Losonci Ujság, 1910 (5. évfolyam, 1-55. szám)
1910-07-28 / 32. szám
ELŐFIZETÉSI ARAK BB flHÉpj f ' i fej ||| iÄ 9 9 tißßBlk 9| SZERKESZTOSEG : HELYBEN: ggj MB ||j|| í^á |6R |»9 j|j|| jg|Éj j||9| jj|B 8S| j||j| |p^9 Hj|g 1SH Losonc, Kossuth U-u. 69 Negyedévre 2 kon HL I 9 9 1|Í ^ B ^ 9 9 !&Í 9 9 9 9 if|k W 9b 9 9 közlemény Intézendő. Ejjész évre 10 kor. — fjl. Rfl |§Mjj |9g fpjpj B9 Loson^, Kubinyi tér 11 ““"” H » SB ffP§ |||< fijj^ f^liÍ Bjl ||S§Í ^8 9pg ^jj§i§ji Sjjá ájSn nemű pénzküldemé-Községek, egyesületek, BH Ü8BB tfigfe |pá Bk1| Mg* S|s| ij&B^ SH iÜBH *?g BH && m£é jgj& ppij Bjiw *||S ®3§ ^ nyék és a lap szétkültovőbbá nógrádmegyei HR jSSH jajjj 9» Rtf’- &Em jfljtlÉs -ggl HK jajB '&&:> SfT FgE ||ÍCL aJK jgSS g&§ H désére vonatkozó feltanítók és körjegyzők BS BS fcjjp gfc>S gjgp Hsa *,%» ÖBh 'mjjM 99 j|fl£ g§|| Wn] 'v^cS S15 |gg| 9» 9 szólalósok intézendök. egyesülete higjai reszére H ^ |||| BHg fi|äj gjg &j|j &||jj ag||\ |j|y fe?' ;*»* g£j& Wp ^jag rag |g|| B| B -...........1 CS C HBBH £i& ÍBg8 B ml| Jgl| Hl í|i| J|Í^ jS§fi| |||Í m8L 89, ;A j SÉí &SB lÉsí jjffl 9 Hirdetések jutányos áron ^HRH| WSafigSKj 9|^B BBi $s£§ ra&B ?^aB 9E8£&££'' *3^ SSK ^^^991 vétetnek fel a kiadóhiva-Egyes szám ára 20 fii. 9IHB ^991^^ ^999^ Bp ff 89 ' ^9 MH v^SBBM tatban. . A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE. V. évfolyam. 32. szám. Megjelenik minden csütörtökön. LOSOIIC, 1910 julillS 28. A felirati vita tanulságai. Losonc, 1910 julius hó. Most már ismerjük a felirati vita anyagát ; áttekintést nyerhetünk fölötte. Magas színvonalú, mélyreható vita folyt le a képviselőházban a királyi trónbeszédre adandó felirat fölött, melyen az ellenzék szónokai ugyancsak kitüntették magukat. Igen nagy horderejű kérdéseket vet fel a trónbeszéd, de a felirati vita alkalmával ezeket nagyrészt csak érintették és főleg a választási visszaélésekkel foglalkoztak, melyek kapcsán rámutattak arra, hogy a választási reform immár halaszthatatlan; a vita végén pedig Tisza István által a vitába dobott nemzetiségi kérdést tárgyalták. Nagy tanulságokat vonhatunk le ezen aránylag rövid ideig tartó vitából. A választási visszaélések tárgyalása alkalmával a munkapárt ugyancsak fel-felszisszent; de volt is oka, mert bizony furcsa, szinte hihetetlen dolgok kerültek felszínre. Szegény 1899. XV. t.-c., nincs ennek talán egyetlen szakasza, melyet a legutóbbi választások alatt ki ne végeztek volna. Kétségtelenül a legszomorubb jele a közigazgatás korteskedése. Ebben egyes helyeken odáig mentek, hogy törvényszéki bírák, kiknek a törvény még azt is eltiltja, hogy politikai gyűléseken résztvehessenek, — politikai gyűlések rendezésénél, összehívásánál közreműködtek. Akadt olyan vasúti állomásfőnök, aki azt cselekedte, hogy mikor tisztviselői és alkalmazottjai szavaztak, a bizottságban helyet foglalva, azt jegyezte fel, hogy ki kire szavazott. Ezek a Khuen-féle erkölcsnemesitő választások; ezeket nevezte beszédében Tisza István fényes győzelemnek, aki a nemzetiségi kérdés taglálásánál is a régi receptjét: az elsöprés, eltiprás, megsemmisítés politikáját vette elő, amelyet a bécsiek oly örömmel szeretnének a magyarok ellen is alkalmazni, az úgynevezett erős kéz politikáját, amelyre azonban éppen Tisza Istvánnal szemben oly csattanósan felelt a nemzet. Tisza szerint a politikában csak két akciónak van sikere: az egyik az, hogy az ellenfelet magamhoz vonom, magamhoz édesgetem szép szóval és — ha ez nem sikerül — jönnie kell a másiknak — az ellenfél teljes megsemmisítésének, összezuzásának. A mi viszonyaink között az utóbbi politikai akciót keresztülvinni lehetetlenség, de nem is kívánatos. Nálunk elsöprésről, eltiprásról beszélni szelíden mondva — nevetséges dolog. De meg azután mivel akarják a nemzetiségeket eltiporni ? Oda jó erős ököl is szükséges! Honnan az erőnek ilyen merész tudata, honnan a nagy önbizalom ? Eddig úgy tudtuk, hogy a nemzet gyöngeségét mindig Tisza hangoztatta elsősorban és minden nemzeti követelést azzal ellenzett, hogy erőtlenek és gyöngék vagyunk annak kivivására. Hol venne karhatalmat az eltipráshoz ? Hiszen a nemzeti küzdelem idején a magyar hadseregnek hevesebb ellenzője nem volt, mint ő. Vagy talán az osztrák hadsereget akarja erre felhasználni ? Ebből már egyszer kaptunk; de többször nem kérünk belőle. 48-ban már segített egyszer az osztrák A „Bontakozó szárnyakéból. Egy Heine-szonett. Ml volt nekem a világ? Kinzókamra, Ahol fejjel le lógtam egy kérészién, És izzó harapok cibálták testem És szűk érckapcsok szorultak nyakamra. A névtelen kin vadul tört ki számon — Rőt vérpatak dűlt szemmből, torkomból, És ekkor — egy leány jött . . . s szánalomból Egy arany kalapács vert koponyámon . . . A kék szemek kíváncsian tolultak — Hogy tagjaim halálos görcsbe’ nyúltak És égő nyelvem kicsüngött a résen . . Kíváncsian leste meg szívverésem, S mikor a Halál egy hörgésben végzett: Zenének hitte és kacagva nézett . . . Lelkek útján. Begyáts László Békesség néktek. Az én utam Lárma és szitkok ne illessék. Minden szépnek, jónak, igaznak Áldás, békesség. Átmenő vendég vagyok én csak, Ki megszállok egy könnyű percre S nehány hüs csókot rálehellek A szívetekre. A lelkem bús, fáradt ködmadár, Hajt valami nagy végzet, átok. Tegnap jöttem és talán holnap Már tovaszáliok. Átszálló vendég vagyok én csak. Hirdetője haló igéknek, Az én sorsom a tovatűnés Békesség néktek. Verőfényben. Darvas János. Nagy szírieken és szakadékokon át, Megtörtén és rogyadozva, lm följutottam végre — csuhaj! A napsugaras hegyoromra. A napsugaras hegyoromra, hová Csak bús csatáknak árán Jutunk el, amely csupa fény s — csuhaj! Csupa hétszinű szivárvány. Hol minden víg aranyos kicsiség, Hol fényes, tiszta minden, Hol az élet könnyeden — csuhaj! Lobog át a lelkeinken. A napsugaras hegyoromra, ahol Se bánat nincs, se álom, S vágy nélkül, gondtalanúl — csuhaj! Nézünk tova a világon. hadsereg a nemzetiségek ellen, de akkor úgy fordult a dolog, hogy a fellázadt nemzetiségek ellen beküldött osztrák katonaság ellenünk — magyarok ellen fordította fegyverét. Nem ez a nemzetiségi kérdés megoldása. Legelső sorban érezniök kell a nemzetiségieknek, hogy Magyarországon odahaza vannak, hogy a közigazgatás nem ellenségük. Mert ma az. Érezniük kell, hogy itt anyagilag jólétet találhatnak. Mért ma nem találhatnak. Erezniök kell, hogy politikai jogok területén egyenrangúak. Mert ma nem azok. Mennyivel magasabb, eszményibb és célirányosabb a függetlenségi párt nemzetiségi politikája. Eszerint első sorban az önálló vámterület létesítésével jövedelemhez kell a népet egyformán juttatni, a politikai jogok terén pedig a legszélesebb körű választói jogot követeli. Ez az irány biztosítani fogja, hogy a nacionalista pártok el fognak tűnni és a nemzetiségiek — félretéve minden nemzetiségi alapot a hazafias pártokhoz fognak csatlakozni. Az eltiprás politikája ezt soha nem fogja eredményezni. Krónikák. A hölgy cigaretta. A Kárpátoktól az Adriáig, Budapesten ép úgy, mint Csajágröcsögén sajnosán tapasztaljuk, a hölgycigaretta, a karcsú, 3 filléres „hölgy“ — rossz. Keserű, nedves, sok benne a nikotin, nem ég, a felét el kell dobni, stb. stb. Egyszóval a „hölgy“ az rossz, komisz. Oh állam, nép atyja, mondd : miért rossz a hölgycigaretta ? Miért szívod a vérünket, mikor mi „hölgyet“ akarunk szivni. Óh. állam, Oh központi Hol szőke verőfénynek kifeküdve, Csak álmodozunk mosolyogva, — Én följutottam végre — csuhaj! - A napsugaras hegyoromra ! Komlós Aladár. Bontakozó szárnyak. — Begyáts László, Darvas János és Komlós Aladár versei; Bodor Aladár előszavával. Kiadta: Kármán Zsigmond, Losoncz, 1910. Ára 2 korona. — Három fiatal önkéntes kér felvételt a magyar szellem fölkelő seregébe — mondja Bodor Aladár, a „Bontakozó szárnyak“ szerény de férfias prológusában. Hárman : az uj magyar lyra zászlóvivői kérnek hát bebocsájtatást. Tessék! Uj hang üti fel fejét ebben a kötetben Uj, de nem vakmerő, mint amilyenhez a modern lírikusok már hozzászoktattak bennünket. Főként a hang és a stilus az, mely különösebb figyelmet érdemel e háromnál. Vérbeli lyrikusok ők, de anyagukat nem az élet képezi, anyaguk az ő saját, egyéni világuk, melyet a lelki világot élő emberek élnek. A saját maguk élete, vágya, baja és kínlódása, ritkábban öröme, annyira leköti tollúkat, hogy verseiknek - - már legnagyobbrészt — nem is tud más a tárgya lenni, mint a saját lelki világuk. A saját egyéniségük, szóval maguk. Reájuk ta'álóan lehet alkalmazni Babits Mihálynak: „A lyrikus epilógiát:“ „Csak én bírok versemnek hőse lenni, első s utolsó mindenik dalomban.“ Tárgyaljuk talán sorra őket: Begyáts László: A pirkadat ritmusai. — Sikerült szonettek, egy interieurnek gyönyörű leírása, egy rapszódia a télről; természeti képek festése. Hangulatok. Kedvenc költője ugylátszik,
