Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1908-12-31 / 53. szám

m. ÉVFOLYAM. 53. SZÁM. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. LOSONC, 1908. DECEMBER 31. r előfizetés; árak : áSí^L A B áSM^k §1 t§ 9 j|$ /flBfe ÉÉ szerkesztőség : Fgííí SHj ifi fe X flS ' V | till ÉB Wm Losonc, Kubinyl-tér Félévre S kor. fi). B fl| fii |fjl ■ §H| fjat» IB Bal dft §1| fi EB Í'S sfi- jH Wm B[ hová a lap szellemi Negyedévre 2 kor. 50 t'il. B I ll 1 1 9 13$ ff fii ? ffe II ifi Mi Bf B BE B B részét illető minden Leye« szám ara 20 ill. B ■ S »I # H B* lg B 9 |í| ||| 8 B B B közlemény intézendő. arsÄS'Ä I 11 m 11 mm I 1 II |\ II |_ — tanítók és körjegyzők B ■ B W& ■ §91 fMwM B || fii í?; 8 OH B Bi Losonc, Kublnyl-tér 11. egyesülete tagjai részére |K| ■■ y|§| W» S jK* 'i^TW „jm, ifi 3b Ja _ BB Sffi »9 MB hová az előfizetések, évi előfizetés^ d« * kor. B | I g l l f 3 lg Í A| l | É itt | fU l | g Hirdetések jutányos áron |H JB IfcSj sBL 9| OH B| ;i|§í ffiK fef MM §H KI Sffij Hb US nyék és a lap szétkül­vétetnek fel a kiadóhiva­­____ jjHÉ jMß &B jU ffiPf 9 BB. igfj a'ü. H|> ■! )í< K |H désére vonatkozó fel-H|A fsip WBU^W nnf |H; Rgj IBMoSP iá ?^S|Ép 'WkiS‘ , '-'KK|f £§K szólalások intécendSk. A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PARTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE. Erőre, — egyesült erővel. Gonda Henrik dr. Fontos politikai események küszöbén áll az ország. A legközelebbi jövőben sür­gős megoldásra várnak a katonai kérdések, december 31-én lejár az osztrák-magyar bank szabadalma és már hetek óta a kép­viselőház asztalán fekszik a választói re­formról szóló törvényjavaslat. Nagy hord­erejű kérdések ezek, amelyeknek elseje hosz­­szu időn keresztül úgyszólván állandósította nálunk a válságot, mig a másik kettő nap­­ról-napra mind nagyobb hullámokat ver a közvéleményben ma. Az a törekvés, amely a katonai kér­déseknek és a banknak, mint az úgyneve­zett paktumban nem foglalt kérdéseknek kikapcsolását, illetőleg elodázását kívánja, nemcsak nemcsak nem áll az ország érde­kében, hanem egyenesen lehetetlen kívánság, mert a kérdéseket a tények ereje hozta napirendre és azok, mint a mai politikai helyzet szükségkövetelményei a napirendről többé le nem vehetők. Az ország érdeke a közéletünkre évek óta nehezedő bizony­talanság megszüntetése, az ország érdeke konszolidált állapotok megteremtése, ame­lyek hosszabb időre biztosítanák hazánk nyugodt fejlődését úgy gazdasági, mint po­litikai téren. De különben is nem a magyar nemzet, hanem első sorban a korona kí­vánsága volt az a fegyverszünet, amely e tekintetben a koalíciós átmeneti kormány megalakulásával létrejött. A magyar nemzet a katonaság tekintetében fennálló jogainak érvényesülétéséről soha egy percig sem mondott le és ezért bármikor és bárki ál­tal is hozassanak napirendre a katonai kér­dések, örömmel fogadja azoknak nemzeti irányban való megoldását. Csupán arról lehet szó, hogy az a számemelés szüksége folytán előállott helyzet, de a személyi mo­mentumok is erre a legszebb kilátásokat nyújtják, mert egészen eltekintve attól, hogy a tárgyalásokat vezető magyar kormánynak bölcsője az a nemzeti érzés volt, amelyet soha kormány nálunk ilyen pregnánsan ki nem fejezett, — aki ismeri a viszonyokat, jól tudja, hogy alig volt és a közeljövőben alig lesz osztrák államférfiu, aki a magyar nemzet