Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1908-10-22 / 43. szám

2. oldal.________________________________________LOSONCI ÚJSÁG________________________________1908. október 22. Az O. M. K E közgyűlése. Az O. M. K. E. f. hó 18-án igen nagy érdeklődés mellett tartott ülést, melynek tárgya volt a most uralkodó állítólagos kereskedelem­ellenes irányzat bizonyítása az egyes törvény­hozási intézkedések alapján. Miután Wohl Rumi elnök lendületes szavakkal üdvözölte a megjelen­teket, Szende Pál dr., az O. M. K. E. főtitkára emelkedett szólásra s közel egy óráig tartó beszé­dében festette a kereskedelem mai állapotát. Rámutatott, hogy a közgazdasági életben mily veszedelmes a struccpolitika. A kereskedők­nek ismerni kell azokat a törvényhozási intéz­kedéseket, amelyek megélhetésük, boldogulásuk ellen irányulnak. Óriási tetszés mellett igazolta, hogy a szociálpolitikai reformok költségeit az ipar- és kereskedelemmel fizettetik meg. A köz­­gazdasági élet egész vonalán az egyenlőtlen el­bánás kimutatható. A kis existenciák védelmét kapták fel, mint jelszót, de azok az intézmények, amelyekkel ezirányban megpróbálkoztak, vajmi tökéletlenek s a kis existenciák feláldozásával csak az uzsorások malmára hajtják a vizet. Jel­lemző példa erre egyebek közt a családi otthon­ról szóló legújabb törvénytervezet. Ezután áttért Szende az adóreform szakszerű ismertetésére, majd a kereskedőket összetartásra buzdítván, lelkes éljenzéssel befejezte beszédét. Az előadás mély hatást keltett, bár nézetünk szerint a szó­nok némi tekintetben túlzottan aggodalmasko­dott, mit Wohl Rumi elnök is megjegyzett. Fel­szólaltak még Wágner Sándor és Kimer József. A gyűlést megelőzően szűkebb körű ebéd volt Szende Pál és Balkányi Kálmán dr. központi ki­küldöttek tiszteletére, mely alkalommal a megje­lentek a budapesti vendégeket meleg ovációkban részesítették pohárköszöntőikben. Nógrádvármegye a tüdőbetegekért. A temetők ünnepén, halottak napján, a sze­gény sorsú tüdőbetegek szomorú ügye lép előtérbe. Mindenütt visszhangra talál a József leír. Herceg Szanatórium-Egyesület kérő jelszava: Asszonyok! Leányok! Jó lelkek! Kössetek a halottaitoknak szánt koszorúba egy szál virággal kevesebbet s azt ajánljátok föl a halál pitvarában levő tüdőbe­tegek meggy ógy kására. Az országban mindenütt rendeznek a sze­génysorait tüdőbetegeknek temetői gyűjtéseket. Nem sokból ál! az egész. Négy, öt űri nő megbeszéli a dolgot. A temető bejárója elé tesz­nek egy ládikát, szekrénykét vagy kosarat. Aztán felváltva őrzik s fölhívják adakozásra a közönsé­get. És a közönség a maga irgalomadományát oly szívesen adja erre a felebaráti célra. Bizony, ha a könyörületnek ez a munkája divatba jönne, nem 80,000 ember halna meg az országban, sok­kal kevesebb. Ezrekkel kevesebb. Vármegyénk embermentő alispánja, a (Oszol* gabírák, községi elöljárók hatalmas segítséggel vannak vármegyénkben. Mintegy 200 gyüjtőtarsoly van a községekben s a mai náptól azokba szintén gyűjtik az irgalomfilléreket. Csalc aztán azt a szent vámot senki meg ne tagadja. Lapunkban közzé fogjuk tenni a vármegyénk­ben s az egyes járásokban gyűjtött adományokról szóló jelentéseket. S örömünkre szolgálna, ha az áldozatkészségnek az altruizmusnak tündöklő pél­dáját a mi vármegyénk, városunk nyújtaná. Igen kérjük olvasóinkat, közöljék velünk, hogy hol alakult temetői gyűjtő bizottság ? És álta­lában kérjük, hogy segítsük meg a derék egyesü­letet, mely a gyűjtött összegből elsősorban az életükért nála (és vármegyénkből is) esedező tüdő­vészes betegeket gyógyítja ki, másodsorban uj tüdőbetegeket gondozó házakat épit. Az ügy si­kere hölgyeink kezeibe van letéve. Győzelmüket hirdessék a fölszáritott könnyek és a haláltól megváltott emberek hálaimája. TELEFONON. Losonci közkutak. Csrrr! Halló! Halló! Mivel lehetek — Becses szolgálatomra lehet egy pár oa­­lack losonci