Losonczi Ujság, 1907 (2. évfolyam, 1-50. szám)

1907-09-19 / 38. szám

LOSONCZI ÚJSÁG

Előfizetési ára: POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetések: 1

Negyedévre 2 kor. ji Egy petitsor tere 10 fill, i1

SÍL: 8 : I A LOSONCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as PÁRT 1 "-Többszörihirdetés*

| szál» ára 20fii. | HIVATALOS KÖZLÖNYE. ju’^yoöobb. j

II. évfolyam. 42. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1007. október 17.

A varjak.

(— y) Nehéz időket élünk! Sötét komor felhők gomolyognak Magyarország ezredéves egén. Úgy kell lennie, mert a vén Európa varjai, — mintha dögszagot éreznének, egymásután rebbennek föl és hallatják vésztjósló károgásukat.

Björnsterne Björson, gróf Tolstoj Leo, ezek a kopott patinájú lángelmék — egymás után kelnek fel és mintha fel akarnák éleszteni hamvadó észlángjukat: belemártják rozsdásodó pennájukat a magyar nemzet pirosló vérébe.

Sötét, komor a látóhatár nemcsak Nyugat felé, ahol kuruc nagyjaink próbálgatják damaszkuszi fringiáikat, nemcsak a lomniczi csúcstól innen, de azon túl is föl az északi pólus felé! De Dél és Kelet felé is tornyosulnak fellegek s mozognak a vén Európa nagy és kis kukacai. A nagy dán iró, a poljánai remete, a kis Románia ex és nem ex miniszterei ott motoroznak a mármarosi havasok alján és keresik a lomha magyar nemzet testén azt a nyílt sebet, hová — mint döglegyek — beleköpjék apró kukacaikat.

De miért mindez? Azért, mert a magyarság ősereje — úgy látszik — lankad és mert alig ad életjelt magáról. Az az erős, ifjú Magyarország, mely hajdan olyan féltett, tekintélyes nemzet volt, elalélt és e varjak már is tele károgják a vén Európát, hogy a világ oldalba rúgjon bennünket, mint a mesebeli szamár a haldokló oroszlánt.

Onóti se autón! Ismerd meg magadat.! Ez legyen a jelszavunk. E jelszó ismertessen meg barátainkkal és ellenségeinkkel. Hiszen ha egyszer körültekintünk, azt látjuk, hogy nem csupán a talpunkat csipkedi az északi varjú, nemcsak a kifeküdt hátunkba rakja lárváit a keleti döglégy, sőt már nem is a fülünk tövét vakargatja az édes kománk: de már a szivünk tájékát, a borzas mellünket lepte el a sok élősdi zatyafi.

Ott van ennek igazolására országunk szive, Budapest. Hány és mennyiféle féreg emészti ott életerőnket ? Egyetlen egy nemzet szék- és fővárosában nincs annyi idegen nemzetbeli, ellenséges klub, kör, egylet, mint épen Budapesten. A sok élősdi közül csak egynéhányra mutatunk rá. Ott van pl. a cseh-morva »Szokol,« a tót »Zsivena« és a sok horvát, szerb, román, német egylet, kör, klub! stb.

De ha ez irányban az ország bármelyik tája felé vesszük utunkat, mindenütt meglelhetők e mérges kelevények genytelt erei. Megláthatok ezek a mármarosi havasok alján, a Retyezát völgyeiben, a Krivány fölött, a Dráva partvidékén, mindenütt, amerre csak út visz országunk határai felé. Mindenfelé köszönt egy-egy »Spevokol« (dalárda), egy-egy »Spolok« (egylet). Minden kisebb-nagyobb felvidéki városban olvashatunk szép cirilbetűs táblákon ily felírásokat: »Ludova Banka« (Népbank). És mennyit áldoznak ezek népük kulturális intézményeire a magyar bankokhoz képest! És valljuk meg, hogy a sok drága magyar

pénzen fenntartott tej, fogyasztási, értékesítő, stb. szövetkezetek nem egyebek, mint a zsidó-magyarok ellen hatóságilag engedélyezett és segélyezett nemzetiségi agitátor nevelő intézetek.

Aki rázza a fejét és ezt nem hiszi el, jöjjön velem. Túl a nagy Kriványon van egy község (a sok közül ezt, mert ezt a legjobban ösmerem!), ahol hirehamva se volt a pánszlávizmusnak. De most, amióta ott egy tejszövetkezet alakult, egymásután keletkeznek a különféle spolkok, spevokolok, bankok.

Miért és hogyan ? Azért és úgy, hogy amig tejszövetkezet nem volt, addig a nemzetiségi erők izoláltak és szervezetlenek voltak, senkinek sem ártottak. De a tejszövetkezet a népet — az elszórt csontokat — összegyűjtötte és a pánszláv pap, tanító ezeket megelevenítette. Meghozatták a hetenként egyszer szövetkezeti számadásokra összejövő parasztoknak az első tót lapot és megvetették alapját az első »citaci spolok« vagy »besednica«-nak, stb.

Pedig a fenti községben van állami óvoda, de ez — üres. Van ott F. M. K. E. könyvtár, de — könyveit az ördög se olvassa. Van ott magyar pap, magyar jegyző, magyar tanító is, de — senki sem hederit rájuk. Az ottani népnek csak egy prófétája van! Ez a próféta nem Apponyi Albert, nem Kossuth Ferenc, de — Hodza Milán.

Evvel szemben mi a teendő? A hasonló fegyverrel való küzdelem. Az ellenséget csak a saját fegyvereivel lehet legyűrni. A

TÁRCA.

Fülek-vár története.

Közli: Benkó János.

A »Losonczi Újság« eredeti tárcája. — (2)

A szabadság vágy mindenre kész ösztöne határozottá tévé a fogoly szerecsent ez alkalmat felhasználni. Egy részére megnyert hadi fogoly által titkon tudósítja a szécsényi Hamzabéget, hogy ha ez a szabadságáért, szabadulásáért szabott 100 aranyat megadandja: könnyű utat niutatand az erős Fülek-vár bevételére.

Hamzabég kapott az alkalmon, Jánossy Pál várkapitánynak az összeget megígérte, és a szerecsent kiváltásáról bizonyossá tette. A sze* recsen, hogy Hamzabégnek minden kételyét eloszlassa, miután a várnak, mind külső, mind belső állását, és a bejuthatás módot leírta: állítása hiteléül egy éjjel oda menvén, a várba fölmászott és egy ón tálon ételt mutatott ki, melynek az asztalra kellett volna feladatnia; és visszafelé magával hozta Hamzabég részére Jánossynak daru s kócsagtollas sisakját is.

Hamzabég meggyőződött a valóságról, a csel végrehajtását Mehemetbégre és négy századosra bízta. Ezek 400 emberrel éjjel a szerecsen kalauzolása mellett Fülekre mentek és a meredek sziklára fölmászván, onnan egy tizenkét fogú hágcsójukat az ablakhoz támasziák, és azon egymás után a várba bemásztak. A várparancsnok épen nem volt hon, a várőrség pedig a tivornyázás után mély álomban szendergett, midőn a feljutott törökök zajt ütve, dobverés és az ágyúk elsütögetése által jelezték a veszélyt. A mély álomból felriasztott őrség azonnal fegyverhez fogott, és vitézül rohant a törökre; de már késő volt. Sajátságos jelenet! A török a fellegvárban küzdött lefelé, az alsó várban pedig az őrség harcolt. Rögtön tudósittatott a veszélyről Jánossy, sőt a vár ura, Bebek is. Jánossy, hamarjában szedhetett néppel sietett segélyre, és bátoritá övéit, harcolt maga is. Érkezett nemsokára egyéb segély is Perényi Gábor fővezérsége alól; Káthay Ferenc, Henyey Miklós s Pribék Imre századosok 200 lovas, s 100 gyalog vadásszal siettek Fülekre. A környékbeli nemesség is fegyvert fogott, de 15 napi csatázás után a budai pasa is megérkezvén, közeledésének hírére eloszlottak. Fülek veszve Ion. Az őrség megfosztva látván magát a segélytől is, és a töröknek segélyére a budai pasa is megérkezvén, éjjel az ellenségen keresztül futással kereste menedékét. Így a török Füleknek, s vele s általa 800 helységnek ura lön, roppant kárára a hazának. Birta pedig 41 évig.

Ez idő alatt számtalanszor mentek a füleki törökök rabló kalandra.

1559-ben Velicsán fülekibég 5000 spahíjával (lovasával) Szikszó vidéket dúlta, rabolta, s a lakosságot rabláncra fűzte, de Thelekessy Imre országhadnagy serege által irtózatosan megveretett. 400 embernél több nem futhatott vissza Fülekre, s nagy része elhullott.

1573-ban Kairt vala a fülekibég, és ezt is

Szikszónál verte meg Rákóczy Zsigmond és Prepostváry Bálint.

1593-ban győzelemmel járt a magyar királyi hadsereg Taufenbach Kristóf és Pálfy Miklós hadvezérek alatt. Megvették már Gömörmegyében a szabadkai (Rimaszombat mellett) török rabló kastélyt is, most Fülek ostromára siettek. De azalatt a törökök sem hevertek. Sejtvén a veszélyt a temesvári pasa, ki ekkor Pesten mulatott

18,000 emberrel közelgett segélyül a szorongatottaknak, és mintegy két mértföldre Fülektől már tábort ütött, a magyar seregnek niegrohanását tervezén. De Taufenbach és Pálfy szintén értesült a mozgalmakról; és mielőtt ezek tervüket valósíthatnák, erre választott seregével megtámadta 1593 nov. 4-én és véres csatával szétverte. Elesett itt a temesvári pasa, és füleki bég Usnef is, több ezer törökkel. Zsákmányúl esett minden hadi készület, 200 ágyú, egy szép gazdagon aranyozott, s hímzett zászló, 29 mén és számos hadi társzekér.

De Fülek azért magát megadni nem akarta. A várba még 800 lovas és ugyanannyi gyalog őrség állott. Elkezdetett az ostrom iszonyú ágyúzással. Nov. 12-én a várost az ostromlók felkérték, szabad menet Ígérete mellett. De az őrség hinni nem akart. Újólag folyt tehát az ostrom a legnagyobb elszántsággal 3' napon keresztül. Nov. 14-én a város be volt véve, s az ott talált törökök, mint levagdaltattak.

Ennek tudtára még dühössebb harc fejlett ki. A törökök a várból lefelé ágyúztak, az ostromlók tehát két nap és két éjjel szakadatlanul a vár alsó része mellől tüzeltek fölfelé, és nov,