Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1909-05-20 / 20. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK VB MR 8R áŰ Kk H H ÉHj m KKjk SZERKESZTŐSÉG: HELYBEN: ^ wjj^ j|pj jl|jj |j||| j|l|| H Losonc, ^ Kisbég-utca 21. Ne.'ycScvre 2 kor! Vili iE I B B jfe B H Bil fgjjí Ili B S Bj öl B Wk Bi B B közlemény intézendő. Egész évre 10 kor. fii. HH ^ (|jp Losonc Kabjnyhér 11 *“"** H j^H !Í;^> IPji s^| 1881^111 h||m Íjig ||jig jpÍI BK IÍÍPiIIIc W nemű ' pénzküldemé-i községek, egyesületek, ^HI ^H w#H ^H HH HM flffjHI HB dMk Ofl aS^I gfog Bel ^fli slSä |H ^H nyék és a lap szétkiiltovábbá nógrádmegyei H ^H Hm \MK HH BH Hgn IjKra ffiM rail Ejggj! BBj HR HS HB Km: «tó H ^H (lesére vonatkozó íeltaiiitók és körjegyzők ^H ^H «3SJ ,}f. H| «Mji SH Rr} ffflH j$jR gras «fi HH HH ^H HH fEflfr^j|ra Hfl ^H szólalások inté/endők. egyesülete tagjai r< szőre ^H ^H ragra Kg, EH H HH rop*li )jHf Kgj| »mß gjgg Hu HEH HH HÉH HS HH __ évi előfizeti sí clii r> kor. ^H HH fflm H HH HH %$$$ *§8? Rgja $§0 í£S Mj HM fl] H HIB K® Wfflr. Hfl ÉH HH ^H Hr lnB\ H ^H HH »3§§£ flfira ||?|g (SM BIkt Kn ^H ^^H M Hl H IB hm Hirdetések jutányos áron ruffiijiwro gfiffin 8^ Hb«JhS ^Sfl BgpjL ..Jár» HwL jM| HL^H jKjMi HH HR^J^H vétetnek fel a kindóbiva-I gyes szám '.'0 Vil HHHH| VfiH^V flflHU&F Hfl TOM áJm W Hp W H^8öBH| tatban. A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PARTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE. IV. ÉVFOLYAM, 20. SZÁM.______MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN._________LOSONC, 1909. MÁJUS 20. A helyzetről. Irta: Mérey Lajos országgyűlési képviselő. A csak kissé beavatott politikusok között senki sem hitte, hogy a király a válság kérdésében már most, hirtelen fog határozni. Valljuk meg őszintén, nehéz helyzetben van maga a király. A régi szabadelvű rendszernek az országra ‘sajnosán oly sokáig tartó káros uralma alatt a királynak minden tanácsadója az akkori rendszer dicsőségéről beszélt szakadatlanul. Nem is jutott hozzá a mérvadó politikusok közül senki, aki a függetlenségi és negyvennyolcas párt törekvésének nemcsak jogosságát, hanem úgy az országra, mint ezáltal önmagától értetődőleg magára a trónra előnyös, sőt mondhatni, egyedül biztos voltát előterjeszthette és bizonyíthatta volna. Ha tehát a király mindeddig a napirenden levő bankkérdésnek részleteit csak egyoldalulag hallotta fejtegetni, ha senki sem akadt, aki az önálló banknak nemcsak technikai lehetőségét, de úgy politikai, mint gazdasági rendkívüli fontosságát kellően megindokolta volna, nem csoda, hogy az a király, aki az önálló bankról harmincnyolc éven át tanácsadóitól, irányadó vezető politikustól semmit sem hallott, eddigi álláspontján hirtelen változtatni nem hajlandó. A függetlenségi és 48-as pártnak feladata e kérdésben egyszerű és világos. Ha csak arról lenne szó, hogy e párt a maga programmjának ezidőszerinti teljes érvényesüléséről mondjon le és hogy programmjának egyik-másik, bár nevezetesebb pontját mint mondani szokás kikapcsolja, akkor a válság csakhamar megoldhatóvá válnék. Ámde nem erről van szó. Az egész nemzet négy évtized óta megszokta, mert hiszen napról-napra hallotta, hogy a függetlenségi párt programmjának egyik legsarkalatosabb pontja az ország gazdasági önállósága és függetlensége, amely nélkül a vagyoni megerősödés s az utóbbi nélkül a politikai fejlődés és előhaladás lehetetlen. Négy évtizeden át mindig akadtak a képviselőházban kisebb-nagyobb számmal kitartó, önzetlen hazafiak, akik a gazdasági önállóság kivívását elsősorban tartották a nemzet kötelességének; négy évtized óta a magyar nemzet várva-várja, hogy az ország önállóságának és függetlenségének pilléreiből végre valahára legalább valamelyiket megépítenie lehessen és igy most nem arról van szó, hogy a függetlenségi párt meg-e marad, vagy sem, hanem valójában arról, vájjon az egész nemzetnek van-e még jogosult reménye arra, hogy ennyi harcz után, a kimerüléssel arányos és határos anyagi és vérbeli áldozatok után megmarad az alkotmányosság Magyarországon, vagy sem. Ha csupán az forogna kockán, hogy a függetlenségi és 48-as pártnak mostani magaviseletétől csupán ezen pártnak jövőbeli sorsa függ, a helyzet kevésbé lenne aggasztó, de mindenki, aki a kérdésekkel hehatóan foglalkozik, aki nemcsak az ország belpolitikai helyzetét, hanem Ausztriának ellenünk napról-napra fokozódó ádáz gyűlöletét látja, kétségtelenül tudja, hogy a függetlenségi pártnak mostani viselkedésétől az ország, az egész magyar nemzet jövője függ. Erről a kockáról, amely el van vetve, elmondhatjuk: Hic Rhodus, hic salta. A függetlenségi párt a válság megoldását nemcsak lehetetlenné nem akarja tenni, de még nehezíteni sincs szándéka. Legnagyobb erejét épen a király azon mondásából merítheti, amely szerint Ő Felsége semmit sem akar elkövetni, ami az alkotmányossággal ellenkezik. Ezen hatalmas királyi szózatben benfoglaltatik a biztatás a függetlenségi és 48-as pártra, hogy az alkotmányosság utján tartson ki, mert ezen király sohasem fogja elhagyni; minthogy pedig az alkotmányosság első alapelve, hogy a többség akarata mindig és mindenben érvényesüljön s minden alkotmányos királynak első kötelessége a többség akaratával összeegyeztetni a maga akaratát és e két tényezőnek egyenlő érdeke nemcsak, hogy a nemzet ne jöjjön ellentétbe a király akaratával, hanem hogy a király se jöjjön ellentétbe a nemzet nagy többségének akaratával. Kétségtelen, hogy a függetlenségi pártnak elvhű kitartása egyértelmű a sikerrel. Mindig voltak kishitű és aggódó emberek, Bécsnek mindig voltak alázatos, mindenre kapható szolgái, de a nemzet érdekeit ezek sohasem vitték egy lépéssel sem előre. Azok az önérdekről lemondani tudó hazafiak — s emlékezzünk a magyar történelemre az ellenzéken levő hazafiak voltak mindig azok, akik a nemzet érdekeiért küzdve, a nemzet érdekeit előre is tudták vinni. Ma sem lehet a függetlenségi pártnak TÁRCA. Az eltótosított „Talpra Magyar4*. Az irodalom életének s ez élet egyes jelenségeinek fejtegetői, magyarázói a tót irodalommal nagyon mostohán bánnak el. Vizsgálódásaik, tanulmányaik tárgyául nem választják, noha ez az irodalom nekünk magyaroknak igen érdekes tanulságokkal szolgál. Egyrészt, mert egy államellenes politikai törekvések szolgálatában álló osztály lelkületének, szellemének tükre, másrészt, mert igen sokat találunk benne, ami eredetileg a magyar irodalomé. Ez az irodalom ugyanis — amint később kimutatjuk — a pánszlávizmus révén indult annak szolgálatában, s magába fogadott mindent, amit művelői a magyar irodalom birodalmából nagy serényen elemelgettek- S hogy figyelmünket a kir. ügyészek vádiratai sem tudták reá terelni egyenesen érthetetlen. A túrócszentmártoni tót könyvnyomda r. t. nyomdájából 1897-ben kikerült „Tót nemzeti énekek koszorúja“ (Veniec) címen egy ártatlannak látszó versgyűjtemény. A 28-ik oldalán megtaláljuk a „Pochod“ cimen szereplő eltótositott „Talpra Magyart“, mely a besztercebányai kir. ügyészség érdeklődését is magára vonta, amely miatt épen most van eljárás folya matban versben foglalt izgatás miatt a könyv szerkesztője s kiadója ellen. Futólagos elolvasás után is meggyőződünk, hogy ez Petőfi Talpra Magyarjának pánszláv propagális célra szemtelenül kifordított mása, a pánszláv szemtelenség természetéből folyólag mélyen hallgatva a forrásról, az eredetiről. Minden irodalmi szokást s illemet sutba vágva, Petőfi szerzőségének emlitése nélkül, szerzőül Bottó János van feltüntetve. Kissé meglep, tán bosszant is ez a qualifikálhatatlan eljárás, azonban irodalmuknak felületesebb tanulmányozása után is megbizonyosodunk, hogy in-dalmi tisztességről és illemről náluk szó nem lehet. Egyrészt, mert velük kapcsolatosan tisztességről egyáltalán kockázatos beszélni, másrészt irodalmi élet hiányában ez sem fejlődhetett ki. Vessünk már most nehány pillantást irodalmukra, tán érthetőbbé válik ez a —■ mondjuk ártatlan plagizálgatás. A magyarországi tótok mű- és álnépköltészete a pánszláv törekvésekkel egyidőben s közös bölcsőből fakadt. A múlt század 40-es éveiben a politika zavaros vizein egy új szemes halász jelentkezett a pánszlávok személyében. A cseh-tót rokonságot hangoztatva megindult a pánszláv mozgalom erőltetett nyelvészeti magyarázatok s képzelt történelmi előzmények kétes alapjára támaszkodva. A vezetők korán belátták, hogy a nép szellemének, érzelemvilágának megfelelően átalakításihoz irodalomra van szükségük, melyből kisugárzik a tót faji büszkeség és önérzet, mely ezeket a tótságban felkölteni s kifejleszteni képes lesz. Eleinte kísérleteztek a cseh nyelvű irodalmi termékekkel, de eredménytelenül, mert a tót a cseh nyelvet szótár segítségével is alig érti. Vállalkoznak kellett tehát önmaguknak a tót költészet s általában irodalom teremtésére. Ez azonban sehogy sem ment. Nem volt meg a legfontosabb kellék : a nemzeti szellem. Nem volt nemzeti múlt, az ősi dicsőséget folyton elénk fitogtató mult, a maga legendás hőseivel, csodás mondáival s bájos regéivel. A magyar irodalmat pedig jól ismerték. Ezek az urak ugyanis magyar középiskolákban nevelkedtek s igy magyar irodalmi műveltséggel rendelkeztek. Mi sem volt tehát könnyebb, mint magyar irodalmi ismereteiket hasznosítani a tót irodalom céljaira. Azaz: magyar mintára teremtettek mondvacsinált nemzeti múltat, ideológiát és frazeológiát. Fejtegetésünket eléggé igazolja az a körülmény, hogy egy ilyen pl. az említett versgyűjteményben is számos magyar költeményt találunk több-kevesebb változtatásssal, továbbá léptennyomon elénk akad a magyar irodalomból ismert költői tárgy, eszmemenet, képek, kifejezés stb. így ott találjuk a „Talpra magyaron“ kívül a „Szózatot“ is Szladkovics András újraszerzésében hatalmas eredeti alkotásnak feltüntetve. Természetesen a pánszláv törekvések propagálására megfelelően átalakítva, A tót irodalom röviden vázolt fejlődésében megtaláljuk a magyarázatát a sok szembetűnő magyar irodalmi hatásnak s az elég szép számmal szereplő eltolvajlásoknak is. Másik oka e plágizálgatásnak — azt hiszem — a tótok tehetségtelensége, a szánalmas improdukció az irodalmi téren. A tótok előtt az irodalom a pánszláv mozgalom megindultáig terra incognita. Néhány búsuló juhászon kívül alig volt művelője. A szellemi tehetségüknél fogva művelésére hivatottak nem gondoltak vele. Az ő irodalmi szükségleteiket bőven elégítették ki a német s magyar irodalmi termékek. Különben is kiváló előszeretettel éltek az őket magasabb rangosztályba sorozó német és magyar nyelvvel. Ilyen előzmények után kerekedett egyszerre a pánszláv csatakiáltások zajából ézeknek hangtartójaképen a tót költészet. Irodalmat tápláló nemzeti, szellem hiányában azonban irodalmi termelésük nagyon szűkös és szánalmas volt. A legnagyobb felbuzdulás napjaiban megalakult tót irodalmi társulat, a Matica, 11 év alatt csak 16 évkönyvet, két népdalgyüjteményt, 2 olvasókönyvet s néhány gazdasági kézi könyvet tud felmutatni eredményképen. A 16 évkönyv 108 cikke
