Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1909-03-25 / 12. szám

4. oldal. LOSONCI ÚJSÁG 1909. március 25. latokkal igyekeznek a magyarság elleni harcra intri­kálni, kétszeres jelentőséget kell, hogy tulajdonít­sunk március 15 oly szép megünneplésének, mint amilyent Poháron láttunk. A délelőtt folyamán a jövő nemzedék hazafias énekeiben és szavalatai­ban gyönyörködhettek azok, akik Pásztor Gyula és Hrk Margit iskolait keresték fel. E nyitány méltó volt a folytatáshoz. 140 gyermek ajakáról hangzott fel a szózat és hymnusz, mely után beszéd és szavalatok szóltak szebbnél szebben magyar hazánk szeretetéről. Este fáklyás menet kíséretében vonult fel a lakosság a főtérre, ahol Pásztor Gyula a „Talpra magyar“ szavalata után Balczo János méltatta a nagy nap jelentőségét tót nyelven, ám annál magyarabb, hazafiasabb tartalmával. A Kovács-féle vendéglőben megtartott 120 terítékű társas vacsora újból alkalmat adott többeknek, hogy minden társadalmi és feleke­zeti különbség nélkül egybegyűltek közül br. Baratta Norbert, Henriczy Béla, Kovács Mihály, Mihály Pál, Ruzsin Lajos, Balczó János és Kacsányi János bizonyságot tegyenek arról beszé­deikben, hogy Pohár még mindeddig a régi maradt, sőt haladni kíván a hazaszeretet utján tűrhetetle­nül. Hogy e szép ünnep rendezésében Kovács Mihály községi bírót illeti az oroszlánrész, talán felesleges is elmondanunk. Felülfizetés. Az izr. leányegylet f. hó 13-án megtartott mulatságára utólag 2 kor. felül­fizetés érkezett még Lőwy Károly Henriktől, melyet ezúttal nyugtáz köszönettel az egyesület elnöksége. Továbbképző tanfolyam. A m. kir. Technológiai Iparmuzeum ez idén Losoncon a következő ipari továbbképző tanfolyamokat létesí­tette : fogalmazás, ipari számtan-mértan, szabad­kézi rajz, bádogos és géplakatos tanfolyam. E három hónapig tartó tanfolyamok ünnepélyes lezárása f. hó 28-án, azaz vasárnap d. e. fél 10 órakor lesz a városháza nagytermében. Ugyanakkor lesz a rajzkiállitás is. A tanfolyam költségeit részben a város (adván fűtést, világítást, takarítást részben a Technológiai Iparmuzeum, fizetvén a tanárokat s az adminisztrációs költségeket) fedezte. Helyisé­get adott a gimnázium és a tanítóképző-intézet Az ünnepélyes bezárást Wagner Sándor polgár­­mester végzi, a hallgatók részéről Száraz Soma művezető mond köszönetét. Felhívjuk a nagy kö­zönség, különösen az iparosok, iparos segédek figyelmét ez évzáróra s arra, hogy a jövő télen minnél többen keressék fel e tanfolyamokat. A ref. toronyóra. A beálló tavasszal a ref. toron/ órája megállóit úgy gondolkodván, ráférne egy kis pihenés. De a társadalmi életben most kezdődnék az igazi munka és ennek irányí­tója bizonyos tekintetben a városi óra. Az iskolás gyermekek késésüket mindig a toronyórának tulajdonítják. Jó volna, azt az órát megrendszabá­­lyozni alaposan, hogy az időt jelezze és pontosan mutassa. Tenyészállatdijazás. A Losoncon március hó 19-én megtartott tenyészállatdijazás következő eredménnyel folyt le. Felhajtatott 31 tehén, 28 üsző. A bíráló bizottságban megjelent az állam részéről Oláh Dezső bgyarmati gazdasági felügyelő. A vármegyei gazdasági egyesület részéről Ruszinko Antal kir. tanácsos, az állattenyésztési szakosztály elnöke, Siklaky István egyesületi titkár, a ható­ság részéről Básthy Béla járási főszolgabíró, Nagy Antal m. kir. állatorvos; az érdeklődők részéről Hoblok Ede gazdasági szaktanár. Az 1. állami dijat 