Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1906-02-22 / 9. szám
LOSONCZI ÚJSÁG Előfizetési ára: POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetések: j Negyedévre 2 kor. Egy petitsor tere 10 fill. eÍíÍ'L«: 8 ; A LOSONCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT Egyes szám ára 20 fii. HIVATALOS KÖZLÖNYE. jl jutányosabb. JJ I. évfolyam. 9. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1906. február 22. A tizenkettedik órában. Irta: Madách Aladár. A történelem világpályáján a most kezdődő huszadik században olyan állomásra jutottunk, amelyen félreismerhetlenül messzekiható elrendezések és átrakodások történnek. Új vezéreszmék születnek, új célok tűnnek föl és új erők jönnek mozgásba. A múlt századot európai száraz földünkön a francia gloire, a nemzeti dicsőség eszméje vezette be és a francia nép ebben az eszmében diadalmaskodott, ebben győzött több visszaesés után végre is a nép fönsége az isteni jogon alapuló önkényuralmi, abszolút dinasztikus elvek fölött. A nagy Napoleon korlátlan hatalma már lényegileg különbözött az addigi dinasztiákétól, mert a nemzeti eszme dicsőségével összekapcsolt és az által vezérelt népakaratra támaszkodott. Sőt később íll-ik Napoleon is ugyanezen eszmék hagyományaiból élt és a mellett plebiscitumokkal, népszavazásokkal dolgozott. De nem csak belső uralmát építette föl ezen az alapon, de éles, ravasz szeme fölismerte a nemzeti gondolatban azt az élő erőt, amelyet külpolitikai céljaira is soká ügyesen fölhasznált. Végre mégis úgy járt mint a Goethéből ismert, de tulajdonképen Lukianos ó görög Íróból való varázsló mester tanítványa, aki az általa fölidézett szellemektől többé nem tudott szabadulni; Napóleont is a fölidézett nemzeti eszme verte le. — Jó volt az olasz egység alakuló küzdelme az osztrákok nemzettipró hatalmának megtörésére, de már a németeknél ellene fordult. Midőn a németség ős nibelungi testvérharcát talán utolszor vívta meg Kpniggrátznél s túlnyomó részében egyesült, ez a nagy nemzeti német állam lett halálthozó ellensége a nagy politikai varázslónak is. Ezen, talán egy politikai lapban tűi mélyen járó, történetbölcseleti fejtegetést azért adom elő itt, hogy világosan megértsük, mint kapcsolódik nemzeti újjáéledésünk az egész művelt emberiséget mozgató eszmékhez, és belássuk, miért siet kikerülhetlen törvénytől vezetve minden kis nemzet, amelynek földrajzi helyzete csak némiképen is alkalmas államalakulásra, nemzeti államban tömörülni és önálló létét megteremteni, amint azt egész Európában és hozzánk legközelebb a Balkánon szemlélhetjük. Épen a műit század derekán 48-ban lángolt föl legmagasabban és legtisztábban a nemzeti önállás eszméje minálunk is, sőt a hosszú abszolút uralmi fojtogatásokat is kiállta és a 67-iki úgynevezett kiegyezéskor a valóságban is kialakulni ígérkezett. Sajnos, hogy vezető államférfiaink azóta egészen a mai válságos időkig elmulasztották államiságunk garanciáit oda fejleszteni, hogy az többé kérdés tárgyát hatalmi túlkapások ellenében ne tehesse. Csodás elvakultságukban nem látták be, hogy nyugat felül, honnét ezen eszme diadalútjára indűlt, máris más mozgató elvek alatt homályosodni kezd, és a vezérlete alatt megalakult, földrajzilag is egészet alkotó államokban többé a nemzeti államkérdés tárgyát nem képezvén, az mozgóból nyugvó erővé lett és új gazdasági és társadalmi érdekek lettek vezetőkké, amelyeknek lökései kezdenek az egész művelt világon tovább hullámzani és mindenütt ott, hol még a nemzeti állam szervezete gyönge vagy bevégzetlen, végzetessé lehetnek épen magára erre az eszmére, ennek tömegeket mozgató erejére nézve. Államiságunk garanciáit főleg törvényhatósági autonómiánkat célszerűségi ürügyek alatt, de valóban korteskedés céljaira, a hatalom megtartására, megnyirbálták, lassankint letörték és eközben nem vették észre, hogy a nemzeti eszme, amelyre azelőtti nagy szabadságharcainkban az autonómiák letörése után is bizton számíthattunk, most már nagyon is reászorulna támadás esetén az erőteljes autonómia védelmére, összetartó erejére, ha már az igazi államiságot megteremteni nem bírták vagy elmulasztották. Egy lelkes kisebbségnek, a véresszájűaknek csúfolt Zoltánoknak, az obstruáló hazafiaknak kellett föllármázni az országot, hogy már most csöndes elhalást, önként feladott állami létünk megsemmisülését hozó közönyéből fólocsudjon és ősi alkotmányának bűnösen eltompitott kardjához kapjon. Még nem volt teljesen késő, de valóban a tizenkettedik órában történt. Ha még nehány évig folytathatták volna felemás kormányaink a megszokott elalkuvó politikát, akkorra már oly erővel ért volna a művelt nyugat áramlatainak hullámverése mihozzánk, hogy többé a magyar nemzeti eszme a társadalmi és gazdasági erők küzdelme közt megszakadozva nem lett volna képes, központiságát vesztve, egy ránk szakadó hatalmi kísérlet khaosából nemzeti államiságunkat újra megteremteni. Most még képes reá. De jegyezzük meg, hogyha a dicsőséges 48, nemzeti államiságunk déli tizenkét óráját jelezte a században, midőn annak napja a legmagasabban állott, úgy eddigi alkotmányosnak nevezett kormányaink már-tnár az éjjeli tizenkét óra felé vezettek, midőn már a másik nap következik s a mely nemzet még az napi munkáját sem végezte el, nem várhatja a jövő naptól annak áldásait. Az elért állomásra készületlenül érkezve, a történelem zakatoló vonata elrobog fölötte. Az internationális kozmopolitaság hármas alakban fenyeget és sajnos, mind a három alakja oly hatalmas erővel tör reánk a közel jövőben, amelyek egyikével is nehéz lesz megküzdeni, és igy sajnos jelenleg bűnösen elmaradott nemzeti szervezetünknek ezen világfejlesztő eszmék, mint éjféli rémek jelentkeznek. A nemzetközi szocializmus az első ezen rémek között. Épen nem akarom ezen mozgalom gazdasági és társadalmi erejét és céljait fejtegetni, annál kevésbbé eszmei tartalmát bírálni, itt csupán és egyedül nemzetközi volta az, mely hazánkra veszélyessé teszi. Mert hát, kérdem én, mi lehetne nemzeti érzés és kifejezője a nemzeti nyelv ápolásának, szeretetének vezető eszméje nélkül ennek az internacionális fölfogásnak eredménye? Világos, hogy amint ezeket az eszményi indítékokat elhagytuk, úgy ellenállhatlanúl a hasznosság, a kényelem szempontjai jutnak érvényre, ezek pedig nálunk, kik gazdaságilag és hatalmilag közvetlen rengeteg erejű német nemzeti területekkel érintkezünk, csak is germanizálás alakjában jelentkeznek. Ami nemzetköziségünk eredménye tehát semmi más nem lenne, mint beleolvadás a német nemzeti gazdasági és műveltségi körbe. Lesznek, akik azt gondolják, hogy ezen nemzetköziség csupán az utcák éretlen tömegeinek jelentéktelen jelszava. Ez még javítható lenne; hiszen ha több nemzeti érzésű elem állna közéjük, épen a mozgalom terjedése hatna javitólag. Sajnos, azonban nem igy van. Épen a legműveltebb, a társadalom-tudományokat magas színvonalon művelő tudósok, a társadalmi mozgalmaknak jövendő szellemi vezérei is megvannak mérgezve a nemzetközi métellyel. Elég egy számát a »Huszadik Század« című folyóiratnak átlapozni, hogy az ember annyi tudományosan megfogalmazott hazafiatlan elvet és elméletet látva a legmélyebb szomorúsággal tegye azt le és kétkedni kezdjen egy olyan nemzeti állam kialakulásának lehetőségén, amelynek értelmiségében ilyen áramlatok is lehetségesek. A folyó évi első számban Rácz Gyula kimondja: »A beteg Magyarországnak nem új cégérű kormánypártra, nem is háromszinű kardbojtra és magyar vezényszóra volt szüksége, hanem kenyérre, több munka alkalomra és magasabb munkabérre«. Ugyanezen cikkben, az általános szavazati jogot tartja a politikai új életelixirnek és egy elismerő szava sincs az évek óta mellette küzdő függetlenségi párt számára és nem is sejti, hogy ezt a nagy vívmányt is csak a jogfolytonosság útján, csak alkotmányos úton megszerezve lehet áldásnak tartani, másként közénk csempészve és ellenünk fordítva csak métely lehet. Ezeknek az uraknak a közjogról fogalmuk sincs, sőt históriai érzékük sincs, — hiszen Pikier egyetemi tanár még tanítását is ki akarná küszöbölni, — és mind ezek helyett az a magyar nemzeti érzés nincs meg bennük, amit a magyar levegő és föld minden egyszerű fiában kis^rjaszt, mint tavaszszal a napsugár a mezei virágot.