borral. — Losonci bor? Brr! Csrrr! Kinek lehet gusztusa ilyesmit inni ? — A virágaimnak. Van negyven cserép vi­rágom, szegfűm, violám, fuksziám -— S egy gyönyörűséges mákvirága — —■ Igen, az uram, de ő nem iszik losonci bort, inkább: limonádét. Hanem a negyven cse­rép virágom az igen szomjuhozik, mert rég nem hullott eső, azért magam akarom őket megön­tözni ; úgy gondolom, e célra losonci bort hasz­nálnom elég olcsó és ártatlan eljárás. — De hát micsoda bohém lump virágai vannak magának? Hát nem volna-e nekik elég a közönséges nyárspolgári viz? — Vizet Losoncon ? Tapasztalatlan gyer­meteg lélek, hova gondol? — Hogyan? Hát Losoncon nem lyukasz­tották-e át a föld kérgét ? Nincsenek itt kutak ? viz? Viz? Elmondom, hallgassa csak. Nálam meghallgatiatásra talál. Nos. Ott volna a Tugár. Ha olt volna. De tudja, a Tugárnak igy szárazságkor csak emléke él hálás szivünkben. — De hát a kutak? — Losoncon kétféle kutak vannak. Magán­­kutak, amelyek nagyobbára tényleg vannak és közkutak, amelyek nagyobbára nincsenek. A magánkutak azonban nagyobbrészt csak olyan jelképies kutak, inkább mondhatni avas gödrök­nek, melyekben néha különböző szinü, szagu és legkülönbözőbb izü folyadékok tanyáznak. — Melyből ugyebár a losonci ‘bort állít­ják elő? Némi ártatlanitó és fertőtlenítő szerek hozzáadásával, de inkább szénsav egyszerű hoz­záadásával szikvizet állítanak elő belőle. — S a közkutak? — Azok a közkutak, amelyek tényleges szolgálatra vannak berendelve, tulajdonképpen nem vizhordási célokra használtatnak, hanem a szerelem céljaira. — Tudniillik a hadsereg legénységi állo­mánya számára ott a kutaknál közkedvelt zsuro­­lások tartatnak a súrolások helyett. Például tu­dom, hogy az én szobalányom is napi egy órai audienciát tart ottan, boltbamenetel köz­ben, de vasár- és ünnepnapokon két órát. — De hiszen maguktól nincs messze az ártézi medence. — Melyiket érti ? Van ugyan errefelé egy ártézikut csontváza, de az csak olyan, mint egy tárca pénz nélkül, túri sátor vásár nélkül, szóval nem az, mint a mi. — Igen, hallom, hogy a műemlékek Or­szágos Bizottsága gondjaiba akarja venni, hogy a tyúkok szét ne kaparhassák. De tény, hogy a kúttól fél nyillövésre ott található maga a viz is. — Az ám, csakhogy »minden szemnek, semmi a kéznek«. Mert ott aztán már nem is zsurolások, hanem valósággal népes népies mitingek tartatnak, úgy, hogy vízhez csakis ka­tonák juthatnának, azok is csak őrmestertől le­felé, De nem a virágaim. — Remélem, hogy a város a maga virágai kedvéért mielőbb furat egy uj ártézi kutat Mert csak nem hagyhatja őket elhervadni! — Oh, az nem furdalná az ő lelkiismere­tüket. De addig is hozzon egy pár palack lo­sonci bort. — Jó. Kedves egészségére a virágoknak. A iosonci bor úgyse táplál borvirágot. A vi­szontlátásra. Csókolja a kezemet. Csrrr. HÍREK. FHkkoló. A kiadóhivatal tisztelettel kéri azon t. előfizetőit, kiknek előfizetése múlt Hó­nap végével lejárt, vagy esetleg hátralék­ban vannak, hogy előfizetéseiket megújí­tani, illetve hátralékaikat beküldeni szíves­kedjenek, nehogy a lap szétküldésében fennakadás legyen. — Szinpártoló egyesület Az eimuh szinidény alatt többször tapasztaltuk, hogy a közönség dacára a színigazgató áldozatkészségé­nek s a színtársulat igyekezetének, nem látogatta oly mértékben az előadásokat, mint az Losonc város közönségétől elvárható lenne, s mint a pártolást egy jobb társulat megérdemenlé. Többen vizsgálódás tárgyává tették a nálunk szokatlan körülményt, s azon meggyőződésre jutottak, hogy nem a közönyösség volt oka a részvétlenségnek nyesűl; mindnek illő a beállítása, olyan az egész Ring, mint előkelő építészeti művek jól rende­zett tárlata. A Hofburg-Szinház épen a lehanyatló nap fényében ragyogott előttünk; egy finom testi arányosságú görög atléta jutott eszembe, kinek beolajozott klasszikus izomzatán csillogva gyönyörködik a napfény. A