40 K-t kapta Benedek István vilkei lakos Viola nevű tehenére, a II. állami dijat 30 K-t Sédi Petik János rappi lakos nyerte el Jappán nevű tehenéért. Az I. egyesületi dijat 40 K-t kapta Rubint K. János kalondai lakos Rózsa nevű, a II. egyesületi dijat 20 K-t kapta Rubint János kalondai lakos Szegfű nevű tehenére. Az üszőkre az I. állami dijat 40 K-t kapta Benedek István vilkei lakos Sáfrány nevű, ugyanez kapta az 1. egyesületi dijat 40 K-t Szegfű nevű üsző­jére. A II. állami dijat 25 K-t özv. Tóth Imréné kalondai lakos Kedves nevű és a II- egyesületi dijat 20 K-át Rubint Koczka Pál ugyancsak ka­londai lakos nyerte el Boris nevű üszőjére. Ezen állatok közül a Budapesten junius hóban tartandó orsz. állatkiállitásra jelöltetett Benedek István 2 tehene és 2 üszője és Sédi Petik János 1 tehene. A dijak azonnal kiosztattak. A Népjog Bazovszky száma. A Bazovszky bűnös manipulációi által felkorbácsolt kedélyhul­lámok kezdenek már kissé csendesedni. Ha nem tudnék azt, hogy miféle firmával van dolgunk, azt hihetné az' ember, hogy talán magába szállt, hogy talán jobb érzés szállotta meg. Vagy talán vannak az ő pánszláv izgatás! és zugbank alapí­tási őrjöngéseinek is lucidum intervallumjai ? Mert olyan különös az, hogy már napok telnek el és semmi újabb meglepő hir nem érkezik róla. Azóta se pártállását nem változtatta, se uj tót bankot nem alapított a saját házának külön mel­lékhelyiségeiben. Még megérjük, ha ez tovább is igy tart, hogy visszatisztességemberesedik. No de ő ilyet csak nem tesz! — Szenylapjában a Nép­jogban, az őt bojkottáló városi közönséget le­­gazemberezi. Hm, a bagoly mondja a verébnek, hogy nagyfejü. — Sápokkal, panamákkal rágal­maz féktelen dühében mindenkit. Pardon, egy kérdést Bazovszky úr! — Amikor igy piszkálódni tetszik, milyen minőségben teszi azt; mint pánszláv agitátor, vagy mint tótbank alapitó ? — En úgy látom drága zugbankdirektor ur, vagy bankzug­­direktor ur, nekem mindegy, ahogy Önnek jobban tetszik, hogy Ön a világon mindennek ellensége, ahonnan tót pénzt nem lehet szerezni. Látja én nem vádolom, de azt beszélik, hogy az urat a pánszlávok bérelték fel s jól megfizetik azért, amiért velünk komiszkodik. Ne haragudjon ezért rám; én a világ legjámborabb és legudvariasabb embere vagyok, de hát az ur engem szennylapjá­ban legazemberezett, hát ez fáj bizony nekem, mert én tisztességes és becsületes magyar ember vagyok, de Bazoriczki direk- és agitátor ur már nem az. bojkottista. Kocsiút Kisfalu felé. A Losonc város területéhez kapcsolt Kisfalu egy régen óhajtott vágya teljesül nemsokára. Szilassy Béla jóvoltá­ból, a mostani gyalogúiból 12 méter széles kocsi­mat fognak építeni s igy ezentúl a Kisfalu felé való kocsiközlekedésnek nem kell Losonc-Apátfal­­ván keresztül történnie. A nyitandó uj ut remél­hetőleg emelni fogja a Kisfalu irányában való építkezési kedvet is. Vasúti baleset. A vasárnap este Losonca 1 induló 327-es számú személyvonatról Rosko Já­nos napszámos, saját vigyázatlansága folytán leesett. A szerencsétlen embert a kocsi kerekei teljesen összeroncsolták. Alakuló közgyűlés. Önzetlen, hazafias és a legjózanabb közgazdasági célokat szolgáló egyesület, a Magyar Védő Egyesület van most alakuló félben városunkban. A magyar ipart pártolni kötelessége mindenkinek, mert ez nem pusztán sovinizmus, hanem fontos állami érdek is, mivel az állam jólétére, gazdasági megerősö­désére és igy az államot alkotó egyesek egyéni vagyottosodására is irányuló állampolgári köte­lesség. Akik nem mennek túlzásba s az ipar­­pártolási mozgalom megismerésétől nem vona­kodnak, azok befogják látni, hogy a magyar iparpártolás eszméje nem kereskedelemellenes áramlat, sőt éppen ennek az ellenkezője, mert az iparral karöltve járó kereskedelemnek orvoslandó bajait is szivén viseli. Ismerje meg tehát min­denki e nemes célú egyesület tendenciáit, s e cél­ból kívánatos, hogy a ma délután három órakor a városháza tanácstermében tartandó alakuló köz­gyűlésre minél számosabban megjelenjünk. Virághullás. A beálló tavasz már is ma­gával ragadta a kikelet virágait. Mazár Sándor főgimnáziumi tanár egyéves kis leányát, Boriskát elszólitotta tegnap délután a könyörtelen halál. Még meg se Ízlelte az élet örömeit, már is az égbe kellett távoznia angyaltársai közé. A gyászba­­borult szülőket vigasztalja meg az a jó Isten, aki bánatot, de vigasztalást is tud adni. A losonci állami tisztviselői kör folyó hó 20-án választmányi ülést tartott dr. Layer Antal elnöklete alatt. A választmányi tagokon kivül a tagok közül is számosán megjelentek. Megállapittatott az évi közgyűlés helye, ideje és tárgysorozata. A pénztári jelentés felülvizsgálá­sára Szathmáry Béla és Steyer János tagok kéret­tek fel. Az elnök bemutatta a budapesti orszá­gos egyesület igazgató választmányának 1908. évi működéséről szóló kimutatását, melynek a közgyűlésen teendő tüzetes ismertetése elhatároz­tatott. Dr. Illyefalvi Vitéz Aladár megbizatott, hogy a közgyűlésen mutassa be a kormányhoz intézendő kérvénytervezetet, mellyel a Losoncon alkotandó tisztviselői telephez szükséges pénz­összegnek kedvezményes kölcsönkép való utal­ványozását kéri az egyesület. Ezzel egyidejűleg közli az egyesület, hogy évi közgyűlését f. hó 27-én délután 5 órakor fogja megtartani a város­háza kistanácsermében a következő tárgysorozat­tal: 1. Elnöki megnyitó, s a kör működéséről jelentés. 2. Pénztári s felügyelő bizottsági jelentés, a felmentvény megadása. 3. Tiszt­­ujitás. — 4. Indítványok. Ösztöndíjak fiatal iparosok számára. A kereskedelemügyi miniszter megkül dte a keres­kedelmi és iparkamarának a Voigtiänder Fiigyes­­féle alapítvány ezidei ösztöndíjairól szó'ó értesítést. Az alapítvány kamataiból két ösztöndíjra hűdet a miniszter pályázatot, egyenként 1032—1082 ko­runa összegben. Pályázhatnak képesítéshez kötött ipart űző, szegénysorsu, szakmájukban kiváló olyan kezdő, fiatal, magyar honos iparosmesterek, vagy idősebb segédek, akik atyuk iparát folytat­ják, tőle az iparüzletet átvették, vagy átvenni akarják. A folyamodványt április 15-ig kell beadni a kereskedelmi és iparkamarához. A pályázat részletes feltételei ugyanott megtudhatók. A közönség figyelmébe! Az 1910. évi országgyűlési képviselő választók névjegyzékének kiigazítása, az e célra kiküldött bizottság által f. évi március hó 26-ik napján délelőtt 9 órakor a városházának tanácstermében fog eszközöltetni, mely körülményt azon felhívással hozzuk a közön­ség tudomására, hogy a névjegyzék pontos össze­­áliithatása, a kor és a foglalkozás helyes megálla­­pithatása céljából célszerű, ha a kitűzött határidő­ben a választásra jogosultak — szavazataiknak biztosítása végett is — a fentebb körülirt bizottság előtt jelentkeznek. Tornaverseny. Ez év májusában Buda­­pesien országos ifjúsági tornaverseny lesz, ame­lyen állami főgimnáziumunk egy válogatott csapata is részt f ig venni Takacs István és Iiyefalvi Vitéz Aladár tornatanárok már is megkezdték az ef készületeket s igy remélhető, hogy ifjúságunk — mint a múltban — most is sikerrel fogja megállani helyét. Az uj iparos törvény. Szinte három éve már, hogy Kossuth Ferenc kereskedelmi minisz­ter jelezte az iparos törvény módosításának szükséges voltát. Azóta a törvénytervezet el is készült és a legrészleteseb kritika tárgyává téte­tett. Meghallgattattak a nagy- és kisiparosok, a munkaadók és munkások és ezen igen sok te­kintetben ellentétes éredekeket kiegyenlíteni igyekszik a kereskedelmi minisztérium olyformán, hogy a tervbe vett uj iparos törvénytervezetből több tervezet-ágakat, külön törvényjavaslatokat készít olyformán, hogy újból meghallgatja az érdekelt feleket. E célból Szterényi József keresk. állami.tkár elnöklete alatt egy újabb ankét gyűlt össze Budapesten, amelyen mintegy 400 meg­hívott vesz részt. Budapesti tudósitár. Az építtető közön­ség körében országszerte élénk érdeklődés nyil­vánult meg a múlt évben ifjabb Walla József cementáru és mükőgyár vállalata iránt, s a leg­nagyobb bizalom abban nyert kifejezést, hogy tömegesen keresték fel megbízásaikkal a vállalat VII., Rottenbiller-utca 15. sz. a. irodáját és raktá­rát, mely a megrendelő közönséget a legkiválóbb gyártmányai szolgáitatásávd a legmesszebbmenő­­leg kielégítette márványmozaik lapok, mintázott cementlapok, karmantyus betoncsövek stb. gyárt­mányaival. Elvállal: különböző lapburkolásokat, gránit-terazzo munkákat stb. Raktáron tart: valódi mettlachilapokat, keramit-, fayenoe- és kelheimi­­lapokat, valamint mindennemű építési anyagokat. Legújabban pedig ipartelepének megnagyobbitá­­sával gyárában külön kőfaragó műkő osztály lé­tesített, hol karszt, vörö^márvány, gránit, mészkő stb. utánzatu kőfaragó mükőmunka, mint lép­csők, balusztrádok, lábazatok stb. előállításával foglalkozik egy eddig is kitünően bevált mód­szer szerint. Diana sósborszesz mint háziszer kap­ható az egész országban. Köztudomású, hogy bedörzsölésekre a legalkalmasabb. Nagyon kelle­mes hűsítő. Az összes fodrászüzletekben fejbedör­­zsölésekre és borotválkozás után arcfecskendezésre az urak használják. A fájdalmakat azonnal csilla­pítja. Masszírozásra általánosan minden házban csakis Diana sósborszeszt használnak. Egy üveg 44 fillér. Ingatlan-forgalmi kimutatás 1909 március 16-tól március 2215-ig Eladó : Vevő : Község : Ruhmann János Brada Andrásné Kotmány Pohánka Pál özv. Pohánka Gy.né Felsőtisztás Koreny Katalin Koreny Pál » Zachenszky János Slobár Máté Divényhuta Lupták János Kolárik Andrásné Urbancsok Jánouié Barkács Pálné Szinobánya Pivka János Karman Pál és neje Dabar Hronyecz János ifj Gonda János Várkút Népesedési mozgalom. Születések : Fridrich István r. k., Dániel Mária r. k., Szluka Lajos r. k, Sárkány János ág. hitv. ev., Hronyecz Anna r. k. Halálozások: Veszelka Zsuzsanna r. k. 42 éves, Bright-kór. Zsivkovics Antal r. k. 42 éves, Bright-kór. Czobor István r i\ 7 hónapos, gyomor- és bél­­luirut. Bancziár Mihály r. k. 39 éves, agyhártya­­lob. Lőrincsik Márton ág. h. ev. 52 éves, tüdő­vész. Kiss Gizella Olga ág. h. ev. 5 hónapos, hörghurut. Házásságok: Kis Lajos János ref. és Muraközy Ilona ref., Rózsahegyi Sándor izr. és Horn Jelke izr. Kihirdetések: Hugyecz György ág. h. ev. és Sovnyavecz Ilona ág. h. ev. Kród András r. k. és Kékelyi Anna r. k.

Next

/
Oldalképek
Tartalom