Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1908-09-24 / 39. szám
2. oldal._______________________________________LOSONCZI ÚJSÁG____________________________1908. szeptember 24. utcaburkolata pedig kétségbeejtőleg nem lehet soha. Losoncznak mily roppant anyagi megerőltetésbe kerül csak főbb utcáit is csatornázással és burkolattal ellátnia, minek hát kifelé építkezni; hogy dédunokáink költségvetése is meg legyen nyomorítva e roppant tételekkel. Ha pedig a közegészségügy követelményeit vetik ellen, hát akkor mivel dicsekedhetnek el tágas és szellős faluvárosaink? Sehol oly nyomorúságos egészségügy, sehol a tüdővésznek oly gyalázatos pusztításai, mint éppen ezekben, mig a lenézett erkölcstelen és zsufoltlakásu nagyvárosok sokkal, de sokkal jobban állanak. Magyarországon Budapest a legegészségesebb város, a többi még távolról se közelíti meg. Persze a burkolatlan utcák pora, a csatornázatlan utcák mocsaras árkai, az öntözés és mosás szűkös volta legfőbb okai a nyavalyának. Losoncz még tűrhető helyzetben van, még remélheti, hogy eme kultúrintézményekkel teljesen fölszerelheti magát, de minél nagyobb lesz a területe, annál óriásibb költségek árán. Nyugoti Ausztriának ezt minden falva megszerezhette, mert a házak még ott is csupa 2—3 4 emeletesek. Azonban egyemeletesnél magasabb házak tömegesebb építése Losonczon nem veszi kezdetét, mig vízvezeték nincs, vízvezeték nélkül különben a csatornázás intézménye is csonka és haszontalan. Mindenek fölött való közérdeke tehát a városoknak és egyeseknek egyaránt, hogy a vízvezetéknek biztos terve elkészíttessék, sőt kiépítése is meginduljon. Anyagilag ez lenne a városra legnagyobb megtakarítás. Ennek révén a városias emeletes építkezés is kezdetét venné, a belterületet értékesebbé és értéke kihasználtabbá válna. A város bizonyos fokig maga lévén ura magának, intézményesen szabályozhatja a maga fejlődését. Kolozsvár és más városok már hathatósan rajta vannak, hogy a külterületekre özönlést és távoleső területeknek bevonását az építkezésbe lehetőleg meggátolják. A középkori várfalak, melyekből a nagyvárosok bulvárjai fejlődtek (s' melyeket Budapest és Szeged oly időszerűtlenül lemásolt) hajdanában meggátolták bekerített városaink túlságos kiterjeszkedését és rákényszeritették a lakosságot az emeletes építkezésre, de a várfalak lehordása óta városaink megint ázsiai sátortáborok formájára fejlődnek. A városi törvényhozás a külterületi építkezés csekélyebb adómentesítésével igyekezzék mint újabban Budapest is teszi — belterjesebb városmüvelés kialakulását előmozdítani. Megemlíthetjük még a külsőség, az ízlés szempontját is. Csak képzeljük el, hogy egy tiszta, egészséges, fejlett külsejű városban fölnevelkedett lakó mennyivel tisztaság- és rendszeretőbb, mennyivel jobbizlésü és haladásra fogékonyabb lesz, mint egy tanyavárosi. A fürdőket és jórészt egész Svájcot és Olaszországot épen ez az esztétikai szempont fejlesztette széppé és gazdaggá. Grácz azért lett a nyugdíjasok városa, mert bár kicsiny, de városias, kényelmesen városiasán kiépült. Losonczon ugyan eddig nem igen jönne valakinek kedve emiatt megtelepedni. Beszterczebányán már sokkal szívesebben laknék el. A jövő építkezése az emelet. A szántóföldre is mindnagyobb szükség van, de meg a jövő embere mind kevésbbé fogja nélkülözhetni az igazi városi élet előnyeit. Nálunk általába mindenki panaszkodik a lakások drágaságán. Hja, aki oly kényelmet kíván, hogy egy udvaron csak maga lakjék, az fizesse is meg a nagyuraskodását. A városias gondolkodású ember pedig elfogadja a tömeglakásokat is; nagy udvarok, kertek helyett ott lesznek számára a sokkal szebb városi közterek. Losoncz e'őtt. még fejlődés áll, elsősorban ezután Köz- és magánépitkezéseitől függ, hogy a poros, unalmas nagy faluból csinos tiszta, kedves kisváros fejlődjék. Női eszmény. B. A -Losonczi Újság szept. 20 számában »magyar feminizus cimen egy vezető cikket olvastam Hafiz tollából, mely alapeszméjét az általános feninista elvek cáfolatával abból a modern specialis magyar fölfogásból meríti, hogy itt tulajdonképpen nő kérdésről teljesen felesleleges vitázni, -mert nem az a fődolog, hogy nőink tanultak, diplomás nők legyenek, hanem az, hogy jó gazdasszonyök legyenek, tudjanak sütni, főzni s ami a fődolog, jó feleségekké, hűséges családanyákká fejlődjenek, kik gyermekeiket a Pósa bácsi híres versével kezdjék el beszéini tanítani: »Jó honfiak, leányok legyenek stb. Nem értünk mindenben egyet a cikkíróval, bár tagadhatlan s ezt el is kell ismernünk, hogy néhányszor alaposan a szeg fejére talált ütni. Különösen nem helyeselhetjük azt a nézetet, hogy kár a nőnek iskolába járni, tanulni, mert e közben elveszti azokat az értékes tulajdonait, amelyek a nőt férje előtt becsessé teszik: a bájt, a gyöngédséget, lelkének himpráP stb. Szerintünk Hafiz úr itt szerfelett elveti a sujkot, Mert férfiak között ugyan tréfának még megjárja az a vaskos kiszólás, hogy »elég ha csak annyi természetes esze van az asszonynak, hogy mikor az eső esik, kiálljon az ereszcsurgó alól«; de ugyan melyik inteligens férfi szánná el magát manapság a uősülésre azzal az életfilorofiával, hogy elég ha az asszony tud sütni főzni, kenyeret dagasztani, gyermeket szülni s ha mindezek mellett még egy kicsit csinos is : megvan a tökéletes boldogság a családban, noha őnagysága az igazát megvallva hármát se tud szólni. Nem igazság ez Hafir barátom. Önök antifeminista urak ha nagy nehezen beadják a derekukat a házasság igájába ,s akkor, kik legénykorukban vezércikkeket közöltek a nők ellen, a diploma ellen: egyszerre csak elő állanak mindenféle képzelhetetlen követelésekkel, kielégíthetetlen igényekkel, amelyeknek, ha külön-külön is eleget nem tesz a sors szeszélye nincs és nem is lehet — önök szerint — igazi boldogság. Legyen az az asszony, kiért a legényélet visszahozhatatlan gyönyöreit föláldozták cserébe először is *szép. A jóság, gyöngédség, kedvesség csak velejáró természetes tulajdonság. Legyen amellett szép hozománya is (?), mert hiszen a mai nehéz életkörülmények között szerelemből, csókból meg nem él az ember, az megint csak természetes. De legyen háziassága, egyszerűsége mellett okos és felvilágosult is, ki hozzá tud szólni bármely nehéz elvont kérdéshez; legyen finom műveltsége, ízlése, mert ellenkező esetben meg sem tudná érteni a férjét, ki magától értetődik, hogy magos állású,, fötéűenül inteligens, mindig kedves, mindig gyöngéd és figyelmes amellett rokonszenves külsejű férfiú. Ha a fönt elősorolt tulajdonságok közül bármelyik hiányzik: ki csudálkozik rajta, ha férj uram nem törődik a családjával vagy pláne: ivásnak adja magát? minő gyakoriak a férfiak között az ilyen beszélgetések. ked. Szóval a bátyúmat visszajövet se igen tervezem nagyobbnak. Ha egyebet sem hozok haza, mint az Alpesekhűl egy náthát, Londonból egy szippantásnyi sóshal szagot, Párisbúl egy csókot, ennyi is elég zsákmány nekem. Szent Galleni kóbor ősöm óta ugyan hány magyar hozott haza többet? Útitársam leszen Oláh Gábor, kivel Erdélyt is együtt barangoltuk volt be. Azóta Gábor kopaszabb lett, az élet viszontagságai révén. Azóta ismertebb nevű is lett, minden bizonynyal Erdélyi Úti Leveleim révén. Gábor Páris bédekkerét is megvette magának az útra, szóval ie már fütyülsz az ő fajmagyar voltára. Gábornak a táskája egy arasszal hosszabb az enyémnél, ez az arasz mind vers. Fejemet rá, hogy előre megirott párisi impressziók. Az egyiknek a címét meggyónta: a milói Vénuszhoz. Fogadni mernék a tűlvilági üdvösségembe (erre úgyis már nagyon sok teher van betáblázva, jaj, ha jő a nagy licitáció!), hogy ilyenformán kezdődik: Szűz fehéren szoborló istenszépség, Bámullak, mint pogány szeme a napba. De hagyjuk abba. Szerintem a milói Vénusz méltányolásához komoly előtanulmányok kellenek. Gábor továbbá rengeteg pénzt hoz magának útravalónak, de nem fogja elkölteni. Ellenben Baja Miska, a papom, ki egy ideig szintén útitársunk lesz, nem kevés kövérséget hoz magával útravalónak, és azt valószínűleg el is fogja költeni. A Miska batyuja három araszos, abbúl pedig két araszt a számomra való vallásos intelmek tesznek ki. Miska már előre állandóan meg van botránkozva Páris vak bigottságán és erkölcsi kárhozottságán. De még csak a szabad szellemű, fennkölt erkölcsiségű Budapesten vagyunk, innen indulunk ki, Nyugat leg keletjéről, (amint Budapest a világnak hirdeti, vagy igazabban a kelet legnyugatottabbjárúl, (mint Budapestről a világ hirdeti.) Mindegy. S én a kultúra déköreivel mérve is inkább akarom Budapestet Kelet egnyugottabbjának, s nem találok benne semmi szégyent. Nyugatinak számítva bizony se a fajtánk, se a mi egyetlen Budapestünk nem nagyon ad az emberiségnek valami rendkívüli nagy nyugatiságot, de mint kelet: uj és nemesült vagyunk. S az a meggyőződésem, hogy a mi hivatásunk az emberiség számára épén az, hogy neki kelet savát, izét adjuk, részint meg hivatásosan közvetítsük. így pl. meg tudom magyarázni, hogy a keleti zsidóságot mert épen Magyarország közvetíti a nyugat számára. A keleti despotizmus és abszolutizmus szellemét is nagyban és kicsinyben Magyarország virágos kertje ápolja mostanság, hogy nemsokára egész Európa részesüljön ilyesmiből. Néha nekem is jó, hogy képletes beszédben kezdjek szólani, mint kelet költői. Budapestben tehát nem a ketetiességet sokallom és tartom elenyésztetendőnek, hanem a nyugatiasságot. Nyugatias pl. még Budapesten sajnos - a sok német elem, a liberalizmus, az adósságcsinálástúl való félelem. És előre látom térlelhetetlen bizonyossággal, hogy e nyugatiasságok eloszlanak a diadalmas keletiességben : a német beolvad a keleti magyarba (folytathatja valaki: a magyar a még keletibb zsidóba), a liberalizmus még hamarább a nyugalmas holdfényes szellemi despotizmusba, de leghamarább az adósságtól való félelem magába az adósságok üde tengerébe. S ez utóbbinoz az én rokonkeblem is küldi áldását. Bizony semmi sem biztosítja úgy a városok fönnmaradását, mint ha sok hitelezőt szereznek maguknak, mert azok majd a maguk érdekében gondoskodni fognak a város fönnállásárúi, sőt fizetőképességéről is. Így halottam “egy bogárrúl, mely oly élhetetlen, hogy nem tudna a maga emberségéből megélni (nem keleti bogár?;, de szorgalmas hangyák, mivel e bogár hátán ehető cukor izzad ki, gondoskodnak róla, hogy e bogárnak tápláléka legyen, a lusta bogár mászni sem hajlandó s csak boldogan mosolyog, mikor az izzadó hangyák maguk cipelik őt föl a legizletesebb rügyekhöz. Vagy óh ki nem fedezné föl, hogy a fejhető háziállatok bölcs nyugalmú kérődzésében mennyi mélyen keleties van. Br. Orczy Lőrinc költészete nekem mindig ilyen kérődzésnek tetszett. Politikailag oly igen fiatal koromban, mikor biztosra vettem, hogy a koalíció fegyveres forradalomba visz bennünket, egy gazdaságilag kijelentésszerűen világos értelmű pillanatomban azt a mély alapeszméjű elhatározást tettem, hogy a kitörendő forradalomban én is szabad-csapatot fogok alakítani a hitelezőimből. Mert: képzeld el, mily hősies pokoli nemkimélésse! vittem volna be e drága csapatomat a leggyilkosabb sortüzek záporába! és képzeld, mily aggodalmas féltéssel óvták volna meg az enyészet zordon csókjátúl az én drága személyemet. Bizonyos, hogy ragyogó lapokat Írtam volna keleti nemzetem történelmébe ! De hát a mi bölcs politikájú fajunk a vérontásos forradalomnál jobbnak tartotta a vérnélküli meghátrálást. Nem Rückwerts-Konzentrierung volt ez, hanem jó magyaros erővisszaösszpontosítás . . . (F olytatjuk.)
