Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1906-03-22 / 13. szám
az, nem is lehet más: »Hozd ki az én népemet a szolgaságból«. Négyezer éves messzeségből zeng ez a szó hozzánk, magának az örökkévaló istennek ajkáról: »Szabadság« ! Négyszáz esztendeje imádkozunk érte. Négyszáz esztendeje melengetjük lelkünket az illúzió csalárd világával, hogy mi alkotmányos ország vagyunk. Négy század szomorú története tesz hatalmas tanúbizonyságot a kuruc tapasztalás mellett: »ne higyj magyar a németnek«. Mert annyi század óta, soha egyetlen törvényünket meg nem tartották, soha egyetlen igéretöket be nem váltották. S elgyengitésünkre, leigázásunkra, törni soha meg nem szűntek. Mivétettek bennünket, magyarok Istene! Mi voltunk valaha Európa kardja. Mi védtük testünkkel, kiomló vérünkkel a Nyugat szabadságát, s ma szolgák vagyunk a saját hazánkban is. — Tót, rác, oláh, a saját házunk népe előtt sincsen semmi tekintélyünk, mert tudják rólunk, hogy más az úr a háznál, s nekünk magunknak is az a más parancsol. Azt mondottam az előbb, hogy elgyengitésünkre, leigázásunkra törni soha meg nem szűntek. Ne gondoljunk ezalatt valami véres háborút, ahol ezrek és ezrek halnak el hősi halállal. Ma már a műveltség, a felvilágosodás korában el lehet gyengíteni, le lehet igázni egy egész népet fegyver nélkül is. És ezt cselekszi mi velünk ami ősi ellenségünk, amelyik reánk mosolyogva szívja életerőnket. Nem is tudjuk, hogy minő irtóháború folyik ellenünk gazdasági téren Ausztria részéről. Egy pár adattal szolgálhatok. Magyarországon 30 év alatt minden évben 3506 önálló birtokos pusztái el. Eddig 105.179 család pusztult el. De még szomorúbb és vigasztalanabb a helyzet, ha tudjuk, hogy az utolsó 10 esztendő alatt már évenként 7665 önálló birtokos pusztúl el. Először elpusztúltak a kisbirtokosok, most következnek a középbirtokosok. Mert mig 1896-ban az elárverezett birtokok átlag értéke 1654 K volt, 1903-ban már 2490 K. Ezelőtt 10 esztendővel a földmives munkások közül 100 kereső el tudott tartani 140 személyt, ma már csak 125-öttud. Magyarországon több a betáblázott adósság a földbirtokokra, mint a mennyit az összes magyarországi épületek érnek. A Magyarországon épült épületek pedig magokban is 50 °/0 eréjéig betáblázott adósságokkal van megterhelve. A jelzálog kölcsönök összege 38 esztendő alatt felszaporodott 173 millióról 2033 millióra, vagyis 18-szorta lett nagyobb, százalékban kifejezve a kölcsönök emelkedése 1075%. Magyarországon minden 3-ik hold föld teljes értékéig eladósodott. Ausztriának 240 millió kor.-át fizetünk évente kamat címén. Mi Ausztriától kapunk termékeinkért 2 kor.-át, de fizetünk neki 3-at. Ezen címen 67 óta elvesztettünk 2600 millió koronát. Kézműiparunk ezen körben teljesen tönkre ment, gyáriparunk nem tudott kifejlődni. Nem kell ám az embernek mindjárt puskával, ágyúval neki menni, azért el lehet azt pusztítani másképen is. Ezt cselekedte velünk Ausztria. A pusztulás, ami támadt utána, elrémitő. A múlt esztendőben 14.000 házassággal kötetett kevesebb, mint 1904-ben, a múlt esztendőben 100.000-rel fogyott a magyar-birodalom népessége. Ezt köszönhetjük mi Ausztriának és ennek köszönhetjük, hogy ma már ismét nincs szabadságunk. Az ősi jelszó alatt folyik az irtó háború, amit az átkos emlékű Kolonics talált ki, Magyarországot koldussá, azután rabszolgává kell tenni. Azok a számok, amiket az előbb elsoroltam, azt bizonyítják, hogy már koldusok vagyunk. Azt pedig tudja mindenki, hogy szegény ember komisz ember, akinek nincs pártfogója sehol a világon. Nekünk sincs. Ami helyzetünkről nem tud semmit a külvilág. Ellenszenvvel vagy közönbösen nézi nemzeti harcunkat az egész világ. Az európai sajtóban nem akadt egy hírlap, az összes nemzetek közt nem akadt egy árva lélek, aki mellettünk egy szót is szólott volna. Micsoda helyzet ez! Micsoda félrevezetés ez! Micsoda ijesztő képet fejthetett mirólunk, Európa előtt a tulajdon pénzünkön a saját élettársunk. Ebből a szörnyű helyzetből ki kfell szabadulni. És Isten segedelmével ki is szabadulunk, csak a századok tapasztalatait fordítsuk bölcs okulásunkra; csak a trón jelszavát tegyük a nemzet jelszavává: »Bizalmunk az ősi erényekben, a magunk erényében«. Mi nem támaszkodhatunk e világon senkire ! A magunk erejével kell, és lehet csak győzedelmeskednünk. Szedjük össze ezért erőnket, és vívjuk meg ami vértelen harcunkat. Egy-két hangzatos mondással végezhetném beszédemet, de sohasem voltam barátja a frázisoknak. Most nem a frázisoknak, hanem a tetteknek idejét éljük. Az első tett, amit végre kell hajtanunk, az idegen iparcikkeknek a kiszorítása, a magyar ipar megteremtése. Jól tudom, hogy milyen sok nehézségbe ütközik ez, de meg kell tennünk, ha végképen el nem akarunk veszni. Aki sopánkodik, az álljon félre, de aki bízik e nemzet jövőjében, aki hisz ennek elkövetkező nagyságában, látni akarja ismét az Árpádok birodalmát, a nagy Lajos fényes dicsőségét, és Mátyás rettegett erejét, az álljon a csatasorba, és harcoljon kímélet és irgalom nélkül, úgy amint tette Frigyes porosz király. Az ő országában nem volt még selyem-gyár, és ő meglátott egy alkalommal egy hölgyet, amidőn selyem ruhában sétált az utcán. Habozás és késedelem nélkül kirohant a palotájából, és saját királyi kezeivel tépte, hasogatta a ruhát a hölgyről. Durva, lovagiatlan, sőt brutális volt, — de naggyá, hatalmassá, — rettegetté tette országát, és megvetette alapját a mai németcsászárságnak, amelynek erejét rettegi ma az egész világ. Azt mondják sokan, hogy meg nem élhetünk az idegen ipartermékek nélkül. Gyáva beszéd. Szegények vagyunk, ne szégyenük bevallani, és ne szégyeljük a következményeket levonni. Tartsuk magunkat a szegény ember bölcsességéhez, »ami nincs, az nem kell«. És nem kell. És ha minden kényelemről le kell is mondanom, és ha rongyban kell is járnom, még akkor sem kell, mig azt itthon meg nem tudom szerezni magamnak. Magyar ember vagyok, szegény ember vagyok, — tehát nem kell. Ami magyar nincs, az nem kell. Azután meg nem is vagyunk ám mi olyan ágról-szakadtak, csakhogy magunk vagyunk az élhetetlenek. Itt van a szomszéd Gömörvármeg^yében egy üveggyár. Magyar az egész, Es nem tud megélni Magyarországon. Hogy fenntarthassa magát, csehországi megrendeléseket fogad el, és készít üveget, cseh gyári jeggyel. Akkor az a cseh gyár kiviszi, meg visszaküldi, és mi vásároljuk nagy jámborúl a cseh gyártmányt. Pedig itt csinálták Gömörben. Akik Londonban jártak, azok rendesen vásárolnak emléktárgyakat, leginkább keféket, mert hát az jó szolid gyártmány — angol! Aztán ha levakarják az angol ragasztékot, kisül, hogy a jó, szolid angol gyártmány itt készült Pozsonyban vagy éppen Losonczon a Varga Imre uramnál. Ha elmegy az ember Berlinbe és egy pár jó cipőt akar vásárolni, magyar cipőt tesz elé a kereskedő. De meg ügyes ember segít magán. Nyakkendőt waggon-számra hoznak be Magyarországra. Hát nem szabad nyakkendőt viselni, ha nem szégyelt nyakkendő nélkül járni Petőfi Sándor, ne szégyeljük mi sem. Vagy ha mindenáron viselni akarjuk, kössünk a magunk rongyából, szebb lesz az a maga egyszerűségében minden másnál, mert magyar lesz. Vagy itt vannak a zománc-gyárak, rendezzük be háztartásunkat zománc-edénnyel, szebb az a világ minden porcellánjánál, — mert magyar. De idegen gyártmányt többet ne vegyünk, pénzt érte ne adjunk, mert minden fillérrel, amit idegenbe küldök, ellenségem gyarapítóm, hazám árulom el. Nehéz munka lesz, fáradtságos, de a cél megéri az áldozatot, mert minden fillér, amit itthon tudok ragasztani, közelebb visz a kitűzött célhoz : a szabadsághoz. Losoncz város népe ezelőtt 57 esztendővel nem esett kétségbe, hanem lankadatlan szorgalommal látott az új építéshez és teremtett egy uj várost, szebbet, nagyobbat, hatalmasabbat, mint volt a régi, és ma minden lakosa e városnak büszkén vallja magát »losonczi polgárnak«. De ehhez a büszkeséghez sok verejték, sok nehéz munka, fáradtságos gyötrődés után jutott. Most egy uj világ megteremtése vár reánk. Ebben az uj küzdelemben tartsuk szemünk előtt a költő mondását: Habár felül a gálya S alul a vizek árja, Azért a viz az Úr! Nem a gálya, hanem a viz! A viz, amelynek mi egy-egy cseppjét alkotjuk. De ha a vizcseppek egy hatalmas folyammá alakulnak, akkor elsöpörnek maguk elől minden gátat, minden akadályt. Csak el ne csüggedjünk, csak kétségbe ne essünk, hanem lángoló lelkesedéssel, keserű elszántsággal törjünk előre. Küzdelmünkben lelkesítsen az a tudat, hogy egykor elérjük, megvalósítva lássuk a független, a szabad Magyarországot. Rajta magyar, rajta ! Kell is, hogy megfiatalodjunk, mert szörnyen megöregedtünk; kell is, hogy-megszilajodjunk, mert szörnyen megcsöndesedtünk; kell is, hogy visszaállítsuk Magyarország régi dicsőségét; kell is, hogy: Legyen úgy, mint régen volt; süvegelje meg a magyart, mind a német, mind az oláh, mind a tót. Előre a független, a szabad Magyarország megteremtésére! Tekintetes Szerkesztő Úr! Félreértések elkerülése végett kijelentem, hogy az itt közölt beszéd egy jó részét, szórólszóra úgy vettem át nagytiszteletű Czinke István rimaszombati lelkész úr egy munkájából. Kdjei Endre ev. ref. lelkész. Reggeli levél. Mélyen tiszlelt Szerkesztő úr! Engedje meg, hogy fenti cim alatt olykorolykor megírhassam azokat a gondolataimat, amelyek társadalmi életünk megfigyelése alapján keletkeztek és keletkeznek, mert sokszor oly tüneteket figyelhetünk meg, amelyeket, ha észre is veszünk, nem nagyra becsülünk, pedig igen-igen sokszor nagyon mélyreható dolgok rúgói.