Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1909-02-11 / 6. szám

2. oldal. ______________ LOSONCI ÚJSÁG______________________________________1909. február 11.

hatták, volt rá erejük, markukban volt a hadsereg, de az önálló bankunkat és vámterületünket meg nem akadályozhatják, nincs erejük hozzá. Hogy jó öreg királyunknak fájni fog a szive az ő kedves osztrákjaiért? Hát persze hogy fájni fog, hisz fajtájukból való, sőt tőle telhetőleg ellenkezni is fog, — de neki sincs módja és ereje a mi akaratunkat megakadályozni — és már csak inkább hadd fájjon az ő jó öreg szive, mint húszmilliónknak a feje, Amerikába kifolyó vére.

Az ötödfélszáz választókerület gyülésezik, határoz, fölir, forrong, türelmetlenedik. Odafönn talán nem igen tetszik a dolog? No hát nem is fog csökkeni, sőt folyton nőni fog ez a türelmetlenség, inig az abszolút többséget alkotó párt ígéretéhez hiven pártként nem szögzi magát visszavonhatatlan, megmásíthatatlan egyenes nyilatkozattal az önálló bank mellé s a bankbizottságot is mielőbbi ugyanily határozatra nem veszi rá.

Ennek pedig megtörténtét mielőbbre reméljük és leplezetlen türelmetlenséggel várjuk. B.

A városok állami segélyezése.

(rr.) A városok országgyűlési képviselői tudvalevőleg memorandumot nyújtottak át a kormánynak s amelyben felhozott méltánylást érdemlő okoknál fogva szükségesnek tartják a városok háztartási ügyeinek rendezését, a városi tisztviselők fizetés és nyugdíjigényeinek szabályozását.

Általánosan ismert dolog, hogy valamely állam kulturális és gazdasági előrehaladottságának fokmérőjéül az erőteljes városi élet szolgálhat. A nyugati államokban ezek a kritériumok képezik a kulturális és gazdasági élet kifejlődésének magas színvonalát, mig a keleti államokban a gazdasági élet elmaradottságának jelei a néptelen, apró, anyagiakkal küzdő városkák. Az európai statisztika kimutatása szerint Németország. Franciaország, Nagybrittania lakosainak 42%-a alkotja a városok lélekszáinát és 58°/0-a a falvakét. Nálunk 19%aa népességnek lakik a városokban, 81°/0-a a falvakban. A fejlett nyugati államokhoz viszonyítva a mi terhűnkre eső bántó aránytalanságnak oka az, hogy úgy kulturális, mint közgazdasági intézményeinkben mindig a jelent vesszük szem előtt egyrészt, másrészt az állam oly terheket ró vállainkra, amelyek folytán felmerült kiadásainkat nem téríti meg. Ez anomáliákat előzőn 1900-ban, azután következőleg pedig több polgármesteri kongresszus világította már meg, s ebből kifolyólag sürgette a városok mostoha sorsban való részesítésének megszüntetését. Az előző kormányoknak ezen kirívó és a városokat létükben megtámadó bajok megszüntetése iránt nem volt meg a hajlandóságuk, mig a mostani kormány mélyreható bölcsességgel látta be az állapotok további fentartásának végzetesen veszélyes voltát. Eddig minden kormány csak a fővárost dédelgette, de a mostani a többi városokat is gondoskodás alá veszi. Erre mutat, hogy máris 2,000,000 K van felvéve a költségvetésbe a városok segélyezése címén, mely összeg a pénzügyminiszter kijelentése szerint 6,000,000 K-ra fog felemeltetni és állandó tételként fog a mindenkori költségvetésben szerepelni.

De nemcsak direkt pénzbeli segélyt helyezett kilátásba a kormány, de más oly intézkedéseket is, amelyek hivatva lesznek a városok nyomasztó anyagi helyzetén segíteni. Ilyen a terület rendezés. Nálunk pl. a jelenlegi területi beosztás a legkirívóbb aránytalunságot mutatja. A várossal összefügg Apátfalva község, mely a városnak minden előnyeit élvezi, de ennek dacára makacsúl ellenáll azon törekvésnek, hogy közigazgatásilag hozzánk csatoltassék, s mindez csak azért, hogy minél jobban kivonhassa magát a városi lakosságra sulyosodó terhek viselése alól. Pedig ha az egyesülés megtörténne, úgy a városi lakosság terhe is tetemesen apadna, s a pótadó, mellyel Apátfalva lakosainak terhe növekedne, arányban állana teherviselési képességükkel és ama előnyökkel, mely folytatólag az egyesülést követné. A belügyminiszter e tekintetben azon kijelentést tette, hogy ha ilyen irányban előterjesztés tétetik valamely város részéről, úgy az ügyet a legbehatóbban megfogja vizsgálni, s tőle telhetőleg segíteni fog, illetve megfogja szüntetni az egyen községeknek jogosulatlan kiváltságos helyzetét. Ezt a városi vezetőség figyelmébe ajánljuk.

Javaslatba hozta a képviselőkből álló bizottság, hogy ugyancsak a városok felsegélyezése céljából szükséges lenne községi pótlékok megállapítása az átruházási és örökösödési illetékek után a városok javára. A törvény megengedi, hogy egyes városok ezen illetékek után jutalékot vethessenek ki. Ezen jogával némely város él is, de sok nem. S igy különböző tehertételekkel vannak mégróva az élők közötti és halálesetére szóló elidegenítések és szerzések az ország különböző vidékein. Tehát nemcsak a városok felsegélyezése, de az egyenlő teherviselési elv keresztül vitele szempontjából is szükséges ezen kérdés rendezése. Értesülésünk szerint a kormány nem zárkózik el, hogy az ingatlanok átruházásánál l%"os pótlék

a városok javára állapitassék meg oly módon, hogy ezt az állam szedné be és szolgáltatná ki a városoknak.

Mélyreható változást van hivatva .létrehozni az állami hozzájárulás törvényi rendezése. Ez által kikerültetnék az önkormányzati élet természetével ellenkező folytonos kéregetés, mellyel a városok a kormánynál és országgyülósyél oly sokszor kénytelenek magukat lealázni. Lehetetlenség, hogy ez ország közélete arra legyen berendezve, hogy itt mindenki az államtól várja. megélhetésének biztosítását. Az örökös dotációk, segélyek és támogatások egészen megrontják a nemzet közszellemét és függő helyzetbe hozzák az ország társadalmát. Szükségesnek tartotta azonban a bizottság annak a hangsúlyozását, hogy ezen állami hozzájárulás oly módon legyen keresztül viendő, hogy a változó kormányok kényétől-kedvétől ne legyen függővé tehető, hogy a megállapított hozzájárulás kifizettessék-e vagy sem. A kormány ezen kérdésbeni álláspontja szintén kielégítő. Ugyanis a városok háztartási céljaira a már fentebb említett 6,000.000 koronát kíván a városok rendelkezésére bocsájtani, azonkívül kész hozzájárulni ahhoz is, hogy a városoknak a fogyasztási adókban való részesedése fentartassék. A kormány a 6,000.000 korona évi hozzájárulásra nézve kijelentette, hogy a folyó évben a költségvetésben felvett 2,000.000 koronát állandó tehertételnek tekinti, azonkívül átengedi az egyenesadók 1%-ának megfelelő két milliót már most, újabb l°/0-nak megfelelő két milliót pedig az uj adótörvények életbeléptetésekor. A belügyi kormány pedig tanulmányokat folytat a városok háztartási kérdéseire nézve, és annak idején előterjesztést fog tenni, hogy a 6 milliónyi évi hozzájárulás a támogatásra szoruló városok között hogyan osztassák fel.

Kombinációba vétetett, hogy azon üzemek jövedelmei, amelyek célszerűen csupán s közösséget illettetik meg, maradjanak meg a városoknak és községeknek jövedelmi forrásaink. Így nálunk szó le'hetne a villamossági telep megváltásáról, más közérdekű intézményeink úgyis városi kezelésben vannak. Lehet, hogy másutt virágzó es jövedelmező vállalattá vállana a villamossági telep községi átvétel és kezelés esetén, de nálunk maga a telep berendezésének általunk már a múltban kimutatctt tökéletlensége, továbbá vezetőségünkben sajnos erős mértékben mutatkozó gyakorlati érzék hiánya útját állják e közérdekű üzem átvételének.

Igen életrevaló eszméje azonban a bizottságnak a községi takarékpénztárak létesítése. Külföldön nagy városi és községi jövedelmeket biztosit a községi takarékpénztár. Hazánkban, hol a pénzintézet létesítésének és megélhetésének viszoamire pénze jut, vagy kifejezi feleárban, negyedárban. Bár újabban ott is nyugtalanság érzik, észreveszik, hogy a magyar szélsőséges éghajlat más építésmódot kivan, hogy hosszú szép őszeink szabad erkélyeket érdemelnek, hogy a magyar a külsőt mindenben szereti keletiesen kitarkázni, kipitykézni, stb. A Szabadságterünk, az Andrássy-űt külső vége érdekes megállóhelyei a magyar lélek ez útjának. Hiszem, hogy a mai általános formabontásokbúl fog születni magyar építőstílus is, hogy egykor a külföldi hatások, mint a János Vitéz rózsája Puskává, átalszületnek magyarrá egy bátrabb magyar lélek termékenyítő bűvös vizében.

Brüsszel kiseob uccái London-izűek, csakhogy csöndesek, mint egy kisvárosé. Csikkcsakk, csikk-csak, kocogott utánunk sok pár kis facipő; apró flamandképű gyerkőcök utánatotyogtak a magasságomnak, azt hitték, hogy lábra kelt az St. Oudule tornya.

A Manneken Pisnél Gábor szent fogadalmat tett, hogy ezt ő is megcsináltatja Debrecenben. Ez a kétaraszos purdé rézkölyök bájos szemérmetlenséggel locsolja a maga vizét, mint nyilvános szökőkút. »Shoking!« kiáltá láttakor egy nemifju miss és megbotránkozásában több ezer frankot hagyományozott a fölruházására. Azóta ünnepnapokon a kis pajkos paszomántos díszruhában öntözget a világba, ami bizonyára sokkal méltóságosabb, — s azóta Belgiumban az erények lényegesen megjavúltak. A körülfekvő boltokban ezernyi kis másolatát árulják, sőt lányokat, kutyákat, macskákat, kik mind a Manneken Pis esztétikai ösvényén öntözik a vizet.

Este a bulvárokon sétálgattunk valóságos fényzáporban, s mindketten keseregtünk, hogy Rubenst, Van Dyckot s Meuniert nem látva fog kelleni tovamennünk. Mert Gábort hívja Debrecenbe százezer könyv, kiknek őelőtte én voltam a csősze, könyvosztályozója, ki egykor a középkori kínvallatásos egyházi-bíráskodás könyvét

beleosztályoztam a »gyakorlati teológiai szakba, nagytiszteletű Erős Lajos atyánkfia atyai méltatlankodására.

Úgyszintén nem kerestük föl a közeli Vaterloot, hol százéve Rothschild meggazdagodott és temérdek baka stb. igen nagyot verekedett, de nem tudták biztosan, hogy mi végett.

Köln, augusztus 13. Esőre álló hajnali ég alatt indúltunk Belgiumbúl, mely oly kicsiny, hogy nem lehet benne úgy inegindúlni, hogy íz ember ki ne érjen belőle (Pl. ha itt a király egy kicsit is mozog, mingyárt attúl kell félnie, hogy a koronája átbillen a francia köztársaságba.) Jól csatornázott kövér marsokon, kőszénporos vakolatlan téglájú gyárvárosokon robogunk át; a mezők mind érzelmesebben zöldebbek, zöldebbek, a tehenek mind tehenebbek, míg egyszer csak, ach, bejutunk Németországba.

Kölnben szállottunk ki; igen restellem, hogy Kölnnek sem megbízható statisztikáját, sem annak forrásait nem ismerem. Régen e város nevét Colognenak Írták, de ezt 1871-ben az akadémia Kölnre magyarosította, azóta a colognei illata meglehetősen elpárolgott, ma már elég akadémiás illata van. A szállóban, melyben megszálltunk, novemberi hideg volt, fáztunk, de az udvarias vendéglős két szillogizmussal bebizonyította, hogy nem fázunk, és mi kénytelenek lettünk belátni. Mielőtt Kölnben bármit tettem volna, egy gútgezinnt belső sugallatra 24 képes levelezőlapot küldtem széjjel, azután elindúltunk megnézni, hogy tényleg olyan-e a város. Némileg eitért.

De hiába, tekintélyt gerjesztett bennünk ez a hatalmas német város; Gáborral egy-egy Ízléses körút, palota láttára össze-össze néztünk, meg-megcsóváltuk a fejünket: hiába, nagy, erős, gazdag német világ ez.

Mohó szívvel bementünk mielőbb a dómba. A kölni dómba. Itt eláll a szívverés, megroggyan

a térd. Mintha a megrázó harangzúgás kövült volna itt templommá. Misztikusan, mint a tömjénfüst, lebegnek föl a karcsú oszlopok és paégis csupa erő a fölrohanásuk s amint merész iveik a ködös magasságokban összecsattannak, mintha szétcikázó villámok egyesülnének a felhők között. Nincs benne annyi elringató középkor, mint a bécsi Stephanskirchenben, de ez döbbenetesebb, parancsolóbb. Megtámaszkodtunk egy-egy oszlop kőbordái közt s álltunk nagy szótlanságban, mint Messiás-várók, födetlen lélekkel. Orgonasipok erdeje zúgott fejünk fölött, s egy árva, panaszos gyermekhang sirámlott benne, mint az eltévedt bárány, ki urát keresi. Mint a kősziklábúl a belérejtett víz, szivárogni kezd a lélekbűl az imádság, panaszosan, csuklón. Isten, ismeretlen Minden, ki öledbűl akaratunkon kivűl élni küldtél minket s ki ismeretlen öledbe visszahívsz, bizony kezedben vagyunk, egészen. Te tudodaz életünk kérlelhetetlen nagy miértjét, amit nem adsz tudnunk nekünk. Mi tömjénnel hizelgünk neked, vagy vádolunk, átkozunk, de mindevvel is egyformán benned vagyunk s végűi is eléd rogyva megadjuk magunkat, reméljük rólad azt, amit a mi szegény világunkban legédesebbnek látunk: a szeretetek

Vonaton Nürnberg felé, aug. 14,

Ma hajnalban Gáborral összekülömböztünk. Fölkelek óriási korán, hogy megállapodás szerint megyünk Düsseldorfba; ő csak hagy fölkelni, pedig tudja, hogy ez nekem mekkora energiaelhasználás, én még születésemkor is csak tova délben jöttem napvilágra. Hát hagy fölkelni, s csak akkor fanyalogja ki a paplan alul, hogy ő nem jön; se idő, se pénz rá. Evett a méreg. Még ha lustaságbúi nem jönne. De a fösvénység démona tojta elméjébe kigyó-tojásait. Ez a férfiú előbb-utóbb takarékpénztári könyvet fog venni s bélyegeket fog belé ragasztani, vagy más ily gyalázat éri.

Elindúltunk hát Frankfurt felé.