Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-08 / 14. szám

4. oldal. LOSONCI ÚJSÁG 1909. április 8. társadalom ellenségének ismeri tehát úgy fog vele elbánni mint a nyilt ellenséggel szokás ; 2., felkéretett az alispán, hogy mint az er­dészeti szakbizottság elnöke minden további erdőparcellázást erélyesen akadályozón meg; 3., a bizottság átír a nógrádvármegyei nem­zeti intézethez, hogy sürgősen keresse módját, mely szerint a megcsalt erdővásárlók dr. Bazovszkyval szemben ingyenes jogvédelemben részesüljenek. 4. Felír a bizottság a földmivelésügyi mi­niszterhez, hogy az erdővásárlásokra csábított szegény népet, a területeknek az állam részére való visszavételével mentse meg a tönkre jutástól. Az ozdini exposé Bazovszkynak, hol a Népjogban, hol a Népakaratban elhelyezett magyar stílusgyakorlatai többször foglalkoznak zsidó vallásu polgártársaink­kal és pedig föltűnően hízelgő modorban. Jól­lehet a legilletékesebb helyről undorral utasítot­ták vissza a Bazovszky ur eme odasompolygását, mégis felemlitendőnek tartjuk ama nevezetes ozdini kijelentéseit, amelyeket akkor tett, amidőn a jó-falusiak figyelmét felhívta a cseh iskolákra. Buzdítván őket arra, hogy fiaikat küldjék a cseh iskolákba, mert onnét »olyan okosan fognak ki­kerülni, hogy őket nem fogják többé a zsidók megcsalhatni.« Diszfölvonulás És most vonultassuk fel lelki szemeink előtt a losonci pánszláv bank részvényeseit. Fényes, dicső nevek; igaz, hogy van köztük egy pár börtönviselt egyén is, azonban az mit sem tesz, hiszen direktoruk sincsen még jog­érvényesen felmentve a sikkasztás és csalás vádjá­tól. A jeles firmák a következők: Mudrony Pál, Dula Máté, Medveczki Lajos, Wessel János, Paulinyi Vilmos, Daxner Samu, Daxner István, Kruo Jónás, Jurenka Samu, Fajnor István, Fajnor Vladimir, Kohut Jónás, Szlabej János, Lacziák Mihály, Bodiczky Sámuel, Makoviczky Péter, Makoviczky Vladimir, Troba Lőrinc, Burján József, Blacho Pál. Ivánka Milán, Burcsák János, Rumman Jónás, Juriga Nándor, Algöver István, húrban Constantin, Stur Károly, Jeszenky János, Botto Gyula, Botto Milán, Kons Milán, Marko­­vics Gyula stb. A Golgotán. Szomorú vagy ... Látom, hogy ajkad Sóhaja —, láza vonaglik. — Arcodon lángol a csókok-csókja, Amelyért meghalsz — hajnalig. — Ott kaptad az Olajfákhegyén, Amelyet alkotó kezed Napsugaras illattal—, dallal Virágmosollyal övezett. — Akit szerettél —, apostolod volt Az csókold meg Isten — arcodot.... ... Ugy-e, hogy tudta mindentudó lelked, Hogy ez a csók a szörnyű kárhozat.. ? . — Megbántad-e, hogy alkodád az eget, S mindent—, mit Isten alkothat csupán? — Megbántad-e, hogy — lázas ajkra csókot Hogy a világra üdvöt is hozál.. ? — Szerettél ugy-e? Szereted a napot A csillagokat és a kék eget; Szeretted — amit alkotói sziveddel: E ronda földet — mindenekfelett. — Azért teremte végtelen hatalmad Uyönyört a létnek s pillangó mosolyt; — Azért leheltél lelket és szerelmet Marék egy sárba ... / Vagy ez — mese volt — Az üdvösséget szétszórtad a földön, Annak —, aki keresztet visel; A boldogságot a szégénynek adtad Meg is koronázott:... Tövissel... Megcsókolt... És aztán — leköpött, Mint útszéli céda szennyet. . . . . . Mégis remegsz — ; arcod elsápad —, Szived vonaglik — érte s — szeret. — Nézz le a keresztről. Ott áll az egész világ: A végtelen szeretet: — a Te anyád, S Betániának bűnbánó leánya . . . — Látod ? — Tépi a haját. . A sziklasirnak durva köpárnáján Megbocsát-e irgalmad nekünk ? ? És elhiszed-e, hogy ha sírva sírjuk, Hogy mostan már mi is — szeretünk — Vad szenvedély nem dúl a lelkünk mélyén; — Nem üldözzük a jót, mert jobb mint — mi ; Szeretjük egymást — Benned és — Teérted El tudod-e hinni 0 S ma meghalsz ugy-e? . . . Szólíts magadhoz ? Szeretem én is a — halált. — Oda száll lelkem a sírod fölé. . ... Bejárta már a — Golgotát.. ! HÍREK. Huszár. Kinevezések. Morvay Károly bgyarmati ni. kir. pénzügyigazgatósági titkár pénzügyi tanácsossá neveztetett ki. Kraicz Ernő gyöngyösi járásbiró a Vll. fizetési osztályba sorozott járás­­birói minőségben Salgótarjánba neveztetett ki. Uj udvari tanácsosok. A király Frisch­mann J. Frigyes és Reimann Lázár, a Salgótar­jáni Kőszénbánya Részvény-társulat igazgatóinak abból az alkalomból, hogy a társulatnak megala­kulásától kezdve, negyven év óta állanak a köte­lékében és annak felvirágoztatásával közgazdasági téren kiváló érdemeket szereztek, magyar királyi udvari tanácsosi méltóságot adományozta. Gyászhir. Báró Buttler László Nógrádvár­­megye h. levéltárosa f. évi március hó 29-én 42 éves korában Balassagyarmaton elhunyt. Temetése f. hó 1-én volt Lócon; az egyházi szertartást dr. Baltik Frigyes püspök végezte. Jubiláló városi tisztviselők. Draskóczy József községi biró és id. Schleicher József városi végrehajtó e hó 3-án töltötték be a város szolgá­latában való működésüknek 25-ik esztendejét. E két köztiszteletnak örvendő városi tisztviselőt barátai és tisztelői ez alkalomból valósággal elhal­mozták üdvözletükkel s tisztviselő társaik körében mozgalom indult meg, hogy a város szolgálatában eltöltött, mindenkor lelkiismeretes és kötelesség­­tudó munkálkodásuk 25-éves évfordulóját méltó­képpen megünnepeljék. Borellenőrző bizottság A vármegyei törvényhatósági bizottság borellenőrző bizottságot szervezett, és pedig minden elsőfokú rendőrhatóság közigazgatási területére. Ezen borellenőrző bizott­ság tagjai Losonc területén Kovács Ferenc és dr. Valihora János, a losonci járásban pedig Havas Gyula és Kuchinka István. A gimnáziumi iparvédő Sorompó­egyesület április hó 2-án az ifjúság tömeges részvétele mellett nagy lelkesedéssel közgyűlést tartott. A vezetőség leszámolt karácsony óta ki­fejtett működéséről és elért szép eredményeiről, majd az elnök Gazdik Endre céget, mely eddig is mindig szeretettel s önként karolta föl a magyar ipar ügyét s most újabban is a miskolci Zsorna­­féle gyár kitűnő „Sorompó:‘-gyártmányaiból való­ságos kis nyakkendő-kiállítást rendezett jegyző­könyvileg megdicséri. Továbbá azt is tudomására hozta az ifjúságnak, hogy az uj Werner-féle papirkereskedés a többi papirkereskedők által kibocsájtott nyilatkozatot melyben magukat a magyar ipar hathatós pártfogására kötelezik, szin­tén aláírta. Befejezésül az egyesület diszelnöke, Bodor Aladár dr. hosszasabb beszédet mondott a népipar termékeiből minél nagyobb gyűjteményt szerezvén egy husvét után rendezendő népipari kiállítás megvalósításához segitőkezet nyújtsanak. Az antialkoholisták mulatsága f. hó 17-én lesz a Vigadóban. Ezen mulatság sikerét nagyban fogja emelni azon körülmény, hogy a Good Templar antialkoholista egylet ugyanakkor fogja tartani kerületi értekezletét is Losoncon, amikor is az egész országból igen sokan fognak megjelenni az egyesület losonci páholyának mulatságán. Mint értesülünk a mulatságra a jegyek már szép számmal keltek el, ami a nagy közönségnek e nemes és emberbaráti célokat szolgáló egyesület iránt való rokonszenvéről tesz tanúságot. Városi hídmérleg. Ezen városi intézmény ellen semmiféle kifogásolni valónk sem volna, azonban állategészségügyi szempontból mégis óvást kell emelnünk, azon visszás állapot miatt, amely a városi hídmérleghez vezető útnál tapasz­talható. Ez nem is út, hanem valóságos közleke­­kési akadály. A nagy terhekkel megrakott kocsik a hídmérleg feljáró utján a tengelyig sülyednek a sárba s a szegény igavonó állatok óriási meg­­kinoztatásnak vannak kitéve, amig a terhekkel megrakodott járműveket a kátyúból ki tudják ráncigálni. Csodálatos, hogy a hídmérleg alkalma­zottai, akik állandó szemlélői ezen kellemetlen látványosságoknak, mindezideig nem intézkedtek, hogy egy pár kocsi kaviccsal segítsenek ezen tűrhetetlen állapoton. Olcsó Jánosék. A Népakarat és Népjog, a Bazovszky beteg agyának torzszülöttjei fennen hirdetik a losonci pánszláv bank olcsóságát. Ezek a tehetetlen dühükben toporzékoló, köpködő és ugató kis lapocskák, amelyek a neveik után ítélve a nép számára írattak, gyalázatosán, rútul akarják meglopni és megzsarolni azt a szegény népet, amely megmentőjének és védelmezőjének hazudjék magukat. Havonként csak egyszer jelen­nek meg, egyes számuk csak 20 f, de egész évre való előfizetésük mégis 5 K, 2 K 40 fillér helyett. — Hát ez a nép-jog, hát ez a nép-akarat, 100 percentnél is nagyobb sápokat huzni?! És ezek a kis briganti lapok hirdetik a Bazovszky­­féle pánszláv barik olcsóságát. A losonci gyermeknap. Az április 1 —2-iki gyermeknapon városunkban 247 kor, 03 fillér gyűlt össze a szegény elhagyott árva gyermekek javára. Tudományos felolvasás- A múlt vasár­napi felolvasással a népszerű tudományos elő­adások ciklusa is bezáródott. Ezen utolsó alka­lommal Sörös Béla tartott egy nagyérdekü fel­olvasást »A börtönéletről«, melynek illusztrálása­képpen Lämmer Edith betyár nótákat énekelt Izák Juliska zongora kísérete mellett, Losonci Rózsika pedig Kiss J. »Rab asszonykát szavalta el mély érzéssel. Az előadás végeztével Beniczky Kálmán igazgató köszönetét fejezte ki úgy az előadóknak, mint a szereplőknek, akik a magyar kulturális célok szem előtt tartásával annyi élve­zetes és tanulságos délutánt szereztek az elő­adásokat látogató közönségnek. Elszámolás. Az evangélikus nőegylet hangversenye alkalmából utólag adakoztak még: Koren Pálné, (Törökbecse) 10, Schein Gyuláné és özv. Mihalik Ferencné 4—4 K, Pál Andorné 3, Gafrik N. 2 K, összesen 23 K, s igy a hang­verseny összes jövedelme 276 K 05 f. Fogadják a nemesszivü adakazók az ev. nőegylet hálás köszönetét. Talált legyező. Március 23-án egy bér­kocsi belsejében egy fehér csont legyező találta­tott. Az értékes tárgyat tulajdonosa kellő igazo­lás után átveheti a rendőrkapitányi hivatalnál. Betörés. Újvári Antal cipészsegéd, gazdá­jának Csulik Péternek távollétét felhasználva, betört szobájába s onnan 1202 K 54 fill, kész­pénzt lopott el. A nyomban megejtett nyomozás oly sikerrel járt, hogy a ref. temető árkában el­ásott pénzt, az ügyes rendőrőrszem pár óra múlva megtalálta. A tettest elfogták. A húsvéti ünnepek alkalmával legolcsób­­b in szerezhetjük be virág szükségleteinket Lipták Mihály mű- és két. kertészetében Losoncon, Nó­­grádmegyei Népbank épülete ellőtt álló pavilonban. Országos vásár. A losonci március 29-iki o szágos vásár kedvező időben folyt le. A csekély számban felhajtott szarvasmarhák rossz minősége miatt az elég nagy számmal megérkezett vevők elutaztak annélkül, hogy vásárolhattak volna. Mindezek dacára a kevés jó minőségű ökörnek, tehénnek elég jó ára volt. Felhajtatott 840 ökör, 310 tehén, 190 tinó, 84 üsző, 224 borjú, 270 ló, 620 sertés, 24 bika. Eladatott 506 ökör, 229 tehén, 136 tinó, 61 üsző, 204 borjú, 189 ló, 555 sertés s tenyész célokra 10 bika. A vasúti állomáson fel­adatott 2 kocsi szopós borjú levágásra, 6 ló, 19 ökör, 24 tehén, 6 bika, 61 növendék és 18 szopós borjú. Külföldre: 2 ökör, 24 tehén, 12 növendék és 2 borjú. Uj gyógyvíz. Losoncon uj gyógy- és bor­­viz kerül most forgalomba, a „Gyügyi“ viz. Ezen természetes alkalikus sulfátos gyógyvíz, mely kellemes ivóvíznek is használható, a legelső orvosi szaktekintélyek ajánlata szerint mindennemű gyo­morbajnál eredményesen használható. Forrása a hontmegyei Gyügy községben van, losonci el­árusítója Spitzer József Cégváltozás. Weiner Miksa szállító üzletét fiának Barna Sándornak adta át, aki ezen szállító üzletét Weiner Miksa fia cég alatt fogja tovább folytatni. Diana sósborszesz mint háziszer kap­ható az egész országban. Köztudomású, hogy bedörzsölésekre a legalkalmasabb. Nagyon kelle­mes hűsítő. Az összes fodrászüzletekben fejbedör­­zsölésekre és borotválkozás után arcfecskendezésre az urak használják. A fájdalmakat azonnal csilla­pítja. Masszírozásra általánosan minden házban csakis Diana sósborszeszt használnak. Egy üveg 44 fillér. A losonci választókerület függetlenségi és 48-as párt, mint laptulajdonos, képviselője: KUJNIS GYULA ügyv. elnök. Felelős szerkesztő: GELLÉN ENDRE. Szerkesztő: KRISTÓFF SÁNDOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom