Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-30 / 36. szám
LOSONCZI ÚJSÁG Előfizetési ára : POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. j Hirdetések: j Negyedévre 2 kor. Egy petitsor tere 10 fill. :: ÉSÍL.: 8 : a LOSONCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as párt : Ea'es'amár.aoi". I HIVATALOS KÖZLÖNYE. |j jutányosabb. | I. évfolyam. 36. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1906. augusztus 30. Okuljunk. Az emberiség fejlődésére tudvalevőleg három jelentékeny tényező hat közre, u. m. a család, az iskola és a társadalom. Tagadhatatlan, hogy vannak egyének, akik saját énjökből merítik a boldogulás eszközeit, avagy akikre az említett három művelődési tényezőnek éppenséggel negativ hatása volt. Az autodidacta a legtöbb esetben keveset köszönhet a családjának, még kevesebbet az iskolának s a társadalomnak sem igen sokat, de az, ami őt értékessé teszi a társadalomra nézve, részint az energiájának, a veleszületett tehetségnek és a tudomány és művészet általa megismert és megértett fokának tudható be. Ez alkalommal nem ezekkel a normától eltérő egyénekkel, nem a lángésszel megáldottakkal szándékunk foglalkozni, de az élet való viszonyait, a család, az iskola és a társadalom kölcsönös egymásra hatásában lássuk a mindennapi félszegségeket s próbáljuk kihámozni azt, ami ésszerű s követendő kell hogy legyen. Egészséges társadalmi rend csak úgy fejlődhetik ki akár kiskörűnek, akár országodnak tehát állami szempontból általánosnak vesszük e tételt, ha minden honpolgár legjobb tehetsége szerint azon a pályán munkálkodva él a honért, amely pályához képességet, kedvet és kitartást érez önmagában. A természet bölcs törvénye szerint igy is volna ez, ha t. i. azt követnék az emberek. Sajnos, az ember nemcsak az állatot, a növényt szereti kificamítani, a maga valójából saját szeszélye szerint deformálni, de megteszi azt rögeszméből, nagyzási hóbortból, irigységből önmagával, sőt kényszeríti a saját gyermekeit is hogy mint családfőnek engedelmességgel tartozó alárendelt egyének az életben azokká legyenek, a mikké a despota apa meg az elfogult anya hiúságból, érdekből formálni és formáltatni akarja őket. Ha azt a kérdést vetjük fel, miért van oly sok elégedetlen ember a világon ? a feleletet azonnal megkapjuk, megtaláljuk a dolog természetében. Sok, nagyon sok ember kényelmetlenül érzi magát a saját munkakörében, mert nincs meg benne a rátermettség, mert vagy a szülei kényszeritették, hogy azzá legyen, amivé lett, vagy önmaga hiúságból rosszul választotta meg a pályáját. S hogy sok és hosszá vajúdás meg vergődés után protekcióval még is azzá lett, a mi, annak nagyrészt az iskola meg a társadalom az oka. Hány boldogtalan ember tengi életéi csak azért, mert nem a neki megfelelő foglalkozást kell űznie, természetesen tökéletlenül; mert nem a képességeinek megfelelő pályára kényszeritették, avagy helytelenül önmaga választotta pályán keres boldogulást. Bármilyen pálya legyen az, a mai korszellem egész embert kiván. A munkamegosztás korszerű elmélete csak úgy lesz reális valóvá, ha nem félemberek, vagy éppenséggel proletárok foglalják el a hivatottak helyét, de ha minden pályára kedvvel előkészült, céltudatosan működő egész ember lesz a gáton. Ez ideális állapotot ugyan sohasem fogja elérni az emberiség, de oda kell hatnunk, vállvetve közre kell működnünk, hogy ez eszményi nemes cél állami és társadalmi közjólétünk szempontjából legalább megközelitessék. A mód és eszköz, az út és irány igen egyszerű. Lássuk csak a fentemlitett mivelődési tényező elsejét, a családot. Nem akarjuk hosszasan fejtegetni a gyermek első családi életét, mert mélyen a paedagógia tömkelegébe vezetnők a t. olvasóinkat. De kezdjük ott, ahol a gyermek a köteles iskoláztatás befejező határán már komolyabb gondot ád a szülőnek. Mit tapasztalunk itt? A mezei munkás, kisgazda, gyári mnnkás, napszámos, ha nem is gimnáziumba adja a fiát, de bizonyára iparost akar faragni belőle; az iparos előszeretettel lateinert, hivatalnokot, szóval igazi tekintetes urat nevel és neveltet a fiából és dámát a leányából; a dzsentri fia nem lehet más, mint szolgabiró, árvaszéki ülnök, alispán, esetleg főispán stb. akár tanul a fia, akár nem, akár van benne tehetség,- akár nincs. De nemcsak az úri közép-TÁRCA. Neró. Irta: Kövér Ilma. A Losonczi Újság' eredeti tárcája. Csak névrokona volt a vérszomjas zsarnoknak. És nem is Antiumban és nem is 37 esztendőkkel Kr. e. de Kr. u. a 19-ik századnak berekesztő éveiben látott napvilágot D... ben, Kovács Dénes körorvos csinos, kis falusi kastélyának hátsó udvarán, a tiszta, jól gondozott kutyaólban. Mert Neró, a mi Nérónk, egy becsületes, szivjósággal teljes vizsla volt. Okos, sárgás-barna szemekkel, puha, szőke orral; nagy lifegő, csokoládébarna fülein egy-egy tyúktojás nagyságú fehér folttal. Ugyanilyen színárnyalatú öltözetet viselt testének egyéb részein is; és viselte folyton folyvást, betartván azt a takarékos kutyadivatot, hogy nem cserél-berél naponta más és más toilettet. Neró még kölyökkutya volt, körülbelül hat hónapos. Személyes tulajdonságai között főleg a — konfidensségig hajtott — nyájasság tűnt ki. A mi Nérónkat azonban nem Burrhus, nem Seneca-féle jelesek vitték be a tudományok labyrinthusába, csak Kovács Dénes — junior — az alig 12 éves, anya nélkül (Mina néninek, apa testvérnénjének, éppen nem minta nevelési módszere nyomán) fölcseperedett kamasz. Dini oktatta Nérót a boton való átugrásra, két lábon szolgálni (magyarul aufwartolni) és apportírozni. Ebben jeleskedett leginkább a tanítvány. Ebben igazi szakképzettségre tett szert, mihamarabb. Ez volt az ő valódi terrénuma. — Neró ! Neró ! kiáltotta Dini, látván, hogy növendéke — egyik gyakorló óra alkalmából — veszedelmes céltudatossággal tart a platánfasor felé s a következő percben kikapja Balás Gusztáv hátratett kezéből a puha nemez kalapot, s az ezt követő pillanatban, féktelenül szilaj kedvvel riamcdik el vele, ide-oda rázva szájában a zsákmányul ejtett tárgyat. Neró! Neró! Ezt már lágyabb, zengzetesebb hang ejtette ki. Ennek a dallamos hangnak a tulajdonosa utána is szaladt az ebnek és kiszabadította a fogai közül a kalapot. — Tessék, Balás bácsi. — Köszönöm, édes, aranyos kis Gittácskám. Át akarta venni. — No, mit csinál! ? Csak nem törüli abba a szép köténykéjébe az én csúf kalapomat... ? — Már niiért volna a Balás bácsi kalapja csúnya? És milyen édesen mosolygott a szavaihoz azzal a csöpp szájával! ? ... szinte utána fintorodott az a tréfapici orrocskája, sőt az egész kotnyeles kis arc ... Valóságos kotnyeles ábrázatocska, amint hogy ezt régen megállapította róla Balás Gusztáv, még abban az időben, a midőn afféle fehér vesszőből fonott gömbölyű valamiben rejlő csörgőt hozott számára, amelyet később kis ágasbogas ezüst csengővel váltott fel, a végén piros selyem-szalaggal nyakonkötött violagyökérrel. Ezt követték a bábuk, amelyeknek fitos pofácskáját úgy válogatta össze Balás, hogy éppen olyan lenszőke hajuk, olyan huncutul nevető kék szemük meg hasonló, gyönyörűen szabálytalan arcocskájuk legyen, mint az aranyos Gitának. Ma már csak egy Maréchal-Niel, Gloire de Dijon vagy egyéb, időszerű díszpéldánya Balás Gusztáv megyeszerte hires virágházának pótolja az idejemúlt ajándéktárgyakat. Úgy ám, Gita ma már 18 éves. — Hogy a nyakára is nőnek az embernek az ilyen csöpp babák! ?... — szokott fölsóhajtani Balás Gusztáv, amint el-elnézi azt a karcsú, darázsdereku, kívánatos kis portékát, akit alig pár év előtt még az ölében hordozgatott.. Hát már az is túlhaladt álláspont. Balás bácsi már ugyancsak szűk korlátok között mozoghat, és a virágokon kívül legfeljebb arra érzi magát autorizálva, hogy ha a parkban sétálgatnak, úgy intézi, hogy az aranyos mellé szegődjék; benn a szobában meg, Gita kérésére, leül a zongora mellé és rágyújt a legújabb csárdásra, keringőre, polkára; már amit a táncra kerekedő fiatalság — igazabban szólva: amit Gita baba — kiván. És végre Balás Gusztáv resszortjába tartozik: a pointeket jegyezni a lawn-tennisnél. Hanem ebben sok hibát ejt; ejti pedig olyankor, amidőn Gitán a sor; mikor az aranyos babának lenge és mégis formás, mégis gömbölyű alakja hajlong, kapkod a toll-lapta után; ilyenkor minden gondolata a szürke szemeibe tolakszik Balásnak. Alig adta át a leányka a Nérótól megmentett kalapot Balás bácsinak, utolérték őket a többiek. Ekkor aztán úgy alakultak a sétáló párok, hogy Gusztáv Mina néni: özv. Karikás Fridolinné mellé jutott ahhoz a kelleténél sokkal kerekebb termetű, pufók arcú úrnő, aki Kovács Dénes két anyátlan gyermekét gondozza, már 12 éve, amióta a kis Dini világrajövetele elvitte a szegény mamát. A doktor nem nősült újra. Karikás Fridolinné hallható módon szedve a lélegzetét, szótlanul halad a ház mindennapos vendégének, a doktor tarokk-kompanistájának oldalán. (Kovács ugyan, tengersok elfoglaltságának miatta, csak nagy este kerül haza; de a partnere
