Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1909-12-09 / 49. szám

IV. évfolyam. 49. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losonc, 1909 december 9.

fl|^8 Í|É Sfi |8--------M ■ ■ ^wB* gnl B$a i|fl|Í P «.? k

S SÍ 8® ||j|| wS IjgS Ssj^^B né mii pénzküldemé-Községek, egyesületek, ^B H H A »Ej H Hj BE M

B BE £Bk Kg BM H |B| W*í 4L* Ejfl ^ BB G9 gH nyék és a lap szétkül

továbbá nógrádmcgyei ^B BB BB 1« gS BB Hg M Wraj SB H B JÉ* BS H B SS ISS BB H ■ de?,ér,c. vonatkozó feltanitők és körjegyzők ^B BB H§; SS? jjKg ggg B BBg 3MB KB KI jfcf HBj SB Bl| RH M) HBHB fi» |H szolalasok intezendok.

egyesülete tagjai részére j^B ^B BR ^B j^B lg lg BB Bfl jj|g j|jsf 5|jp Baj BB BH MB^SB K jg -—----BLJSh '.£•'• JÉgl lILJpf &§ k§| M mM SS véVeoéek Cfef n'lí'iadóhi va-Egyes szám ára 20 fii. T vjgjp BR tálban.

A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Válasz

a Losonc és Vidéke 48. számában megjelent nyílt levélre.

Ez idő szerint Budapesten tartózkodván, a L. és V. folyó évi november 28-án megjelent számát csak most vettem kézhez. Ez okból az abban «Öngyilkos politika« címen hozzám mint a losonci választókerület képviselőjéhez intézett nyílt levélre sajnálatomra csak most válaszolhatok.

Hát ennyire fejtetőre állított, teljesen önkényes és semmi alappal nem igazolható felfogást, minden reális alapot és igazságot nélkülöző okoskodást még nem olvastam! Teljesen irreális és alaptalan, mert abból, ami cikkének alapját képezi, egy szó sem igaz !

Nem igaz, hogy Justh és pártja és velük én, a nemzetiségekkel, Luegerrel, vagy Kristóffyval paktáltunk volna. Arra sem Justh, sem mi, mint a régi függetlenségi párt tagjai és a minden ízében magyar nemzeti állam kiépítésére törekvő párt tagjai, a 48-iki nagy eszmék, a nemzet közjogi és gazdasági függetlenségének kivivására törekvő tántoríthatatlan harcosai, — kaphatók nem vagyunk.

Ami a cikkírónak személyemmel való foglalkozását illeti, hogy t. i. én, ki ez év tavaszán, a március 15-iki nemzeti ünnepen sovén elveimmel átok alá fogtam a nemzetiségi törekvések szítóit, most kénytelenkelletlen Bazovszky és társai támogatói közé kerültem, csak azt válaszolhatom, hogy

ezen következtetése és okoskodása minden alapot nélkülöző frázis és rabulisztika.

Mert ha bizonyságot tettem arról, hogy 40 év óta vallott politikai radikális elveim mellett a legnehezebb és legválságosabb időkben is mindig híven, tántorithatatlanul kitartottam, talán jogosítva érezhetem magam annak a kijelentésére, hogy a nemzetiségi kérdésben engem gyanúsító fejtegetéseire ne is válaszoljak. Sem múltammal sem önmagámmal, mint egyén és politikus nem hasonlottam meg, ki- és befordítható bunda nem vagyok s 40 év óta követett és mindig tántorithatatlanul és híven vallott elveim mellett kitartok s a legerősebb szél járása sem téríthet el utánitól.

Egy magát komolynak, vagy legalább is a komolyság látszatát magának vindikáló lapnak ily alaptalan vádakkal fellépnie nem szabad.

Tessék bizonyítani. Addig pedig minden sorát, minden intencióját mint alaptalan gyanúsítást és rágalmat, visszautasítok.

