Losonczi Ujság, 1907 (2. évfolyam, 1-50. szám)
1907-11-07 / 45. szám
LOSONCZI ÚJSÁG Előfizetési ára: I POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetések: || 1 Negyedévre 2 kor. Egy petitsor tere 10 fill. ! ÜSSv«: H ' A LOSONCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT N^”"Wrd“; jegyes számára 20 fii. J HIVATALOS KÖZLÖNYE. jl jutányosabb. || II. évfolyam. 46. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1907. november 14. A szekularizáció. A szekularizácó, vagyis az egyházi javaknak világiakká való átalakítása az állam részéről, ismét szóbeszéd tárgya. Szóba került e fontos kérdés úgy a pécsi katholikus nagygyűlésen, mint a két protestáns egyház budapesti egyetemes gyűlésén. A kérdést pro és kontra vitatták, de — lehet mondani — az általános megállapodás, ha kimondva nincs is, az hogy a szekularizáció végrehajtása nálunk Magyarországon immár ideje málta, célhoz nem vezétő. Ezen felfogást vallja ma már mindenki, ki ezen kérdéssel alaposan foglalkozott, s ennek következtében csatlakozni is kell mindenkinek báró Prónay Dezső álláspontjához, aki szerint a szekularizáció nem felekezeti, de nemzeti kérdés. Nemzeti kérdés nem csupán azért, mert az állam érdekében áll a vallásfelekezetek egyenjogúsítása mellett azok haladása és felvirágzása, de azért is, mert nem lehet sem az állam, sem a civilizáció érdeke oktalan felekezeti harcot indítani akkor, amikor a magyar nemzeti jogállam kiépítését kell minden állampolgárnak szivén viselnie. De nemzeti kérdés más szempontból is! Aki figyelemmel kiséri a legújabb kor mozzanatait, lehetetlen, hogy észre ne vegye azt a retrográd irányzatot, amely a szociálistáktól indul ki s abban leli gyönyörűségét, hogy a papokat szidja, kicégérezi és mennél vagyonosabb az a pap, annál dühösebb ez a csűfondáros, rosszakaratú tiszteletlenség. A laikus és különösen sok szegény ember szemében szálka az a vagyon, amely a papok, különösen pedig a katholikus papság kezében van. Ennek az állításnak az igazsága mellett akármelyik szociálista népgyülési szónok bizonyít, amikor osztálygyűlöletet hirdetve a tőkepénzesek, nagybirtokosok s a papság ellen lázitanak. Ezeknél az embereknél a szekularizáció már nem csupán az egyházi javak elkobzását jelenti, de minden nagybirtok elvételét és a »panem et cirsenses«-t kiáltó népközt való kiosztását. Szociálista elvtársi szempontból helyes lehet az ily irányú mozgalom, de nemzeti szempontból nem. Hiszen a papság, különösen a magyar papság az,- amely évszázadokon át fenntartotta az emberiség erkölcsét, amely a jóra, a nemesre, a szépre nemcsak tanított, de a szeretetre, az önzetlenségre és tudományos alaposságra példát is mutatott. S hogy ez nem üres szólásmód, hanem valóság, csak a legközelebbi múltra mutatunk rá, s ez az 1848. évi országgyűlésnek korszakot alkotó azon határozata, mellyel az úrbéri kapcsolat, megszüntettetett. Ezen törvényhozással kapcsolatban törültetett el az egyházitized is és erről az egyházi rend minden kárpótlás nélkül mondott le, mely áldozatkészsége törvénybe iktattatott. (1848. XIII. 1. §.) Kell gondoskodnia az államnak, hogy a magyar papság helyzete továbbra is olyan legyen, hogy az emberi művelődést és az erkölcs nemesítését szolgálhassa. Mi több, az állam törekvése ebben az erkölcstelen és tekintélyt-tipró korban kell, hogy odairányűljon, hogy minden az államban létező magyar érzelmű vallásfelekezet papja oly anyagi helyzetben éljen, amelynek alapján a kor viszonyaihoz képest zavartalanul és függetlenül hirdethesse az isten és hazaszeretet igéjét. Ezek alapján — az lesz az igazi szekularizáció Magyarországon, ha az állam a hanyatló papi tekintélyt akként igyekszik helyreállítani, hogy minden felekezetnek, ha az állam törvényei és a haza iránt tartozó köteles hűség ellen nem vét — egyforma erőt ád, hogy az érkölcstelenséggel és a nemzetköziséggel sikeresen vehessék fel a harcot. Maga az állam ne álljon egy felekezet pártjára sem, de mint istápoló patrónus siessen segítségére minden felekezetű gyermekének, hogy aztán az igy gyámolított megerősödve örömmel szolgálja hazáját. A szekularizáció hangoztatói nem ösmerik a mai kort, nem ösmerik a magyar viszonyokat. Nem tudják azt, hogy a magyar papság mily hatalmas államfenntartó erő volt évszázadokon át; nem akarják elhinni azt, hogy az ádáz és hazaáruló nemzetiségekkel szemben mily hazafias és hatékony erőt képviselnek. Ez oknál fogva is kötelessége az államnak a papság gyámolitása, de nem olymódon, hogy az egyik féltől elvegye a meglévő vagyont és odaadja a másiknak, de ügy, hogy haladék nélkül végrehajtja az 1848. XX. törvénycikket. Ezt diktálja a jog és igazság, de a politikai észszerűség is. Minden állam ereje egyes társadalmi TÁR C A. Sohse halunk meg! Irta: Qe'czy István. A Losonczi Újság eredeti tárcája. Szombat éjjel van. . Természetes tehát, hogy a füstös alacsony lebuj tömve van emberekkel. Kérges kezű munkások isszák el egy heti keresményüket, hogy aztán a következő héten legyen okuk átkozni a munkaadók kizsákmányolását. Az egyik asztalnál, szemben az ajtóval különösen hangos a társaság. . Az asztal tele van boros és pálinkás üvegekkel; olyik egészen üres, olyik pedig még meg sincs kezdve. Egy elázott ember kidülledt szemekkel, borgőzös szájjal ordítozva magyaráz a társainak. Én mondom nektek, hogy iegnagyobb nyűg a nyakunkon az asszony, meg sQ ^k gyerek, ha asszony nem volna, vígan él* ■<- a világunkat; az is huncut, aki az asszp „talta. .! Mér vt, _i hat magad mellé asszonyt, ha úgy nem kívánod látni még a fajtáját se? Kérdezi a mellette ülő, akinek a szemein még látszik, hogy némiképpen ura az eszének. Mér.? Hát azér, hogy legyen valaki, a ki mossa az ingemet, ha piszkos lesz. megfőzze az ebédemet, ha megéhezek. — Igyunk cimborák ! — E percben kinyílt az utcaajtó és a küszöbön megjelent egy fázó asszony. A szobából kitóduló meleg pára megfagyva, mint millió gyémántcsepp röpködött a levegőben, glóriát képezve az asszony feje fölött, aki mintául szolgálhatott volna a szenvedő madonna szobrához. Lassú vontatott lépésekkel, mint aki nehezen bírja cipelni az élet terhét, közeledett az asztalhoz. Fázós, félős hangon szólt oda a lármás mulatóhoz, aki ép e pillanatban emelte magasra a teli boros üveget. János, elmúlt éjfél, gyere haza — várnak a gyerekek, fáznak is, éheznek is — várják az apjukat. Erigy haza, no János, kiált az egyik vad röhejjel. Érted jött az asszony, haza muszáj menni, -- mert különben borsóra térdepelsz. Csak azért sem megyék, ordított János, nekem bizony nem parancsol egy asszony.! Nem akarok én neked parancsolni, válaszolt szelíden az asszony. Csak éppen kérlek — igen szépen kérlek, gyere velem haza — félnek a gyerekek, ha nincs otthon az apjuk. Az már más, ha szépen kérnek, velem lehet beszélni. Szerbusz asszony, azt a kutyafáját ennek a huncut világnak. Igyál no! — Huzz egy nagyot. — Azzal már az asszony szájához nyomta a boros üveg száját. Nem kell, nem ihatnék, szabódott az szegény asszony. Iszol asszony, juszt is iszol, különben nem látsz holnap íeggefig. A szegény meggyötrött lélek undorodva ivott az ura borából, jól ismerte, tudta, hogy két napig nem látja, ha ellenkezik vele, pedig hát odahaza két kis poronty rítt a kenyér után. Ezt mán szeretem, röhögött a részeg ember, úgy szép az asszony, ha engedelmes. Látjátok-e cimborák, igy kell a fehérnépet dresszirozni. Nagy nehezen felállt az asztaltól és tántorgó léptekkel követte az asszonyt, aki egy tekintetre sem méltatva az ura társait, kilépett az ajtón a fehér, hideghavas éjszakába. Azután kézén fogta és vezet haza, abba a nyomorúságos kis pincelakásba. De hát ez nem ment olyan könnyen, mint a szegény asszony gondolta. Az ura minden pálinkamérés előtt nagy hajlandóságot mutatott a pihenésre, utoljára pedig a járda szélén nagy halmazban összekapart hótömegbe feküdt bele, égre-földre esküdözve, hogy ő most odahaza fekszik az ágyában, és szörnyen megharagudott az asszonyra, aki őt ebből a jó pelyhes ágyból kiráncigálta. Vége lett ennek a kálvária járásnak is, nagy nehezen hazaértek, ahol két éhes gyermek összebújva, dideregve várta az anyját. János, szólt könyörgő hangon az asszony, add ide a pénzedet, kenyeret kell venni a gyerekeknek, egy kis húst is akarok sütni. Az ember bután bámult az asszonyra. Add ide no, ismétli az asszony, ha nálad marad, holnap estére egy krajcárunk se lesz. Nerri kell ahhoz holnap este, mivel hogy már most sincs egy megveszekedett fityingem seni, — azzal, mint aki egy jó viccet mondott, röhögött. Teremtő istenem, tört ki az asszonyból a kétségbeesés, — hova tetted, ember, az egész heti bért? Elvitte a kártya meg a bor, dadogta a részeg és tántorgó léptekkel ment az ágyához, ahol végignyulva, hortyogó álomba esett. Az asszony nem akart hinni a füleinek.
