mig végül sikerült mégis a losonci rendőrségnek a terbelédi malomnál az Ipolyban a tolvaj rajzolót kézrekeriteni. A losonci rendőrség Jeszenszkyt előzetes letartóztatásba helyezte és átkisértette a járásbírósághoz. Innen a rajzoló a balassagyarmati ügyészség fogházába került. Most vettük az értesítést, hogy a kir. ügyészség 2 rendbeli lopás vétsége és 3 rendbeli lopás büntette miatt vádat emelt ellene és az ügy nemsokára vádtanács, majd főtárgyalásra kerül, Vád a parki rablók ellen. Kéthét előtt hoztuk, hogy miképen rabolták ki Hoffmann József gácsi cipészt Kovács János, Baczulik József és Barta Albert munkanélküli iparossegédek. Kovács és Baczulik a parkban elkövetett cselekményük után azonnal hurokba kerültek és beismerték tettüket, mig Barta ellen körözést bocsátott ki a rendőrség. Mindhárman ma már az ügyészség foglyai és ellenök egy rendbeli rablás büntette cimén vádat emelt a kir. ügyész. Időjárás. A m. kir. orsz. meteorológiai intézet losonci állomásának jelentése Losonc időjárásáról. s Légnyo-T ^ Hőmérséklet :« /U(J+ « S mm._______________________________y_ Nap 7 ó. r. 7 ó. r. 2ó. d. 9ó. e.| min. | max. mm. 27 65-6 13-6 25 17 1 6 26 — 28 59— 13-7 23-2 154 9 24 0-2 29 60-8 16-7 24 14-9 13 24 — 30 62-3 14-7 27-4 187 9 28 — 31 60-2 17-2 27 7 18-3 11 28 0 7 1 60-7 17-8 27-— 18-6 13 27 -2 62-6 19-6 26-6 18-6 13 28 13-3 Múlt hó 14'5° C középhőmérséklete Losonc május havi átlagos hőmérsékletnek megfelelő volt. Legnagyobb meleg volt 31-én 28 2°, minimum 4-én 2-5°. Csapadék is volt bőven a múlt hónapban, 87 mm, ami az átlagnál 17 mm-rel több Felelős szerkesztő: dr. Vályi Béla, 2934/1913. szám. Hirdetmény. Losoncon az ebveszettség szórványosan fellépett, miért is az 1888. évi VII. t.-c. tárgyában kiadott 40000. számú F. M. rendelet 188. §-a alapján elrendelem, hogy a város bel- és külterületén az összes kutyák 40 napig megkötve tartassanak, vagy biztos szájkosárral ellátva pórázon vezettesenek. Felhívom a város közönségét jelen rendeletem pontos betartására, mert a szabadban járó kutyák ki fognak irtatni s tulajdonosaik ellen a legszigorúbb megtorlást fogom alkalmazni. Losonc, 1913. évi junius hó 2-án. Dr. Ottahal Antal, rendőrkapitány. Azonnal kiadó a Szilassy-réten egy modern ház, mely 4 utcai és 1 udvari szobából, üveges verandából, fürdő- és cselédszobából, mosókonyhából és mellékhelyiségekből áll. Bővebb felvilágosítással szolgál Rittinger József. 1296/1913. tkvi szám. * Árverési hirdetménykivonat. A losonci kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Qonda Húgán Julianna f. Faltyan Mihályné végrehajtatónak Majkó Mihály adamove és társai végrehajtást szenvedők elleni 300 korona tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében, valamint a csatlakoztatottnak kimondott dr. Vályi Béla 143 korona 80 fillér tőke és jár., Kohn Herman 417 korona 70 fillér tőke és jár., dr. Sebestyén Gyula 53 korona tőke és jár. és Fonciére biztositó társaság 114 korona 50 fillér tőke és járulékaiból álió követelésének kielégítése végett is az árverést a balassagyarmati kir. törvényszék a losonci kir. járásbíróság területén lévő, Ipolymagyari községben fekvő, az ipolymagyari 137. sz. tjkvben A. I. 1. sor 1292. hrszám alatt felvett ingatlanból (közös erdő) Majkó Mihály adamove B. 253. sz. a. illetőségére 215 korona 66 fillér és az u. o. 218. sz. tjkvben A. I. 1. 3—9. sor 3. 677. 1286. 1285. 1287. 1288. 1289. 1290. hrszám alatt felvett ingatlanokból (1. és 2. sz. ház és belsőség, közös szántó és erdő) ugyanannak B. 71. sz. a. illetőségére 359 korona 66 fillérben ezennel megállapított kikiáltási árban, továbbá Várkut községben fekvő és a várkuti 16. sz. tjkvben A. I. 2-19. sor 167. 229. 248. 339. 381. 421. 464. 535. 629. 705. 743. 831. 905. 1001. 1097. 1119. 1139. 1219. hrszám alatt felvett ingatlanokból (szántó és rét) és azokhoz tartozó 114. sz. tjkvi arányos illetményből Majkó Mihály adamove, B. 11. sz. a. illetőségére 450 koronában és az u. o. 98. sz. tjkvben A. I. 1—19. sor 106. 134. 215. 276. 291. 371. 399. 484. 646. 679. 703. 814. 865. 948. 968. 1051. 1081. 1192. 1252. hrszám alatt felvett ingatlanokból (82. sz. ház, udvar, kert, szántó és rét) és azokhoz tartozó 114. sz. tjkvbeli aránylagos illetményből ugyanannak B. 16. és 17. sz. a. illetőségére 915 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fentebb megjelölt ingatlanok az 1913. évi junius hó 16-ik napjának délelőtti 10 órakor Ipolymagyari és 1913. évi junius hó 16-ik najának délelőtti 12 órakor Várkut községházánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási ár (2/3) kétharmadánál alacsonyabb áron eladatni nem fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10 %-át, vagyis 21 korona 56 fillért, 35 korona 96 fillért és 91 korona 50 fillért és 45 koronát készpénzben, vagy az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt magyar királyi igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy a bánatpénznek az 1881, évi LX. t.-c. 170. §-a értelmében a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. A losonci kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. Losonc, 1913. évi március hó 18. napján. A kiadmány hiteléül: Porubszky s. k. kir. Ítélőtáblái biró. Darkó, kir. telekkönyvvezető. Elsőrendű élövirág-terem Ulip István Losonci, (Rákóczi-utcza.) Telefon 123. Telefon 123. ízléses munkáért többszörösen első dijakkal kitüntetve. Ifj. Gyifkó István szíjgyártó és nyerges Losonc, Kossuth Laj'os-utca 8. Raktáron tart és készít: nyereg- és lószerszámokat, pénz-, szivarcigaretta- és irattárcákat. A női kézitáskákban mindig újdonságok.