Losonci Ujság, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-22 / 21. szám
4. oldal. LOSONCI ÚJSÁG 1913. május 22. és Fülek községben állami óvodát szervez és a gácsi községi óvodát államosítani fogja. A zagyvarónai állami óvodához a miniszter Tóth Erzsébet oki. óvónőt nevezte ki, a lapujtői ág. ev. és róm. kath. és községi iskolát öt tanítói állással állami kezelésbe vette. —* A kir. ügyész jelentése szerint f. évi április hó 30-ik napján a letartóztatottak létszáma 168 férfi és 18 nő volt. Az általuk teljesített munkák után 750 K. 50 fillér folyt be, ebből 498 K. 17 fillér az államot, 252 K. 39 fillér pedig őket illette. — A tiszti főorvos jelentette, hogy a vármegye közegészségi állapota a lefolyt hóban általánosságban kedvező volt. Járványszerüleg lépett fel azonban a kanyaró Ősagárd községben és a vörheny újból Nagyoroszi községben. Ezen helyeken az iskolák és óvodák bezárattak. A védhimlőoltás az egész vármegye területére nézve elrendeltetett. — A kir. műszaki tanácsos bejelentette, hogy a losonc—ábelfalva—alsósztregovai th. utón a párisi hegy áthelyezési munkálatai az 1 — 2 kilométerig haladtak, a nagyoroszi—érsekvadkert—romhányi th. ut munkálatai pedig a napokban adattak át a vállalkozónak. Táncmulatságok. A Losonci Kereskedelmi Alkalmazottak Egyesülete junius hó 1 én a tugári fürdőben saját könyvtára javára fényesnek Ígérkező zártkörű nyári táncmulatságot rendez tetszés szerinti belépődíjjal. A tánc kezdete délután 4 órakor lesz. Kedvezőtlen idő esetén a mulatság időpontját külön értesítés utján fogja közölni a rendezőség. — A Magyarországi Famunkások Országos Szövetségének 56. számú losonci csoportja f. hó 25-én a tugári fürdőben a szakosztály zászlóalapja javára kabaréelőadással, kugliversennyel és polgári házassággal egybekötött zártkörű nyári táncmulatságot rendez, melyre a belépődíj személyenként 120 K, családjegy 2-50 K. A tánc kezdete délután 3 órakor lesz. — Kedvezőtlen idő esetén a táncmulatság junius hó 15-én lesz megtartva. A központi vizsgálóbíró Losoncon. Gottl Rezső, a balassagyarmati kir. törvényszék vizsgálóbirája folyó hó 21-én szerdán Losoncon időzött s itt két sajtóperben tanukat hallgatott ki. Az egyikben nem is került erre sor, mert a felek, Herczegh Jenő és dr. Oppenheimer Ferenc kiegyeztek, kibékültek egymással, igy aztán a Herczegh Jenő által dr. Oppenheimer ellen folyamatba tett sajtópert a vizsgálóbíró megszüntette. — A másik sajtóper, mely vizsgálat tárgyát képezte az, melyet Schwanz Simon, a Magyar Távirati Iroda tudósítója tett folyamatba a Felsőnógrád cimü hírlap ellen. Az előbb említett Herczegh — Oppenheimerőéle lovagias ügyből kifolyólag ugyanis Oppenheimer Ferenc dr. tudvalevőleg külön feljelentést is adott be Herczegh ellen a losonci kir. járásbíróságnál párviadalra való kihívás vétsége miatt. Később feljelentését visszavonta, de miután az ügyészségi megbízott vállalta a vád képviseletét, az ügy tárgyalásra került. A táifeyaláson aztán Herczegh Jenő abbeli védelme folytán, hogy ő csak lovagias elégtételt kért Oppenheimertől, ami nem feltétlenül a fegyveres mérkőzést vonja maga után, — az ügyészségi megbízott a vádat elejtette Herczegh ellen s igy a bíróság megszüntető határozatot hozott. — Erről Schwanz Simon, a M. T. I. tudósítója a fővárosi lapokban tudósítást közölt, amely tudósításra vonatkozólag a Felsőnógrád azt irta, hogy hamis tudósítás s a tudósítót sértő kifejezésekkel illette. E miatt Schwanz Simon a Felsőnógrád ellen rágalmazás miatt bűnvádi feljelentést tett a balassagyarmati kir. törvényszéknél. A Felsőnógrád közleményéért a felelősséget Kristóf/ Sándor vállalta, aki ellen a vizsgálóbíró rágalmazás miatt a vizsgálatot el is rendelte, az érdekelteket pedig folyó hó 21-én hallgatta ki. Itt említjük meg, hogy a pünkösdi fottballmérkőzésből kifolyólag, amikor tudvalevőleg Pomikarszky Gyula lábát törte s a Felsőnógrád az erre vonatkozó, a fővárosi hírlapokban megjelent tudósításra vonatkozólag is azt irta, hogy hamis tudósítás s a tudósítót «rosszhiszemű» és «lelkiismeretlen« jelzőkkel illette, Schwanz Simon, a tudósítás beküldője a balassagyarmati kir. törvényszéknél rágalmazás miatt szintén bűnvádi feljelentést tett a Felsőnógrád ellen. Tanulmányi kirándulás. A losonci áll főgimnázium III—IV. osztályának 17 növendéke f. hó 16-án igen sikerült kirándulást rendezett az aggteleki cseppkőbarlanghoz. Az ifjakat Patak Károly tanár, Makay Lajos és Klaár Vilmos hitoktatók kisérték. A hajnali vonattal indult a kirándulók csapata s reggel 9 órakor már Tornaiján volt. Innen kocsikon vonultak Oömör lombos, üde vidékén keresztül a kiesen fekvő Aggtelekre. Két vezető kalauzolásával a jósafői uj bejárásnál vonultak be a barlangba s mintegy 4 órán át tartott, mig átvonultak rajta. Egyik-másik fiúcska csetlett-botlott a a csúszós és bizony épen nem kényelmes talajon, — de egészben jó kedvvel és jó egészséggel jutottak ki a szabad levegőre. Az éjszakán vonattal értek haza, — egyikmásik egy letört darabot hozott el a csodálatos cseppkő alakulatokból, a másik a tanulságok emlékét hozta magával, — de mindegyik mély álomban pihente ki a nap fáradalmait. A főgimn. tornaverseny nyerteseinek jutalmazására a következő adományok érkeztek : Gellén Ferenc 10 kor., Losonci Takarék- és Hitelbank r.-t. 20 kor., Nógrádmegyei Népbank 50 kor., összesen 80 korona. A nemes adakozók fogadják e helyt is a főgimn. igazgatóság hálás köszönetét. Tábori lövészet. A losonci erdő mellett a 25-ik gyalogezred f. hó 19, 20, 23, 24, 26, 27, 28, 30. és 31-én reggel 6 órától déli 12 óráig tábori lövészetet tart. A jelzett napokon és időben az erdőben járni veszélyes, miről a közönség ez utón is értesittetik. Táncmulatság. Nagyszabású nyári táncmulatságot készül rendezni junius hó 29-én, Péter és Pál napján a Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdijegyletének losonci 120. fiókja a losoncapátfalusi fürdő kerthelyiségében, melyre az előkészületek már most nagyban folynak. A mulatságról jövő számunkban részletesebben fogunk Írni. Quo vadis? A mozivilág legszebb alkotása volt színen 15. és 16-án az Apollóban. Sienkiewicz minden nyelvre lefordított regényének fejezetei kerültek a mozi vásznára. Körülbelül másfél órát vett igénybe e dráma előadása. Egy mozgófényképgyártó cég éveken át dolgozott a film elkészítésén és neves olasz művészek és művésznők segítségével milliókat költött Quo vadis? feldolgozására. A vállalat nem sajnált pénzt, fáradságot, hogy a korhű környezet, épületek, ruházkodás alkalmazásával teljes illúziót keltsen a nézőben. A színházat mindhárom előadáson zsúfolásig megtöltötte a közönség, mely el volt ragadtatva a mozitechnika legújabb csodájától. Szerdán kitünően sikerült, szépen látogatott Ásta Nielsen est volt. A f. hó 24-iki, szombati Psylander-estélyen bemutatásra kerül «Az utolsó arany» cimü 3 felvonásos dráma is, a Nordisk Film Co. nagysikerű felvétele. A mozi legközelebb Lindau Pál Egy test — két lélek cimü drámáját hozza Bassermann hires moziszinésszel a főszerepben. Pályázat ipari munkásjutalmakra. A kereskedelemügyi miniszter 32000/1912. számú rendelete alapján a folyó évben kiosztás alá kerülő hét, egyenkint 100—100 koronás állami ipari munkásjutalomra és elismerő oklevélre ezennel pályázatot hirdet a besztercebányai kereskedelmi és iparkamara. A jutalomra való igény előfeltételei: 1. Magyar állampolgárság. 2. Tényleges ipari munkában való állandó alkalmaztatás. Művezetők, munkavezetők, pallérok, előmunkások csak kivételes, méltánylást érdemlő esetekben vétetnek figyelembe. Kapus, kocsis, szolga stb. a jutalomra igényt nem tarthat. 3. Legalább 15 évi megszakítás nélküli működés az ipari munka körében. 4. A rendes munkabér évi 2000 koronát meg nem haladhat. A felsorolt feltételeket igazoló okmányokkal (munkakönyvvel) felszerelt bejelentések (melyeknek a munkás korát, családi [nős, nőtlen, gyermekek száma], vagyoni és kereseti viszonyait [napibér, fizetés], továbbá múlt és jelen ipari foglalkoztatását is fel kell tüntetniük) folyó évi május hó végéig a kisiparosok részéről az ipartestület, ahol ilyen nincs, az iparhatóság utján, a gyárak részéről közvetlenül a kamarához beterjesztendők. Később érkező bejelentések figyelembe nem vétetnek. Azok a munkások, kik az 1912. évben pályáztak, de azt nem kapták meg, munkaadóik utján, kisipari munkások az ipartestület, illetve iparhatóság utján egyszerűen jelentsék be a jutalomra való igényüket. Munkakönyv és okmány beküldése ezeknél nem szükséges. Az általános bankbizományi, ingatlanforgalmi tudósitó és okmányszerző vállalat irodáját e hó 1-étől kezdve a Forgó-utcába (saját ház) helyezte át. IALI1A