Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1909-06-24 / 25. szám

4. oldal.________________________________________LOSONCI ÚJSÁG_________________________________ 1909. junius 24. irnaház temető felőli oszlopcsarnokába vonult át aztán az ünneplő közönség, ahol a templomi ének­karnak egy igen szép gyász dalát, majd dr. Schőn­­wald besztercebányai rabbi ájtatos imáját hall­gatta meg. A kegyeletnek ezen szép ünnepsége ezzel befejezést is nyert s Wohl Rumi Adolf elnök meg­köszönve a Szilassy-családnak, a tagoknak s a nagyközönségnek a szives megjelenését, a díszköz­gyűlést befejezettnek mondotta ki. Itt említjük meg, hogy az emléktáblák fel­avatásának ünnepére az érdekelt családok hölgy­tagjai is megjelentek és pedig Szilassy Aladárné kir. közigazgatási bírósági másodelnök neje és leánya férj. dr. Huszár Aladárné, továbbá Wohl Rumi Adolf elnök húga férj. Ungár Dezsőné Buda­pestről. Dr. Wohl Aladár Karlsbádból és dr. Wohl Lajos Berlinből levélbelileg’rótták le kedyeletüketaz őseik emlékére rendezett kegyeletes ünnep alkal­mából. Ezenkívül több mint 60 távirat érkezett a világ minden részéből, mindmegannyi a losonci Chevra Kadisa magasztos ünnepe iránt érzett rokonérzésről tanúskodva. Az imaházon elhelyezett emléktáblák szöve­gei a következők: „Wohl Izraelnek, a losonci izr. hitközség és Chevra Kadisa alapítójának az elévülhetetlen hála jeléül 1909.“ A losonci Chevra Kadisa első nagy jótevője szilasi és pilisi idb. Szilassy József, a magyar szent korona őre, septemvir, Torna vármegye főispánja, a dunántúli ev. ref. egyházkerület fő­gondnokának (1786—1840.) emléke iránti tisztelete és kegyelete jeléül. A közebéd. Délután két órakor a kegyeletes ünnepi résztvevők a Deutsch-szálló éttermében közebédre gyűltek össze. A mintegy 150 teritékü s izes fo­gásokkal dús díszlakomán igen sok és valamennyi magas nívón álló pohárköszöntő hangzott el. Az első fogás után Wohl Rumi Adolf elnök emelkedett fel s szép talpraesett pohárköszöntőt mondott a királyra. Beszédét az egybegyűltek állva hallgatták végig. Ezenkívül pohárköszöntőt mondottak még : Dr. Vajda Béla Szilassy Aladárra és Wohl Rumi Adolfra, Szilassy Aladár a hitközség és a Chevra Kadisa felvirágzására, dr. Barta Mór a felekezeti békére s a megjelent egyházi és világi hatóságok vezetőire, Kohn József, Török Zoltánra és Beniczky Árpádra, Török Zoltán a józan demokrácia diadalára és annak egyik előharcosára Wohl Rumira, dr. Gergely Ödön a hadseregre és annak megjelent képviselőjére Braun Rezső ezredsere, dr. Keszler Lipót Fáy Albertre, Braun Rezső a losonci anyákra és leányokra, Fáy Albert az izr. egyház és a Chevra Kadisa vezetőire, dr. Valihora János, dr. Vajda Bélára, dr. Oppenheimer Ferenc Wagner Sándorra. Basch Miksa a hatóságok meg­jelent vezetőire, Wagner Sándor az ujonann meg­választott Chevra Kadisai disztagokra, Greifenstein István a rokonegyházra, Sörös Béla Schneller Károlyra, Havas Dávid a Chevra Kadisa választ­mányra, Schneller Károly a szentegyletre és Wohl Rumi Adolfra, Kujnis Gyula Wohl Rumira mint Barátjára, dr. Silberfeld a zsidó ifiuság fejlődésére, Weisz Samu az V. izr. községkerület papjaira, dr. Schőnwald Losonc város közönségére és végül Wohl Rumi Adolf Kohn Józsefre mint ügybuzgó alelnökre. A diszlakoma 5 óra tájban ért végett, amidőn a megjelentek szívélyes és barátságos búcsúzkodás után széjjel oszlottak. És amikor e szép ünnepélyek eredményét summázzuk, arra a meggyőzédésre jutunk, az elért sikerek és eredmények szálai mind egy férfiú kezébe futnak össze. Ez a férfiú volt mucsinyi Wohl Rumi Adolf a losonci Chevra Kadisa elnöke. Ha ő az érdemeit méltatni akarnók, úgy amint arra igazán rászolgált, akkor iveket kellene összeirnunk. Az ő érdemeinek méltatásában segít nekünk a köztudat, hisz nincsen olyan jótékony, emberbaráti, vagy bármi más közcélt szolgáló intézmény, ahol az ő nevével, mint tevé­keny tényezővel ne találkoznánk. Csak hivatkoz­nunk kell a 21-iki közebéden elhangzott toasztokra. ahol a Wohl Rumi iránti általános tisztelet, szere­tet és ragaszkodás oly frappáns módon nyilatkozott meg. Páratlanul hasznos tevékenységet és messze­­kiható munkálkodást folytat ő már évtizedek óta önzetlenül, kitartással minden közcél érde­kében. És ha mérlegeljük azon tevékenysé­get, amelyet ő, mint a felekezeti béke buzgó apostola e város belbékéjének érdekében kifejt, látni fogjuk, hogy az általa ápolt béke nyo­mán sarjadzó rohamos fejlődésében és haladásá­ban e városnak oroszlánrész jut a Wohl Rumi Adolf tapintatos és felekezeti békére irányuló mű­ködésének. Előkelő feladatot vélünk teljesíteni akkor, amidőn leszögezzük a Wohl Rumi Adolf érdemeit, melyet elismert a királyi kegy is akkor, amidőn őt nemességgel ruházta fel s elismerte az ő nagyértékű működését a Nógrád, Hont, Bars és Zólyom vármegyékre kiterjedő V. izr. község­kerület, valamint az O M. K. E. is, midőn őt elnökévé emelte. Emléket emelünk — aere peren­­nius — mi is ezennel az ő eredménydús műkö­désének s kívánjuk, hogy a mindenható Isten őt a közjó érdekében még igen számos évekig éltesse. HÍREK. Kinevezés. A m. kir. vallás- és közokta­tásügyi miniszter 1909. év szeptember hó 1-től számítandó hatállyal Maróthy Margit okleveles tanítónő, losonci lakost, a kálnói uj állami elemi népiskolához rendes tanítónővé nevezte ki Névmagyarosítás. Schwarcz Berci losonci lakosnak a belügyminiszter megengedte, hogy családi nevét „Salgó“-ra változtathassa. Egyházi áthelyezés. Sashegyi Aladár r. kath. újmisés pap Litkére, Sarlós Janos r. kath. segédlelkész pedig Salgótarjánba helyeztettek át. Vidéki kinevezések. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 1909. évi szeptember hó 1-tőL számítandó hatállyal Holcsek Antal, Omilyák Flóris, Eckstein Lipót, Takács Mór, Sztankovics János, Erdődi Mihály, Holcsekné Kluka Ilona, özv. Földesné Láng Riza, Gazdi Gizella oki. tanítókat, illetve tanítónőket a salgótarjáni uj állami elemi népiskolához rendes tanítókká, illetve tanítónőkké nevezte ki. Uj gondnoksági elnökök. Nógrádvár­­megye főispánja Mocsáry István földbirtokost a liptagergei, Szabó János ügyvédet az ipolykéri, Vampetics Károly földbirtokost a pösténypusztai, Kolossy Zoltánt a homokterenyei, Háger Lajos körjegyzőt a kálnói, Hoffmann Gyula plébánost a mátranováki, Kozma Miklós plébánost a nógrád­­marcali és végül Frankovics Imrét a mátraszelei újonnan szervezett állami eilemi iskolai gondnok­ság elnökeivé kinevezte. Jutalmazás. A balassagyarmati kir. pénz­ügyigazgatóság az 1908 évi adóhátrálékok ered­ményes behajtása és a pontos ügykezelés meg jutalmazásául Szabó Lajos adóügyi jegyzőnek 150 koronát, Schleicher József végrehajtónak pedig 100 koronát utalván-, ozott ki. Antialkoholisták szervezkedése A losonci antialkohlista egylet f. hó 27-én Gácson nagyobbszabású előadást tart Fabriczy Béla, Oppenheimer Ferenc dr. és Fabriczy Lenke részvé­telével. Iskolatársak találkozója A losonci községi polgári leányiskolában az 1904 évben vég­zett növendékek f. évi julius hó 1-én d. u. 3 órakor a losonci fürdőben 5 éves találkozót tartanak. Házasság. Miskolci Simon János Nógrád­­vármegye főlevéltárnoka, a „Nógrádi Hírlap“ fele­lős szerkesztője folyó hó 19-én lépett házasságra Kovács Sári úrhölggyel, Kovács Gusztáv kir. főmérnök leányával Miskolcon. Apponyi a diákok erkölcséért. Apponyi miniszter nevezetes rendeletet küldött a tanintéze­tek igazgatóihoz. A rendelet tendenciája az, hogy a tanári testületek a legnagyobb szigorral őrköd­jenek a tanulóifjúság erkölcse fölött és tűzzel­­vassal irtsák ki a mételyt az iskolák falai közül. A rendeletben a miniszter szükségét látja annak, hogy az iskola a tanulóifjúság iskolán kívüli vi­szonyait is figyelemmel kisérje s ellenőrizze és a tanulók testi és erkölcsi épségét veszélyeztető hatások ellen az óvó és orvosló intézkedéseket a maga hatáskörében is mindenkor megtegye. A „Nógrádmegyei Népbank Losoncon“ cégű pénzintézet, miként előző számunkban már jeleztük, e hó 20-án rendkívüli közgyűlést tartott. Stephani Ervin megnyitván a közgyűlést, tárgyalás alá vétetett a közgyűlésnek egyik tárgya: az alapszabályok 6., 7., 11. és 16 §§-ainak módosítása. Az e tárgyban benyújtott javaslat változtatás nél­kül elfogadtatott. Ezután a közgyűlés egyhangúlag elhatározta, hogy az eddigi alaptőke 240000 kor. egy fél millió, vagyis 500000 koronára emeltetik fel. Ezzel a közgyűlés tárgyai kimerittetvén, elnök a közgyűlést berekesztette. Gyászhir. Kmoskó Dániel a losonci gőz­malom főmolnárja f. hó 2l-én meghalt temetése f. hó 22-én d. u. 3 órakor volt nagy részvét mellett. Mi lesz a Kossuth-szoborral! E tárgy­ban a Kossuih-szoborbizottság e hó 17-én érte­kezletet tartott, amelyen Wagner Sándor, a bizott­ság elnöke bejelentette, hogy Csordás József özvegye azon ajánlatot tette,* hogy Csordás József szobrász tervét kivitel céljából Hollló Barnabásra, a jóhirű szobrászra bízza. Csordás özvegyének ezen ajánlata felett vita indult meg és pedig dicsérettel legyen mondva, igen magas színvonalú vita, amelyből kitűnik, hogy azon férfiak, akik a város vezetésében, akár mint tanácsnokok, akár mint képviselőtestületi tagok is részt vesznek, szivükön viselik a város érdekét és hozzáértéssel és szakértelemmel intéznek el olyan ügyet is, amidőn úgyszólván tisztán művészeti kérdésről van szó. Az elhunyt művész özvegyének ajánlata mellett Török Zoltán, Gömöry Elek dr.. és Sörös Béla, mig a szobor kérdésnek uj pályázat kihir­detésével való megoldása mellett Sacher Aladár dr., Gellén Endre és Wohl Rumi Adolf szólaltak fel. Végül a szoborbizottság elnöke, Wagner Sándor polgármester felhatalmaztatok, hogy lépjen érintkezésbe a Holló Barnabással esetleg meg­kötendő szerződés részleteinek megbeszélése cél­jából. Érettségi vizsgálatok. A főgimnáziumban 9-től—14-ig megtartott érettségi vizsgálatok a következő eredménnyel zárultak : Jelesen érettek : Gedő György, Gresits Iván, Hajdú Béla, Hanuszka József, Läufer Sándor, Mikus József, Pokorny Ödön, Reimlinger László, Szerény Nándor. Jól érettek: Balog Pál, Fridmann Viktor, Pataki Kornél, Pentka József, Sacher Pál, Schmidt Ószkár, Sloszjár Ede, Vágó János, Weisz Kornél, Vajda Ilona. Egyszerűen érettek: Fellner Kázmér, Hoffmann Jenő, Kontsek György, Kovács Ferenc, Okolicsányi László, Ottohal Hugó, Vajda Lea. Javító vizsgálatra bocsáttattak : Ádám József, Sássky József, Szabados László, Schweicer Gyula. Címerek az iskolában. Az 1907. évi XXVlI. t.-cz. 17. §-a szerint minden iskola épülete kívül magyar fölirattal s lemezre festett magyar címerrel látandó el; nemzeti ünnepeken pedig az iskola épületén magyar nemzeti címeres zászló tűzendő ki. Jelzett cimerrel és Hymnus táblával az egyes iskolákat a vall. és közokt. miniszter látja el, magyar fölirattal ellenben az iskola fen­­tartók látják el iskoláikat. Csetneki csipke. Nyári tanfolyam készül Csehieken, a hol mindazok, a kik biztos keresetet nyújtó háziipari munkával kívánnak foglalkozni, egy szakavatott, ügyes tanítónő vezetése alatt julius elsejétől augusztus harmincegyedikéig min­dennap oktatást nyernek. A tanfolyamon részt­vevők a ma kellendő horgolt munkát, uj divatú fehérhimzést, valamint a művészeti kivitelű és több gyakorlatot igénylő csetneki csipkét tanul­hatják. A tanítványok, ha e munkák bármelyiké­ben jártasságot nyernek, állandó megrendelésre számíthatnak. Jelentkezőknek készséggel ad felvi­lágosítást Kirinyi Béláné Csetneken. A „Mária Valéria“ szanatórium egye­sület f. évi junius ho 13-án Balassagyarmaton a vármegyeház nagytermében alakuló közgyűlést tartott. A közgyűlést Prónay Mihályné szül Batt­hyány grófnő és gróf Majláth Géza egyesületi ideiglenes elnökök vezették. Gróf Majláth Géza megnyitó beszédében különösen elnöktársa és Nagy Mihály alispán érdemeit emelte ki, de meleg köszönetét mondott Nógrádvármegye lelkes közön­ségének is, mely áldozatkészségével az egyesület eredményes működésének feltételeit biztosította. Jegyzőkönyvileg örökítették meg az egyesület megalakulása érdekében fáradozott hölgyek és a belépett alapító tagok névsorát, külön pedig gr. Zichy N. János senior 1000 koronás alapítványát. Elnökökké, Prónay Mihályné és gr. Majláth Géza, alelnökökké, Nagy Mihályné és Hanzély Gyula, ügyvezető alelnökké Nagy Mihily, titkárokká Pon­­grácz György és Vay Kázmér választattak. Az alakuló közgyűlés befejeztekor dr. Bogdán Mihály a jeienvoltak nevében köszönetét fejezte ki az elnökök fáradozásaiért. Közgyűlés után Balás Barna elnöklete alatt a balassagyarmati választ­mány is megalakult. Ehelyütt említjük meg, hogy a losonci választmány a jövő hó folyamán fog megalakittatni, amely alkalommal az alakuló gyű­lésen Prónay Mihályné sz. gróf Batthyány Felicia e.nok és Nagy Mihály alelnök is meg fognak jelenni. Pályázati hirdetmény. Nógrádvármegye közönsége által a m. kir. honvéd hadapródisko­lákban (pécsi és nagyváradi) létesített egyik ala­pítványi hely az 1909/1910. év elején betöltendő. A pályázni óhajtók ily irányú kérvényeiket 42090/909. számú honvédelmi m. kir. miniszteri rendelettel közzétett általános pályázati hirdetmény­ben megszabott feltételeknek megfelelő műdön szerkesztve és felszerelve legkésőbb folyo évi junius hó 8-áig Nógrádvármegye alispáni hivatal­nál nyújtsák be. Az általános pályázati és felvételi feltételeket tartalmazó hirdetmények a hivatalos órák tartama alatt Losonc r. t. város polgármes­teri hivatalnál betekinthetők. A gyümölcsfeldolgozó gépek kiköl­csönzése. A gyümölcsértékesítés előmozdítása céljából olyan községeknek, egyleteknek és szövet­kezetnek, melyek nagyobb gyümölcstermést vár­nak és azt friss állapotban eladatni nem tudják, a földmivelésügyi miniszter különböző gépeket ad kölcsön néhány heti használatra, ha az illetők kérvényeiket legkésőbb julius 10-ig a miniszterhez beterjesztik és a kikölcsönzött gépek szállítási költségeit viselik. Borseprő, szőlő, törköly lefűzésére szeszfőzőket a miniszter nem engedélyez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom