Losonci Ujság, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1912-05-30 / 22. szám

1912, május 30. LOSONCI ÚJSÁG______________________________J^olda^ Kristóf ur is lovagias «ton fordult hozzám és pé#g lapjából a Felsőnógrádból kitetsző­­leg a „Lovagias ügy“ és „A szerkesztő és a revolver“ c. hírekért s miután megbizottai­­nak a cikkek szerzőjét megnevezni nem akartam, — tőlem kért lovagias elégtételt. Válaszom ez volt: Mint felelős szerkesztő lovagias tárgyalásokba nem bocsátkozom; tessék a megbízónak, — ha sértve érzi magát, — a sajtóbirósághoz fordulni. Gondoltam, hogy ez az ur ezzel a válasszal megelégszik s a szerint cselekszik, amint neki az utat megmutattam. Azonban túlbecsültem ezt az. embert. Mert ez az ember nem elégedett meg azzal, hogy megbízottai nyilatkozatát leközölje, amihez kétségtelenül van joga és amint ezt mások tenni szokták, — de durván sértő megjegyzéseket is fűzött ahhoz a nyilatko­zathoz. Durván sértő az a modor, mellyel ez az ember «Egy szerkesztő, aki sérteget» cim alatt megbízottai: Hegedűs Tibor és Juhász Géza urak nyilatkozatát leközöli. Sértő, mert kétségbe meri vonni az az úr azon kijelentésem valódiságát, hogy a cikkek nem tőlem származnak és sértő, mert vastag jogi tudatlanságban leledzvén s azt hivén, hogy tagadólag sérteni nem lehet, oly árok menti kitételeket használ, melyek — azt hiszem — minden jó Ízlésű embernél visszatetszést keltenek. Ez az ember gyává­nak tart engem, mert szerinte a cikk szer­zőségének lovagias következményei elől menekülni akarván felelős szerkesztői mivol­tommal takaróztam Legyen nyugodt ez az úr: ha azon cikkeket én Írtam volna nem csupán azzal az indokkal tagadhattam volna meg minden felvilágosítást, amivel tettem, de hivatkozhattam volna és joggal arra is, hogy ezzel az emberrel én lovagias tár­gyalásokba egyátalán nem bocsátkozom, mert erre magam a történtek után se jogosítva, se kötelezve nem érzem. Ezeket egyébként a dolgok jelenlegi állása mellett is megmond­hattam volna segédeinek. Hogy nem tettem, — ezért a kiméietességért csak hálás lehe­tett volna. Ezt az embert én a gorombáskodás terén követni nem tudom. Hiába, gorombásko­dásra születni kell. Tőlem ez az ur akár élete végéig, — ha ugyan módja lesz hozzá, gorombáskodhatik b. lapjában. Ezzel az emberrel én eddig sé foglalkoztam, ezután se fogok. A t. Olvasóközönségtől pedig bocsánatot kell kérnem, hogy ezúttal foglal­kozom. Még csak annyit mondok, hogy egyik munkatársam múltkor cikket irt ilyen címmel: „A munkapárt szerkesztője nem méltó a munkapárthoz“. Hát kérem szépen ... különben hagyjuk ezt, ne vágjunk elébe az eseményeknek. Igaz. Ezt az urat a múltkori lapja sértő cikkéért fel fogom jelenteni a bíróságnál. Mást igazán nem tehetek. Dr. Vályi. •oooooooooooooooe § LOSONCI SPORT § •0000000000000006 ( | ) A «Törekvés» athletikai versenye. Folyó hó 26-án délután 4 órakor tartotta a «Törekvés Sportegyesület» ez évi első athletikai versenyét a városi játszópályán. A majd egész nap tartó eső miatt a ver­senytér úgyszólván hasznavehetetlen volt s a legszükségesebb előkészületek is alig vol­tak elvégezhetők. A verseny a következő képpen folyt le. 1. 400 m. síkfutás. Indult az egyesület 5 tagja. Első dijat nyerte Bal­ezer V., másodikat Haasz M. Magasugrás­ban első dijat nyerte Hajdú I. (145 cm.), második dijat Gurbán (140 cm). Az 1000 méteres síkfutásban győztessé Balezer Vil­mos lett, másodiknak Gyura J. érkezett be. Sulydobásban legtöbb eredményt értek el Huszár János és Göczinger Ferenc. A ver­senyt footbailmérkőzés fejezte be, melyen az egyesület újonnan alakult csapata a Budapest—salgótarjániak kitűnő összjáték­­kal működő csapatával került össze. Ered­mény 5:1a salgótarjániak javára. ( | ) Tagfelvétel a Tennisz Egyletnél. A losonci polgári tennisz Egylet hölgy­választmánya ma délután eszközölte nyolc ujonan jelentkezett hölgy-tag felvételét, — titkos szavazás utján. A jelentkezők vala­mennyiét felvették. Az „Isteni színjáték“ Losoncon. Ritka szellemi és művészeti élvezetekben lesz része Losonc müpártoló közönségének junius 9 én, amikor is a budapesti Uránia legújabb s folyton programmon levő darabja, Jeszenszky Sándorné, Kozma Mariska Ömél­tóságának „Isteni színjátékba kerül előadásra az Uránia fiókjában, a losonci főgimnázium­ban. A nagynevű szerző előkelő és kiterjedt helybeli rokonsága révén Losonc közön­sége abban a ritka kitüntetésben is részesül, hogy ezen irodalmi szenzációt keltett mü itt és pedig a szerző felolvasásában kerül előadásra legelőször a vidéken, amely körül­mény mindenesetre hízeleghet a losonci közönségnek, hogy ennyire értékelik müértő voltát. A darabról a kritika a legnagyobb elis­meréssel nyilatkozik meg! („Egy igen müveit, finomlelkü, sokat olvasó és sokat gondolkozó uriasszony addig olvasgatta a Divina Coume­­diát, hogy bolyongó lelkesedését a világ­­irodalom egyik leghatalmasabb alkotása iránt végre se tudta magának tartani, hanem a fogékony lélek prizmáján eleven súgás­ként átbocsátotta, hogy a szétszóródó ragyogó fény megkapja, elragadja, lelkesítse azt a nagy közönséget is, mely mostanában estéről-estére érdeklődéssel nézi az Uránia színházban a Jeszenszkyné gyönyörű darab­ját, a «Isteni szinjáték»-ot. «Darabja nem­csak a bemutató előadáson (április 18-án) aratott óriási sikert, hanem a többi előadásra is tódul az érdeklődő közönség, áhitatos csöndben, megilletődve meg a szellemes kalauz nyomán s lélekzetvisszafojtva követi őt a Pokol borzalmai, majd a Purgatorium megható jelenetei közé s végül a Paradicsom folyton fokozódó fényességébe.» «Óh, mily jól esik az utolérhetetlen phautátiója költővel feljutni a csillagokhoz!» «íme, két kurta óra leforgása alatt egy egész világot járunk be, szeretetreméltó és nagytudásu szerzőnk gyönyörűséges és tanulságos kalau­zolása mellett. Említsük meg — s ezt is a legnagyobb dicséret hangján tehetjük — a remek képeket is, melyek a kitűnő darabot oly gazdagon s oly találóan ékesítik. «Bi zonyosra vesszük, hogy Jeszenszky Sán­dorné e kitünően megirt darabja, — mely a hivatása magaslatán álló Uránia-szinház egyik legnagyobb sikere — sokszor és sokáig fogja gyönyörködtetni közönségünket s diadalmas útra kél a vidéken is» stb) A darabban 175 színesen vetített és 12 moz­gókép van. Tekintettel az előadás helyének csekély befogadó képességére előre is felhívjuk az érdeklődőket, hogy előjegyzé­seiket a helyekre idejében tegyék meg a főgimn. igazgatóságánál, vagy a Kármán-féle könyvkereskedésben. A jelzett napon két előadás lesz, délután 3 órakor és este fél 9 órakor. A szerző az esti előadáson olvas föl. A délutáni előadáson rendes helyárak lesznek: I. 1 K, II. 80 f., III. 60 f., árban; az esti előadáson I. 2 K, II. 1 K 50 f., III. 1 K. A főgimnázium igazgatósága. Szerkesztői üzenet. Felelős szerkesztőnk cikkeink szerzőit ezentúl lovagias utón felszólításokra és magyarázgatások vé­gett megnevezni nem fogja. Elvi álláspontunk az, — ami különben a mai demokratikus felfogás mel­lett már általános is, — hogy felelősünk másutt, mint a sajtóbiróság előtt cikkeinkért nem felel és nem felelhet. Felelősünk tehát cikkeinkért lovagias tárgyalásokba nem is bocsátkozik. Mi mindenkinek nézetét és felfogását bizonyos kérdésekben, — igy a lovagiasság terén is, — tiszteljük, tehát az ellenke­zőjét is megkövetelhetjük. Elvi álláspontunktól eltérni csak akkor érezhetnénk magunkat kényszerítve, ha lapunk valamely cikke durva, utszéli sértésekkel illetne valakit. Ez azonban nem szokásunk, legyen ez mások privilégiuma. Mi nem személyeskedünk, de a közérdeket szolgáljuk. A közélet terén mozgók lépéseinek felvetése és kritizálása pedig lovagias utón nem tisztázható. Felelős szerkesztő: dr. Vályi Béla. Eg-y »egyszobás L A K Á 8 és mellékhelyiségek augusztus hó elsejétől kiadó. Varga-utca 9. sz. Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy a tugári fürdőt május 1-én megnyitottam. Kádfürdők naponta reggel 6 órától este 9 óráig hasz­nálhatók. Tisztelettel: ÁDÁM ENDRE. 1982/1912. tkv. szám. * Árverési hirdetmény­kivonat. A losonci kir. járásbíróság, mint telek­könyvi hatóság közhírré teszi, hogy Janko­­vics Jánosné végrehajtatónak, Jankovics János végrehajtást szenvedő elleni 1440 korona tőkekövetelés és járulékai iránti végre­hajtási ügyében, valamint a csatlakoztatott­­nak kimondott Losonc r. t. város közön­sége 191 korona 78 fillér tőke és járulékai­ból álló követelésének kielégítése végett is az utóajánlati árverést a balassagyarmati kir. törvényszék a losonci kir. járásbíróság területén lévő, Losonc r. t. város határában fekvő, a losonci 145. sz. tjkvben A f 1. sor 172. hrsz. 163. házszám alatt felvett ingat­lanból (ház, udvar és kert) Jankovics János B. 9. sz. a. Va részbeni illetőségére 2750 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fentebb meg­jelölt ingatlan az 1912. évi junius hó 20-ik napjának délelőtti 9 órakor ezen kir. járásbíróság árverési szobájában megtartandó nyilvános árverésen a megálla­­pitptt kikiáltási áron alul eladatni nem fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingat­lan kikiáltási árának 10 %-át, vagyis 275 ko­ronát készpénzben, vagy az 1881. évi LX. törvénycikk 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt m. kir. igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes érték­papírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. évi LX. törvénycikk 170. §-a értel­mében a bánatpénznek a bíróságnál előle­­ges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. A losonci kir. járásbíróság mint telek­könyvi hatóság. Losonc, 1912. évi április hó 22. napján. Porubszky s. k. kir. Ítélőtáblái biró. A kiadmány hiteléül: Darkó, kir. telekkönyvvezető.

Next

/
Oldalképek
Tartalom