Hogy a 67-ps alapon álló pártok és sajtója a függetlenségi és 48-as párt érvényesülése ellen küzdenek s a párt törekvését letörni s magát a pártot az ország közvéleménye és a választó polgárság előtt diszkreditálni kívánják, értem, elfogadom. Állunk elébe. Ha a cikkíró elvi alapon támad, nincs kifogásom ellene, de a burkolt

támadást, melynek nincs sem erkölcsi, sem politikai tisztességből kifolyó alapja, visszautasítom.

A losonci függetlenségi és 48-as párt ezideig állást nein foglalt, határozatot nem hozott. Régen szándékolt beszámolóm megtartását pedig a párt vezető férfiainak egyenes kérésére és a végrehajtó bizottság határozatából kifolyólag halasztottam el. Hogy és miként fog határozni és állást foglalni a losonci választókerület függetlenségi és 48-as pártja, ma nem tudom, nem is keresem.

Én emelt fővel állok választó polgártársaim előtt, mert annak a megtisztelő mandátumnak, amelyet elfogadni s amellyel engem választó polgártársaim megtisztelni méltóztattak, minden pontját hiien és becsülettel betartottam. Legyen bármilyen határozata és állásfoglalása a pártnak, rajtam nem változtat, megyek és haladok a régi függetlenségi elvek alapján.

Kelt Budapesten, 1909. dec. 2-án.

Beniczky Árpád

országgyűlési képviselő,

Készséggel és loyális előzékenységgel adtuk közre országgyűlési képviselőnk fenti sorait. Lapunk múlt számában mi már elmondtuk a magunk véleményét a L. és V.-nek képviselőnk személyét oly erősen érintő nyílt leveléről. És hogy nekünk volt igazunk, azt igazolja képviselőnk fenti cikke is fényesen.

Még csupán annak a kijelentésére szorítkozunk, hogy képviselőnk fenti soraiban foglalt politikai kijelentések nem képezik egyúttal lapunknak, mint a párt orgánumának hivatalos kijelentéseit is. Tudvalevő ugyanis, hogy pártunk még ezideig nem határozott egyik irányban sem s igy lapunk, mely a párt hivatalos közlönye, természetesen szintén nem foglalhatott állást.

A vén kecske meg a só.

Irta Tóth Béla.

Hetek óta egyébről sem beszélt a fürdő közönsége, mint az öreg tanácsosról, meg Komlósynéről, a szomszéd vármegye alispánjának elvált feleségéről. Voltak, akik a legauthentikusabB forrásból vett értesülés alapján állították, persze csak titokban, de azért mindenki meghallhatta, hogy nemsokára megtartják az eljegyzést is s a régi szerelmesek végre egymáséi lehetnek.

Mert nyílt titok volt, hogy a tanácsos már leány korában is udvarolt az alispánnénak, de csak egyre halogatta, hogy megkéresse, igy történt aztán, hogy Komlósy Bandi, az egyik legmeghittebb barátja csipte el az orra elől. Mondják, hogy hosszú időbe tellett, mire megtudott vigasztalódni, de aztán lassanként csak beletörődött az ember, ha elszáll felette az idő, mely a legfájdalmusabban is sajgó sebet is behegeszti.

Azóta kerek huszonkét esztendő telt el épen. Mindenki azt gondolta, hogy az alispánék a legboldogabb családi életet élik, melyben jelentékeny szerepe jutott az igaz szerelem tündérének is, mikor egyszerre hire futott, hogy Komlósyné válni akar az urától. És el is váltak rövidesen, pedig már lett volna kinek az érdekében egy kis időre még el kellett volna titkolniok a családi békétlenkedést. Egyetlen gyermekük, a szép Rózsiira, már idestova tizenkét esztendős volt, akit bizonyára hamarabb férjhez vettek volna, ha az apai háznál marad.

Dehát a törvény az anyjának Ítélte. Együtt is laktak azóta, hogy a vármegyeházából kiköltözködtek és ami az életmódjukat illeti, azon nem találhat senki sem bárminemű kifogásolni valót is.

Jó módban, urasan élnek, hisz telik az asszonynak az apai örökségből, de azért nem költekeznek mértéken felül, szórakozni is csak egy pár régi ismerős családhoz járnak és nyári üdülőhelyül is ezt a meglehetősen egyszerű fürdőhelyeket választották, hogy meg ne szólják őket az ismerősek.

Dehát mikor az elvált asszonyok rendesen mind annyira érdekesek, hogy szinte lehetetetlen figyelmen kívül hagyni őket. Különösen ha annyi mindenfélét beszélnek róluk, mint Komlósynéról. Valóságos regényhősnőt csinálnak belőle. Hire ment, hogy tegnap kora reggel kikocsizott, aztán csak jó későre, holdvilágnál kerülr haza. Máskor meg azt beszélték, hogy díszes libériába öltözött szolga levelet vitt neki s nemsokára egy igen előkelő államférfiu tett nála látogatást.

Voltak akik csak egyszerit híreknek vitették ezeket, de akadtak akárhányan olyanok is, akik mindenféle következtetéseket vontak le a kósza hir suttogásaiból, sőt boldog volt, aki maga is megtódithatta azt valamivel. Legkivált az asszonyok szerettek foglalkozni az eseteivnl, hogy szembeötlővé tegyék a különbséget, mely közte és közöttük van. És csodálatos, hogy a szép Rózsikéról nem beszélt senki, pedig hát akárhány mama büszke lehetett volna, ha olyan lett volna a lánya, mint ő volt. Vagy talán épen azért feledkeztek meg róla olyan szánt-szándékos következetességgel, hogy fel ne keltsék iránta a fiatalság érdeklődését.

Ez pedig annyival is könnyebb vo't, mert a szép leány csak nagy ritkán jelent meg a nyilvánosság előtt, a nap legnagyobb részét otthon töltötte el a kertben, az édes anyja oldala mellett, aki szintén nem szolgált rá arra a sokfele híresztelésre, amelyet sokan, olyan nagy előszeretettel költögettek felőle. Úgyszólván alig járt hozzájuk valaki is. Csak az utóbbi időben kereste fel néhányszor őket Kovács Gyurka bácsi, az öreg tanácsos és máris szárnyra kelt a hir, hogy komoly dolgokra készülnek a Komlósyné házánál.

Dehát Kovács Gyurka nem sokat törődött az egész mende-mondával. Ha barátai tréfálkozva valamelyes megjegyzést tettek, hogy miért jár oly gyakran a Komlósynéhoz, egész hidegvérrel válaszolt:

Tudhatnátok hogy minden gavallérnak kötelessége a szép asszonyokat mulattatni.

És meg lehet, hogy maga sem gondolt másra, mikor úgy délutánonként át-át ment hozzájuk, mint arra, hogy néhány barátságos órát eltölt majd a két nő társaságában. Igaz, hogy néha belenézett a tükörbe is, mielőtt útnak indult, de hát azt inkább csak azért tette, hogy szemlét tartson a toiletteje felett, semmint tetszeni vágyásból. Pedig mindössze negyvenhat esztendős volt és csak megszokásból hívták öregnek, nem pedig a kora miatt. Dehát már letett arról, hogy valaha meg is nősüljön. Pedig a múltkor Komlósynénál is szőnyegre került ez a téma. A fürdőorvos hozta szóba, aki szintén ellátogatott néha a szép aszszonyhoz.

— Hagyd el pajtás, kinőttem én már abból régen — válaszolt röviden Kovács Gyurka — s hirtelen áttért más tárgyra, mint aki nem tulajdonit semmi fontosabb jelentőséget a hozzá intézett kérdésnek.

Máskor meg mikor kettesbe voltak, az aszszony kérdezte tőle félig tréfálkozva :

— Aztán tudnak-e az ilyen agglegények, mint maga, igazán szeretni?