Losonci Ujság, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1912-02-08 / 6. szám

é£| B fi éé Éfe A Sk E^ész évre 8 kor. fii. EÉ|p ggp ''&&&;. ^sj? |jlj| ||Bj |||| U BB E^fi BET g9 Bg ^B hová’á^lap szellemi Negyedévre 2 kor. fii HB fiH! s®-; Baa BffR IBS HR RH SH H EBI 5|||§ MB 818 ESpgp^ HB |H| közlemény intézendő. Félévre 5 kor. — fii. EB BE kifft ff|B |ö§ elf! B| 111 \'\ BH BEK E Losonc, Kubinyi-tér 11 Negyedévre 2 kor. 50 fii ?g*«' jip$: Hg * á£| pjafj “-HSárolls R|w jgffB; 3&s8| HÜSi HH1HB HR^^h Hová az előfizetések, —. Mg gg gM 6BB MB M _' mm Bj^lip mm BB BB bB^SB ^B A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE. VII. évfolyam 6. szám Megjelenik minden csütörtökön Losonc, 1912 február 8. Az ellenzék feladata. A gépezet megállott. A körülötte dol­gozók zűrzavaros lótással-futással keresik a baj okát, de bármelyik csavart mozdítják meg, akármelyik kereket noszogatják, csak nem akar megindulni a törvényhozás szer­vezetének hivatásszerű működésé. Mert a magyar törvényhozás mindkét házában, az egész közéletben olyan erők mérkőznek egymással, olyan világnézetek tusakodása folyik, amelyeknek küzdelme és e harcnak hovádülése egészen közömbös a nemzet boldogulásának szempontjából. Nem a gerinctelen és «Bécsnek behódoló», a min­den kormányok után alázatosan leszavazó aulikus többség és nem tradiciózus eszmé­ket kritika nélkül hangoztató, merőben ide­alisztikus ó-függetlenségi tábor harca fogja megoldani a nagy kérdést, hanem a küz­delmek előterében egymással homlokegye­nest szemben álló klerikális-konzervativ és liberális-progreszsziv pártok élet-haiálra menő nagy tusája. Nem a nemzeti önnállóság és függetlenség külsőleges megnyilatkozásai fog­ják boldogítani Magyarország minden népeit, hanem a demokratikus fejlődés tartalomban bővelkedő uj intézményei; valamiképpen nem is annyira a bécsi ármány és kétfejű sas elnyomása rontja meg boldogulásunknak feltételeit, mint inkább a gazdasági téren való helytelen antiszociális berendezkedés. Ennek a helyzetnek felismerése, régi lomoknak lomtárba helyezése nem történ­hetett meg rövid utón. A polgári társada­lomnak keresztül kellett előbb mennie egy hatalmas nagy csalódáson, végig kellett szen­vednie az áldatlan gazdasági viszonyok sok­sok nyomasztó következményét, inig szemei felnyíltak s az Európát uraló hóditó eszmék felé közeledett. A progresszió eszméihez, a valódi libe­ralizmus világnézete felé közeledett az ország népének minden osztálya a nemzeti társa­dalomnak minden rétege. A reformok mellé szegődött az ipari munkásság, az újításokat óhajtja az intelligens kisbirtokosság, a demok­ráciának hódol az intelligens polgárság s a haladás hive a szellemi arisztokrácia. Szóval a modern világ uj hitét vallja az egész közvélemény. Mióta parlament van a világon, mindig úgy volt, hogy a kormányok teoretikus állás­pontjával szemben a közvélemény praktikus óhajainak adott kifejezést az ellenzék. A régi viszonyok kepére formált elavult intéz­ményekhez ragaszkodó kormányt az ellenzék mindig a valóságos élet követelményeinek megfelelő eszmékkel frissítette és hozta közelebb az élethez. A mai magyar ellenzék is várakozásteljes idők köszöbén áll. A munkájában megállott parlamentet türelmet­lenül sürgeti a közvélemény szava, Az ellen­zék feladata a közvéleménynek visszhangot adni a törvényhozás házában és a kormányt demokratikus állásfoglalásra késztetni és kényszeríteni. Az országgyűlési pártok sorá­ban a nemzet közvéleményéhez legközelebb állani, az ország hangulatának megfelelő magatartást tanúsítani egyedül a Justh pár­tot látjuk. A Justh párt intranzigens követ­kezetességgel az általános titkos és egyenlő választói jogot követeli és ezt követeli vele együtt az egész országnak nagy többsége, a népességnek legintelligensebb része. Mikor tehát ez a legkorszerűbb parlamenti párt a szociális haladás zászlaját tette saját zász­lajává, híven betölti feladatát, melyet a tör­ténelem reá ró s amelyet tőle a haladó érzelmű elemek elvárnak. Hiven és pontosan betölti ezt a feladatot, amely annyival is kellemesebb és könnyebb, mert egy régi óhajtás megvalósulását, a függetlenségi és 48-as párt régi programmpontját látjuk benne teljesedésbe menni. Ezt a feladatát az ország­gyűlési Justh párt soha elhanyagolni nem fogja, erről a kötelességéről az idők változó körülményei között soha meg nem feled­kezik. HÉISIIIS­Pesti élet. I. Uj hit. A Galilei-kör a minap a régi országház üléstermében előadást rendezett a szerzetesrendek­ről. Fáber Oszkár, e kérdésnek nálunk legalapo­sabb ismerője, volt az előadó. A szerzetesek ere­deti iratai alapján elmésen ismertette a céljukat, az életmódjukat, természet-, család-, államellenes törekvéseit. De ha érdekes és tanulságos volt az előadás, még sokkal érdekesebb és tanulságos volt a hallgatóközönség viselkedése. Óriási tömeg zsúfolódott össze az ülés­teremben. Nem csak a padok voltak tömve, lent ép úgy, mint a karzaton, hanem a középen levő szinpadhelyen, sőt az elnöki kathedrán és előadói széken is hemzsegtek az emberek. Galileisták, klerikálisok, de legnagyobbrészt szocialista mun­kások. Ha mindenki csak halkan helyeselt, már félelmesen zúgott a terem. És az emberek bizony, nem igen tettek hangfogót a hangszálaikra. Lassan­ként fölizgultak az emberek, fölszabadultak az elfojtott indulatok. Az előadásból népgyülés lett. A mindig-hideg és csak szép látványosságokat kereső szemlélőnek, aminő jómagam vagyok, nagyszerűbb látvány volt, mint egy Reinhardt — rendezte cirkuszi előadás, mikor ötezer torokból zendül: Oedipus segíts ! A szenvedélyek akkor emelkedtek forrás­pontra, mikor az előadást követő vitában egy pap, a Szent lmre-kollegium igazgatója, kelt a szerze­tesek védelmére. Alig engedték őt beszélni. Fábert kezdte támadni, de a hallgatók fenyegető és lár­más közbeszólásaikkal megakadályozták ebben. A jelenlevő klerikálisok veszekedni kezdtek a szo­cialistákkal, előadó volt mindenki, az elnökre senki sem hallgatott. Úgy látszott, verekedés lesz a vége. A mennydörgésszerű zaj vihart jósolt. A tömeg nem tudta többé fegyelmezni magát a zajongóktól alig lehetett hallani a vitázókat. Hiába intettük csöndre, a fölgerjedt, megvadü’t tömeg­gel nem lehetett birni. Naivságok, frivol ötletek, vad gorombaságok hangzottak. — Le a csuhásokkal! — ez volt a refrein. A naivságokon mosolyogni kellett, a fegyelmezet­lenségen bosszankodni De volt egy fönséges és felejthetetlen jelenet. A vitázó pap ellenségesen említette a Népszavát. Erre a legalább kétezernyi munkás abbahagyva egy percre az egymásközti pörlekedést, a kicsinyes közbeszólásokat, mintha összetanultak és összebeszéltek volna, mint egy’ hatalmas kórus, lelkesen és szenvedéllyel zúgták az éljent. A karzat magasából Népszavát dobott le egy ember. Úgy szállt, mint egy zászló. Úgy tekintettek rá, mint a hivő a bibliára. Olyan együttérzés, olyan meggyőződött lelkesedés és olyan áhitat volt a viselkedésükben : nem lehetett megilletődés nélkül nézni. Talán ha ellensége vol­nék a szocializmusnak, talán akkor is megcsa­pott volna ennek a fenséges lelkesedésnek az árama, akkor is átreszkedett volna rajtam az a tűz, talán akkor is veiükkiáltottam volna az éljent. Oly jól esett szegény szkeptikus szivem­nek ez a szenvedélyes meggyőződöttség, sosem fogom elfelejteni. Nagyszerű tragédiáknál éreztem e megilletődés halovány mását. Olyan volt ez a jelenet, mint egy istentisztelet ... Az ülésről jövet szégyenkezve és majdnem megbotránkozva tárgyaltuk a munkások vad és kineveletlen viselkedését. Mily fanatikus tömeg, amely meg sem hallgatja az ellenfeleit. Mennyire igában tartja őket a szenvedélyességük! És el­keseregtem a magyarázaton : a szakszervezeteik csak a kultúra eredményeit közük velők, azt az utat már nem, mely ezekhez vezet. Innen van a biztosságuk a véleményeik igazságában. Ha ők is megtennék azt az utat, ha tisztán látnák a problé­mákat s hogy miképen jutunk a megfejtéshez, akkor maguk is elmélkednének, kételyeik, skrupulusaik volnának, a bizonyos helyett jönne a valószínű és körülbelül, a meggyőződés helyébe jönne a szkep­szis, melyhez a tudósok sorra elérkeznek. De a szocializmusnak nem tudósokra, hanem harcosokra, nem szkepszisre, hanem meggyőző­désre és fanatizmusra van szüksége. így van jól, ahogy van. Nem kell túlságosan kinevelni a mun­kásokat, a szocializmusnak ép ebben a vak és vad fanatizmusban van az ereje, evvel arathat csak diadalt. És fegyelmezetlenek a munkások ?! Láttam őket a napokban tüntetés alkalmával, mikor a fölizgatott, csatakész ezrek ép neki akar­tak menni a rendőröknek: mikor egy ablakban megjelent Garbai és egy szavára — csönd lett, nyugalom. A vezéreik megannyi próféta, Messiás a szemükben. Ha ezek harcot akarnak : meglesz, de egy szavukra újra elcsitul a harc. Óriási itt az erő, mert óriási a hit. Uj hit járja át a nihilista világot. Lejár a léha cinizmus divata, mely a köztől elszakadva, csak inyenckedett a világon. Aki e felfogás nagy hirdetője volt, Wilde Oszkár divata is lenünik. A fin de siede után egy megifjitó uj hit jött, a „világ­­megváltó szociáldemokrácia“, mely belekapcsol nagy közességekbe, kötelességeket és jogokat éreztet. Uj hit jött, uj erők egyenesednek fel, uj történelem születik. Kpmlós Aladár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom