Lorain és Vidéke, 1960 (47. évfolyam, 2-50. szám)

1960-04-15 / 16. szám

2 OLDAL LORAIN ÉS VIDÉKE — LORAIN & VICINITY 1960. ÁPRILIS 15. A HÉT ESEMÉNYEI (Folytatás az első oldalról) hiszi sok jövőbe néző újság­író és politikus, hogy a kinai­­veszély a Szovjetuniót előbb­­utóbb közelebb hozza Ameri­kához. ❖ AZ OLASZ KORMÁNY is­mét válságba került. A hatal­mas baloldali tömbök ellen a keresztéflydemokrata kor­mány fasiszta színezetű kép­viselők szavazata segítségével remélt életben maradni és többséget szerezni. A kor­mány tagjai közül ezért töb­ben lemondtak: Félő, hogy Olaszország, ahol a kommu­nisták már csaknem uralom­ra jutottak, egyik súlyos po­litikai válsága elé került is­mét. ❖ AZ AMERIKAI BELPOLI­TIKÁBAN a néger-kérdés és az elnökválasztási előharcok körül csoportosultak említés­re méltó események. A tör­vényhozás — mint azt régóta jósolgatták, — a déli államok ellenállása miatt az idei, el­nökválasztási esztendőben nem mert keresztül erősza­kolni erőteljes törvényeket a négerek egyenjogúsítása érde­kében. Felhígított s mindenki számára elfogadható enged­ményekkel megtűzdelt tör­vényjavaslat elfogadásába voltak kénytelenek beletörőd­ni az emberi jogokat szivükön viselő törvényhozóink is. így ezúttal a kongresszus csak azt tudja biztositani, hogy a négerek kevesebb korlátozás­sal élhetnek szavazati joguk­kal, — különösen a szövetségi választások során. A törvényjavaslat tárgya^­­lása óta az amerikai négerek — központi szervük irányítá­sával, — sorozatos bojkott mozgalmat kezdtek olyan cé­gek ellen, amelyek délen nem szolgálják ki a négereket. így nem vásárolnak húsvé­ti ruhanemüeket ilyen üzle­tektől s bojkott alá helyeznek élelmiszer és más “chain s t o r e”-okat is. így akarják kikényszeríteni, hogy ezek a nagy cégek s a kisebbek is szolgálják ki délen a néger vevőket vendéglőikben s adja­nak ugyanakkor a négereknek is a fehérekkel egyenlő alkal­mat, hogy munkát kapjanak ezeknél a vállalatoknál. Az elnökválasztási előzetes küzdelmek legérdekesebb po­rondja Wisconsin volt, ahol Kennedy és Humphrey szená­torok mérkőztek meg az álla­mi delegáció szavazataiért. A küzdelem Kennedy kisebb győzelmével végződött. Nixon alelnök ugyanakkor még a re­méltnél is jóval kevesebb sza­vazatot kapott. West Virginia s több más állam területén is érdeklődés­sel várt előválasztásokon küz­denek meg a demokrata jelöl­tek. Bármennyire is figyelem­mel kiséri a közvélemény eze­ket az előzetes csatározáso­kat, kétségtelen, hogy az 'élő­­választásoknak az elnökjelölő konvenciókon édes-kevés je­­jeltőségük volt eddig. A LORAINISZT. LÁSZLÓ R. K. EGYHÁZ HÍREI Közli: Főt. DEMKÓ ZOLTÁN Bármilyen biztosításra van szüksége, KERESSE FEL ÁROS BÉLA AGENCY irodáját. Újfajta autóbiztosítás, családiházak tulajdonosai részére kombinált biztosítás, egészen 40%-ig menő pénzmegtakarítással! 2325 E. 33 utca. BR. 7-4955 VIRÁGOK GYÖNYÖRŰ HÚSVÉTI A húsvéti ünnepre gyönyörű virágkészletünk van úgy cse­repes, mint vágott virágok­ban. Rendelje meg húsvéti virágait nálunk. VÁLLCSOKROK $3.00-tól! LORAIN FLOWER SHOP Mrs. M. Dugovics, tulajd. 1105 West 21-ik utca Phone: CH. 5-3505 £m Nagycsütörtökön — április 14.­­án, — reggel 8 órakor gyóntatás. Mise nincs ekkor. Este 7:30-kor ünnepélyes nagymise, a hívők kö­zös áldozásával. Utána az Oltári­­szentség ünnepélyes elvitele és ünnepélyes szentségimádás éjfélig. Virrasszunk majd együtt az Úr­ral. Nagypénteken — április 15.-én, _ reggel 8 órakor gyóntatás. E napon nincsen mise. Délután 3:30- kor a mi Urunk Jézus Krisztus szenvedésének és halálának ünnep­lése és szentáldozás. Nagyszombaton — április 16.-án _ nincsen mise. Gyóntatás reggel 8 órakor. Éjjel 11-kor kezdődnek a husvét vigíliájának szertartásai, tüzszentelés, húsvéti gyertya szen­telése, és keresztvizszenteléfe. Ezen éjjeli szertartáson a hivek gyer­tyát használnak. Hozzunk otthon­ról. vagy vegyünk a templomnál. Husvét vigíliájának miséje éj­félkor kezdődik. Aki ezen résztvesz _ eleget tett a húsvéti misehall­gatásnak. Aki ezen a misén áldo­zott, az husvét vasárnapján még egyszer nem áldozhat. Husvét vasárnapon a szentmisék a megszokott vasárnapi rend sze­rint lesznek. Áldás az utolsó mise után. A nagyszombati éjféli misét, va­lamint a husvét vasárnapi 7:30 és 11:30 órai miséket Fr. Demkó Zol­tán, a 9 és 10:15 órai miséket pe­dig Fr. Záhorszky Gyula mondja, Ne feledkezzen meg húsvéti ado­mányáról! — A nagyböjt szomba­ton éjfélkor ér véget. Nagyszom­bat rendes böjti nap. — Húsvéti eledelek megáldása husvét vasár­napján, — a szentmisék után, a templom előcsarnokában, — a kis kápolnában. Rendkívüli gyóntatások ezen a héten: Hétfőn, kedden és szerdán reggel 7:30-8:15 és este 7-8 óráig. Végezzük el a húsvéti gyónást idejekorán és ne hagyjuk az utolsó percre. Keresztuti áj tatosság: Szerdán s nagypénteken este 7:30-kor. Nagy­pénteken este szentbeszéd is lesz. Az uj nagyheti szertartáskönyv angol, valamint magyar nyelven, — kapható 25 centért. A Szűz Mária Egylet közös ál­dozása husvét vasárnap, a 10:15 órai misén lesz. A Szűz Mária Egylet szabad be­lépést ajánl minden katholikus nő­­nek. aki május végéig csatlakozik hozzájuk. pénteki halvacsora természetesen elmarad. Boldog ünnepeket kíván egyhá­zunk minden tagjának a lelkész, családja, prezsbitériumunk s egy­házunk tanítónője, munkásai és egyesületi vezetősége. Jöjjünk az Ur házába, tapasz­taljuk meg, hogy Krisztus valóban feltámadott! AZ ELYRIAI M. REF. EGYHÁZ HÍREI két, hogy mindnyájan jelenjenek meg. Martha Guildünk “Linen Demon­stration Party”-t rendez április 21.-én, este 7 :30 órai kezdettel, egyházunk termében. Nőtestvére­inket szeretettel várják. Szombaton délelőtt 11 órakor a Junior Énekkar gyakorol. Az egyház lelkésze boldog és Istentől megáldott húsvéti ünnep­lést kíván gyülekezetünk minden tagjának, a Lorain és Vidéke szer­kesztőségének és a lap minden ol­vasójának. Közli: BACSÓ BÉLA, lelkész A SIKERREL r r JARO ÉLET­PÁLYÁNAK KEZDETE Ma az átlagnál több esélye van egy fiatal fiúnak az életben sikert elérni, ha iskolautáni időre mun­kát vállal ... és a keresetéből bizonyos összeget félre tesz bankbetétben. Bankunknál a takarékbe­tét $ 10,000-ig biztosítva van és jó kamatot hoz. 4% kamatot fizetünk a takarékbetétek után! 557 BROADWAY CHerry 5-6823 / Member Federal Savings and Loan Insurance Corporation PÁRTOLJA LAPUNK HIRDETŐIT! A LORAINI M. REF. EGYHÁZ HÍREI Közli: TÓTH BÁLINT, lelkész Nagypénteken délelőtt 10 órakor magyar istentisztelet. Este 7-kor angol