Losonci Ujság, 1910 (5. évfolyam, 1-55. szám)

1910-03-17 / 11. szám

1910. március 17._______________________________LOSONCI ÚJSÁG_________________________________________3. oldal. ez évben azonban nem mondhatjuk ezt el. A szabadság, egyenlőség és testvériség nagy esz­méinek szentelt ezen egy emléknapon, kell hogy eltűnjenek a mindennapi élet különféle skrupulu­­sai és szükséges, hogy legalább egyszer egy év­ben konfirmáljuk magunkat azokban az érzelmek­ben, amelyeknek mindenünket köszönhetjük. Jóllehet kevesen vettek részt a társas vacsorán, az azon elhangzott szép pohárköszöntők fényesen megőrizték ez ünnepi estebéd hazafias jellegét. Az első pohárköszöntőt Török Zoltán mon­dotta a hazára. Dr. Vajda Béla Kossuth Lajos emlékére, Sörös Béla a negyvennyolcas honvé­dekre, Molnár Gyula a magyar honleányokra, Kujnis Gyula az ünnepi szónokra, Wolf József lelkészre, Dr. Vecsey Mátyás a haza függetlensé­géért küzdő losonci polgárokra mondott igen szép pohárköszöntőt. Végül Bulyi János indítványára, Kossuth Ferencnek a következő szövegű táviratot küldötte a város közönsége : Nagymélt. Kossuth Ferenc urnák Budapest. A nagy március idusát ünneplő losonci polgárság Losonc város dísz­polgárának, Kossuth apánk igaz fiá­nak, a régi tiszteletben és szeretet­­ben küldi üdvkivánatait, hogy még sokáig hirdesse azokat az eszméket, amelyek megvalósitásáért a magyarság oly régóta és epedve vár, de egyúttal érje meg azoknak az eszméknek teljes diadalát is. Wagner Sándor losonci polgármester. Az Első Losonci Mezőgazdasági gépgyár alkalmazottai, a Schwab-féle vendéglő helyiségei­ben igen szép ünnepséget rendeztek a szabadság­nap évfordulóján. A gyári alkalmazottak énekkara a Hymnust énekelte el, amely után Kristóff Sán­dor a nagy nap jelentőségét tárgyaló ünnepi beszédet tartott. Azután GUáser Ernő elszavalta a Talpra Magyar-t, Rúzsa Andor és Gurbán József szintén hazafias költeményeket szavaltak. A szép ünnepély a szózat elénekelésével ért véget. A Magyarasztal társaság, mint minden évben, ezúttal is tanujelét adta a hazafias érzést ápoló törekvéseinek. A szabadság ünnepnapját a Vasúti vendéglő éttermeiben tartotta meg az ünneplő közönség impozáns érdeklődése mellett. Az ünnepi beszédet Bogdán Ferenc tar­totta. Hazafiui szent érzelemtől áthatott, gyújtó hatású beszédében szívhez szólóan fejtegette a nagy nap eseményeit s szavai általános lelkese­dést keltettek az ünneplők körében. A róin. katli. el. népiskola növendékei valóban lélekemelő márc. 15-iki ünne­pélyt rendeztek. Az ünnepélyt megelőzőleg istenitisz­telet volt a r. k. templomban. A jól sikerült szavala­tok és a 2 szólamban énekelt hazafias dalok igazán gyönyörködtették a szépszámmal egybegyült kö­zönséget, A nap jelentőségét Bezdek Tériké taní­tónő ismertette a gyermekek figyelmét lekötő, szivükben hazafias érzéseket ébresztő, tartalmas beszédben. Úgy az ének tanítás, valamint az ün­nepély rendezése, annak fényes sikere Oszvald Emil tanító fáradozását dicséri. A vidéken. A szabadság emlékünnepét a vidék is méltó mó­don ünnepelte meg. Igazán lelkes és minden magyar szivét örömmel eltöltő lélekemelő ünnep­ség folyt le Kálnó községben. Délelőtt az ev. templomban magyar nyelvű istentisztelet tartatott s szép hazafias magyar beszédben méltatta a nagy nap jelentőségét Kalanda Gyula ev. lelkész. A községi iskolában Zur János kálnógarábi tanító, az állami iskolában Maróthy Margit tanítónő ren­dezett hazafias ünnepélyeket énekkel és szavalatok­kal, mig az ág. ev iskolában Kalanda Gyula ev lelkész tartott lelkes beszédet a szabadságharcunk emlékünnepéről és Bérezés János tanító emel­kedett hangú beszédben buzdította a növendéke­ket hazaszeretetre. Az ev. iskolában előadták a r Március 15.“ cimü színdarabot is a növendékek, s ezzel nemcsak a hazafias intenciót, hanem egy igen vonzó és dicséretes közművelődési tényt is beigazoltnak látunk a kálnoi ev. iskola vezetősé­gétől. Az ünnepélyeket megelőzőleg a kálnói jó magyar érzésű polgárok zászlók alatt végig vo­nultak a falu utcáin, hazafias dalokat énekelve. Városi közgyűlés. Csekély érdeklődés mellett tartatott meg f. hó 14-én a város képviselőtestületének a közgyű­lése. A gyűlés megnyitása után elnöklő polgár­­mester kegyeletes szavakkal emlékezett meg Stoll­­man Ágoston képviselőtestületi tag elhunytáról. Hélyébe Dr. Hajós József póttag lép a választott képviselők közé. Tárgyaltatott a Könyök-utca megnyitásának ügye s a közgyűlés 24 szavazat leadásával elfo­gadta a tanács javaslatát. így hát a kérdésben lévő Kubicza-féle telek kisajititás utján fog meg­szereztetni. A kisfalusi városrészben a szabályozás foly­tán hét telek keletkezett. Ezek közül egyik már eladatott, a többi egyelőre a város használatában marad. A losonci Mezőgazdasági gépgyárnak a Kecske-patak mellett eladott telekre vonatkozó adás-vételi szerződést a közgyűlés jóváhagyta. A szegényház részére szállítandó kenyér­szükségletre vonatkozó szerződést a közgyűlés szintén jóváhagyta. Az iparos tanonciskola zárszámadásait a a közgyűlés ugyancsak jóváhagyta és elrendelte a kir. tanfelügyelőséghez való felterjesztését. Szilassy Béla ajánlotta, hogy a Kisfalu felé vezető gyalogút kocsiuttá alakitassék, már régeb­ben elfogadta a közgyűlés. A kereskedelmi minisz­ter ezen ügyben leiratot intézett a városhoz, hogy ezen ut a községi közdűlő utak hálózatába vétes­sék fel. Ennek ellenében a tanács kimondja, hogy a kisfalusi-ut utca jellegével bir s igy nem látja szükségesnek a kereskedelmi minisztérium leirata szerint intézkedni. Ehrlich Manó szigorló orvos, a losonci köz­kórházhoz alorvossá neveztetett ki. Gonda Paczika János teherszállító és Klein Samu kárpitos települési engedélyt nyertek. Rakottyay György gyáros, a zólyomi utón gőztéglagyárat épített s azon kérelemmel fordult a városhoz, hogy a vállalata után kivetendő községi pótadó 10 évre elengedtessék. A közgyűlés a kérelmet teljesítette. Bartók Jakab iparos tanonciskolái tanító, az előirt képesítést megszerezvén, ezen minőségében véglegesittetett. A kereskedelmi miniszter a helybeli kereske­delmi tanonciskola céljaira 600 kor. államsegélyt engedélyezett. Ezután még több kisebb ügy elintézése után a közgyűlést, elnöklő polgármester berekesztette. Ibolyafüzérke. A farsangban lezajlott sok szép és látványos táncmulatságokkal még nem záródott le