jogait annyira respektálná, mint Schönaich báró közös hadügyminiszter, aki nemcsak bátorsággal, hanem a kellő súllyal is bir ahhoz, hogy ezt a véleményt egészen nyíltan hangoztassa úgy a király előtt, mint az osztrák parlamenti körökben. Ezért az e téren bölcs politikával elérhető eredménye­ket, amelyet a zászló, a címer használatára és magyar nyelvnek szolgálati nyelv és a katonai büntetőperrendtartás nyelve gyanánt való megállapítására vonatkoznának, csakis az keveselhetné, akitől joggal remélhetné az ország, hogy ennél többet tud elérni. A másik aktuális kérdés, a bank kér­dése, tisztán gazdasági szempontból mér­legelendő. Nem azért, mintha az önálló banknak nem volna nagy közjogi jelentő­sége, hanem mivel közjogi szempontból még a 67-esek előtt is egészen világos az önálló bankhoz való kétségtelen jogunk. Olyan önálló bankot azonban, amely a ka­matláb magas felemelésével, nagy diszázsió­­val és azzal járna, hogy az egész arany az országból a külföldre özönlene ki, sem Justh Gyula képviselőházi elnök, sem senki a világon nem akarhat, mert ezzel nemcsak a függetlenségi pártot tennék tönkre, ha­nem lehetetlenné tennék éppen annak a célnak a megvalósítását, amelynek érdeké­ben követelik az önálló bankot, t. i. az or­szág gazdasági megerősödését. Tudom, nem számíthatunk e tekintetben az osztrákok támogatására, de gazdasági harcot provo­kálnunk Ausztriával nem szabad, mert ez azután az önálló bank felállításának a leg­nagyobb akadálya. Hátráltatja itt célunk el­érését egyes 67-es politikusoknak a közös bankhoz való görcsös ragaszkodása és az az igazán érthetetlen eljárása, hogy most, a tárgyalások közvetlen megkezdése előtt mutatnak rá az egész világ előtt az ön­álló bank veszélyeire, de nehészségeket gör-TÁRCA. Keletiek Nyugaton. (Úti levelek Oyökössy Endréhöz.) Páris, július 21. Hiszek a hősökben. Hiszem, hogy az em­beri élet legdrágább kinyilatkoztatásai a nagy egyé­nek. ők, akik születnek legméiyebbrűl, a fajok és idők szentlelkének végzetesen forróbb Ölelésé­ből. Hordoznak a szemükben akkora nagyszerű erőt, hogy millió emberbe szétszórva is ébreszte­nek mindben legalább nyugtalanságot. Hordoz­nak akkora rajongást, hogy millió darabra szét­törve is jut belőle mindenkinek legalább egy álom. Hordoznak akkora hitet, hogy a milliók közé szétosztva is jut belőle minden szívbe le­galább babona. És hordoznak fönséges boldog­talanságot, amit kevély önzéssel mind megtarta­nak maguknak. Ezek a nyugtalanító, álomkeltő, babonáző nagy boldogtalanok úgy járnak a mil­liók fölött egyedűlvaló királyi fájdalmukkal, szo­morúságuk döbbenetes fönségével és babonás szépségével, mint az üstökös az aprószemű csil­lagmilliók között követi őket szétomlott világuk fényes csillagüstöke; fénybe és babonázott delejbe esik az a csillag, akin ez a fényüstök áthalad; és tiszteletet és döbbenetét kelt, ha sok idő múltán is az ő halott fényes világának emlékköve, a ti­tokzatos meteor egy-egy földre le-le hull. Napoleon. A francia nemzet őt hiszi leg­drágább hősének; őt imádják annyi nyugtalan álmokkal, babonásan, boldogtalanságának boldog tiszteletével, amilyen kultusszal egy-egy árja nép imádhatja héroszát. A nagy francia forradalom, miután kiirtott minden babonát az értelembűi, eltelt szivében az érzelmeknek káprázatos babo­nájával, halálos szerelemre gyúlt gloárja csodás gyermeke iránt. Ez az a faj, mely az emberiség­ben a legroppantabb lendülésre képes, és ezt az Ikaros-szellemet imádja magában a francia a maga Napoleon-kultuszával. A Napoleon név az egyetlen, amely ezt a szétfinomúlt késői Rómát egyszerre lendülő egy táborrá tudja forrasztani; a legutolsó franciának is, ha a szeme és füle be van is dugúlva kéjjel vagy petyhüdt csömörrel, mikor elfogultan vagy cinikusan feléjerúg is minden tisztességesnek és nemzetinek: ha Napoleon nevét hallja, fölcsil­lan a szeme, mint ahogy a szemétdombon dög­­lődő vén kavicsosló is fölnyihog a harsona-ria­dóra. Napoleon ! .... kivágja a mellét és nagyobb lélekzetet vesz: látod róla, hogy most egyet len­dűl benne a lélek. Az invalidusok tágas térségén a gloár nyug­talan szellői lengedeznek; félig lehunyjuk a sze­münket és fülünkben suhognak fönn a légiók sassai, körüliünk a köztársasági gárda ércsisak­­jairúl derékig ieomló lófarkak lebbenése, a föld alatt a vonatok robogását távoli csatamezők do­bajának halljuk. XIV. Lajos kaszárnya-palotá­jának udvarán súlyosan, visszhangosan csikor­­dólnak a lépteink. Mögötte a dóm, melyet iga­­zabb, de csak égi isten tiszteletére emeltek, és most egy csalfább, de ám földi istennek, a Olo­­árnak bálványa van benne. A visszhangos komoly kupola alatt, kráterszerű mélyben, ott a Napoleon koporsója, az örökkévalóságnak mozdulattalanúl ringó bölcsője. KivűI bármily borongó is az ég: ide örökké égszinűen hull alá az ablakokon a fény, halványkéken, mint Páris ege. S a fölséges római császár örök álmainak testőrségeűl körül állnak néma szárnyakkal a diadalmas csatákon el­hódított lobogók. Visszavonhatatlan hódolattal sorakoznak köréje megvert császárok lobogói, szárnyuk alul forró szelek fújnak végig a már­vány koporsón és benn hallgatja, hallgatja a földi akarásnak vérrel fölkent fő-fő királya; hallja a wagrami csatasík forró zivatarát, véres lópaták szakadatlan robaját, életkilehellő kék ajkak morajló himnuszát, a meghalás tulvilági ritmusára: »Vive I’ Empereur!« .... A napóleoni gloár arany- és ég-fényű temp­lomában egyedül pihen. Napoleon; tábornokai, kik körötte állanak: csak az ő szellemének tulaj­don darabkái, mint a milói Vénusz körül egy szekrényben az ő ujjának, bokájának egy-egy kődarabkája; — csak kődarabkák, akik csupán is általa voltak egykor: élő test és lélek. Oláh Gábor teljesen hódol ennek a nagy akaratembernek. Egymagában nagyobbnak látja az egész Pantheonál. Vitáztunk is rajta tiz uccán keresztül egész a Pantheonig. A Pantheon má­sodik faliképé Attilát ábrázolja, de közönséges nagyerejű embergyilkosnak. Nó hát Gábor, én ezt a mondái barbár királyt nagyobb embernek tartom a franciák Napoleon-bálványánál. Az emberi legnagyobb hatalom csúcsán közönségesnek látom a Napoleon hiúságát, mikor övéinek vérébűl külön áldozatot hoz, hogy a császárokat, kik személyét lenézték, dölyfösen megalázhassa, s aztán ez az óriási parvenű föl­házasodik a megszégyenített császárleányhoz; — mennyivel előkelőbb az Attila becsvágya, ki ha­talma szédítő fokán olyan nemesen egyszerű maradt. Napoleon száz pózban és cifraruhában föstette magát, Attilát úgy látjuk, amint mérték­letesen eszik a fatányérrúl, de udvara legkisebb­jét is pompában járatja. Attila igy kezdte a csa­tát: »lm én dobom az első nyilat az ellenségre,« Lapunk jelen szóma hat oldal.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom