Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1909-01-28 / 4. szám

IV. ÉVFOLYAM. 4. SZÁM. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. LOSONC, 1909. JANUAR 28.

ÁRAK fit fi A fiCSfi fi fi fi fi /fi|fi fi fififi SZERKESZTŐSÉG.

HELYBEN : fi íHtTre if H m Be «■ 9 fi B AH HK

bH h1 gK B Losonc. Kubinyí-tér

f&t-itZ: K B III fll lliBl II II III B II

I IIVllill I II |\1|. -Ä'

Községek,”egyesületek, ■ fi fi Ik fi 1 fifH fi ^ fi I 1A i 1 g fi | B SéslpsSt

továbbá nógrádmegyei H| fifi fifi H8 fifi ©SS Bajai Bfi fiS 53* ^ áB| BB fik SS 58? fii fii ^fi désére vonatkozó feltanítók és körjegyzők H| HB $» Wfj Hl fifi Bjjj fig ^H Bfi HSl BH Bfi Hl KKriMJHy Hl H szólalások intézendők.

Wd^z^duSáí | lJjfii fii Ifi fill j 1 11 fii gl 1 I ÄtfÄÄ

Egyes HMB fi Hl jH «jteHBi wniKv ^Dv aSk in KwfiH

A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PARTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Az adóreformról.*

Az adóreform ellen szenvedélyes és rendszeres agitáció folyik az egész országban. Azokat, akik meghallgatták a Budapestről lázitásra kiküldött szónokok dikcióit és elolvasták a lapok célzatos ferdítéseit, arra kérném, hogy mielőtt végkép felháborodnak és elkeserednek a kormány ellen az adóreform javaslat miatt, olvassák el azt a javaslatot, vagy legalább valamelyik komoly, szavahihető és megbízható emberüktől kérdezzék meg annak tartalmát. Akkor mindjárt másképen fognak gondolkozni felőle. Mert mondhatom, hogy rosszhiszemű, célzatosan ferdítő módon, még egyetlen javaslatot sem ismertettek és egy ellen sem lázitottak, úgy mint most az adóreform javaslat ellen. Telekiabálják az országot, hogy ez a javaslat egy rettenetes adóemelés, hogy különösen a szegény népet sújtja erősen és hogy főképen tönkre teszi az ipart és kereskedelmet s e közt elsősorban a kisiparost és kiskereskedőt. Valóságos rémképet festenek, hogy milyen rohamosan fog elpusztulni a kisipar és kiskereskedelem, mennyire megszűnik egyszerre a hitele, s mennyire lehetetlenné válik a megélhetése, ha ez a javaslat életbe lép.

A magyar kisiparos és kiskeredő végtelenül sokat szenvedett az elmúlt korszakban, megszokta, hogy az ő helyzete egyre

*Az »audiatur et altera pars* elvénél fogva közreadjuk a fenti cikket, mely a mostani parlamenti tárgyalás alatt lévő adóreformot egészen más nézőpontból ítéli meg, mint a múlt héten ezen tárgyról értekező cikkírónk. Már akkor is kételkedésünket fejeztük ki felállított tételei igazsága tekintetében, mely felfogásunkban jelen cikk is megerősít. Szerk.

csak rosszabb lesz, hogy ő rajta segíteni senki sem akar, nem csoda hát, ha bizalmatlan és minden uj javaslatot gyanakvással fogad. De általános emberi tulajdonság, hogy mindig inkább hisszük a rosszabbat, mint a jobbat, és ezért van könnyű dolguk azoknak a lázitóknak, akik most az iparosok és kereskedők nyugalmát az adóreform rágalmazásával akarják felkavarni.

Mielőtt azonban iparosaink és kereskedőink elhinnék a Pestről kiküldött uraknak szörnyű jövendöléseit, az adóreform rombolásairól, emlékezzenek vissza egy másik törvényjavaslat tárgyalására, amely csak alig fél esztendővel ezelőtt folyt le a képviselőházban. Ez a törvényjavaslat a végrehajtási novella. Emlékezhetik mindenki, hogy mikor ezt a törvényjavaslatot, amely az adóst a túlságosan szigorú végrehajtással szemben az eddigi törvénynél sokkal hathatósabban akarta megvédeni, benyújtotta az igazságügyminiszter, ez ellen is, bár nem ilyen nagyszabású, de épen ilyen elkeseredett, ilyen országos hajsza indult meg körülbelül épen azok részéről, akik most az adóreform elleni támadó hadjáratot vezetik. Emlékezhetik ra mindenki, hogy ezek a jó urak és az ő újságjaik akkor is telekiabálták az országot azzal, hogy ez a javaslat a kisembert, a kisiparost és kisgazdákat teljesen meg fogja rontani, mert lehetetlenné teszi, hogy hitelt kaphasson és igy a pusztulásba juttatja. Még a Képviselőházban is hallottuk ezeket a cassandra jóslatokat, egyik-másik rémlátó képviselő egyenesen országos pusztulásról, majdnem az

egész ország csődjéről beszélt, ha ez a javaslat életbe lép. Tényleg fel is volt izgatva majdnam az egész ország. Hozzám is jöttek csoportosan kisgazda és kisiparos választóim ingerülten és elkeseredetten panaszkodni, hogy miért szavazok én meg egy olyan törvényt, amely őket tönkre fogja tenni. Mikor kérdeztem, hogy honnan tudják ezt, azt felelték, hogy az újságból olvasták. Alig tudtam megnyugtatni őket s valami aggodalom még mindig maradt is bennök és ime ez a törvény már fél esztendeje életben van és a rettenetes romlásnak, pusztításnak nyomát se látjuk, sőt ellenkezőleg ép azok a kisgazdák és kisiparosok, akik fel voltak ez ellen a törvény ellen lázitva, hálásan ismerik el most, hogy ez az uj törvény csakugyan sokat segített a helyzetükön. Nem is ártott ez senkinek, csak holmi uzsorásoknak, részletfizetésre áruló vigéceknek és 20 forintos végrehajtásokból élősködő ügyvédeknek.

Emlékezzék rá mindenki, aki meg fogja érni, hogy majd ha ez az adóreform javaslat életbe lép, egy fél esztendő múlva kisiparos, kiskereskedő és kisgazda ép olyan hálásan fogja emlegetni, sőt’"sokkal ^álásabban, hogy bizony ez nagyon jó törvén) és nagyon sokat enyhített az ő terhei ken s akkor azután be fogja látni mindenikük, hogy e felől a törvényvaslat felől célzatos ferdítésekkel vezették félre és izgatták fel őket a javaslat ellenségei és azok vidékre küldött ügynökeLHogy kik ellenségei a javaslatnak, és miérf, azt igen könnyen megérthetjük.

19

T Á R C A.

Keletiek Nyugaton.

(Úti levelek Oyökössy Endréhöz.)

Páris, augusztus 7.

Egy nap künn voltunk Versailiesban. Az égen szelíd derű, itt-ott édeskés rokokó-vonalú bárányfelhők legeltek. Versailes városka hallgatag és valami szomorkás bájú, mint gazdag rokonok kegyén élősködő vénülő leány. Szépek és csöndesek a gyermekek, altató fajta mámor a nők szemében. Egy boltajtóban egy köztársasági gárdista a szeretőjével együtt csókolgat egy fehér macskakölyköt.

A kastélyba előkészít az elhanyagolt környezet : mintha a mai franciaság éreztetni akarná azt az elszigetelt távolságot, melyet mai rendszere s a múlt e monumentális emlékvilága közé állított. De az egyenruhás szolgákon megérzem, hogy a Lajosok ezernyi emléke, melyek közt naprúl-napra kellett élniük: királypártiakká hódították őket. A másfélszáz teremben ma már nem annyira a művészet mély lelkei hódítanak, inkább a nyárspolgárság ámulatai és irigy nyálai csordulnak ki a gőgös hatalom emlékeire.

Hanem a kastély parkja szép, megindító hangulatú, mint a hervadásr.ak induló elhanyagolt szerető sírása. Elhagyott utak, fasorok mélázó fordulatai, bájos és szomorúra forduló mosolyú szobrok márványos fehérsége, asszonyos ringású, ezüstfodrú vizek. A sűrűkben atlaszcipők, selyemfűzők villanása rémlik, selyemcsipkézetű szavak, ezüstfodrú kacajok, utolsó csókok, meredt gyönyörök suttogása, könnyes fátyolon keresztül. S mintha messzirűl, Páris felül, egy-egy szellőlebbenésben a csatornák szaga lebbenne

előre, fehér mosolyra sápasztón, mély durva földdübörgések szemet üvegessé meresztőn.

Nem tudom tagadni, a lelkem nem borúi le hódolva e dekadens világra egykor rátörő részeg rikácsoló erények előtt. Nem esik meg a lelkem a málló bársonylelkű arisztokratákon, kik csak az Ízléses meghalásra voltak erősek, de nem fogok kezet a nép öntudatlanúl nagyszerű gyermekével sem, mikor életet, hűséget, szépséget fojtogat. Imádom a lélek nagyszerű lendületeit, tudnék ölni, vagy magamat megöletni, de az emberen-kivülivé torzúltat megvetem.

De különben ki állhatna jót az emberi lélek határaiért? az ellentétek egymást növelik . . . ki állhat jót csak a maga egy földi szerelméért, egyetlen gyűlöletéért, csak legközelebbi gondolata pályájáért is, — nem vágódik-e üstököspályán uj, nem sejtett, borzalmas végletes végtelenségekbe? . . .

Versaillesbűl hazajövet a Saint Oermainen komoran dobbant elénk Danton fekete szobra. Körülötte az épülő Metropolitain-vasut roppant földturásai: mintha a földbe lefojtott erények és szenvedélyek a Danton lábdobbantására iit a föld kérgét fölszakítva fölemelték volna lázadt fejüket.

Úgy látom, hogy a nagy szónokok kora rendesen egybeesik a nagy nemzeti szerencsétlenségek korával. A francia forradalom nagy szónokai, Demosthenes, Ciceró, Verbőci, Kossuth, — mind nagy nemzeti bukások, egyensúly vesztett kiábrándulások viharmadarai voltak. Mivel való is, hogy az olyan nagy egyén, ki a szó megkápráztatásaival a máskép érző milliókra a maga nézetét szuggerálva nem a tényleges erők szerinti eredményeket hozza létre, hanem a maga nézetének nagyobb előnyöket csikar ki: az ilyen

megbontotta a természetes egyensúlyt, háborút csinált. Boldog a mai Anglia, Hollandia, hogy világraszóló szónokai nincsenek, — oh bár nekünk se volna manapság annyi a fajtájábúl. Vagy pedig bírnák a háborút.

Páris, augusztus 8.

Orbók Loránddal gyakran járjuk a Luxembourg-kert hires ginyolját. Én inkább a gyermekközönségben gyönyörködök, hogy milyen gyermekileg beleéli lelkét a játékba, feleselget a bábszereplőkkel, buzdítja az elnyomott szolgát, szidja az urát, sőt egy hároméves kis szomszédomat annyira elragadta a jogérzete, hogy abbahagyva majszolását a színpad elé tipegett s biztosérzékű költői igazságszolgáltatással nyakonverte a díszesruhájú márkit (így nevelik a párisi gyerekbe a demokráciát) s avval megelégedetten mászott újra mellém.

Lorándot inkább maga a játék érdekli, ő a legegyszerűob vonásokra visszastilizált művészetet szereti, mint a fáradt fajok dekadens korszakainak költői. Az akarattalan, kimerült érzelmivilágú dekadenciának csillogó képzeletjátékai buján szivárványzanak a lelkében, s persze az ő raffináltan egyszerűre stilizált ábrázolásai megannyi szinbolumok.

Oláh Gábor az ő gazdag képzetkapcsolásiképzeletéveí sokkal gazdagabb, néha túlságig pompázó nyelvű, de ő viszont borzadó tartózkodásbúi (mert ideges szivű; neki még az öröm izgalmai is fájnak) nem járt volt mélyen az élet folyamában, az életet kulcslyukon át nézte, nagy szenvedélyeket papirosrúl tanúit. Kemény húsát még nem pácolta meg lázas vérben és könnyekben az élet, nincs benne altruista gyöngédség, kedélyvilág. Most benne véli magát az élet friss folyammedrében, — pedig bizony Gábor, mi