Losonci Ujság, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-07 / 45. szám
1912. november 7. LOSONCI ÚJSÁG 3. oldal. — kivéve az adótiszti, a II. o. rendőrfogalmazó és a műszaki rajzoló állásokat, nincsenek, ez utóbbiak pedig tényleg csak választás utján lesznek betöltve. Az az állítás tehát, hogy e három tisztséget választás mellőzésével dijnokokkal töltötték be, — valótlan. Azzal, hogy a közgyűlés a megválasztott rendőrgyakornokot rendőségi iktató és kiadóként, a megválasztott rendőrségi írnokot I. o. rendőrfogalmazóként rangosztályokba sorozta, nem hogy törvényellenesen nem járt el, de sőt ennél jogosabbat, méltányosabbat nem is tehetett, mert e már régen megválasztott tisztviselőket munkájukért az uj rendszer alapján másként nem is jutalmazhatná. Helyes volt azonban az az észrevételük, mely a főügyészre vonatkozott s éppen ezért kár volt, hogy ezt, valamint dr. Oppenheimer Ferenc indítványát, mely Krúdy Pált mint főszámvevőt a VIII. rangosztályba sorozni kívánta, a közgyűlés figyelmen kívül hagyta. Arról a fonákságról, hogy helytelen a pótszabályrendeletben a tiszti főügyésznek beállított ügyészt a törvény ellenére IX. rangosztályba sorozni, — múlt számunkban emlékeztünk meg. Krúdy Pálról pedig már szintén irtunk akkor, midőn az osztályba sorozásáról általában beszéltünk. 16 éves becsületes munka után megérdemelte volna Krúdy ezt, kinek állásánál fogva mellékkeresetet kapni módjában nincsen és kinek vagyoni függetlenitése, életének gondtalanná tétele éppen azért fontos, mert ő a város vagyonának leghivatottabb őre. Biztosak vagyunk, hogy nem lett volna határozat a tanács ezen két tisztviselőjére vonatkozó indítványából akkor, ha többen vannak a közgyűlésen és olyanok, kik hozzászólnak. A közgyűlés idevonatkozó határozatai egyébként több oldalról lesznek megfelebbezve s igy még időtlen-időkig várhat a város arra, hogy rendbe jöjjön a tisztviselők fizetésével és osztályba sorozásával. Spec. <-.v«n\j ák már a gőzmalini vagányt! Megjárja Losonc megint. Oh azok a Janus-fejek! Irtunk már arról a múltkor, hogy a Borsod-Miskolci gőzmalom rövidesen felszedi vágányát a Buza-téren, miután a szállítást ezentúl a gácsi h. é. vasút vonalába bekapcsolt vágányon fogja eszközölni. Persze hogy ennek a dolognak mindenki örül, mert hiszen volt bajunk e szép kis társasággal úgyis elég. A malmi vágány tehát megy s ezzel megszabadulnak a szomszédos házi urak is az örökös rettegéstől, mikor fogja a büszkén végig pöfékelő kávédarálóból kipattant szikra egyszer ócska zsindellyel fedett házukat felgyújtani. Mert, — úgy hírlik, — a malom nem egy házi urnái arról is megfeledkezett, hogy a háza tüztávlaton belül áll s igy az ő kötelessége lett volna azt már évekkel ezelőtt tűzbiztos fedéllel ellátni. De hiszen ezen már nem sokára túl leszünk. A baj most már csak ott lesz, hogy a malom nem akarja az egész vonalon felszedni vágányait. Nevezetesen egy cseppet se izük felszedni azt a vonalrészt, mely a Sternlicht-gyárba és a Mezőgazdasági Gépgyárba fut. Pedig ennek a vágányrésznek megszüntetése éppen olyan érdekünk. Ez a vágányrész ma már éppen úgy egy utcán fut végig, mint a vonalnak további része. Éppen úgy, sőt még jobban molesztálja az utca lakóit, mint a többi része. Hiszen a Mező-utcának uj része sokkal keskenyebb, mint a régi része s a Buza-tér. De persze a malom mindent elkövet, hogy e megmaradó vágányrészekből még egy pár éven át az általa a gácsi vasútnak fizetendő viteldijakat kifizethesse. — Az idea részéről a maga javára nem is utolsó. S ahogy mi a jó losonciakat ismerjük, ahogy mi az eddigi tapasztalatokból jósolhatunk, — megmondhatjuk, hogy a malom meg fogja tartani a két gyárba futó vágányrészeket. Mert lármázhatunk mi a magunk, a város érdekében benn a képviselőtestületben akármennyit, mutathatunk mi kétségbeesett arcokat akárminőt, festhetjük mi a jövőt akármilyen feketére, — ez mind nem számit, mert kifelé mi barátságos arcot mutatunk s mindenkivel szemben, ki rajtunk keresni akar, — olyan-olyan jó fiukák vagyunk. ^rr TÖRLEY Rlf Á tűzoltóság. 1200 K-át fog kapni a parancsnok. Tudtunkkal a város tűzoltóságának eddig egy vizsgázott tisztje és egy vizsgázott altisztje volt. Ennek dacára mi még soha se láttuk, hogy a tűzoltóság ezek vezetése mellett csak egyszer is gyakorlatozott volna. Ez a dolog minden esetre nehezen érthető s legfeljebb azzal magyarázható, hogy a város vezetősége folytonosan csereberéli a tűzoltókat. Hol rendőrt, hol hivatalszolgát, hol tán még kocsisokat is csinál tűzoltóiból és viszont. Az uj költségvetésbe már be van állítva egy állás 1200 korona tiszteletdijjal. A tűzoltóparancsnok állása. Valószínűleg e tiszteletdijat a mostani parancsnok fogja kapni. Midőn tudjuk, hogy most már a tűzoltóság modernül s akként lesz a közel jövőben átszervezve, hogy alkalmas lesz megfelelni a kivánalmaknak, reméljük, hogy ezután már látni fogunk rendszeres tüzoltógyakorlatokat. Telefonszám 148. Telefonszám 148. A RÁROSMULYADI VASAS, szénsavval telített TERMÉSZETES ÁSVÁNYVÍZ főlerakata Jókai-utca 39. szám alatt van. Literes palackokban házhoz szállítva (palack nélkül) 10 fillérért kapható. Sl HÍREK fl Hubay kitüntetése. A király fiubay Jenőnek, a kiváló hegedűművésznek és zeneirónak az udvari tanácsosi címet adományozta. Házfőnöki kinevezés. A Ferencrendiek tartományi főnöke a füleki ház főnökévé Bálint Benedek eddigi vikáriust nevezte ki. Előléptetés. A novemberi előléptetések során dr. Klein Aladár, a 25-ik gyalogezredhez beosztott főorvos ezredorvossá lépett elő. A losonci izr. nőegylet folyó évi december 7-én hangversennyel egybekötött táncestélyt rendez. A hangversenyen kiváló fővárosi művészek is közre fognak működni, ami előre is biztosíthatja a t. közönséget arról, hogy a szokott jó mulatságon kívül műélvezetben is lesz része. Tanügyi kinevezés. A közoktatásügyi miniszter Szántó Pál okleveles tanítót a losonci tanítóképző-intézethez nevelővé nevezte ki. Gyászhir. Pokorny Ferenc nyug. takarékpénztári tisztviselő e hó 5-én életének 40-ik évében hosszas betegség után jobblétre szenderült. A boldogult testvére volt Pokorny gyógyszerésznek s rokonságban állott a Török-családdal. Temetése 7-én ment végbe. Káldort szerződtették. Káldor Dezső szerződést kapott Nádasy József szabadkai színigazgatónál két évi időtartamra. Káldor a napokban lép fel bemutatóul az Asszonyfalóban. A Felső Nógrád-nak személyemmel kapcsolatos közleményére, — mely e lap tegnapi száma hírrovatában jelent meg, —helyszűke és lapzárta miatt csak a következő számban lesz módom nyilatkozni. De akkor azután alaposan. Dr. Vályi. Halálozás. Kálosi József fővárosi ügyvéd, a nógrádi kerület volt országgyűlési képviselője Budapesten múlt hó 31-én meghalt. Szanatóriumi mulatság. Nógrádvármegye Mária Valéria tüdővész ellen védekező egyesületének losonci fiókegyesülete november havában a Városi Vigadó termeiben táncmulatsággal egybekötött teaestélyt rendez. A jótékonycélu estélyre, melynek tiszta jövedelme a szegénysorsu tüdőbetegek tej segélyezésére fordittatik, ezúton is felhívjuk a közönség szives figyelmét és érdeklődését. Névmagyarosítás. A belügyminiszter megengedte, hogy Bojnecz István losonci lakos, valamint kiskorú gyermekei családi nevüket Boros-ra átváltoztassák. Székely fogadtatása. (Beküldetett.) Úgy értesültünk, hogy Székely Ferenc miniszter, — a kormány Agulárja, — eljön vagy feljön e hó folyamán Losoncra régi jó cimborájával, Hazaival, a báróval. Ez ünnepélyes alkalomra a losonci ügyvédjelöltek körében lázas mozgalom indult meg, hogy méltóképen fogadhassák s megköszönjék neki azt a kegyet, mellyel őket pályájuk közepén legkegyelmesebben megnyomorítani méltóztatott. Lesz diszfelvonulás, beszéd és társasvacsora. Gyakorlati idő a losonci közkórházban. Megírtuk már, hogy kórházunk igazgató főorvosa azon buzgólkodik, hogy a helybeli kórház ruháztassék fel azon joggal, mely szerint benne szigorolt orvosok a törvényszerű kórházi gyakorlati időt eltölthetik. E buzgólkodását, mely kórházunk hírét mindenesetre emelné, úgy látszik, siker fogja koronázni. A napokban ugyanis lenjárt dr. Tóth kultuszminiszteri tanácsos dr. Hajós