Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1905-12-30 / 1. szám

LOSONCZI ÚJSÁG

Előfizetési ár.: POLITI KAI ÉS TÁRSADALMI H ÉTI LAP.

Negyedévre 2 kor. Egy petitsor tere 10 fill.

EÍfcé,re: í I a LOSONCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT

Egyes szám ára 20 fii. | HIVATALOS KÖZLÖNYE. || jutányosabb. |j

I. évfolyam. 1. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1905. december 30.

Szerkesztői beköszöntő.

Üdv az olvasónak!

Mutatványszámunk előkelő helyről érkezett vezető-cikke miatt csak most üdvözöljük e helyen olvasóinkat.

Fiatal lelkesedéssel, a jóakarat komolyságával kopogtatunk az olvasó közönség ajtaján. Az első látogatás félénkségével mutatkozunk be mint ismeretlenek, azzal a vággyal, hogy minél előbb s mennél szélesebb körben megismerjenek bennünket.

A közügynek barátaiként, reménnyel eltelve szegődünk a nyilvánosság szolgálatába: forró óhajtásunk, hogy vállalkozásunk ne legyen hiába való.

Kezünkben a zászló; emelt fővel lobogtatjuk a magasban: ha az olvasó közönség jóakarata velünk van (amint velünk is van! Mutatják a nagyszámú jelentkezések az előfizetésre), diadallal jutunk folyton előbbre.

Törekvéseinket ne kicsinyelje senki; gyöngeségünkön senki sem gúnyolódjék. Nem erőszakosan kezdjük meg pályafutásunkat: sok biztatás, jóakaratú buzdítás, folytán fogunk a munkához. Hiszen már több mint két éve, hogy az eszme felmerült, hogy új lapot kell indítani új szellemben, új erővel.

Korhadt intézményeink, elavult szokásaink orvosra várnak. Az új század új szellemmel, hatalmas eszmékkel köszöntött be. Harc minden vonalon! A harcnak egyik hatalmas diadala a január 26-iki követválasztásunk. S e diadal sok, igen sok kötelességet is ró reánk. Kötelességünk teljesítésében a legerősebb támasz a közügyek iránt érdeklődő olvasó közönségünk támogatása. Ez ad lelkesedést is célunk magasztosságához.

A nyilvánosság az éltető napja minden közérdekű ügynek. A magára hagyott fa is elcsenevészedik. Hány közérdekű eszme, jó dolog hal el gyökerében, mert ápolója, gondozó kertésze nem akadt! A sajtó pedig a közérdeknek a kertésze. Hivatása: ápolni, éleszteni a közélet életre való eszméit, irtani fattyúhajtásait.

Mi pedig nemcsak társadalmi, de politikai hetilapot is akarunk adni. Ma a politika parancsol minden téren és minden ügyben. Mindezt semlegességgel nézni, gummiemberek módjára tárgyalni mindent lehetetlenség. Vagy-vagy! Ki a karddal! Eszme eszmét, érv érvet kövessen! Hadd tisztítsa meg a harc tüze a nemest salakjától. Mert az új korszakban csak az nyer életjogot — amint a költő is mondja: »ki teremt még új eszmét, tudományt, művészetet«.

Épp ezért mi ,a célunk? Éber őrei akarunk lenni társadalmi életünk minden megnyilvánulásának; figyelemmel kisérni helyi életünk minden hullámzását s véleményt mondani róla. Buzdítunk — erőnk szerint — ott, ahol lehet; s korholunk ott, ahol kell. Dicsérjük a jót, üldözzük a roszszat. Dicséretünkben nem lesz hizelgés, korholásunkban nem lesz rosszakarat. Az igazi, hamisítatlan közérdek iwcosaivá szegődünk: véleményünket kimondjuk nyíltan és szabadon, — tekintet nélkül minden egyéni hiúságra.

A politikában a 48-as függetlenségi párt politikáját követjük. Nem vezető politikát akarunk űzni. Ehhez gyöngék is vagyunk, távol is esünk az ország szivétől, Budapesttől. De a párt eszméit, irányait népszerűsíteni, terjeszteni igen nemes, de köteles feladat is. A napi politika eseményeit azon melegében nyújtják az országos napilapok. Ami a politikában maradandó, értékes: azt hirdetni és a szivek mélyébe vésni lapunk bevallott célja.

Tehát mi a programmunk?

Legelső pontja: a magyarság. Ebben az egy szóban úgyszólván összes törekvéseink bennfoglaltatnak. Aki társadalmi viszonyainkat ismeri, jól tudja, hogy ezen a téren igen sok a tennivaló. Legyünk magyarok necsak érzésben és nyelvben, de Jegyünk azok tetteinkben, cselekedeteinkben. Ápoljunk mindent, ami magyar. Karoljunk fel mindent, ami a magyarság javára szolgál. Ostorozzuk, üldözzük azt, ami nem magyar, ami a magyarság kárára van.