Mária-Therézia-tér a világ legszabályo­sabb tere, olyan, mint egy császári diszezred képezte négyszög. Az északról és délrűl hatá­roló pompás múzeumi paloták, melyeket a mos­tani császár rendelt ki oda, az utolsó gombig egyformák, úgy, hogy ha a két múzeum anyaga pl. vezényszóra helyet cserélne, az épületük azért ép ugyanolyan maradna. Közbűi a Mária-Therézia monumentális monumentuma az elérhető leg­tökéletesebb akadémikus és bécsi alkotás, csak­hogy’ mintha egy magas szellemű művészeti akadémia szellemének bevégzése, volna. A Votivkirche köré ép úgy odakivánjuk a parkot, mint a városházához. A gótikámhoz ép úgy hozzávalónak érezzük a növényt, mint az egyiptomihoz vagy máshoz a sivatagi növény­­telenséget. És mig az ónémet gótnak, pl. a Szent István templomnak sötét tölgyek felelnének meg, ide a Voíivkirhehez csakugyan ez a művészi bécsi stílusú park való, ezen a templomépületen is az anyagon túlságosan is győzedelmes geo­metriai művészet öntudatos akarata látszik. A vasvázként hajlékony és karcsú gót kőoszlopok és kőcsipkék közt úgy szűrődik át a most bronz­szinű napfény, mint selyem csipkefüggönyön. Semmi öntudatlan naiv mély hangulat az egész­ben, ellenben csupa öntudatos művészi erő. Érzik rajta, hogy nem a naiv néphit hordotta össze, hanem öntudatos császári erő rendelke­zett a művésszel. Ha Pindarosz, ez a mámorta­­lan lángelme, az építészetet megfagyott zenének nevezte el, én hajlandó vagyok a Votivkirchet megfagyott Gotterhaltenak" nevezni. Sőt kész vagyok Bécs és Budapest legtöbb utcájának át­lag házait megfagyott kintorna-kupiénak nevezni, — olyik pláne épen befagyott. Az Andrássy­­utunk végében föiugró millenáris emlékoszlopot megfagyott éles füttynek nevezem, a Rókus­­kórházunkat megfagyott szamárköhőgésnek, stb. Ellenben a magyar stílusú postapalotánk s ne­hány más társa nem egyebek, mint befegyott Zichy Oéza-féle magyar hallgatók és operák. A Duna-csatornánál azon töprengtünk mind­hárman, miért van, hogy az a jellegzetesen kékes­zöld Dunavíz oly jellegzetesen zöldesszürkére válik, mire a Lánchidunkig lefolyik. Persze, a magyar talajtól van. Vájjon milyen lehetett az, mikor Mátyás király idejében a Duna egy dara­big tényleg visszafelé, Budáról Bécsnek folyt? Nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára ... Nő ez most is szinte így van: nyögi katonáink vig hadát Bécsnek büszke lánya. Jó­kedvű magyar bakák hangos viháncolása ütötte meg a fülünket, cicáznak a barnaképű alföldi fiuk a bécsi dadákkal s más ilynemű frajlákkal, kik szende mosolygással védekezik be magukat a délceg turáni ifjak ölébe. Oh hódító magyar nyelv! egy gyermekkocsiból egy öklömnyi sült német alldeutsch cögiing ezt kiáltozta: »Pischta batschi ! hadiad békit a Lizi!« Miska örömében majdnem íültövön csókolta. Meg-meg állottunk és el-el nézegettük az osztrák-magyar szövetség szoros szövődéseit és közben friss bokrétákat kötögettünk a magyar káromkodási műfaj leghar­matosabb virágaiból. Ami a pillangó szárnyán a himpor, ami a női arcon a mosoly, a bibliában a »vala«, az a magyar léleknek a káromkodás. Akadémiánknak és a Kisfaludy Társaságnak egy közös bizottságot kellene kiküldenie, melyben az akadémikusok történeti, a Kisfaludysták néprajzi alapon foglalkoznának a káromkodással. Magam részérűl Ígérem, hogy mihelyt valamelyikbe be­választanak, megírok egy »Ok és célszerű Káromkodástant«, függelékül egy Gyakorlati Út­mutatást is mellékelek hozzá és gyüjtőiveket bocsátók ki rá a lipótvárosban. A káromkodás lélektani fonalán eljutunk a híres császári Burgba, melynek kapualja tudva­levőleg magyar káromkodásokkal van kövezve. A bécsi Burg behatóbb szemlélete a budai királyi várpalota megbecsülésére vezet, a bécsi burg belső kincseinek még behatóbb szemlélete pedig az udvari lakájok gyanújának főiébredésére vezet. (■Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom