Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1909-11-11 / 45. szám

2. oldal. LOSONCI UJSAO 1909. november 11. az egyéni tisztességben való gázolásban látják egyetleen feladatukat, céljukat. Ha az egész társadalom akar valamit, különösen olyan valamit, mely nemcsak az egyed, hanem az összesség érdekét szolgálja, akkor annak feltétlenül sikerülnie kell s akkor a jövőben egészen másképen fog kialakulni a modern társadalom, mint a minőnek most embriójában a figyelmes szemlélő előtt Ígérkezik. Pénzintézeti tisztviselők mozgalma. A „Nógrádi és Honti Pénzintézeti Tisztvise­lők Egyesülete“ alakuló közgyűlése vasárnap, f. hó 7-én folyt le Balassagyarmaton a tisztviselő­társuk és az egyesület iránt érdeklődők élénk résztvétele mellett. A magyarországi pénzintézeti tisztviselők budapesti központi szövetsége szívesen tett eleget az egyesület szervező-bizottsága azon kérelmének, hogy az alakuló közgyűlésen képvi­seltesse magát és kiküldötte Szász János szövet­ségi titkárt. Már 10 óra után együtt voltak a pénzintézeti tisztviselők és pontban fél 11 órakor Szentiványi Dezső, a bgyarmati takarékpénztár könyvelője és a szervező-bizottságnak egyik agilis tagja üdvö­zölte a megjelenteket és megköszönte az érdeklő­dést; ismertette az összejövetel célját és a köz­gyűlés vezetésére Vannay Ignác kir. tanácsost, a bgyarmati takarékpénztár igazgatóját kérte fel, ki is mint a tisztviselők nagy pártfogója, szívesen elfoglalta az elnöki széket, a közgyűlést megnyi­totta s azt mindvégig a tőle már megszokott tapintattal vezette. Majd az elnök felkérésére Szász János szöv. főtitkár emelkedett szólásra és nagy tudással összeállított tartalmas és teljes szakképzettséget magában rejtő beszéde mély hatást gyakorolt a megjelentekre, kik is azt nagy figyelemmel hall­gatták meg. Kifejtette beszédében, mennyire fontos külö­nösen a pénzintézeti tisztviselők tömörülése, kik a társadalomban is kell, hogy megfelelő positiót elfoglaljanak és kiknek nagyon sok és súlyos bajai orvosolandók, mit elérnünk csupán az össze­tartó munka által sikerülhet. Megállapította, hogy a pénzintézeti tisztvise­lők, kiknek ambícióval kifejtett munkásságával nemcsak a pénzintézetek létkérdése függ össze, de hazánk közgazdaságának fejlődésére is nagy ha­tással van — azon legfőbb kívánságaik, hogy jogi helyzetük szabályoztassék és országos törvé­nyekbe iktassék, kötelező és biztos alapokon nyugvó nyugdíjintézmény létesitessék, illetőleg országos nyugdíjintézmény feláliittassék, annyira jogos, hogy ezen kívánságuk elől az intéző körök el nem zárkózhatnak. Örömmel konstatálja, hogy a tisztviselők érdekeit ma már a pénzintézetek vezetői is magukévá teszik, mi csak a nehéz mun­kát megkönnyíti. Azon reményeknek ad még kifejezést, hogy az egyesület, mint a magyarországi pénztintézeti tisztviselők központi szövetségének tagja, magának a központnak közvetlen munkájában hathatós tá­­rrtcgatásával fog résztvenni, annak intencióit, mint közös érdeküt, mindenben magáévá teszi. Most az egyesület alapszabálytervezete véte­tett alapos tárgyalás alá, ami fejezetenként többek hozzászólása után nehány pontjában pótlásokkal módosítva, megállapittatott, miután az elnök a jelenlévők egyhangú lelkes kívánságára a nógrádi és honti pénzintézeti tisztviselők egyesületét meg­alakuljak határozatilag kimondotta. Az alapszabályszerü választások megejtésé­­vel egyhangú lelkesedéssel megválasztattak az egyesület fővédnökeivé: Gróf Degenfeld Lajos v. b. t. t. főrend, Thék Endre udvari tanácsos és Vannay Ignác kir. tanácsos, a bgyarmati tkpt. igazgatója. Védnökök: Baintner Ottó, Balázs Ferenc, Baumert Ottó, Báró Von der Becke Imre, Berko István, Bulyi János, Cservenyák György, Elfer Ede. Feledi Henrik, Havas Gyula, dr. Kohn Márk, Horváth Miklós, Sándor Mór, Szilárdy Ödön, Török Zoltán, Wagner Sándor. A tisztikar a következőképpen alakult meg. Megválasztattak : Elnök : Vitális Béla. Ügyv. alelnök: Ott Ödön. Alelnökök : Gilner Manó, Ausländer Vilmos, Kádas István, Moldovay István, Steger István. Jogtanácsos : Jakobovics József. Titkárok : Gazdik Gyula, Oláh Lajos, Szent­iványi Dezső, Váczy József. Jegyzők : Debnárik Vilmos, Friebeisz Zoltán, Németh Antal, Korpics Károly, Sacher Gyula. Pénztárnok : Salgó Adolf. Ellenőrök: Szücsy Zoltán, Molnár Sándor. Választmány : Bayer Lajos, Bárok Ármin, dr. Elfer Ede, Gellén Ferenc, Himmler Ignác, Holcsek Ferenc, Nagy Pál, Rakitovszky Mihály Melna Géza, Stiller Sámuel, Sárkány Gyula, Schwarz Izidor, Wicsner Olivér. Felügyelő-bizottság: Kálmán Sándor, Makcsán Béla, Pál Sándor, Rónay Péter, Vajda Gyula. Ott Ödön a bgyarmati tkpt. főkönyvelője a Magyarországi Pénzintézetek Központi Szövet-Félévig volt már velünk Futó Jóska, meg­osztva velünk örömünket, bánatunkat és mindenki megszerette azért a lelkes hévért, mely szivében a színművészeiért lobogott. Csak egy vágya maradt mindezideig teljesí­tetlenül. Még mindig nem kapott szerepet. Hasz­talanul ostromolta a direktort, az mindig csak biztatta: Majd, majd! Nem akarta őt ugyanis nemes mesterségétől elvonni, melylyel sok hasznot hajtott a társulatnak. Végre addig könyörgött, addig rimánkodott a nyakamon, mig végre kikunyoráltam részére egy igénytelen, jelentéktelen szerepet. Alig volt összesen három sor is. Majd meghalt az örömtől, mikor kezéhez kapta a várva-várt szerepet. Éjjel­­nappal tanulta a három sort, úgy hogy már az egész darabot kívülről tudta. A próbákon minden úgy ment, mint a karikacsapás. Senkisem volt boldogabb Futó Jóskánál. Eljött a várva-várt nap is. Futó Jóskával senki egy árva szót sem beszélhetett, annyira izgatott volt. Hasztalan kértem én, hogy varrja össze felfeslett kacagányomat, még csak rám sem hederitett. Hagyjuk őt békében, szólt, mert ő most már n6m szabó, hanem színész, kin ma este az egész nézőközönség szeme fog csüngeni. Az ügyelő csengetett. Kezdődött az előadás. — Na Futó ur, szólott a rendező — itt jön az ön jelenése. Futó Jóka halott halványan, gyöngyöző hom­lokkal támolygott ki a színpadra. Egy szó az csak nem sok, de annyinak sem volt ura. A súgó torkaszakadtából súgta szerepét, de hasztalan, Jóska még a száját sem mozgatta meg. Végre is nagynehezen kituszkolták a szín­padról és ő leverten, lesújtva ment az öltözőbe és csukló zokogásba tört ki. Vége, vége! Legszebb ábrándjaim hajótörést szenvedtek. Sohase lesz belőlem színész! Alig bírtuk vigasztalni. Mondtuk neki, hogy csak a természetes lámpaláz fogta el, de ő csak szomo­rúan, vigasztalanul bólintott fejével. Még az éjjel megszökött társulatunktól, hátra­hagyva ábrándjait, reményét, boldogságát. Azóta bizonyosan békés családi körben megelégedésben folytatja a tisztes szabómesterséget. Mindnyájan sajnáltuk szegény Futó Jóskát, hiszen olyan hasznavehető tagja volt társulatunk­nak. Soha senki oly szépen nem varrt nekünk potyára. Me tétovázzék, -------­lia faj sí feje, hanem használjon azonnal Beretvás-pastillát, ségéhez intézett feliratot terjeszti elő, amelyben több a pénzintézeti tisztviselőket közvetlen érdeklő nagyfontosságu ügyben kéri munkálkodását. Ezen felirat egyhangúlag elfogadtatott és a közp. szövetséghez elküldeni határoztatott. Ezek után Vannay Ignác elnök, az egyesü­let működésére isten áldását kérve, az ülést be­rekesztette. A közgyűlés befejeztével a tisztviselőtársak felhasználva a ritka együttlétet a Barok-féle ven­déglőben gyűltek össze társasebédre, hol is kel­­lemmes hangulatban a késő délutáni órákig ma­radtak együtt: — innen üdvözölték báró Madarassy Beck Gyulát, a magyarországi tisztviselők köz­ponti szövetségének agilis elnökét, ki a pénzinté­zeti tisztviselők érdekeit minden tekintetben a leg­messzebbmenő támogatásban részesíti. Ama általánosan megindult társadalmi moz­galmakban, amelyek a társadalmi osztályos külön­féle rétegeiben már régóta megindultak : nagyon is érthetőnek, indokoltnak és helyesnek tartjuk a pénzintézeti tisztviselőknek jogaik megvédésére irányuló akcióját. Törekvésüket örömmel üdvözöl­jük s hisszük, hogy az sikerre is fog vezetni Azok az előkelő nevek, amelyekkel a fővédnökök és védnökök között találkozunk, legalább arra engednek következtetnünk. Egyébként, mint érte­sülünk, a nógrádi és honti pénzintézeti tisztvise­lőknek most megindult mozgalmához legközelebb csatlakozni fognak a gömörvármegyei pénzintézeti tisztviselők is. Hubertus ünnepén. A Nógrádmegyei Falkavadásztársaság igen sikerült vadászlovaglással fejezte be az idei mű­ködését Hubertusz napján, e hó 3-án. Verőfényes őszi délután kedvezett a vadászoknak, akik a Losonc határában levő Kálió-malomnál gyülekez­tek. Itt volt a meet s innen indult el Sattler Fe­renc maszter vezetése mellett a csillogó egyenruhás és vörös frakkos lovasok tarka csoportja. A falka­­vadászatnak legérdekesebb momentuma : a starto­lás, valóságos sportgyönyört okozó módon érvé­nyesült e jelen alkalommal. A vadászat nemes szenvedélyétől kipirult délceg lovasok, a türelmet­lenül poroszkáló s táncoló tüzes paripák, a pórá­zon tartott nyüzsgű kopóhad várták a jelet az indulásra. Egyszerre csak riad a kürt s a követ­kező pillanatban, anélkül, hogy az egyes mozdu­latokat ellenőrizni lehetett volna, a lovas csapat már a mező közepén szédületes gyors vágtában látható, amint akadályt nem ismerve száguld árkon­­bokron keresztül. Elől az ügető-kopók, amint a menekülő rókát üldözik. Végre mintegy 5 kilo­méternyi ut után Miksi község közelében a vasúti töltés mellett a kopók elfogják a rókát és meg­ölik. S ekkor ismét felhangzik .az üldözött vad elestét jelző kürtszó. Ezzel a vadászat, mintegy 20—25 kilométernyi ut belovagolása után véget ért. A halali színhelyén aztán ismét összegyüle­keztek a lovasok, ahol már a fogataikon kirándult sportkedvelő közönség nagyserege várta a bátor vadászlovasokat. A nagyszámú vendégsereget, akik között Nógrádvármegye előkelőségének szinejava képviselve volt, ludrovai Moys Dezső ezredes, a falkavadásztársaság elnöke és neje üdvözölték. Majd megindultak s impozáns menetben vonult be Losoncra a díszes lovascsoport, amelyhez csatla­kozott kíséretül a vendégek óriási kocsitábora. A szépen sikerült vadászlovaglást este a Vigadóban fényes és élvezetes estély követte. Az estély kabaratszerü előadásokkal volt összekötve, amelynek magas művészi színvonalon való lefolyása Zsíros István főhadnagy ötletességét és szellemes­ségét dicséri. Zsíros Istvánt addig csupán mint zseniális drámaírót ismertük, aki rr élyenszántó drámai erejével rázza meg az emberi lebtet. Most amely 10 perc alatt a legmakacsabb migraint és fejfájást elmulasztja. í , «« Kapható min- Orvosok által ajánlva. ÄT3 I.lU, den gyógyszer­­tárban. Készíti: BeretvásTamás gyógyszerész Kispesten. 3 dobozzal ingyen postai szállítás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom