Losonci Ujság, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-26 / 52. szám
8. oldal. LOSONCI ÚJSÁG 1912. december 25. olyan kedves volt, hogy egészen megszédültem . . . És azután, mit mondott? — Azt mondta: «Add ide a kezedet». Mikor odaadtam neki és mikor kitártam a karomat, odaadtam neki az egész szivemet is. Ő pedig nevetve fogadta azt el. És akkor? — Egy pár hétig nagyon szeretett engem és engem boldogabbá tett az ő öröme, mint az enyém. A lelkem dalolt, a tárgyak szebbek voltak, a virágok színesebbek, az ég szendébb ég derűsebb, az emberek jobbak, mint azelőtt, mielőtt megszerettem volna őt. Hogy egy percig se szenvedjen odaadtam volna neki, ha tudtam volna, ezerszer is a szivemet. És azután? — Azután elment. Én nem mehettem utána, nem engedte. Csendesen, de határozottan visszatolt. Én már nem tetszettem neki, és hogy meg ne haragudjék, nem is sírtam . — Mit tettél azután? — Már nem tudom Zsanin. Eleget mondtam, okulhatsz belőle. Zsanin felállt. Valaki járt a fűben. Éppen mellette. Szilárd, erélyes férfiléptek voltak. Zsanin elengedte a fát, hogy jobban hallgatódzék. Behunyta szemét és összekulcsolta hideg, remegő kezeit. — Zsanin, — szólt egy hang — add ide a kezedet! És Zsanin a szivét is odaadta Limonádé ezredes, Lengyel menyecske, Éva, Asszonyfaló, Leányvásár, Iglói diákok és Erdészleány operettek zeneszámai, valamint kuplé-ujdonságok nagy választékban kaphatók Kármán könyvkereskedésében. Molnár Ferenc «Farkas» cimü országos hirü vigjátéka ára 2'50; Biró : Rablólovag, Maupassant: Egy élet, Földes: Fekete ország, Kaffka: Színek és évek, Gourmont: Szerelem fizikája, Biró: A cárnő; Kincses Kalendárium, Modern könyvtár. Kaphatók Kármán könyvkereskedésében. Felelős szerkesztő: dr. Vályi Béla. ^y&zA/yü/i/ve /v-a/o. dfa/jénéeé£ol£ /Ójyóuí/j? afr /ruzSirt'rvtix, s/~£Fz/Z/xtef S/sCl/ sOCC/Zs (éfáiáé/íecia/^ "*■ ^ ^ , 2o/xaZv ‘ J2' " $0 " (fyi/iro-dá /eywcj/a/con, Jm/a jéóM.yyÓAoJ xcuÍi'lcL Xí.-cccOzkz/ ja/ /uove/yef? tz/-seó yózvnmyoonád faff/: ytoQ't/^e'XA'e^-ßtF TM V€ ’z/nois&^'^x/e/ srrvtm-tde/rv /óué&fr' de'n/rU' '■o X,-€ts Információk, inkassák, kétes követelések megváltása, tranzakciók, fizetésképtelen cégek szanálása, egyezségek financirozása, moratóriumok kieszközlése és megállapodások létesítése a hitelezők TMaepgcs1ínfltása Lloyd Hitelvédő Egyesület BUDAPEST, Andrássy-ut 24. Telefon 177- 45, 42—43, 119—11 Sürgönyeim: Lloydibus. JSßSF’ Közbenjáró te dijaztatnak. 12294—912. szám. Pályázat. Nógrádvármegye közigazgatási bizottságának 4252—912. kb. számú határozata alapján a város által fenntartott Erzsébet-utcai óvodánál megüresedett, évi 800 korona fizetéssel és minden eltöltött 5 évi szolgálat után 100 korona ötödéves korpótlékkal javadalmazott segédovónői állásra pályázatot hirdetek s felhívom mindazokat, akik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy egy koronás bélyeggel ellátott, az eddigi működést, képesítést, magyar honosságot igazoló okmányokkal szabályszerűen felszerelt kérvényeket folyó évi december hó 29. napjának délelőtti 12 órájáig annyival inkább nyújtsák be, mivel az elkésetten érkező pályázatok figyelembe vétetni nem fognak. Losonc, 1912. évi december 20-án. Wagner Sándor, kir. tan., polgármester. Telefonszám 148. Telefon szám 148 A RÁR0SMULYADI VASAS, szénsavval teli tett TERMÉSZETES ÁSVÁNYVÍZ főlerakata Jókai-utca 39. szám alatt van. Literes palackokban házhoz szállítva (palack nélkül) 10 fillérért kapható. & PAIM4 valódi NAUCSUK-CIPŐSAROK DOBOZA. MINŐSÉGE: ARANY Feiner es Kürti Telefon us. Cégtulajdonos: Feiner Gyula. Telefon 115. Tisztelettel értesítjük, hogy felsőmagyarországi legnagyobb ruhaáruházunk főüzletét folyó évi március hó 1-től Losoncon a Rákóczi-utca és Kubinyi-tér sarokra, a templommal szemben, Sacher Adolf-féle házba helyeztük -át. Újonnan bevezettünk: női costümöket, készen és mérték szerint; női pongyola- és ruhákat, óriási választékban; leányka ruhákat a legolcsóbbtól a legfinomabb kivitelig; női felöltőket, raglan- és lüster-köpönyegeket. Férfiruha-raktárunk elismert elsőrendű, mert kizárólag saját készítmény. Férfiszabóságunk állandóan egy hírneves fővárosi szabász által van vezetve. Az újonnan bevezetett női szabóságot egy e téren előkelő egyénünk fogja vezetni. — Régi üzletünknek egész raktárát a régi helyiségben mélyen leszállított árban kiárusítjuk. — Férfi és női gyászruhák, alkalmi frack- és smocking-öltönyök kölcsön adatnak. ,1 =: S? cr? 52 Az eddigi irántunk tanúsított szives bizalomáért köszönetét mondva és további szives pártfogását kérve, annál is inkább, minthogy uj áruházunk a legelőkelőbb fővárosi céggel is egy arányban áll, vagyunk teljes tisztelettel FEINER és KÜRTI (Cégt. Feiner Gyula) l osonc, Gácsi-utca és Kubinyi-tér sarok. Legújabb magánjáró ]H of oros fi" mm a- é s baltával, favágásra és cséplési célokra kiválóan alkalmas 3 menetsebességgel. Bármely hegyes vidéken, sőt rossz utakon is fennakadás nélkül működik. Olcsó árak: részletre is. Teljes jótállás Külön osztály: famegmunkáló gépekben. Árjegyzéket ingyen és bérmentve küld: Miilli HÍV motortelepe Budapest, VI., Lovag-u. 2. sz.