Losonci Ujság, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1912-03-21 / 12. szám

MCI UM

A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS48-AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE

ELŐFIZETÉSI ÁRAK HELYBEN: ■ Községek, egyesületek, továbbá a 5 , SZERKESZTŐSÉG:

FefévreVrC 4 K - f. 5 Nőgrádmegyei Tanítók és Körjegyzők Egyesülete tagjai részére ré°szét Hlető* minden4 köziem én y“ n térendő ‘

Negyedévre . . ...........................2 K - f. ■ évi előfizetési dij 5 korona " KIADÓHIVATAL:

VIDÉKRE: B Egyes szám ára 20 fillér. ® Losonc, Kubinyi-tér 11., Hová az előfizető-Egész évre.....................................................10 K — f. w gg sek, hirdetések, mindennemű pénzkülde-Felévre ........................................................5 K — í. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel a kiadóhivatalban. m mények és a lap szétküldésére vonatkozó

Negyedévre.................................................2 K 50 f. ■ * * ■____felszólalások intézendők.

VII. évfolyam 12. szám. Megjelenik minden csütörtökön Losonc, 1912 március 21.

Kossuth Lajos emlékezete.’*

Minden nemzetnek vannak nagyjai, akikre még évszázadok hosszú viszontagságainak elszenvedése után is szeretettel, kegyelettel tekint. Akiknek a zsarnoki uralom békóinak szétzúzására, a függetlenség kivivására lelkesítő és buzdító szavai még századok után született nemzedéknek is fülébe csengenek, akiknek titáni harcát kipirult arccal ökölbe szorult kézzel csodálattal, elragadtatással olvassa, hallgatja késő utódoknak gyermeke.

imde, amig a legtöbb nációnak széles e világban módja van ahhoz, hogy nagyságának, félistenének ércbe öntött emléke elé, sírja felé évenként abban a tudatban gyülekezzék, hogy el lett érve az a magasztos cél, melyért az ünnepelt nagyság vezetése mellett az ősök vért áldoztak, — a szabadság, addig mi, s e földtekének szegény országa, századok elmúltával még ma is, akkor midőn nemzeti ünnepet ülünk, midőn dicső férfiaink, hőseink emlékének áldozunk, csak afelett kesereghetünk, hogy célunkat elérni nem tudtuk s azért azt a harcot, melyet oly dicsőségesen kezdtek el Bocskay, Bethlen, II. Rákóczi Ferenc, majd Kossuth Lajos lankadatlan erővel, soha se fáradó lelkesedéssel folytatnunk kelll

Alig pár nap előtt, március idusán, ennek az országnak minden kis fészkében összegyűlt ünnepelni a magyar. Ünnepeltük a hazafias 48-as márciusi ifjúság által rögtönzött vérnélküli forradalmat, mely merészen szembehelyezkedve az elavult «táblabirói politikával» követelte és keresztülvitte a magyar nemzetnek 12 pontban összefoglalt százados kívánalmait. Lelkesedéssel beszélt az ország minden szónoka ezen a napon, leszögezte tán majdnem mindannyija, hogy nagy, dicsőséges, áldást hozó volt az ezen napon megindult fenséges küzdelem, melyet csakhamar vérbe fojtott az a ránk nehezedő százados idegen átok, melynek nevét ma sem tudjuk harag és fogcsikorgatás nélkül ajkunkra venni. Beszélt aztán ez ország számos szónoka ezen a napon arról, hogy hosszú, siralmas, remény és vigasznélküli évek után, mely évek alatt dolgozott a hóhér, működött a

besugás és álcáskodás, végre egy uj korszak reggelére ébredtünk, midőn kibékült a koronával a nemzet és visszanyerte ez ország konfiskált szabadságát.

Pedig ezek a szavak, bármily őszinte szívből fakadók voltak is, bármenynyire volt is sugalmazójuk a jóhiszem, csak keresztülsiklanak a történteken. Csak keresztülsiklanak, mert hiszen látjuk, bekötött szemekkel is éreznünk kell, hogy azok az eszmék, melyekért a márciusi ifjúság síkra szállott és amelyekért aztán lángba borult ez az ország, megvalósulva ma sincsenek, azt látjuk, hogy azokon a kin- és belállapotokon, melyek a márciusi forradalmat és a szabadságharcot megelőzték, nem javított ami javunkra lényegesen az idő, legfeljebb a hivatalos, felhívásra készült, megfizetett történelem. Elmondhatjuk, sőt megállapíthatjuk, hogy a következő ötven, vagy száz esztendőn belül készülő, a valóságot megmondani akaró história a magyar szabadságharc leveréséhez, a kiegyezés megtörténtéhez pontot nem fog tenni, de egy hosszú száz, tán százötven éves korszakot fog elnevezni, mely korszakban még mi is benne élünk, a demokratikus Magyarországért folyó küzdelem korszakának, amely korszaknak 1848 március 15-ike kezdő napja volt csak, de amelynek vége még ott dereng a jövő láthatárán.

Ennek az 1848, március 15-ikén induló és ma is tartó, Magyarország függetlensége és demokratikus irányú fejlődése iránt folytatott küzdelemnek vezérférfia Kossuth Lajos. Ma azért jöttünk össze, hogy a kegyelet adóját rójjuk le halála napján és csodálatos : tán mindannyian most is azt érezzük, hogy köztünk él, ma is köztünk jár e nagy férfiú. Minden elfojtott sóhaj, a keserűségnek legkisebbke megnyilatkozása szemünk elé varázsolja őt. Ha erre az ércemlékre nézünk, ajka mintha szólana hozzánk: A zászlót, mit én kezetekbe adtam, ne ejtsétek el soha!

Csodálatos egyéniség. Az 1848 1849-iki szabadságharcot elfojtó valóságos és kimondott önkényuralom alatt ő ennek a nemzetnek messze, idegen földön álló, de fényével ránk sütő

*) E helyütt közöljük dr. Vályi Béla felelős szerkesztőnknek f. hó 20-án a Kossuth ünnepély alkalmával elmondott ünnepi beszédét.

világítótornya. Élő tiltakozás, több ízben felemelt óvó szava nemzetünk reménye. Hazaszeretete és e határtalan szeretetből folyó tevékenysége pihenni sohase hagyja. Késő öregségében is nem egyszer szól hozzánk.

Ennek a nagy férfinak, ennek a kimagasló óriásnak élnie kell, élnie kell mindannyiunk lelkében örökké, mert amely napon kivesz az ő kultusza, amely napon nem lesznek fiai e honnak, kik az általa hirdetett eszmékért lelkesedni tudnak, — azon napon meghal ez a nemzet, elpusztul ez az ország, mert a nemzetek ma már csak egy igazi, erőteljes demokrácia mellett remélhetnek jövőt maguknak, oly demokrácia mellett, melyet e nagyférfiu halála percéig hirdetett s amelyre ő szabadságharcunkkal az uj Magyarországot építeni akarta.

Nincs ennek a honnak egyetlen igazán érző fia, aki Kossuth Lajos ért ne lelkesednék. Nincsen ember, akinek neve oly varázserővel bírna, mint az övé. Már a puszta név: Kossuth Lajos egy egész történelem. A mult, a jövő. De alig van oly ember is ebben az országban, kinek lelkét akkor, midőn Kossuth Lajost említjük s a nevével kapcsolatos eseményekkel foglalkozunk, keserűség, a jelennel való elégedetlenség érzete el nem töltené. Alig van ember, ki az ő küzdelmeit a maguk nagyságában el nem ismerné, és ne tudná azt, hogy annak a harcnak, melyet ő kezdett el s amelyet idegen, kölcsönkért fegyverekkel tört le egyszer a zsarnoki kéz, vége nincsen. Alig van ember, ki tisztában ne lenne, hogy csak fényvesztés az, ami rajtunk kívül történik itt, csak műszabadság az, melyben sínylődünk. Művirágok, cifra viganóba öltöztetett, üres szavak, azok a biztosítékok, amikkel alkotmányunkat védelmezik. Tisztában van, tisztában lehet mindenki azzal, hogy azok a bajok, melyek március idusát előzőleg rágódtak a nemzet testén, — ma se tűntek még el s hogy az ország nyavalyái ugyan azok ma is: a reakció egyfelől, — szövetségesünk közismert álnoksága másfelől. A rendek nem egészen önként, de a körülmények kényszerítő hatása alatt mondtak le jogaikról. Előjogaik elvesztésében sokan a nemzet pusztulását hirdették. Ma, — midőn a népek milliói jogok kiterjesztéséért küzdenek, — megint a főurak