Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1908-06-11 / 24. szám
nemcsak születésénél, de képességeinél fogva is, hogy a két egyenrangú hatalom, a király és a nemzet közé odaálljon akkor, amikor a kisértet megjelenésének kritikus pillanata elérkezik. De az is feladatává vált Kossuth Ferencnek, hogy ezt a pillanatot siettesse, mert a nemzeti munka nem tűri a bizonytalanságot, a gazdasági és kulturális haladást, a megoldatlan kérdéseket. A politikai erkölcs pedig nem tűrheti a nemzet érzületére lehangolóan nehezedő bizonytalan helyzeteket, ezeket a lappangva járó, állandóan kisértő rémeket! A növénytani Iskolai kert. Ilyen cim alatt jelent meg az Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny legutóbbi számában Somló Károly losonczi gimnasiumi tanár tollából egy rövid, de tartalmas cikk, melyet igaz lelki gyönyörűséggel olvastam. E cikk egy igen kedves ésjüdvös eszmének csinál propagandát: a botanika tanításainak külön növénytani kertben az ifjúság foglalkoztatása kapcsán. Minden dicséret és elemzés helyett idézek belőle néhány részletet: »A természetrajz elveszti varázsát, vonzóerejét, ha négy fal közé szorítják. jjA középiskolai természetrajzi oktatás eredményességének egyik főfeltétele, hogy az ifjúság időnként a szabadba jusson és ott saját szemével lássa és tapasztalja a természeti erők csodás munkáját, az életet.« » ... A középiskolai növénytani kert amolyan középút volna a kifejezetten tudományos célt szolgáló botanikus kert és a tisztán praktikus célú veteményes kert között. A tanuló pedig a növénytannal kapcsolatban a fontosabb gazdasági növények tenyésztésének módját is elsajátíthatná.« »A kerti munkához szükséges gyakorlatot mindenki elsajátíthatja. A gyakorlattal pedig magát a kerti munkát is megkedveli. A középiskolai természetrajzi oktatás ezen kiegészítő része valósággal üdülés volna a diáknak. Emellett hasznos is, ha megfontoljuk, hogy ezen tudását a tanuló később az életben is érvényesíthetné. Az országosan érezhető lakásmizériát is közelebb vinné megoldásához, ha a főváros és nagyobb vidéki városok intelligens lakosai szívesen laknának a város szabadabb külterületén, többre becsülvén az egészséges kerti foglalkozás gyönyörűségét a füstös és zsúfolt mulatóhelyek szobai szórakozásainál. A mulatóhelyek termei a dohányzás és alkoholfogyasztás mellett tétlenségre csábítanak, a kert és a szabad levegő a testerősitő és lélekvidámitó munkára. Mindenesetre nagyban hozzájárulna a természetrajzi oktatás ezen kiegészítő része ahoz, hogy annyira megkedveltesse a tanulóval a kerti növényeket és gyümölcsfákat s az azokkal való foglalkozást, hogy ennek hatása még a későbbi korban is érezhetővé válnék. A kert mivelése házi kezelésben eszközölhető. A tanulók a tanár vezetése mellett foglalkoznának a kertben. Annak mivelése úgyszólván teljesen rájuk volna bízva. Mindenik úgy gondozza a rábízott területet, mintha csak a sajátja volna. Mily remek alkalom a vetélkedésre, a nemes versenyre!« '»Ma, mikor a testgyakorlat intenzivebb tanítására oly nagy gondot fordít a felsőbb iskolai hatóság, a testedző kerti munka a tornázás és tornajáték mellett a tanuló testének erősítését és edzését is szolgálná. A természetrajzi oktatás ezen segédeszközét, azt hiszem a természetrajz tanárai is szívesen vállalnák. Hiszen az a célunk, hogy a természetrejzot a tanuló igazán megkedvelje, annak hasznát is lássa és hogy az oktatás is eredményesebb legyen. A középiskolai növénytani kert igy knttős célt szolgál. Kiegészíti a természetrajzi oktatást, annak gyakorlati részét alkotszolgálatban állottam, volt előttem ennek a szállónak tulajdonosa. Az ifjú művész nagy talentummal birt. Odessza városa megbízta, hogy igazságügyi palotája számára szobrot készítsen. Miután igen szép fehér márványanyagra volt szüksége, Massában telepedett le, hogy maga választhassa ki és felügyeljen hajóra rakása miatt, ami igen lassan ment, mert nem igen tudott akadni hajóskapitányra, aki a nagy tömeget a Feketetengerbe akarta volna vinni. A moszkvainak itt kellett maradnia hat hónapon át. Ez a helyiség akkor áruraktár volt s a szorgalmas művész ezt műteremmé változtatta át. Itt dolgozott azon a művön, a melyet maga előtt lát. Midőn mindennel elkészült, hírül adta nekünk, hogy Luccába kell mennie, hogy bankárjánál felvegye azt a pénzt, melybe az elszállítás kerül. Meg kell említenem, hogy közben szolgálatába fogadott egy Albani nevezetű ifjút, aki, — mint utóbb kitudódott, — egy szabin rabló fia volt. Hét napig volt távol áz orosz s a mint visszatért arannyal telt zsákocskáival, ugyanitt megölte a rabló fia. Áldozatának vére a szoborra fröccsent., És a gyilkos? — Megszökött és magával vitte a pénzt . . . Azt hiszik, hogy Korzikába menekült és onnan Amérikába. Röviden szólva, lehetetlen volt kinyomozni, dacára annak, hogy az olasz rendőrség és a francia csendőrök mindent elkövettek kézrekeritésére . . . Reméljük, hogy ezalatt elvette méltó büntetését. — Álmos vagyok 1 ... Jó éjt! A szállodásnő nagy tisztelettel eltávozott. Midőn magára maradt az idegen, lázasan járkált fel s alá a szobában. Méha-néha aggodalmasan pillantott a szoborra. Úgy tetszett neki, mintha az mereven visszatekitnene szemlélőjére. Hallhatólag mormogá: — Miért nyugtalanít engem ez a szobor? Kevéssdl azután, hogy leült, látta, hogy a kőtömeg szeme feléje fordul. Nem tudta magának megmagyarázni ezt a csudát. Kit ne nyugtalanított volna már egy múzeumban az, ha bizonyos arcképek szemei ránk irányozvák? Azt hinnők, hogy valami titkos szimpátia ébredt köztünk és a munka között. De ez a szem mozogni kezdett, legalább úgy látszott, a mi képeknél gyakori eset, szobroknál azonban ritkaságszámba megy, nem mintha ez lehetetlenség volna, de mert a szobrok általában pupillákkal nem bírnak. Orosz művészünk alkalmas achátot használt szemöldöknek és sötét ametisztet szemnek. Ezek fényhatásait, amelyek a physikai törvényeken alapulnak, nem ismerte idegenünk Megborzadva rávetette a szobor fejére kabátját. — Ebadta, igy befödve nem fogsz megijeszteni. De a nagy ruhadarab a sima kőről a földre csúszott és a szem még mindig nyitott, nyugodt, borzadályos volt. Kalapácsot vett és a szobor szemébe csapott vele. Ütés ütést ért, de a szemek esek mégjobban meredtek rá. A barbár vak dühében nem is vette észre, hogy a szobor inogni kezdett s nagy robajjal maga alá temette az embert. Fájdalmában hangos káromkodás hagyta el ajkait. A szomszédok összeszaladtak, a szállodásnő elősietett. Az ismeretlen vérző ajakkal igy szólt: — Meghalok! . . . Csontjaim összetörtek . .. én vagyok az, aki az orosz szobrászt megölte. . . . Az áldozat megboszülja magát harminc év múltán ! . . . Micsoda démon vezetett engem ide, hogy itt vegyem el isten igazságszolgáltatását . . . Vizet! .. Papot. . . A lelkész kissé későn jött, az ember ez alatt kimúlt és a midőn a talpazaton észrevette a művész feliratát, amely az emberi igazságszolgáltatásra vonatkozott: „Pedo poena claudo,“ szent borzadálylyal szemlélte a csoportozatot: jobbra a holttest, balról a márványfej, amelynek sötét szeme most is keményen, kérlelhetetlenül szegezte tekintetét a bandita testére. R. H. van. A tanulóval pedig megkedvelteti az egészséges, testedző kerti munkát.« Szószaporitás volna minden betű, melylyel ez idézetek után az eszme életrevalóságát és helyességét még bizonyítani akarnók. Itt csak egy dolog helyén való: a minden discussion felül egészséges eszmének megvalósítása. Losoncz város gratulálhat magának, hogy van olyan tanára, ki az eszmét magáévá teszi és kétségkívül hajlandó és szakavatott, ily intézményt elővarázsolni. Kapva-kapnia kell az alkalmon és minél előbb rendelkezésére bocsátania a mi gimnasiumunknak a szükséges darab földet, hogy megteremthető legyen egy oly intézmény, melyből megbecsülhetetlen haszon háramolhat a fiatalságra, amely eme jónevü középiskolánk nívóját jelentékenyen emelné és azonkívül dísze és érdekessége volna a városnak. Részemről még csak azt óhajtanám, hogy nem valami félreeső helyet jelölnének ki e kertnek, hanem olyan helyet, ahol a közönség Önkényt is szemlélketné a kertben folyó munkát s e munka eredményeit. Ezzel a közérdeklődés és vonzódás fordulna ékért felé maguknak a felnőtteknek is (nem épen felesleges) okulására és nemesedésére. Városunkban, mint nagy kulturünnepségek fokusában, jelenleg a levegő szinte telítve van kulturális lelkesedéssel s fogékonysággal. Vajha az illetékes tényezőket áthatná az a tudat, hogy egy botanikus kert valóságos kulturalkotás lenne, melynek nagysága és jelentősége óriási méretekben túlnő a hozzá szükséges anyagi eszközök csekélységén. Dr. Gärtner Henrik. TELEFONON. (Uccaburkolás) — Csrrr! Halló! — Halló! Hallom, uj ruhát kapott. — Jön ma sétálni? És pedig már egyszer sétáljunk a városban, meguntam már a sok szabad természet keblét. — Már pedig most is csak e keblen sétálhatunk, mert a város uccái ostromállapotban vannak, fölszaggatva, eltorlaszolva, sáncolva és ellensáncolva, viz alá merítve. — Jesszus, hát miféle ellenség dúl itt ? — Az uccaburkolás dúl itt. — És nem lehet elűzni őket? Mire való a katonaság ? — Hogy a katonaság mire való azt én se tudom. De az uccának burok kell; és csak Amerikában van úgy, hogy az uccák mindjárt burokban jönnek a világra. — No és mikorra vonul el a város fejérül a burkolás nyomasztó felhője? — Mikor ? kérdem én keserű mosollyal. Akkor mi már az évek súlyától megtört tisztes aggastyánok leszünk. Jelenleg két munkás van foglalkoztatva a burkolási ügyben ; az egyik kopogtatja a követ, gyöngéden és mélázón, mintha mindeniken tüdőbajt vélne megállapítani a kopogtatásával, a másik töltögeti neki a szilvóriumot. Ezenkívül van két munkavezető, négy felügyelő, két mérnök, két szaktitkár és számos bíráló. Én is bíráló vagyok. — No és mit tart az aszfaltról ? — Én nem tartok az aszfaltról semmit, de azt hiszem, az aszfalt sem tart semmit. A gránit meg fog süppedni, mint egy aggszüz keble. A beton olyan, mint a hig leves, amiben kevés a tejföl. De hát mért is nem tesznek a betonba több tejfölt?! No és legalább csinos lesz azucca? — Inkább: szagos lesz az ucca merre-merre járok. Különben szörnyen megrekcumozták az uccákat. Eddig úgy álltak a házsorok, mint egy önkéntes tűzoltói hadsor. Most az aszfalt nekifogott, hogy kiegyenesíti az uecát. Hát a barmok számára egyenes is lett, t. i. kocsiút, de az emberek számára a gyalogjáró majd megszűkűl, mint egy bricsesznadrág, majd végelszélesedésbe esik, mint egy túltáplált anyós. — Ne tagadja, maga elfogult gyűlölettel viseltetik az aszfaltjárók iránt. — Nem tagadom. Igen, én jobban szerettem a régi keskeny gránitjárókat.