Programmunk második pontja: az őszinteség. Nemcsak hű krónikásai óhajtunk lenni mindennapi életünknek, de igaz szószólói Losoncz és kerülete érdekeinek. A társadalmi élet élénkítését célzó törekvések, a városi és egyesületi élet érdekei, az iskolaügy és a közgazdaság terén felmerülő eszmék, alkalomadtán, mind szóba kerülnek hasábjainkon. Épp ezért szívesen látunk mindenkit, aki törekvéseinkben jóakarattal

TÁRCA.

Ketten.

Valami édes, bűvös dallam Szűrődött át az ablakon,

— A kis szobában ketten ültek S figyeltek csöndben hallgatón.

Figyeltek némán, mozdulatlan,

— Halványra sápadt künt a fény; Csak kéz a kézben reszketett meg S tűz égett mindkettő szemén.

A félhomályos, kis szobában Rezgeti a dal be selymesen, A vágyó érzés fájó kéjét Terítve el a sziveken.

S mig kint a végső strófa messze Egy társzekér zajába halt;

A dalnak rime itt benn támadt,

Az ajk az ajkra rátapadt. . .

Téglás Oéza.

A magyar nő eszményképe a magyar költészetben.

(Folytatás és vége.)

Irta: Scherer Lajos.

Dolgozatunk második részében egy nehány példát akarunk felhozni a magyar költészet remekeiből, arra nézve, hogy nehány speciális női jellemre rámutathassunk. Ott van pl. Toldi Lőrlncné. Ki ne ösmerné fel a gyászos özvegyben a régi nemesi kúriák nagyasszonyát, a jó gazdasszonyt, a szerető, aggódó, gondos anyát, aki nemcsak férje nevére, de derék fiára is büszke. Ugyancsak benne rajzolja a nagy költő az anyai önfeláldozást, aki bujdosó fiáról gondoskodik, élelmet és pénzt küldve utána; sőt mi több, az agg Toldiné otthagyja kényelmes otthonát, hogy Budára siessen Miklós fia felkeresésére s midőn megtalálja, nem szól, nem nevet, csak sir, sir. S midőn az öröm ez igaz gyöngyei orcáján végigperegtek, ily szókra fakad ajka:

»Lelkemtől lelkezett gyönyörű magzatom, Csakhogy szép orcádat mégegyszer láthatom : Be szép vagy! be nagyon illel leventének! Isten sem teremtett tégedet egyébnek.«

Avagy van-e szebb kép festve valahol a világirodalom remekei közt annál, amit Petőfi fest édes anyjáról, midőn hazamenet egész úton azon gondolkozik, hogy miként fogja szólítani rég nem látott anyját ? A sok terv, szebbnél szebb gondolat mind kárba veszett, amidőn a szobába toppant s feléje repült édes anyja. Nem tudott egy szót sem! mondani, »ő csüggött ajkán . . szótlanul, mint gyümölcs a fán.«

Vagy midőn az egyszerű polgári asszony, Petőfi édes anyja, azon aggódik, hogy fekete a kenyerük. Sajó fiú biztatja az édes anyját:

». . . csak add elém, anyám,

Bármilyen is az a kenyér:

Itthon sokkal jobb izü én nekem A fekete, mint máshol a fehér.«

Vagy tessék Gyulai Pál »Éji látogatás« c. versét elolvasni; nem megható képe az az édes anyai szeretetnek, amikor még a sírból is főikéi

az édes anya, hogy gyermekeit gondozza. Éjfélkor, mikor senkisem virraszt, hazamegy és »Az egyiket betakarja;

Másikat felfogja karja,

Elringatja, elaltatja,

Harmadikat ápolgatja És ott virraszt a kis ágyon,

Mig elalszik mind a három.«

Íme a magyar nőnek, mint anyának eszményi képe! Minden törekvése, törődése odairányul, hogy gyermekeinek őrző angyala legyen. Ily anyák, hál’ Istennek, még mai napig is igen szép számmal találhatók a magyar társadalomban, de sajnos, a terjedő női emancipátió miatt ezek száma mind jobban és jobban fogy, úgy hogy bizony elkél a költő ilyen sóhajtása és fohásza is Istenhez : »Tedd okossá, naggyá az anyai gondot, Hadd nevelje nagyra féltett magzatát:

Te, ki jóságodat e világra ontod,

Tedd erős magyarrá a magyar hazát.«

(Sajó.)

Amilyen szép a magyar anyáról festett kép, olyan gyönyörű a feleség rajza költészetünben. És itt első helyen Petőfire kell utalnunk, aki a feleség költészetét mintegy belelopta a magyar irodalomba. »Mineknevezzelek?« c. rapsodiájában igy szól:

Minek nevezzelek,

Boldogságomnak édes anyja,

Egy égbe rontott képzelet Tündérleánya,

Legvakmerőbb reményimet Megszégyenítő ragyogó valóság, Lelkemnek egyedüli De egy világnál többet érő kincse Édes szép hitvesem, minek nevezzelek í