Losonczi Ujság, 1907 (2. évfolyam, 1-50. szám)
1907-02-14 / 7. szám
LOSONCZI ÚJSÁG Előfizetési ára: || POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. | Negyedévre 2 kor. ][ !j Egy petitsor tere 10 fill. |! EÍÍTM.TM: í; : a losonczi függetlenségi és 48-as párt ) ^Tc-.V Egyes szám HIVATALOS KÖZLÖNYE. jutányosabb. í II. évfolyam. 7. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1907. február 14. A nagy magyar ugar. Első közlemény. Nagy nemzeti királyaink kora óta szerencsétlen közjogi helyzetünk és ennek folytán szerepünk is a művelt nemzetek köztársaságában olyan, mint az elárvult családé a független hatalmas szomszédok kéfcött. Mindenütt határozottan kitűzött nemzeti célú folytonos haladás, csak nálunk folytonos perpatvar és hátramaradás. Olyanok vagyunk, mint az árván maradt fivérek, akik ugyan jogukat törvényes örökségükhöz elismertették nagy harcok és küzdelmek árán már többszörösen, de mégis minduntalan kérdéssé teszik azt ellenségeink, hiszen alig kell egy év előttre visszagondolnunk, hogy hajszálon függött törvényes jogainknak teljes elsikkasztása. Most, úgy ahogy, félig-meddig birtokban vagyunk, de örökségünk a nagy terhek, haszonélvezetek, szolgalmak és bitangolásokkal pusztítva, sanyargatva és lekötve csak nagynehezen használható. Így van ez már régen többszörös ismétléssel és változattal, de lényegében egyformán, mióta a németrómai császári birodalommal és mintegy száz éve az osztrák császársággal közös hatalmi kapcsolatba kerültünk. Igaz, hogy jogilag mindig kellő fentartásokat tettünk, de hát a hatalom vagy elsikkasztotta vagy erővel elkobozta a jogot. Mostan is úgy van; birtoklásunk nem teljes. A komoly, törekvő fivérek az ország hazafias pártjai, amelyek most a bitangolások megszüntetésére a koalíció keretében egyesültek. A bitangolók, haszonélvezők az ország ellenségei, az osztrák sógorok, akik az osztrák császári hatalom brutális erejére támaszkodva, nem engedik a törvényes állapotnak végleges érvényesülését. Ezek miatt nem érvényesülhet a parlamenti többség, ezek miatt kell a közélet nagy teriiteteinek ugarnak maradni, amelyeket művelni, fejleszteni nekünk nem szabad, azért, hogy ők bitangol hassanak azon továbbra is. Sajnos, hogy köztünk is vannak kiskorú, könnyelmű fivérek, akik múló élvezetért velük tartanak, vagy meggondolatlan túlzásból a komoly törekvéseknek gáncsot vetnek és az osztrák sógornak segítenek ezzel, sokszor öntudatlanul is. Ez fáj a magyar igaz hazafinak a legjobban. Csakis egy van megengedve a nagy magyar ugaron, hogy az elhanyagolt és romlandó épületeket, egyes állami intézményeinket kissé kitatarozhatjuk, hogy végképen fejünkre ne dőljenek. Kormányunk egész eréllyel hozzá is látott, hogy autonómiánk ellenállását emelje, a köztörvénykezést függetlenebbé tegye, egyes botrányosan elrontott közgazdasági érdekeinket javítsa, egyszóval azon kormányzati szerveket, amelyek védelmünkre lehetnek, a netalán megújuló nyílt harcokban célszerűen megerősítse. Sajnos, ebben is gáncsot vetnek a kiskorú, könnyelmű és elzüllött fivérek, a hazafiatlan pártok, a letört szabadelvűek, akik titokban csoportosulnak hamis nemzeti jelvény alatt társaskörökben, továbbá a nemzetiségi tömegek izgatásával föltűnni és kapaszkodni akaró nemzetiségiek és végre a haladók, akik azonban inkább eladók vagyis hazaárulók. Ha ezek nem lennének, nem soká állana a császári tilalomtábla az elvadúlt nagy magyar ugaron, hogy azt művelni, bevetni magyar nemzeti fejlődés arany magvaival nem szabad. A felburjánzott nagy területnek főleg három része az, ahol a nemzeti haladás a legtilalmasabb, amelyek pedig minden állam függetlenségének legéletbevágóbb ügyei. Ezek: a véderő, a külképviselet és az önálló gazdasági élet kérdései. Az utolsóban van némi szabad kezünk, de a végleges berendezéshez határaink elzárásához hozzá nem foghatunk. Iparunk fejlettebb volta éppen úgy bitangol területeinken, mintha gulyáik, nyájaik legelnék le azt is, ami az elhanyagolt ugaron mégis csak kisarjad itt, amott. Változott formában, de lényegileg éppen úgy van az ország, mint a régi Pannónia volt a nagy római birodalom uralma alatt, már akkor, mikor még a mi eleink ide be nem költöztek. Az egész ország egy nagy legelő volt, amelyen a római nagy urak gulyái legeltek s ami haszon ebből származott, azt ott Rómában pazarolták el. Ma is így van, csakhogy ma Bécsben pazarolják azt el a mi vesztünkre, az összbirodalom őrületes eszméjének, szerencsénkre kivihetetlen meddő céljára, hasztalanul mindenkire, hátráltatóan Közep-Európa egészséges államalakulataira és a mi szörnyű kárunkra és halálos veszedelmünkre. Nemzeti erős néphadsereg helyett van itt egy úgynevezett közös hadsereg, amelyhez nékiink éppen csak annyi közünk, hogy kiegészítenünk, ruháznunk és ellátnunk kell, lényegében tehát nem egyéb, mint egy TÁRCA. Egy régi németThököli-dráma A Losonczi Újság« eredeti tárcája. Midőn Ambrus Mór, főgimnáziumunknak volt érdemes professzora, évekkel ezelőtt könyvtárát rendezte, nagy ambícióval és szakértelemmel összegyűjtött régi és értékes könyvei között egy német-betűs kötetet is talált. Ezt német filológus létemre barátságból nekem adta ajándékba. E könyvnek annak idején nagyobb fontosságot nem tulajdonítottam, sőt, más irodalmi tanulmányokkal lévén akkor elfoglalva, azt el sem olvastam, idővel még címét is elfelejtettem. De midőn ez ősszel Rákóczi emlékének megünnepléséből úgyszólván minden városunk és falunk tehetségéhez képest .kivette részét, midőn mindé napilapunk és legtöbb folyóirat versenyt mindent összegyűjtött, ami Rákóczi és bujdosó társai nevével csak némileg is összefügg, véletlenül az én figyelmem is az Ambrustól kapott és már régen lomtárba került drámára irányult. Ugyanis úgy rémlett nekem, mintha az a dráma is a kurucok életéből merítené tárgyát. Sejtelmem csakugyan nem volt alaptalan. Drámánk hőse a nagy Thököli Imre, dicső hadvezérünk, szereplő személyei pedig II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilo”*, Báthoriné, Kende, Petrőczi, Szepessi, Wesselényi és még sok más hiresnél-hiresebb kuruc vezérek és érdekes történelmi személyek. Fokozta érdeklődésemet a dráma iránt az a körülmény is, hogy éppen akkor adták elő a nemzeti színházban Somló Sándor igazgató Thököli-trilógiájának első részét, melynek meséje, és szereplő személyeinek jellemzése teljesen elüt az itt ismertetendő drámáétól, úgy hogy nagyon valószínű, hogy Somlónak német elődjéről nem volt tudomása. Ugyancsak a Somló darabját ismertető és bíráló sajtó sehol egy szóval sem említi német drámánkat, hanem ellenkezőleg Somlót tüntetik tel e téren úttörőnek. Kutatásaim eredménye e darabra vonatkozólag az lett, hogy ámbár régebben e drámáról mi nálunk is, külföldön is tudományos folyóiratokban többször esett szó, ma már elfelejtettnek s így teljesen ismeretlennek tekinthető. Első gondolatom az volt, hogy azon érdekes és kortörténeti szempontból fontos drámát magyarra lefordítom. Nagy kedvvel hozzá is láttam a munkához, de sajnálatomra a fordítást úgy a saját belátásomból, mint előkelőbb helyről jött figyelmeztetésre abba kellett hagynom, mivel ez a darabban előforduló egyes kényes helyek miatt politikai és felekezeti szempontból nem látszott tanácsosnak. A fordítás helyett itt nyújtom rövid ismertetését, ami akadályokba nem ütközik. Drámánk címe : Leben und Thaten Emerich Tökölys und seiner Streitgenossen.» Ein historisches Drama von A. Z. Megjelent 1839-ben Lipcsében, Einhorn Vilmos kiadásában. Szerzője bizonyára politikai okokból hallgatta el nevét, mindazonáltal a magyar történelemben tanúsított nagy jártassága, főleg pedig a darabnak versben írt előszava, melyben Magyarországot nevezi hazájának, kétségtelenné teszi, hogy csak magyar ember írhatta.* A darab nélkülözi a felvonásra való felosztást és igen terjedelmes; az előszón és a személyjegyzéken kívül nem kevesebb, mint 212 oldalra terjed. Szokatlan továbbá a szereplő személyek nagy száma is, amely az ötvenet meghaladja. Drámai egységről, amint ezt már a darab címe is mutatja, szó sem lehet; szerzőnk szeme előtt csakugyan más cél nem lebeghetett, mint Thököli és más társai haditetteinek dicsőítése, előtérben természetesen maga Thököli áll. A mese számtalan csatajelenetnek a láncolata, amely Thökölinek vezérré történt választásával kezdődik és török fogságba való kerülésével végződik. Érdekes jelenetek Thököli egybekelése Zrínyi Ilonával és a protestánsok sérelmeinek orvoslására egybegyült soproni országgyűlés. Szerző nagy könnyedséggel kezeli a nyelvet és ez teszi a dráma olvasását, a tárgy érdekességén kívül, egyedül vonzóvá. Dicséretes szerzőnknek nagy hazafisága, jellemző továbbá Kolonics bibornoknak és Szelepcsényi hercegprímásnak kíméletet nem ismerő ostoroztatása, akiket egyedül tesz szerző felelőssé a haza bukásáért. Mutatványul egy jelenetet közlök a már lefordított részből. (Vége köv.) Dr. Barta Mór. * Einhorn Rikárd, a még most is létező cég főnöke, nem tudott nekem a szerzőről felvilágosítást adni, mivel nagyapjának szerzővel folytatott levelezése elveszett.