a mulat­ságok szezonja és korántsem csappant meg az ifjúság táncoló kedve. Tanúbizonyságul szolgál erre az izr. leányegyesület által f. hó 12-én a Vigadó termeiben rendezett ibolyafüzérke. Nagyon elmés és mindenesetre kedves ötlet volt ezen ibolyaestély rendezése. És nagyon jól illett ez egy leányegyesülethez, mert az ébredő tavasz üdeségét, ifjú szép leányok és ifjú asszo­nyok által képviselve, egy ibolyaünnepély alakjá­ban a bálterembe varázsolta. A bálterem külsőleg is az ibolyaestély jelle­gét viselte magán. Mindenfelé stilszerü ibolyadiszi­­tések, virágcsokrok tették hangulatossá a tánche­lyiséget. A hölgyek némelyike ibolyaszinü ruhában, de valamennyien ibolyadisszel jelentek meg, sőt még a táncrendezői jelvények is ibolyából kerül­tek ki. Mikor felzendült a Danyi Rudi muzsikája, egyszerre telve lett a nagyterem a táncospárok fürge csoportjával. Ragyogó jókedvben, vigsigban nem volt hiány s a máskor kényelmeskedő urakat csakha­mar a táncolok sorába ragadta. A négyeseket, melyeket ifj. Beniczky Kálmán a szokott avatott­­ságával rendezett, mintegy 130 pár táncolta. Az estély sikeres rendezéséért az elismerés főleg a leányegyesület agilis és ügybuzgó elnökét, dr. Schneller Palnét illeti, akinek vezetése alatt a leanyegyesületnek mar nem egy vállalkozása vég­ződött fenyes sikerrel. Azonban dicséret illeti az egyesület fáradhatatlan titkárát dr. Kuffier Pált is, mert ő is bőven vette ki részét az ibolyaünnep eredménydus rendezéséből. A megjelent hölgyeket a következőkben sike­rűit feljegyeznünk : Asszonyok: Barna Sándorné, Breuer Fülöpné, Better Markné, Basch Miksáné, Darvas Antal né, Dénes Miksáné, Glatter Józsefné, dr. Grossmann Ákosné, Eisnitz Sándorné, Fleisch­­mannn Lajosné, Frank Dezsőné, Gandl Józsefné (Kálnó), Gaál Balázsné, dr. Hajós Józsefné, Hertsko Sándorné, dr. Hertsko Jenőné, Himler Zsigmondné, Hegedűs Jenőné, özv. Herz Adolfné, Herz Márkné, Kármán Zsigmondné, Klein Pálné, Kemény Hen­­rikné, Kemény Izomé, Kemény Józsefné (Bpest), Korda Illésné, Kovács Zoltánné, Kohn Józsefné, ifj. Kohn Józsefné, Kiss Józsefné, Klein Lajosné, Lammer Ferencné, Lengyel Dezsőné, özv. Leichtner Miksáné, Löwy Józsefné, Löwy Károly Henrikné, Losonczi Sándorné, özv. Löfkovics Lipótné, Mandl Izomé (Lónyabánya) Németh Gyuláné, Neumann Jakabné, dr. Oppenheimer Ferencné, Paunc Vil­­mosné, Pekelmann Miksáné, Rácz Izidorné, Schwartz Mórné (Videfalva), Schwartz Arturné, Schwartz Izraelné, Schwartz Sándorné, Salgó Bertalanná, Schmeichler Alfrédné, Szabó Imréné, dr. Schneller Pálné, Sternlicht Sománé, Sternlicht Vilmosné, Selmeczy Miklósné, Sonnenschein Józsefné, Sztudinka Ferencné, Schmidl Ernőné, Tarján Ödön­né, Vámos Antalné, Willner Zsigmondné, Weisz Róbertné, dr. Vajda Béláné, Weiner Sándorné (Bpest), stb. Leányok: Breuer Elza, Bogenglück Erzsiké, Bőhm Emma (Ipolyszele), Brünner Róza, Gandl Margit (Kálnó), Greiner Aranka, Herbecsek Margit (Vecsés), Klein Elza, Klein Frida, Kohn Aranka, Kohn Irma (Besztercebánya), Künstler Ilona (Tamasi), Lövy Elza, Losonczi Bözsike és Rózsika, Löfkovics Blanka, Neumann Brigitta, Leichtner Lili, Lammer Mimiké, Mühlstein Gizella, Mühlstein Helén, Pollacsek Margit, Polák Ilonka (Kisbélic), Sándor Juliska (Bpest), Schwartz Ilonka (Vide­falva), Schwartz Margit, Schwartz Ilka, Schwartz Mariska (Szakai), Sonnenfeld Piroska (Vágujhely) Sonnenschein Margit, Sztudinka Tériké, Vajda Lea, Vajda Ilona, stb. HÍREK. Körjegyző választás. A Poháron megüre­sedett körjegyzői állásra, az e hó 12-én megejtett választás alkalmával Virág Dezső okleveles jegy­zőt választották meg, aki előzőleg a helyettesí­téssel volt megbízva. Nyugalomba vonulás. Ferber Nándor pénzügyi tanácsos, a balassagyarmati pénzügy­igazgatóság mellé rendelt számvevőség főnöke, ki nemrégiben ünnepelte 40 éves szolgálati jubileumát, f. hó Í vel nyugalomba vonult. Mint értesülünk, utódja Madách Imre számtanácsos lesz. Felfüggesztett körjegyző. Hajdú Lajos lónyabányai körjegyzőt állásától felfüggesztették s helyettesítésével Petheő Géza bízatott meg. Kinevezés Buchticska Antal salgótarjáni bányatársulati tanító oki. államvizsgázott számtiszt, magy. kir. könyvelővé neveztetett ki Vrdnikre (Szlavóniába) az állami köszénbányához. Uj alorvos. A losonci közkórházhoz Ehrlich Manó szigorló orvost, Nógrádmegye alispánja, al­orvossá nevezte ki. Evang. egyházi közgyűlés. A losonci evangélikus egyház f. évi 13-án tartotta rendes évi közgyűlését Kujnis Gyula és Wolf József ev. lelkész társelnöklése alatt. A közgyűlésre kitűzött tárgysorozat egyik legfényesebb pontja volt a Gáber Gusztáv lemondása folytán megüresedett egyházi felügyelői tisztség betöltése. A közgyűlés e tekintetben egyhangú határozattal a losonci ev. egyház felügyelőjévé Beniczky Árpádot, ügyvezető felügyelővé pedig Kujnis Gyulát választotta meg. Beniczky Árpadot megválasztásáról küidöttségileg fogják értesíteni. Megvalasztattak, illetve kiegészít­tettek az egyháztanácsosok is, kiknek száma 40-re emelkedett ; azonkívül választatott meg 8 vidéki egyháztanácsos és 6 póttag. Wolf József ev. lel­kész indítványára a közgyűlés elhatározta, hogy 1917-ik évben, a reformáció 400 éves évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségekre, az előké­születi intézkedéseket már most kezdjék meg. El­határoztatott továbbá, hogy gyűjtést indítanak az egyházhivek között a templom renoválása, egy uj oltár és uj orgona beszerzésére. Ezenkívül a tárgysorozat többi pontja szabalyszerüleg letár­­gyaltatott. Közgyűlés. A nógrádi ág. h. ev. egyház­megye f. évi április hó 26-án dé előtt 10 órakor Balassagyarmaton rendkívüli közgyűlést tart. Jótékonyság. A vallási türelemnek s a felekezetek közötti béke ápolásának egy igen szép példájáról számolhatunk be. A losonci izr. szent­egylet a mull év junius hó 2l-én disztagjául választotta id. Szilassy Aladárt és Török Zoltánt. Ezen disztagságról szoló díszoklevelet nemrégiben adta át a szentegylet küldöttsége a disztagoknak. Ez alkalomból id. Szilassy Aladár 200 koronás, Török Zoltán pedig 100 koronás alapítványt tettek az izr szentegylet céljaira. Névmagyarosítás. Grünfeld Arnold losonci lakos nevét „Gerő ‘-re, Bobonka Sándor tanítóképző növendék losonci lakos pedig „Bökönyi“-re vál­toztatta nevét belügyminiszteri engedéllyel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom