Losonci Ujság, 1910 (5. évfolyam, 1-55. szám)

1910-08-11 / 34. szám

2. oldal LOSONCI ÚJSÁG 1910. augusztus 11.

VÁROSI ÜGYEK.

(—) Szabadságon. Dr. Ottahal Antal rendőrfőkapitány f. hó 6-tól szeptember hó 6-ig terjedő időre szabadságra ment. Helyettese Ambrózy Béla rendőralkapitány.

(—) Elutasított kérelmek. A város még a múlt év novemberében kérelmezte a kereskedelmi minisztériumtól a budapest-losonci viszonylatnak XI. vonalszakaszból a X. vonalszakaszba való deklasszifikálását. A miniszter ezen kérelmet nem engedélyezte, mert egyrészt a távolság a X. vonalszakaszt meghaladja, másrészt pedig a kérelem teljesítése káros precedensül szolgálhatna a mávnak a hasonló fekvésű helységek azonos aspirációit illetőleg. — A pályaudvar kibővítésére irányuló kérelmet sok tekintetben jogosnak ismeri el a miniszter. Azonban hivatkozással a pénzügyi helyzetre, a gyökeres kibővítést nem helyezheti kilátásba, csupán a legégetőbb hiányok mielőbbi megszüntetése iránt tesz intézkedést.

(—) A Kossuth szobor leleplezése. A Kossuth-szobor leleplezési ünnepélyének rendezőbizottsága hétfőn tartott értekezletén elhatározta, hogy az ünnepély költségeit közadakozásból fedezik. E végből gyűjtő-iveket bocsátottak ki s az adakozások már is igen szép eredménnyel indultak meg.

(—) Megfelebbezett választás Urányi Manó állatorvos, aki a múlt ho 11-iki tisztujitó választásig helyettes állatorvosi minőségben volt alkalmazva a városnál, — felebbezést jelentett be a tisztujitó választás ellen. A felebbezés indokaiban felhozza, hogy a törvény értelmében őt, mint helyettesített tisztviselőt kellett volna jelölni első helyen a választásnál s kifogásolja Havas Gyula elnöki eljárását. Ez utóbbira nézve megjegyezzük, hogy a választásnál nem Havas Gyula, hanem dr. Plichta Soma kir. tanácsos volt az elnök, akinek az elnöki eljárása ellen a legcsekélyebb kifogás sem emelhető.

(—) Mit kiván a tüzérezred. A losonci 16-ik tábori ágyuezred parancsnoksága a tüzérlaktanya kifestése és kisebb javításaira fordított 732 K 20 f számlájának a megtérítését kérte a várostól. A városi épületek jókarbantartására a város Schmidl Sándor építésszel kötött szerződést, aki a városi épületeken s igy a laktanyákon is, mutatkozó hiányokat kotelességszerüleg kitatarozza. A tüzérezrednek fentemlitett kiadásai azonban a tábornokok és a Lipót Szalvátor főherceg szemléi alkalmából teljesített, tehát nem az épület jókarbantartásához tartozó, gondosabb tisztogatásból és díszítésből származott. Éppen ezért a város a kiutalni kért összeaből csupán 132 K 64 f-t, a

saját pénztárából és 92 K 80 f-t a Schmidl építész terhére, mint a szükséges javításokra bőven elegendő, összeget utalványoztat ki.

(—) Nem lesz uj telekkönyvi térkép.

Hosszú évek óta fáradozik a város, hogy az igazságügyminiszteriumtól egy, a való telekkönyvi állapotokat feltüntető térképet kapjon. A ntinisz terium végre kiküldötte Kemény Andor kir. Ítélőtáblái bírót az ügy megvizsgálásara, aki aztán nagybölcsen megállapította, hogy az 1857. évben foganatosított helyszinlelés alkalmával oly térkép készült, amely fedi a mostani telekkön} vvi állapotokat. Úgy látszik azonban, hogy a miniszteri kiküldöttnek halvány sejtelme sincsen a telekkönyvi térképek minőségéről. Mert 1857. év óta Losonc város egyesült Losonctugárral és a városhoz csatoltatott Kisfalu, a Fabiankapuszta stb., amely körülmény a telekkönyvi térképről le nem olvasható. Sőt a mostani Érzsébet-utca helyét egy széles árok, a Malom-árok képviseli a térképen és az utcának a Kaszinótól a Vigadóig terjedő része a Kovács Ferenc kir. közjegyző tulajdonául van feltüntetve. Ezt csak például hoztuk fel, mert a térkép helytelenségeit mind felsorolni nem lehet, az képtelenségeket ábrázol, hogy csak az ismeri el Losonc térképének, akinek szavahihető emberek azt állítják. És Losonc még sem kap térképet, holott a 70,971—97. számú igazságügyminiszteri rendelet úgy intézkedik, hogy ahol a térkép időközben részben, vagy egészben használhatatlanná vált, annak pótlása elrendelhető. De mihaszna, ha a miniszteri kiküldött azt használhatónak találta ; pedig a mi térképünk épp oly használhatatlan, mint az a miniszteri kiküldött, aki ilyen képtelenségek megállapítás.ira volt képes.

(—) Mennyi adót fizettünk ez évben. A városi adóhivatalnál a folyó évben a következő adók folytak be: állami adó 41063 korona 93 fillér, községi pótado 50982 korona 45 fillér, útadó 4415 korona 40 fillér, orsz. betegápolási dij 1281 korona 42 fillér és kereskedelmi és iparkamarai dij cimen 450 korona 99 fillér

A gyerekek.

Augusztus első napjaiban nagyban garázdálkodtak nálunk a tifuszbacillusok és a háziurak, a mai Magyarország e két félelmetes istenverései. Nem a magas házbérről akarunk azonban most beszélni (annyit beszéltek erről, hogy már alig hiszünk benne), hanem a háziuraknak egy lelketlen, átkozott szokásáról, hogy nem fogadjak be a többgyermekes családokat.

Miért ?! A házbéremelésre még tudn tk mentséget : az általános drágaságot, de a gyerekek ellen a legfölöslegesebb kényelemszeretetük tiltakozik háziúr őfelségéiknek. S az eredmény mégis: az, hogy Molnár József megöli az öt gyermekét. És ennyit tán mégsem ér az, hogy a háziúr nyugodtan alhassa délutáni álmát.

Hiszen lehet, pajkosak, csintalanok a gyermekek, de azért minden finoman érző embert gyönyörűséggel tölt el a látásuk, és irók, művészek (a sok közül csak Wildet említjük) himnuszokat imák a ifjúságról, a kisgyerek kacajáról. Mai találmányok a gyermekvédő egyesületek is, amelyek működésének szintén a gyerek a célja. Nekünk azonban erős a gyanúnk, hogy minél több ily liga, minnél jot ban virágzik, annal bizonyosabb az, hogy a gyerekeket nem becsüljük meg kellőképpen, sőt üldözzük, mert a védőegyesületek boldogulása azt mutatja, hogy a közönség is érzi a szükséges voltukat.

S ma is szükség van rájok. Mert ma sem látja be a közönség — mint a háziurak példája mutatja —- a gyerekek nagyszerűen szükséges voltát. Ó nem kisded ponyvanovellákra gondolunk, amelyekben a gyerek a házasság kovásza, hanem arra, hogy általuk s értük él az emberiség, hogy nem születnek — hálistennek — egyszerre felnőtt háziurak és felnőtt lakók, hanem előbb háziurgyerekek és lakógyerekek születnek. És t. háziurak 1 ne csak a maguk, hanem a más gyermekét is tessék megbecsülni, méltóztassék egy kicsikét tanulni egy kétezer esztendő előtt élt embertől, aki azt bátorkodott mondani: „eresszétek hozzám a kisdedeket !

De száz szónak is egy a vége : a többgyerekes lakók üldözése az általános emberi erkölcs és az állam szempontjából rut, lelketlen, embertelen, barbár vétek. Ha régen jutalmazni tudták a több gyermeket fölnevelt családapát : ma is megtehetnek annyit, hogy a gyerek legalább is ne legyen gátja, akadálya a család boldogulásának. Itt az államnak kell közbelepni Vagy vegye kezébe a lakásokat, megszabva az árukat s lehetetlenné téve az említett visszaéléseket, vagy építsen házakat olcsó lakásokkal maga az állam, de mindenesetre lehetetlenné kell tenni azt, hogy a háziurak zsarnok kényelemszeretete miatt erkölcstelen és elfajult egykerendszer lépjen életbe.

És amig a gyerekeket nem tudjuk megvédeni, addig hagyjuk az állatvédelmet boldogabb államokra, ahol nincsenek tifuszbacillusok és lelketlen háziurak.

eljutottak gyakran a szalonokba, a színészek és színésznők öltözőjébe és amit itt megtudtak, azt mindennap beszállították a redakcióba. Végre külföldi tudósítók is voltak, akik hasonló eszközökkel dolgozhattak, mert Doubois abbé, aki Franciaország londoni követe volt, panaszkodik, hogy táviratait és jelentéseit Párisban és másutt hamarább ismerik, mint illetékes helyen. Tollot főszerkesztő hágai és amszterdami levelezőjének évenkint 200 hollandi forintot, londoni levelezőjének 40 guineát fizetett. Egy másik főszerkesztő, Chevrier 1762-ben azzal dicsekedett, hogy neki 72 állandó külföldi levelezője van. És, hogy egészen modernek legyünk, még ujságirónők is voltak. Egy Laboulaye nevű nonvellista, gárdaőrmester neje, négy leírót alkalmazott állandóan. Egy Rongeard Mari nevű mosóné hat írnokot foglalkoztatott. Ez a hölgy igen erélyes lehetett, mert ha az Írnokok már elfáradtak a körmölésben, akkor becsukta őket saját hálószobájába és addig nem menekültek, amig le nem Írták az újságot.

A munkatársak közleményeit „mémoires“oknak hívták és ezekből állította össze a főszerkesztő az újságot. A munkatársak fizetése különböző volt. Tollot és Felme főszerkesztők egy Jean Dorieu nevű munkatársnak csak 12 frankot fizettek havonkint, de egy Sarasin nevű újságíró már 500 frankot keresett havonkint. Amikor a „nouvelles á la main“ már készen volt, akkor még egy tühirt (note á l’épingle) fűztek hozzá. Ezek voltak a kényes természetű közlések, amelyekhez azt a megjegyzést csatolták: „Elolvasás után elégetendő“. A kész újságot Párisban házhoz vitték. Főleg asszonyokat alkalmaztak küldöncöknek. — Csak az igen előkelő megrendelőkhöz ment el maga a főszerkesztő rendesen a reggeli órákban, hogy lehető frissen szolgáljon újdonságokkal. A vidékre és a külföldre postán küldték az újságot és lehet, hogy itt találjuk egyúttal a levélboriték eredetét: akkor ugyanis az volt a szokás, hogy a levelet összehajtogatták, lepecsételték és a levél hátára írták a címzést. A nouvellisták elővigyázatosságból leveleiket boritékba zárták, mert ha egyszer a levél a postán volt, a feladónak üthették bottal a nyomát.

A „Nouvelles á la main“ előfizetői nem voltak számosán, de annál jobban fizettek. A már említett d’Abreux lovagnak vidéken csak hat előfizetője volt. Egy Gaultier nevű nouvellistának 26, Felmé-nak 70 előfizetője volt. Bizony ezzel az előfizetői sereggel ma még a Piripócsi Híradó sem élhetne meg. Ámde milyenek voltak az előfizetési dijak! A jobb újságokért havonkint 12 livres-t, a mai pénzben évente 400—500 frankot fizettek, de voltak újságok, amelyek előfizetési ára évenkint 2000 frank volt mai pénzérték szerint. Egy Julié nevű nouvellista például 12,000 frankot vett be előfizetési pénzekben. Úgynevezett „Petites nouvelles“-eket adott ki, amelyek tárgyukat az előkelő világ boudoirjaiból merítették. A pikantériáknak abban az időben nagy kelendőségük volt. Ámde ezek az újságok foglalkoztak még politikával, társadalmi kérdésekkel. Sőt a reklámtól sem idegenkedtek, mert gyakran ajánlott benne a kiadó valami uj találmányt, avagy készítményt.

Épp azért, mert drága volt az újság, a kiadónak igyekeznie kellett, hogy kielégítse az előfizetőket. Áz előfizetőkkel nem lehetett tréfálni, mert többnyire a legmagasabb körökből kerültek ki. A külföldi kormányok rendes előfizetői voltak ezeknek a kézírásos újságoknak. Ha a nouvellista ügyes volt, akkor rövid idő alatt szép vagyont gyűjthetett. Igaz, hogy két veszély fenyegette állandóan: a verseny, amely elcsente előle a híreket és a Bastille.

Az irattárakban még igen sokat találni ezekből a „Nouvelles á la main“-ekből. Egvnémelyikben igen szellemes fejtegetéseket olvashatni mindenről, ami akkor a világot érdekelte Legelterjedtebb volt egy német embernek, Grimnek a „Correspondance“-ja a XVllI. század második felében. Parisban adta ki és oly nevezetes volt, hogy II. Katalin orosz cárné is legbuzgóbb olvasói közé tartozott.

A magyar közönséghez!

A nemzetiségi mozgalom programmja a Felvidéken : pánszláv állam a magyar szent korona területén, pánszláv egyházzal, pánszláv iskolával pánszláv közigazgatással.

A F. M. K. E azért alakult, hogy útját vágja ezeknek a törekvéseknek. Hogy megvédelmezzen másfél millió tót nyelvű magyar állampolgárt az idegen befolyástól. Hogy a nemzetiségeket a magyar nyelv erejével elválaszthatlanul fűzze az oszthatatlan, magyar államhoz.

A cél, amelyet a F. M. K. E. követ, nemcsak a Felvidék érdeke tehát, de érdeke az. egész nemzetnek.

Huszonnyolcéves fennállása óta 58 kisdedóvodát alapított. Ma is harmincnégy óvodát tart fenn a sajat erejéből. Évenkint 2000 vagyonta'an tót gyermeket részesít magyar nevelésben. Megjutalmazza a magyar nyelv tanitása körül érdemeket szerzett tanítókat. Népszerű olvasmányokkal ajándékozza meg az ifjúságot, mely az iskolából az életbe kerül. Nemzetiségi vidékeken magyar dalosköröket szervez, amelyek a magyar dalt és magyar zenét kultiválják. Nép- és közkönyvtárakat állít fel a magyar-tót nyelvhatáron. Szemmel tartja a nemzetiségi izgatókat s a magyar kultúra hatalmával ellensúlyozza törekvéseiket.

Vagyona alig több, mint háromszázezer kor., évi szükséglete ellenben meghaladja a nyolcvanezer koronát. Nagyon reá van utalva tehát a magyar társadalom anyagi támogatására.

A F. M. K. É. hivatása : egy második honaapitas Magyarország felső megyéiben, az elszegényedett, vagyontalan, nyomorral küzdő tót lakosság között. Ez a szerencsétlen, megtévesztett, de becsületes és erkölcsi alapjaiban megbízható nép még nincs elveszve a magyarságra nézve, ha megmentésében a magyar társadalom segítségére siet a F. M. K. E.-nek.

Magyar véreink, akiktől sohasem kért áldó-