Losonci Ujság, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1913-01-02 / 1. szám

-401CI Itt

A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS48-AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE

i i 1

ELŐFIZETÉSI ÁRAK HELYBEN: #‘V>' É ’ . .... ■ SZERKESZTŐSÉG:

Egész évre.......................................8 K — f. _,« p° , ! , ■ Losonc, Jökal-utca 4 , hővé a lap sze.leml

Félévre............................................4 K - f. Z Néítádmegyel Tanítók és Körjegyzők Egyesülete tagjai részére részét illető minden közlemény Intézendő.

Negyedévre..................................................1 Ljb PN évi előfizetési dij 5 korona. ■ KIADÓHIVATALi

VIDÉKRE, | ||t;j ^ § I Egyes szám ára 20 fillér. ® Losonc, Kubinyi-tér II.. hová az előfizető»

Egész évre......................................... *0 &— j;äjjr I ^ g sek, hirdetések, mindennemű pénzkülde-Felévre............................................ISSk hirdetések jutányos áron vértnek fel a kiadóhivatalban. _ mények és a lap szétküldésére vonatkozó

■ felszólalások intézendők.

Vili. évfolyam 1. szám. Megjelenik minden csütörtökön Losonc, 1913. január 2.

Boldog uj evét!

Máskor, — ha Szilveszter éjszakáján izzólámpák fénye mellett a cigány rázendített egy-egy indulóra, — mosolygó arccal koccintottunk. Hiszen ha nem is egy tejjel-mézzel folyó, de legalább oly évre tekinthettünk vissza, mely normálisnak volt nevezhető. Ezidén letérten, majdnem reményvesztetten álltunk Szilveszter éjszakáján.

Az elmúlt 1912. esztendő fekete lapon véres betűkkel lesz be Írva emlékeink könyvébe és évek kellenek ahhoz, mig elfelejtjük.

Régen, — öreg emberek emlékezete óta, nem volt a magyarnak ilyen rossz esztendője. Mintha a felsőbb hatalmak e nemzet oéketürésév, kitartását, erejébe vetett bizalmát akarták volna próbára tenni. Mintha csak e világegyetemnek összes gonosz szelleme összeesküvést szőtt volna ellenünk, hogy elpusztuljunk e föld színéről, elpusztuljunk, hogy még hírmondó áe maradjon közülünk, ki e szót: magyar ajkára venni merészeli. Árulás, rút visszavonás és cselszövés roptak tobzódó táncot a testünkön, hogy belénk fojtsák a lélekzetet és megfojtson a kéz, melybe a hurkot mi magunk adtuk.

És amidőn mindannyian éreztük a tátongó sebet, melyet a múlt év ostorcsapása márt nemzetünk testére, amikor háborús veszedelem rémei messze országoknak hólepte tájaira hajtották karácsonyra el fiainkat, láttuk, hogy a gazdasági életnek pusztító feszültsége miként öli le körülöttünk az egyeseket. Nagy, hatalmas, irigyelt existenciák roppantak össze és rántottak magukkal ezrekre menő kicsi existenciákat; belelökve őket a nyomor, a szenvedés, a kétségbeesésnek feneketlen örvényébe.

Semmi, de semmi jót sem mondhatunk az elmúlt esztendőről s alig van e honnak egyetlen lelkes élő lénye is, ki a letűnt 1912-t visszavágyná, visszasírná. Egyetlen örömünk, egyetlen vigaszunk legfeljebb az, hogy meghalt az ó-év és vele együtt megszűnt tán az a tengernyi keserűség is, melynek jegyében telt el, — helyet engedve egy jobb, egy szebb kor hajnalának.

És ha eddig csak frázis, társadalmi konvenció volt, hogy egymásnak boldog újévet kívántunk, — n a nem az. Mert ma minden ember ’nő vágya,

még ellenségeivel szemben is kifejezésre juttatott egyetlen kívánsága, hogy az a sok szomorúság, fájdalom, szorongás, mely lelkünket eltölté és amely még ma is fogva tartja, — legyen a múlté. Vigye magával a semmiségbe az ó-év. Vágya ma minden embernek, hogy a magyarok istene szüntesse meg a csapásokat, miket a múlt év mért reánk. Legyen már látszata legalább ama törekvéseknek, melyek eddig sikerteleneknek bizonyultak és amelyekért honfiaink legjobbjai fáradoztak erőt, munkát, fáradságot nem kiméivé.

Kergesse el az újév életünk egéről a komor fellegeket, hogy nap süssön reánk, a mindenek éltető napja. A nap, mely fényével életerőt ád a törekvőnek és biztositólag süt még arra is, ki a ketsegoeesés szeitu áií' mar.

Legyen derűs az uj év. Kapjanak uj erőre a kifáradt remények.

Ne sirassuk az elmúlt esztendőt Éppen ideje, Hogy meghalt. Elég öreg volt már. De nézzünk csillogó szemmel reménykedve a jövő elébe. Éljen az uj év!

Sz—ő.

Mégis mozog a föld.

De nem a magyar föld. Ez nem mozdul. Ami tiszta sor. Ahol egy Tisza Pesta a tengely, és bármiféle nyavalyás vezérszerepet játszhatík, — ott nem igen lehet mozdulásról szó. Tisza Estván, országunk legcserzettebb lelkű szíjgyártója csak a mozdulatlanságot kedveli. A legnagyobb mozgás, amit el tud szenvedni a mungók nyüzsgése.

Hanem antul inkább forog a világ körülöttünk. Jó hogy éppen békésen elviharzott fölöttünk a legutóbbi konflagráció - forró szele — és megláttunk olyan dolgokat, amiknek az erejéről eddig alig volt tudomásunk, — és láttunk hatalmasnak hitt erőket mint pelyvahalmot a szellő előtt szétomlani. — És megláttuk, hogy ez a nagytestű száz mozaikból összerakott monarchia nem az a hatalmas államalakulat, amint a bécsi udvar és magyar miniszteri cselédei hirdetik, — hanem egy nagy kinnal összetartott koni^merátuma a szanaszét huzó elemeknek? Láttuk és éreztük, hogy egy európai konfliktusnak már az előrobaja elég, hogy a hires monarhia minden eresztékében recsegni kezdjen €£■<

Hát ezt jó volt megtanulni. Königraetzek és Solferinók után ez mindig tapasztalható volt. Mostanság azonban már elég a háború nyitánya, a diplomáciai válság is, hogy megmutatódjanak a monarchia tátongó részei. — És ezek a rések azt mutatják, hogy itten egykor, talán nemsokára, a forrongó és lefojtott erők olyan robbanása lesz, — amitől jó félni a mai hatalmasoknak és jó remélni a magyar ügy teljes diadalát.

Nekünk nincsen okunk félni az elkövetkezendő nagy változásoktól. Mi oly elnyomottak vagyunk, hogy csak nyerhetünk. Veszteni magyarok, csak kevesen fognak vele. Némely bécsi cselédek, és azok hűbéresei. Ezeket pedig legfeljebb a többi landsknecht sajnálja.

— Ez pedig elhanyagolható mennyiség a többi magyar érdek mellett.

ilyesforma gondolatok forgattatnak jelenleg ellenzéki agyakban. Hogy kormánypárti agyakban milyen gondolatok forgattatnak, — ahhoz előbb szükséges volna ama prejudiciális kérdés eldöntése, hogy vájjon mungóoldalon egyáltaljábap találhatók-e agyvelők.

— Mi ebben, — már pártállásunkból kifolyólag is, — kételkedünk.

Egyről-másról.

Mérhetetlenül bárgyú dolog az a választójogi javaslat, melyet a kormány elkészített és amelyet a Népszava leközölt. Ilyen bárgyuságra még nem adott példát európai kormány. Olyik ember tán hajlandó lenne ezt az emberi jogok elleni merényletnek, szemérmetlen ellenforradalomnak, politikai gonoszságnak bélyegezni, de annyival tartozunk ennek a kormánynak, hogy az ilyen állításokat ne tartsuk komolynak. Nem, ez se nem merénylet, se nem gonoszság, ez csak és csupán csak bárgyuság. Ezt nem mérnök olyan határozottan állítani, ha a kormány különösképp nem bizonyítaná. De bizonyltja, mikor a Népszava leleplezésére azzal védekezik, hogy nem lehet egyelőre Ítéletet alkotni az uj javaslat felől, mert a közönség még nem ismeri — az indokolását. Hát nem szánalmas mosolyt kell ilyen védekezésnek előidézni? Van olyan szép megokolás a világon, mely az akasztófára Ítélt delikvenst megvigasztalná, vagy a halálos Ítéletet mivoltából kiforgatná és elhitetné az emberekkel, hogy a hóhér kötele egy meleg nyakravaló, mely a náthától megóv.

Bíróságaink kiadmányai általában különös pedantériáról tesznek tanúságot. Ha egy