Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1909-06-17 / 24. szám
r A A ^BIB B A A HÉ ^BB A * s JH ■& fifl flff Cgész évre S kor fii. KE Kf jg§§ B ISB B Hffi «ESR ül B «§§ Sä Bi H B ^fl «■ ^B B B Hová a lap szellemi 4 B B BR » Ki B B BÜ Sm rn B S B B B B§ ^B ^B B B Negyedévre 2 kor. fii. ^B B BEI B B B B S3fc K 2?s gSF áfg B £» BE ^B BB ^B B B közlemény intézendő. , I II^1 1 ni 1*8 || |V ■ Iv ..... Negyedévre^ kor. 50 fii. B B B ^®k M B BBS fl B Íj H B ^ H Itt Községek, egyesületek, M | | _ ll | f BS W Ä £ l i.l 1 BB ■ ■ "£eifesÄÄi e^.nwe I lllllllfllll I II Hl l HiB B B szólalások^intézenelök. r: LUIIUI1UI UUUviU ““s®0“5 A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PARTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE. IV. ÉVFOLYAM. 24. SZÁM. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. LOSONC, 1909. JUNIUS 17. Aggodalmas állapotok. (KJ Sohasem .volt még a helyzet a koalíciós kormány működése óta ilyen súlyos, mint most. A hetek óta tespedő és mármár elposványodással fenyegető válságban Kossuth Ferencnek és Andrássy Gyula grófnak audienciái fordulatot hoztak. Mind a két közjogi alap, a 67. és 48 képviselői és vezérei járultak a király elé és tettek javaslatokat 67-es, illetőleg 48-as alapon a kibontakozásra nézve. Mind a két javaslat csak bizonyos engedmények fejében volt hajlandó a további kormányzás vállalására. Andrássy javaslatában a katonai téren adandó engedmények állottak előtérben, Kossuth -— mint természetes az önálló bank létesítésének szükségességét hangoztatta és jelentette a királynak, hogy e nélkül a jüggetlenségi párttal nem lehet megoldást csinálni. A király a harmadik irányban döntött. A 67-es és 48-as pártok további együttműködését kívánta és arra az álláspontra helyezkedett, hogy a koalíció addig nem mehet szét, amig vállalt kötelezettségei mindegyikének elsősorban az általános választói jog megalkotására vonatkozólag tett ígéretének eleget nem tett és hogy e paktumbeli kötelezettségek megoldása semmi más kérdés által nem hátráltatható. A korona tehát ragaszkodik az átmeneti kormány eredeti program injához és a szigorúan körülirt átmeneti feladatok megoldását sürgeti. Ezzel szemben meg kell állapítani, hogy a bankkérdést nem taktikázásból vetették fel, hogy vele talán a választójog reformjának megoldását késleltessék, viszont, hogy a függetlenségi párt mindig is kész volt a választói jog reformjának megalkotására és hogy ez a reform ekkora késedelmet szenvedett, amikor elintézése komplikálódott már a naptári dátumszerű szükség által napirendre került bankkérdéssel, arról legkevésbbé a függetlenségi párt tehet. A függetlenségi párt és különösen annak vezére, Kossuth Ferenc számtalanszor nyilatkozott késznek a választói reform mielőbbi országgyűlési tárgyalására. Bizonyos, hogy jogos aggodalmak és hazafiui belátás tették a belügyminisztérium munkáját oly gondosan körültekintővé, oly óvatosan részletezővé és szinte bátortalanul kétségeskedővé, olyan hosszadalmassá, de maga a tény, hogy a reform mindeddig nem került megvalósításra, mégis egyedül őt terheli. A felelősségből ezért a függetlenségi párt nem kér részt magának. A 67-es'’ pártoké és főleg a 67-es sajtóé az érdem azért is, hogy a mostani kibontakozás oly óriási nehézségeket talált útjában és hogy az ország egyöntetű és lelkes állásfoglalása az uralkodó előtt mégsem birt annyi súllyal, hogy őt rideg ellenzésének megváltoztatására birta volna. A függetlenségi párt felfogásának súlysad az ország népének az a túlnyomd többsége, amely mögötte elszántan sorakozik. De az uralkodó álláspontja a paktumból merit erőt és paktumban letett megállapodásra hivatkozik akkor, amikor mindenekelőtt az általános választói jognak törvénybe iktatását követeli és elzárkózik a bankkérdés elől. És erőt merített az uralkodó magatartásához abból a gyáva kétségeskedésből és kishitű megalkuvásból, amellyel a 67-es pártok — felmondva a koalíciós barátságot — rögtön magára hagyták a függetlenségi pártot, amikor az követelésével nyílt küzdelembe kellett, hogy menjen. A király nem hajlandó tiszta függetlenségi kabinetre bízni a kormányt és ez az elhatározása élesíti ki különösen a válság nehézségeit. Az uralkodó a koalícióval kötött paktumot, és a koalíciótól várja most is utolsó kötelezettségének beváltását. A helyzet azonban ma már sajnos odáig mérgesedett el a 67-esek magatartása miatt, hogy a függetlenségi párt csak a legnagyobb önfeláldozással működhetik együtt továbbra a 67-es pártokkal. A krízis tehát most jutott tetőpontjára. Sikerül-e egyáltalában a kibontakozásra alkalmas utat találni — e pillanatban nagyon kétséges. És ismételjük éppen a 67-esek cserben hagyása miatt kétséges, amellyel meggyengitették a függetlenségi párt követelésének erejét és csaknem lehetetlenné tették számára a vele való együttműködést. Olyan óriási nemzeti érdekek forognak kockán, amelyek rendkívül körültekintő meggondolásra és minden körülmények a lehető TÁRCA. Közeledben. Mit tehetek róla, hogy a közeledbe Föl se tudok nézni égő, napszemedbe, Moccanni se merek. Mint egy rajtakapott, tilosba kerülő, Csinytevő rossz gyerek. Mit tehetek róla . . . Szemed sugarától Fénysóvár szempillám félve összezárúl, Mint a lepke szárnya, Mikor ittas vággyal, kábulva reászáll A legszebb virágra. Mit tehetek róla . . . Ajkad szép szavától Gyönyört ivó lelkem gyönyörrel elkábúl S szót se tudok szólni, Bár lelkemben zsongnak lázas ihletések Szűz dalpillangói. Mit tehetek róla, — mit is tegyek róla, Hogy a napszemednek vagyok imádója S ránézni se merek, Mintha félő szemem a nappal magával Nézne farkasszemet. Darvas János. Capri ccioso. Irta: Battyán Radó. S a férfi lassan, vágyakozva simult a leánykához. Reszkető keze loppal a leány kezéhez ért. Végig simogatta azt. Mintha villamos áram rezgeti volna azon keresztül, megrezzent s a szent szerelem tüzében égett. S most lassan suttogni kezdett. Hangjában a csábítás minden lángja perzselően lobogott. Izzó forró volt lehelete. — Azután végig csókolnám, kis kezének picziny ujjától egész a sarkáig. Kezdeném a magasan iveit homlokán. Azután a két szemét. Maga vágyakozóan lehunyná azt s én csókolnám eszeveszettül, őrülten, szünetlenül. Az ajkánál, miként a tikkadt vándor pihenőt tartanék. S szívnám mézét addig mig lélegzete elállna. A leány borzongott. Egész testén szűzi szemérem és ismeretlen utáni kíváncsiság vibrált keresztül. — Senki úgy nem fogja magát szeretni, mint én. Mert nagyon kevés ember tud úgy szeretni, miként én. Ha rossz hangulat kínozná, megkacagtatnám tréfáimmal. Ha rosszul érezné magát, addig simogatnám, addig becézgetném, mig minden buja-baja elmullana. Szeressen egy kissé. A leány nem felelt. Csak éjszinű hajával megkoronázott fejét ingatta, lassan szomorúan. — Minden gondolatom a magáé, Szivem minden lüktető csepje önért ver, mindig magától indul ki minden gondolatom s ismét magához tér vissza. Egy biztató szót csupán, egy meleg tekintetet, hogy van reményem arra, hogy majd szeret. S a leány hideg maradt, mint a szobor. A férfi minden ékeszólása, minden könyörgése hiába való volt. A gyönyörű leány nem könyörült rajta. Még csak annyira sem, hogy legalább színlelt volna valamelyes érzelmet iránta. Megmondta nyíltan, minden kertelés nélkül: — Nem szeretem, nem tudom szeretni magát. De hát miért ? Olyan utálatos, annyira rut vagyok, hogy egyáltalában nem tud megszeretni. Vagy nem akar. vagy mást szeret ?! — Nem szeretek senkit. S nem olyan rut, sem olyan utálatos, hogy ne lehetne szeretni. De én nem szeretem. Hogy miért azt nem tudom. De most e percben érzem, hogy az amit maga iránt érzek az nem szerelem. Nem mondom, hogy nem tudnám szeretni. De várjon türelemmel. Miért olyan sürgős ? Most egyszerre ?! — A férfi leverten, bánatosan tekintett a leányra. Két szemében könny ragyogott s olyan fájdalmasan, olyan szomorúan tekintett a messzeségbe, mint kinek nincs remélni valója. — Miért oly sürgős ?! Hát nem eléget vártam, hogy megkedveltessem magamat. Vagy nem úgy intéztem, hogy feledni próbáljam ? Nbm sikerült. Ha két napig nem látom, megőrülök. Nincs gondolatom, nincs cselekvő képességen!. Hulla vagyok, értelmetlen, érzéketlen holttetem. Csak ha magát látom éledek uj életre. Mintha kicseréltek volna pezsegve for ereimben a vér, szivem hatalmasan lüktet s én újra élek, újra gondolkozom. S a lány hideg maradt, mint egy szobor. A férfi még próbálkozót! Minden erejét, minden tudását összeszedte hogy szerelemre gerjessze a leányt, de nem sikerült. A másütt sokszorosan kedvelt, szeretett férfi, mit sem tudott kicsikarni a hideg jégszoborból. S aztán elhagyta ereje. Érezte, hogy itt nincs mit keresnie. Elment. Tudta jól, hogy távozása nem okoz nagy keserűséget a leánynak, mert ha csak a legkisebb részvétet, vagy fájdalmat keltett is volna e ténye, úgy maradt volna. Egyetlen szó, egy meleg pillantás visszatartotta volna, de ennyit sem juttatott neki a leány. Elment. Eleinte nehezen ment a szeretett leány nélkülözése, de azután belefeküdt a munkába. Dolgozott, mint egy igavonó állat s a munka gyönyöre lassan lassan behegeszlette fájó sebét. Ha néha néha úgy hozta magával a véletlen, hogy találkoztak az utcán, fel fel lobbant benne a szenvedély, de azután ismét lecsillapultak a háborgó hullámok s a szerelmi láng ismét lelohadt. S a leány tovább is hideg maradt. Nem tudott szeretni senkit. A tűz, mely szemeiből kicsapzott hamis fény volt csupán, nem a szív melengette azt.
