Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1908-02-27 / 9. szám
képtelen a saját viskójában lakni és rá van utalva a többnyire rossz, egészségtelen és mégis méregdrága bérelt lakásokra. Az adókongresszusra Budapesten tegnap összegyűlt 132 város képviselőit, őszinte szívből közöntjük. Komoly és önzetlen munkásságukhoz sikert kívánunk. Losoncz városa is ott van Wagner Sándor, dr. Keszler Lipót és Kujnis Gyula kiküldöttjeinek személyében. De ennek igy kellett is lennie! Hiszen Losoncz egyike a legszegényebb városoknak, amely a házbéradó elviselhetetlen súlya alatt nyög. Losoncz az a város, amely Wagner Sándor indítványával megindította az országos mozgalmat az 1868. évi XXII. t.-c. 4. §-ának eltörlése ellen, úgy hogy az e téren kivívandó diadal nemcsak Wagner Sándor kir. tan. polgármester, de Losoncz városának is diadala. A tegnap Budapest székházában ösz* szegyült 132 város adó-kongresszusát innen a vidékről őszinte szívvel köszöntjük, működéséhez áldást, szándékához sikert kívánunk! BotoncL. A szabad orvosválasztásról tekintettel a losonczi viszonyokra. (Irta Dr. Reisz Mór, tb. megyei járásorvos, divényi körorvos.) Már előző cikkemben említettem, hogy a pénztárak és orvosok közötti viszony a törvény értelmében szabad megegyezés tárgya ugyan, abban a kérdésben azonban, hogy a pénztár a biztosított tagok orvosi gyógykezelését orvosok alkalmazásával, kijelölésével vagy szabad orvosválasztás mellett teljesiti, a felsőbb fórumok hozzájárulása és jóváhagyása mellett a pénztár közgyűlése határoz. Amint látjuk, a törvény az orvosi ellátásnak három nemét ismeri. Az orvosok alkalmazásánál a pénztár tagjai kényszerítve vannak, hogy a reájuk nézve illetékes orvost vegyék igénybe. Ez volt az eddigi rendszer, melyet mivel az orvosok állandó fizetéssel voltak alkalmazva, fix orvosi rendszer név alatt ismerünk, melyet azonban helyesebben kényszerorvosi rendszernek nevezhetünk, amint Németországban nevezik is. Az orvosok kijelölése nálunk ismeretlen rendszer, legalább tudtommal nem volt még nálunk alkalmazva. Középút akar lenni a fix orvosi és a szabad orvosválasztási mód között, kiket a pénztár fix alkalmaz, tehát ép olyan kényszerrendszer, mint az előbbi. A szabad orvosválasztásnál tulajdonképen kellene, hogy jogában álljon a tagnak akármelyik neki tetsző orvost igényébe vehetni, akár sürgős az, akár nem. Tényleg azonban e tekintetben bizonyos megszorítások állanak fenn, bár Németországban egyes foglalkozási ágaknál határozottan meg van engedve bármely orvost igénybe venni, kinek díjkövetelése azután, ha az a betegpénztár díjtételeinek megfelel, vagy azokat lényegesen meg nem haladja, szó nélkül folyósittatik. Dívik ez leginkább oly egyéneknél, kik tartózkodási helyüket gyakran változtatják, pl. hajózási vagy vasúti alkalmazottaknál. Amit már most, a „szabad orvosválasztás“ alatt értünk, ez oly rendszer, amely mellett minden orvos, aki valamely pénztár területén lakik és pénztári orvosi gyakorlatot űzni akar, ezt meghatározott, közte és a pénztár igazgatósága között létrejött feltételek mellett teheti és amely mellett minden pénztári tagnak szabadon jogában áll betegség esetén ezek között választani. Amint látjuk, bizonyos értelmében itt is kijelölt orvosok szerepelnek, csakhogy azon különbséggel, hogy a kijelölés az orvosoktól függ, tehát quasi önjelölés és hogy az említett feltételek kikötése, egyszóval az orvos és a pénztár között létesítendő szerződés sem az egyes orvosokkal, hanem ezek nevében és képviseletében az e célra felállított egyletek, vagy mint pl. nálunk az Országos Orvosszövetség vármegyei fiókjának elnökségével köttetik meg. Az igy kötendő szerződéseknek két lényeges pontja az, hogy mig egyrészt a pénztár minden tagjának szabad az orvosok bármelyikével gvógykezeltetnie magát, másrészt minden orvosnak szabadságában áll, egy bizonyos idő vagy egy megbetegedés tartamára a pénztári tagtól gyógykezelő orvosnak választatnia magát. Melyek már most ezen rendszer előnyei és mi kifogások tehetők ellene? Az előnyök kézzelfoghatók: a biztosítottnak szabadságában áll, saját beteg személyének vagy megbetegedett családtagjának gyógykezelését azon orvosra bizni, kihez bizalma van. A biztosított megtakarítja azon pénzt, mellyel előbb a bizalmát biró orvost díjaznia kellett, ha ez véletlenül nem volt pénztári orvos. E rendszer mellett a pénztári tag lelkiismeretes, udvarias és résztvevő kezelésre számíthat, mert az orvos megválasztatását bizalmi ténynek- tekintheti. Viszont azonban az orvosnak is meg van a joga, hogy tulkövetelő vagy illetlen magaviselet esetén a válasz tást a jövőben visszautasíthatja. Kifogást természetesen emeltek számtalant. Mindenekelőtt azt mondták, hogy drága, különösen ha az egyes orvosi ténykedések dijazandók. Ráfogták, hogy a szabadon választható orvosok a biztosítottak kezében vannak és hogy jóakaratukat biztosítsák maguknak, a munka- és keresetképes egyént meggyőződésük ellenére keresetképtelennek nyilvánították. Ezáltal a pénztárak által kiszolgáltatandó táppénzek óriásilag megnövekedtek, gyógyszerpazarlás vitetett végbe, drága fürdők, ásványvizek és gyógyászati eszközök rendeltettek. Azonban bármennyit is írtak össze ezen hátrányokról, a legfontosabb statisztikai adatok s összehasonlitások sem voltak képesek ezen kifogásokat beigazolni. Ellenkezőleg bebizonyított tény manapság, hogy semminemű orvosi rendszernek, semmi köze a betegbiztosítás költségeihez. Valamely betegpénztárnak financiális helyzete mindenekelőtt a munkapiac gazdasági helyzetétől függ, azután a taganyag egészségi szervezete, esetleges járványok által befolyásoltatik, kihatnak a költségekre a női munkások túlnyomó száma, idénymunkások stb. Ide volna sorozandó a járulékok és táppénzek helyes megállapítása, bérosztályok helyes feállitása, administrationális költségek, melyek fejtegetése azonban ezen cikkem keretébe nem tartozik. Az igy szervezett szabad orvosválasztás keretében az orvosok alkalmazása különféle rendszerek és módok szerint történik, melyeknek előnyös vagy hátrányos oldalai a szerint ítélhetők meg, amint azok a pénztárak vagy az orvosok szempontjából tekintetnek. Sajnos, hogy e szempontok a két tényező között mindig fordított viszonyban állanak, holott az volna, illetve kellene, hogy legyen a cél, hogy ezen érdekek congruensek legyenek. Az u. n. „forfait“ rendszer mellett az orvos >k, kik az illető pénztárral megegvezésileg szerződtek, évi fixumot kapnak, tehát bizonyos pausálét, melyért a pénztári betegeket kezelni tartoznak. A „házi orvosi rendszer“ mellett az orvos évenként és fejenként egy bizonyos összeget kap, a tag szabadon választja orvosát azon kötelezettséggel, hogy megfontolás és szabad elhatározásából választott orvosát egy évig mint házi orvosát megtartsa. Végül egy harmadik módja az orvosoknak a szabad orvosválasztás keretében való alkalmazásának az, ha az minden egyes ténykedése után dijaztatik. Ez az u. n. „pomt-rendszer“, melynek értékalapja tehát az egység, a házi — ambulantia — rendelés, ehhez képest egy látogatás két point, éjjeli-látogatás 4 point, s i. t. Az orvos fizetése már most példa gyanánt következőkép történik: Az orvosok rendelkezésére áll egy évre pl. 100.000 kor. és az orvosok év alatt összesen 40.000 point-et értek el, ehhez képest egy point értéké: 100.000: (4X40.000) 62'/s fillér. Ha tehát valamely orvos ljAév alatt pl. 500 point-et ért el, neg\edévi munkadija 500X62-5 fillér vagyis 312 kor. 50 fillér. Ezekbe i vázoltam mind ama főbb elveket, melyek a szabad orvos-választásra nézve vonatkoznak. Nem akarom vázolni ama küzdelmeket, melyek úgyszólván egész Európában ezen rend-Bella: És lásd ez a fiú olyan hóbortos, hogy kész megtenni, amivel fenyeget. Adrienne: (Megvető mozdulatot tesz) Nekem mondod ezt? Bella: Mit? te kételkedel benne? Adrienne: Az eféle fenyegetés szélhámosság, nem egyéb. Presszió! . . . Zsarolás! Számit a félénk jó szivedre. Egyébiránt mit fogsz tenni? Bella: Tőled akarom hallani, mit tegyek? Adrienne: Megvallom, ... ez a helyzet. . . kissé kényes ... ha én volnék a te helyedbe .. . természetesen minden attól függ, hogy ki az az ifjú ember, aki ily vakmerőn lép fel ellenünk? Én Tóbist jó fiúnak tartom. Kissé ostoba, de ez engem mulattat. Ha hozzám irta volna ezt a levelet . . . én . . . végre is, én nem vagyok olyan fiatal és tapasztalatlan asszonyka, mint te. Egészen más az, ha én mosdatom meg az ilyen éretlen ifjoncnak a fejét, mintha te akarnál ilyetén kísérletbe bocsátkozni. Ha tehát tőlem vársz jó tanácsot, úgy én csak annyit mondok, tégy bármit is, egész nyugodt lehetsz afelől, hogy a fiú holnap ott lesz a zsurodon, sőt holnapután is. Esze ágában sincs megölni magát. Ah, kedvesem, ezen a téren a férfiak oly nyomorultul tudnak hazudni . . . Esküszöm, hogy a te Tóbisod is hazudik ... Bella: Igazán, te azt hiszed ? Adrienne: Meg vagyok róla győződve. Oltár előtti szent esküt teszek rá, ha kívánod. Nos? Meg vagy már nyugtatva? Bella: Tökéletesen. Adrienne: Édesem, hacsak nincs kedved hozzá, megragadni ezt az ürügyet arra, hogy a fiú üstökét derekasan megrángasd, ami egy kissé veszedelmes, mert a férj urak nem értik az ilyen tréfát s az eféle nem is oly könnyű, mint az ember hinné . . . menj haza s legfőllebb . . . Bella: (Kíváncsian ütve fel fejét) Legfőllebb? Adrienne: írj valami válaszfélét. Bella: Válaszfélét! Adrienne: No igen ! Hogy könnyits a saját lelkiismereteden. Bella: És mi legyen az ? Adrienne: Teszem, a következőképpen: Kedves Tóbis! Maga nagyon ostoba és képesnek tartom arra, amivel fenyegetődzik. De kérem legyen eszén . . . Jöjjön el hozzám ma este hat órakor teára, hogy meghúzhassam a fülét. Várom . . . B. Bella: »Várom B.« Értelek. Tehát meghívjam magamhoz! Adrienne! Ha akarod. És mivel némileg hibás vagy abban, hogy a fiút felpuskaporoztad, tartozol vele a lelkiismeretednek, hogy tőled telhetőleg kijózanítsd. Bella: Igazán örülök, hogy igy megbeszéltem veled a dolgot Most egész nyugodt vagyok. Adrienne: Ah, kedvesem . . . enélkül is az lehetnél! Manapság szerelemből nem ölik.az emberek meg magukat. De végre is nyugtasd meg magadat azzal, hogy írsz neki . . . Bella: Azzal, hogy irok neki; nemde? Adrienne: Természetesen jól ügyelve arra, hogy szarkaláb betűidről felismerhető ne legyen az Írásod. Bella: O erre mindjárt gondoltam! Adrienne: Aztán ne bolondozzál vele többé. Mire való volt a fiú féltékenyen őrzött titkát kipattantani ? Én sohasem foglalkozom olyan érzelemmel, amely iránt közömbös vagyok. Ennek csak akkor van egynémi jogosultságra, ha kissé magam is . . . Bella: H. gyan? Adrienne: Ha tudniillik az én szivem is beleszól a dologba. Bella: Ha beleszól a . . . szived? Adrienne: Ami ez esetben nálad nem történt meg. Bella: Jól mondod. Adrienne: Akarod a levelet itt nálam megirni ? Bella: Isten ments, hogy terhedre legyek. Aztán, meg hisz nem is oly sürgős. Majd csak odahaza . . . (A két hölgy még egyideig cseveg egymással közömbös dolgokról, de Bella arcáról lerí a nyugtalanság ama levél miatt, melyet meg kell Írnia s Adrienne ezt jól látja. Nem is tartóztatja tehát tovább s egy nemével az anyai részvétnek búcsúzik tőle.) Bella: (Odahaza, szeszessziós Ízléssel bútorozott boudoirjában íróasztalánál ül s levelet ir a bolondos Tóbisnak. Jól emlékszik még a szavakra is, melyeket barátnője hangoztatott s hűségesen papírra veti azokat — jól vigyázva, hogy írása felismerhetetlen legyen.) »Kedves Tóbis! Maga nagyon ostoba és én képesnek tartom arra, amivel fenyegetődzik. De kérem, iegyeu eszén. Én hat órakor minden bizonnyal önnél leszek, hogy meghúzhassam a fülét. — Várjon. - B.«
