Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1908-12-10 / 50. szám

Hl. ÉVFOLYAM. 50. SZÁM. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN, LOSONC,!908. DECEMBER 10. ■ -ELŐFIZETÉS! ÁRAK: H ^fi^k A A Aftk Éj A A A A| Égisz évre 10 kor. fii |B HFjR| WFtB 5Bl |fl 8f A SS TM­K ^B|fi JSS H^H Losonc, Kublnyi-tér 12. Félévre 5 kor. - fii. H I I S B I I B ! B H 1 1 1 B Ü i K | 9 hová a lap szellemi Negyedévre 2 kor. 50 fii. H I ■ M 1 1 00 BH H H H | Ép |Í HAH Hi H H részét Illető minden Egyes szám éra 20 fii. ■ H H SS H H H l H IP || Wé || H STM flfi H H közlemény intézendő. ÄSS I 11 m 11 WM I 1 11 | \ n |_ — tanítók és körjegyzők H H M «I H HHH H lg Sgj| |S H M Ä* M ■■ Losonc, Kublnyi-tér 11. egyesülete tagjai részére RR M| *1|É RI BB RR RmI H| «fc |9 |g| S RA mB WB H hová az előfizetések, évi előfizetési dij 5 kor. SB flg Aj A RR RRj RfiXi S RR ■ ||' $j| ||| RR ffi S H fiMRR RE Sg hirdetések, minden-Hlrdetések jutányos áron ^R |R ^R Wg $&& Baj 9| RM Kral fi| IB B jSf |Í| RR Égj ]gg (fi Í1ktB8 B ^R nyék és a lap szétkül­vétetnek fel a kiadőhlva­­fiLJfi WK SSI *6 RR fi ffií 111 fegjjl lot RR RRLJS SS RR désére vonatkozó fel­talban. ^RMg£|. VHjHpf RRMjw RH ljj® yfSr' Üf wraH$|r BAÉRt «HmRE jBS ;S szólalások Intézendők. A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE. Orvtámadás. Semmiképpen sem menthető politikai manőver volt az, amit a néppárt a Kocurek­­ügy felmelegítésével kapcsolatban elkövetett. Országgyűlési képviselők, a mentelmi jog védelme alatt, az ország lakosságát nyílt ellenszegülésre buzdítják fennálló törvények ellen, és épen akkor teszik ezt, mikor az ilyen eljárásnak sokkal komolyabb következ­ménye lehet, mint bármely más alkalommal. Huszonnégy képviselő nyílt támadást intéz a törvény, a bírói ítélet ellen azzal a határozott szándékkal és célzattal, hogy az országban újra életre keltse az egyházpoli­tikai harcot, hogy zavart támasszon a koalí­cióban. Ezzel a huszonnégy képviselővel szemben áll egy nagy párt, mely független­nek s a haladó, a szabadelvű eszmék birto­kosának s a nemzeti szellem avatott harco­sának vallja és hirdeti magát. Joggal vár­hatta mindenki, hogy e támadással szemben egy akarattal és nemes felháborodással síkra száll, a reakcionárius áramlatot visszaverve, megnyugvást szerez a közvélemény részére, mely a felekezeti harcok idegizgató kelle­metlenségeit nem is oly régen már átélte. Szomorú jelenségnek kell tartanunk ezt a kényszerű helyzetet, hogy Kossuth Lajos eszméinek és törekvéseinek letéteményese, a hatalmas függetlenségi párt, nem siethetett az orvtámadás leverésére. E tárgyban hang­zott el ugyan interpelláció, mely igen ko­moly, sőt komor színben ecsetelte a jövőt, ha ezen klerikális áramlatnak idejekorán éle nem vétetik ... Mindannyian tudjuk, hogy a néppárt már egy Ízben súlyos dilemmába hozta a kormányt és a függetlenségi pártot a Bar­­kóczy affér alkalmából s most a néppárt képviselőinek nagy része azt mondja, hogy a Curia Ítélete, melyben a hírhedtté vált papot 2 heti fogságra ítélte, túlságosan szi­gorú, amikor e káplán nem tett egyebet, minthogy arra buzdította híveit, hogy tör­vényadta jogaikkal élve, ne tekintsék törvé­nyesnek az anyakönyvvezető előtt kötött házasságot, mindaddig, mig az egyházilag is megszentelve nincsen. Nem vitatjuk, hogy józan okoskodás vagy prókátori rabulisztika eredménye-e ez a következtetés, de annyi minden esetre tény, hogy a néppárt igen szerencsétlenül és rendkívül hazafiatlan módon választotta meg állásfoglalásának alkalmát. Mindenki tudja, hogy a mostani kor­szak átmeneti korszak. Egy szennyes, fertő­zött és korrumpált állapotból tiszta és vilá­gos tájak felé való átmenet, fontos nemzeti és vagyoni érdekek függnek attól, milyen is lesz ez az átmenet, sí mán zökkenés nélkül hagyhatjuk-e magunk mögött a penészes múltat, vagy pedig ennek sara úgy beleka­paszkodik a haladás küllőibe, hogy sehogy­sem tudunk boldogulni, és ott maradunk rostokolni ezután is, ahonnan szabadulni akartunk ? Harcban állunk a nemzetiségekkel és Bécscsel egyaránt. De velünk szemben áll a szociálisták, a hazátlanok tábora is és azonkívül mindazok, akik a múltakban örö­müket, hasznukat látták. Ennyi ellenséggel szemben igazán szük­séges volt az ú. n. koalícióra, a nemzeti elemek erőteljes tömörülésére. Nehéz vajú­dás után ez a tömörülés létesült is. A há­rom legnagyobb párt a függő kérdések elintézéséig egy konglomerátummá egyesült, kikötve azt, hogy a mindgyik a maga elveit fel nem adja ugyan, de a nagy kérdések elintézéséig függőben tartja. Nagyon helyesen úgy vélekedtek, hogy az egész ország ér­deke előbbre való az egyes pártok érdeké­nél, és hogy minden önzésnek el kell hall­gatnia, ha veszedelemben van az állam, a kö­zösség érdeke. Es ime mit művel a néppárt? Orvul, minden különösebb ok nélkül megszegte ezt az egyezséget és a maga legsajátabb privátügyével hozakodik elő. Megdöbbentő és mélyen elszomorító jelenség ez, amely amúgy is súlyos helyze­tünket még súlyosabbá teszi. Ezen válságos körülmények között, ahol a választójog meg­oldása, a bankkérdés, az adóreform, a kerü­letek uj beosztása, az önálló vámterület ti TÁRCA. Keletiek Nyugaton. Egy-egy csók vagyunk mi halandó embe­rek, elcsattanó csókok és csöndesen elsuhanó csókok, hosszú csókok és rövid csókok, törvé­nyesek és törvénytelenek, kövérek és soványak, szerelmi-, tisztelet-, illem- és unalom csókok. Én például, tudom, nagyszerű és zengő-, de csak félig elcsókolt csók vagyok .... Egyébként azt is tudom, hogy bár mindkét ajakpárnak gyönyör a csókadás, de magának a csók­nak: fáj lenni. Kivéve talán az unalomcsóknak. A Moulin Rouge után egy jelképies vacso­rát is kell vacsorálnunk. Hol? ahol a morajló, selymes és illatos tömeg partra vet. A Chat Noir villamos szemeit trágárul mereszti ránk, ilyen van már minden nagyvárosban, mindenütt jó benne az étel és ital, tehát semmi jót sem re­mélhetünk a szelleméiül. A »Nemlévők« csarno­kában fekete koporsókon isznak-esznek gyász­dalok mellett és csontvázak meg kisértetek szol­gálnak ki. Ide se menjünk; a halál nagy miszté­riumát közönségessé tenni ép oly trágárság, mint a szerelemét. A halálhoz is szűziesség illik. A kötéltáncos, ki kenyeréért mindennap vigyo­rogva kifigurázza a halált, végülis Csak trágár halálban részesülhet. Kiültünk magára a boulevard aszfaltjára, hol asztalainknál hosszú sorban éhes vendégek faltak és rikácsoltak türelmetlenül, feketében és fehér kendővel nyakukban, mint a zugó tenger zátonyán a pingvinek. A bódékból sziú indiánok ordítoztak (egyiknek istenuccse palóc kiejtése volt és magyar subick csurgott róla), a körhin­ták veszekedettűl forogtak kacsalábon s a sikoltó kacagások virágzáporát túlharsogta az ezernyel­ven harsogó muzsika, az egész roppant boszor­kányüst csudálatos, inélyenrejtett ritmusban züm­mögve forrt; zebrák, disznók, zsiráfok repeső szallagú leányokkal a hátukon, vihogva, huhogva, röfögve rohantak körbe a szédületig, óriási fan­tasztikus árnyak suhantak-lobogtak a tömeg feje fölött, a fuldokló szűk sikátorokból mintha vö­­röszemű baglyok és denevérek vihognának. A tömeg lábai között, hol ezernyi láb gázolja-ta­­possa a nyugtalan sötétséget, lábatlan buvó kol­dus berregő karikákon motollái el mellettünk, mint sötétben rohanó patkány, vinnyogó gnóm ... ne adjatok bort, részeg vagyok már, semmitsem ittam ngyan, de valami különös, lelkesedés nél­küli fárasztó részegség megszállott a fülemen, a szememen, az orromon keresztül; tompa siket kábulás ez? Csak a ritmust hallom, elmosó rit­must ziháló ritmust, rongyos, szürke, halandó ritmust, gúnyos, roppant, hiába ritmust, libegő rongyok, libegő gyetyák, libegő lelkek ritmusát, pöfögő kis füst, vérbuborékok, pihegő Egynap ritmusát. Mintha kinyílna egy roppantúl üres sir s mint az Ember Tragédiájának végén, behunyt szemmel ugrálnának bele mind, mind, milliók gyorsan egymásután. Ez a sok-ember-látás miatt való részeg íátomány. A lelkek nyüzsgése. Az emberfaj világtengerét látom, születések, életek és meghalások dermesztőén roppant számát. Az égbűi milliónyi fényes esőcsöpp hull a tengerbe, mind egy picit csobban s egy pici buborékot vet egy napra, nem: egy pillanatra, — s a csillogó milliók összes színe: borúit árnyék, ^— s az egész esőnek zaja: csak egy elmosó, elnyelő moraj: összege a minden ritmusoknak. . aludni, ah aludni S álmodni tán Lapunk jelen száma hat oldal. Pária, juliua 16. Tegnap elszédültem az embererdőben: mini a mesebeli emberevő óriás: érzem az ember­szagot. Pusztákhoz nevelt szememet, szélsűvíté­­sen nevelt fülemet, egyszerű magyar beszéden földajkált lelkemet egyszerre rohanta meg ez a káprázatos babilon, megzilált, elnyomott. Ma te­hát még nem kezdek uj csatát, ma megféleme­­detten gyűjtök uj erőt magamból. Haza gondo­lok s teleszívom magam megfrissítő otthoni em­lékekkel, mint Antheusz, mikor lesújtották vissza a barna rögre. Szeretnék ma egyszerű vonásokra visszastilizált gyermeteg művészeten üdülni, ma­gyar csipkéken, vagy egyiptomi falfestményeken ; — de nem mernék ma a Louvre egyiptomi ter­meibe menni, mert az a tudat, hogy odaát la­­komáznak a reneisszansz és a XIX. század félis­tenei, átalbolonditana ilyen fáradtan is a nagy muzsikához. Alkonyaikor kimegyek a Szajnához. Szemem, —- éhes kutya! — elcsavarogni, lopkodni akarna innen is, onnan is, — de ráterelem a vízre, a fákra, az égre. Ma megfürdöm a Pont des Arts alkonyatában. Errűl a hidrúl a legigézőbb Párisban a természet. Az emberi mesterség és művészet, innen bármerre nézünk, mindenütt tisztelettel és gyöngéd megértő szeretettel simul a természet szépjéhez. Messze nyugaton elenyészik a ködben az erőlködő, égre kapaszkodó Eiffel-torony; a sziget ódon barna háztömbje a kihajló fák sö­tétzöldjével kiegészítő szinfolt-párázattá foglalódik össze. Ma csak tájképet nézek benne, mely ta­lán mesterséges is, de megnyugtató is, mint a Lorrainéi. Színeket iszik a szemem a Pont des Arts alkonyatából. Alattam, hová a hid leveti árnyékát, mély

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom