Losonci Ujság, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-06-05 / 23. szám
2. oldal._____________________________LOSONCI ÚJSÁG 1913. junius 5. indítandó perre vonatkozólag. 15. Kérvények. 16. Egyéb folyó ügyek. 17. Esetleges indítványok. A közgyűlés a tárgysorozat összes pontjainál a tanács javaslatait fogadta el, kivéve a 10. pontnál, hol a tisztviselők fizetési osztályokba sorozását teljesen a jogügyi bizottság javaslata szerint eszközölte és a 11. pontnál, amikor a tanácsot annak kinyomozására utasította, hogy a laktanyai ürülékek részét képezték-e szokás és gyakorlat szerint a házi szemétre kötött mindenkori bérszerződés tárgyának. Hosszú vitára voltunk elkészülve az uj szervezési szabályrendelet tárgyalásánál, de meglepődéssel konstatáltuk, hogy minden várakozásunk ellenére simán ment keresztül. Sacher Gusztáv és Sacher Aladár szóltak a tanács javaslata ellen és a jogügyi bizottság javaslata mellett és egyedül Kirchner Dániel tanácsnok volt az, ki megmaradt a tanács álláspontján. Le is szavazták. Még pedig egyhangúlag. Jellemző és ez uj idők jöttének kezdetét jelenti, hogy a szép számban megjelent képviselők jórésze részt vett az előző napi konventikulomon. Azok a képviselők pedig (néhány van csak ilyen), kik exponálták magukat annak idején körmükszakadtáig a külön árvaszéki ülnökökért távol tartották magukat a közgyűléstől. Ez szinte jó jel, mert arra enged következtetni, hogy végre itt az idő, amikor egy-néhányan belátják, miszerint a város és polgársága nem azért van a földön, hogy előttük süvegeljen és minden szavukat szent Írásnak vegye. Remélhető, hogy e beképzeltek le is tűnnek rövidesen a losonci közélet porondjáról. Ha szimatunk jó, nem is fogja őket megsiratni senki. A közgyűlés főtárgyának kedvező és kielégítő megalkotása: az uj szervezési szabályrendelet tető alá hozása óriási örömöt és megelégedést keltett a tisztviselők karában. Szivek mélyén zárt szorongó remények kaptak uj erőre és életkedvre a szombati közgyűlés után. Általános az elismerés a tisztviselői kar részéről a képviselőtestület és a jogügyi bizottsággal szemben, mely utóbbinak köszönhető, hogy indokolt javaslatával leszorított minden kontraakciót és a méltányos megoldás felé vezérelte a képviselők plénumát. Lesz tehát főszámvevő, alszámvevő, adótiszt, II. o. rendőrfogalmazó és műszaki nyilvántartó. Mindannyian abba az osztályba sorozva, amit munkásságuk és kvalifikációjuk megérdemel. Erről-arról. — A rapp-romhányi. — A vásárbódék. — Lukács menesztése. Utóvégre ha valaki azt találja szemünkre vetni, hogy mi közünk hozzá, annak is igaza lesz talán. Mert nálunk Magyarországon valóban annak van legkevesebb köze valamihez, kinek a pénze fekszik benne. Bennünket se, másokat se nagyon érdekel ugyan, de mert kezdődik az ubarkaszezon és a sópanamának is immár ide s tova vége, még se egészen hiába való annak a kérdésnek felvetése: szállit-e a rappromhányi valakinek szenet egyáltalán. Erre mégis némiképen jogosan lehetnek kiváncsiak azok az egyesek, kiknek készpénzük fekszik a szénbánya papírjaiban. Keservesen összeszedett garasuk, aminek tán jobb helye is akadt volna. Nem akarunk rágalmazni és örömmel vesszük tudomásul az ellenkezőjét, amennyiben hiteles forrásból halljuk, de mi úgy értesültünk, hogy a rappromhányi most szenet egyáltalán nem szállít. Vagy mondjuk tán precízebben, hogy baj ne essék, — számottevő mennyiségben nem szállít. Értsük meg jól: szenet nem szállit. Hanem annyi igaz, hogy szállit a rappromhányi kavicsot és néha szénát-szalmát. Sőt megesett már az is, hogy csak a postacsomagért jött lett az iparvasut Rappra. Hiszen elvégre nem először mondjuk és bizonyára mások is mondják, hogy a rappromhányi papíroknál vannak még rosszabb papírok is a világon, de mindennek dacára mégis fúrja egy kicsit az oldalunkat: mióta bányászik kavicsot és szénát is a rappromhányi? Tudtunkkal e két üzemág egyike se szerepel a társaság üzletkönyvében. Bár nem lenne rossz, ha szerepelne, mert e kettő a szénnél bizonyára jövedelmezőbb lenne. Miután azonban nem tudnak a részvényesek kavics és széna létezéséről, — nem egészen jogtalan tán a kíváncsiság: kinek a kavicsát, kinek a szénáját szállítja a rappromhányi iparvasut? S ha szállítja, mily jogon, mily megállapodás és feltételek mellett? Fizetnek ezért? Ha igen, mennyit és hogyan fizetnek? Lehet, hogy ez a nagy kiváncsiskodás kissé alkalmatlan és túlságos is, de kéremszépen a rappromhányinak minden fillérre szüksége van és hogy egyebet ne említsünk a sok adósság mellett idején való lenne már ama földtulajdonosok kártalanítása, kiknek szántóján keresztül száguld az iparvasut. A vásárbódékat átvette a város és most már visszavonhatatlanul a nyakunkon maradnak. Nem is nagy baj. Nem ez az első baklövésünk, melynek csak később jutunk tudomására. Hogy többet ne mondjunk, a Vigadó eladása sokkal nagyobb ennél. Úgy hírlik, hogy ezt 90 ezer korona nyereséggel fogják eladni az uj tulajdonosok. Hanem most nem is erről van szó. Most csak ama kissé komikus mosakodást akarjuk polgártársaink emlékében feleleveníteni, melynek a múlt közgyűlésen tanúi voltak. Miután ugyanis meg vannak a bódék és alig képzelhető mód a helyzet szanálására, — senki se akarja magára vállalni az ódiumot e kicsi csúfságokért. Miért is vállalná? Igaza is van. Mindnyájan felelősek vagyunk, hogy a körültekintés elemi kellékeit figyelmen kivül hagytuk, mikor a Herkulessel szóba álltunk. A múlt azonban most már csak példa lehet. Legyünk jövőben óvatosak. Ne siessünk. Rágjunk meg mindent jól és akkor ki van zárva a lehetősége annak, hogy hasonló képtelenségek csúfítsák el a várost és okozzanak gondot szegény árva fejünknek. Mert — rossz próféták legyünk — ama házaknak jövőre lakója nem lesz és pótadóban fogjuk azok árát kifizetni. Lukács és Tisza tehát mennek és távozásukkal mindnyájan felszabadulunk egy hatalmas lidércnyomás alól. Nemcsak mi ellenzékiek, de a jobb érzésű és gondolkodni tudó munkapártiak is. Örömmel tapasztaljuk a Lukács-Désy pör nyomán, hogy általános az elégedetlenség a losonci munkapártban. A korifeusok mindent elkövetnek ugyan a kedélyek csillapítására, de munkájuk csütörtököt mond. Hiába, józan, igazságszerető emberrel nem lehet megértetni és elhitetni ma már a liberálizmus és demokrácia világában, hogy a gazság uralkodhatik. Megállapítható, hogy belátják ellenfeleink jobbjai, miszerint eddigi magatartásuk félrevezetésük eredménye volt csupán. Az se sokat segít már a vidéki munkapárti korifeusoknak, hogy a központ éljenez még ma is Lukácsnak. Mert ki éljenezzen neki még azokon kivül, kik általa, az ő pénzével lettek semmiből valamivé? Utóvégre ha mindenkitől is, de a gonosztevő gyermekeitől nem lehet zokon venni, ha siránkoznak és a lábát karolják át annak, ki az apjuk s ki felett halálos Ítéletet mondott a közvélemény meg a bíróság. Még Húsz Ábrahám kicsinyeit is megkönnyeztük, mikor ezek halálra Ítélt apjukért siránkoztak és szeretetükről biztosították. I m Azujm■ Bensőn nflll ffiunmisaroK tartóssága, rugékonysága, elegánciája utolérhetetlen! A konventikulum A városi egyesülés ülése A múlt heti közgyűlést megelőző napon, pénteken tartotta meg a városi egyesülés (sokak szerint városi párt) a második érdemleges értekezletét Sacher Gusztáv elnökletével. Nem korcsmában, mint egyesek mondták, de a városháza tanácstermében. A konventikulum délután 3 órától 5 óráig tartott és ezen sokak felszólalása és beható tanácskozás után megállapodtak a megjelentek a másnapi közgyűlés programmpontjainak tárgyalása közben elfoglalandó álláspontjuk tekintetében. Élénk vitát provokált az uj szervezési szabályrendelet, melynek tárgyalásánál számolt az értekezlet a szükebbkörü, a jogügyi, pénzügyi és tanácsi javaslattal. A városi egyesülés a jogügyi bizottság javaslatát tette magáévá és kimondotta, hogy annak keresztülvitelét tűzi ki célul a szombati közgyűlésen. Az értekezleten harmincnál több képviselő jelent meg.