istentisztelet. Prédikál Rév. John Huston. Nagyszombaton este 7 órakor magyar bűnbánati istentisztelet. Husvét vasárnapján magyar ün­nepi istentisztelet és urvacsora­­osztás, -délelőtt 10 órakor. Angol ünnepi istentisztelet és urvacsora­­osztás reggel 8 és délelőtt 11:30- kor. Angolul prédikál dr. Elam Wiest, egyházkerületi elnök. Husvét hétfőjén ünnepzáró ma­gyar istentisztelet 10 órakor. Pré­dikál Nt. Bacsó Béla. A gyüle­kezet lelkésze Elyriában hirdeti az Igét. Betegek urvacsorázása szomba­ton egész nap. Kérjük az urvacso­­rázni óhajtó betegek nevének szi­ves bejelentését. Lemezre vett istentiszteletet visz­nek betegeinknek a Litkowitz György vezetése alatt álló beteg­látogató bizottság tagjai. Hívjuk Litkowitz György prezsbiterünket, ha meg akarjuk hallgatni otthon lemezről, a húsvéti evangéliumot. Betegeinket felkeresik asszony­testvéreink. A nőegylet beteg tag­jainak a Nőegylet húsvéti kalá­csot is süt. Virágvasámapján zsúfolt temp­lomi gyülekezet előtt 23 fiatal és 3 felnőtt lett angol istentiszteletün­kön gyülekezetünk tagja. A ma­gyar istentiszteleten 5 testvérünk tette le az egyháztagsági fogadal­mat. A szolgálatokat Nt. Daróczy Sándor és a gyülekezet lelkésze végezte. A sikeres konfirmációi vacsora készítéséért s megrendezéséért ez­úton is köszönetét mondunk ének­karunk tagjainak és a programon résztvevő szereplőknek. Húsvéti adományainkat s a böj­ti borítékokat hozzuk el a szent ünnepeken. Emlékezzünk meg egy­házunk szükségeiről, tudva, hogy a jókedvű adakozót szereti az Is­ten. Serény Mártháink havi gyűlése jövő kedden lesz. Husvét utáni pénteken halvacso­ra lesz nagytermünkben — délután 4 es este 8 óra között. Jegy ára $1.00. Nagypénteken a szokásos Husvét vasárnap — április 17.­­én, — reggel 7-kor angol urva­­csoraosztás, 8 órakor angol ünne­pi istentisztelet és urvacsoraosz­­tás. 9:45-kor vasárnapi iskola és 10:30-kor magyar ünnepi isten­­tisztelet és urvacsoraosztás. Husvét hétfőn — április 18.-án, — reggel 10-kor magyar ünnep­záró istentisztelet. Tartja Nt. Tóth Bálint, a loraini ref. egyház lel­ki pásztora. Egyházunk lelkésze ugyanakkor a loraini egyház temp­lomában szolgál. Kedden — április 19.-én, — es­te 6:30 órakor a 4. Női Kör vacso­rát szolgál fel. 8 órakor a Martha Guild Mrs. Anthony Parisian ott­honában tartja havi gyűlését, me­lyen Mrs. Lois Collett lesz a ven­déglátó. A lelkészné szerda délben ismer­tető előadást tart a First Con­gregational Church egyik női cso­portja előtt, egyházunk guildjei s női köreinek munkájáról. Egyházunk prezsbitóriuma csü­törtökön t április 21.-én, — este 7:30 órakor tartja havi gyűlését, melyen fontos megbeszélések lesz­nek. Kérjük presbiter testvérein-HAGEMAN SHOE CO. KITŰNŐ CIPŐK — MÉLTÁNYOS ÁRAK Lábdoktor (Chiropodist) X-Ray (Röntgen) cipő-próba BŐRÖNDÖK Owl bélyeget adunk 387 BDWY. LORAIN, O. MURIN’S GRILLE ELSŐMINŐSÉGÜ SÖR, BOR ÉS LTTNCHOK minden időben kaphatAV 3250 Vine Ave. HR. 7-7H73 MURIN hV/SH!'. tnlairt WANT ADS KIHIRDETÉSEK ELADÓ egy üzlethelyiség és lakás, a Vine Ave.-n. Érdek­lődni lehet Molnár Károlynál. (2916 Vine Ave., az emeleten) ELADÓ két kisebb ház — az egyik négy-, a másik ötszo­bás, — a Stop 7-en. Érdek­lődni lehet Molnár Károlynál. (2916 Vine Ave., az emeleten) ELADÓ HÁZ nyugdíjas házaspár részére kivá­lóan alkalmas otthon: 2 hálószoba, nagy nappali és ebédlő, — csendes utcában. Gyümölcsfák és kert. A1 telek 68 láb széles, 218 láb hosszú. A HÁZ ÁRA $11,900 Bővebb felvilágosításért hivják az érdeklődők Mis. Curtis-t. Telefon: WE. 3-3949 DUTCHER-HURD REALTY CO. 152 Lear Rd., Stop 46. WE. 3-6195 AVON LAKE, O. SÖR —ÉS— BOR Házhoz vihető, láda számra is. JUTÁNYOS ÁRON. ZÖLD ERDŐ nite club 1700 E. 28th Street Büszke lesz otthonára, ha konyháját, vagy fürdőszobáját plasztik anyaggal átrenoválja. Úgy falra, mint padlóra való plasztik és gumi alapú anyagok nagy vá­lasztékát tartjuk raktáron. Vásá­rolja az anyagot nálunk és végez­ze el a munkát saját maga, vagy ha úgy kivánja a munkát teljes megelégedésére szakszerűen mi vé­gezzük el. Díjmentes árlejtést adunk. LORAIN FLOOR COVERING 2757 Broadway Phone CH. 5-6232 ELSŐRENDŰ CIPŐJAV ÍTÁSÉKT FORDULJON HOZZÁNK DEAN’S SHOE REPAIR 3035 Pearl Ave. BR. 7-4562 A biztosítások legújabb, legolcsóbb fajtáját keresi ? Mi már áruljuk ezeket a kedvező biztosításokat! Érdeklődjék nálunk a legújabb, hallatlanul előnyös biztositások iránt. Ha takarékoskodni óhajt, de nem szeretne megfelelő biz­tosítás nélkül maradni, vagy nem akarja, hogy emeljék a köt­vénye árát, lépjen érintkezésbe irodánkkal. Készséggel teszünk árajánlátatot bármely fajta biztosításra. ESKI INSURANCE AGENCY 356 Broadway. Phone: CH. 4-3283 or CH. 4-3554 Ar /*-•; HUSZTTS CAFÉ Ez az a családias, barátságos hely, hol barátai társaságában mindenkor kellemesen elszórakozhat. TELEVISIÓ bevezetve a helyiségbe. Jó, tiszta italok — bor, sör és pálinka HUSZTI’S CAFÉ HUSZTI JÓZSEF, tulajdonos 3158 VINE AVENUE PHONE: BRroadawy 7-6148 KISKA OIL COMPANY SINCLAIR gazolin állomás Gazolin és olaj. Megbízható kiszolgálás Szakképzett autózsirozás. - Autó gumik Battériák és egyéb felszerelések. KISKA JÁNOS, tulajdonos Phone 74-495 Lorain, Ohio A 28-IK UTCÁN szemben a Thew Shovel Co.-val A City Bank autokölcsönei... Egyszerűbbek . . . Olcsóbbak . . . Könnyebbek, mint gondolná. $4.50 $100.00 k»äf The CITY BANK Co. Main Office: Branch Office Cor. 28th & Pearl Ave. Grove Ave. & Homewood Drive Oakwoodi fiók: Pearl Rd. és 38-ik utca sarok AZ ÓRA ÉS ÉKSZER BIZALMI CIKK,— vásárolja megbízható szakembernél! MAGYARUL IS BESZÉLÜNK STRIKER’S JEWELRY Szakképzett óhazai aranyműves és gyémánt szakértő ÓRA JA VITÁS JÓTÁLLÁSSAL 1840 Broadway Lorain, O. JOHN J. PAPPAS Insurance Agency “Friendly and Sincere Service” “Barátságos és őszinte szolgálatát ajánlja.” 915 FIFTH STREET Italok a húsvéti ebédhez A legjobb minőségű bel- és külföldi borok, kiváló minőségű sörök kaphatók — kis tételekben, vagy ládaszámra is. A húsvéti ünnepekre szükséges italokat vásárolja üzletünkben! KELLEMES HUSVÉTOT KÍVÁNUNK VEVŐINKNEK COROGIN’S CIGAR STORE BOROK ÉS SÖRÖK SZIVAROK — CIGARETTÁK _ MAGAZINE-OK 2925 Pearl Avenue Phone: BR. 7-6288 Apró számla .... nagy számla . . . Nem különbözteti meg üzletfeleinket. Mindkét szám­la tulajdonosai ugyanazt a barátságos, udvarias ki­szolgálást kapják nálunk, mihelyt belépnek pénzin­tézetünk ajtaján. KÍSÉRELJE MEG! 3% kamatot fizetünk betétjével A kamatot negyedévenként adjuk a betéthez. NATIONAL BANK OF LORAIN 457 BROADWAY KELLEMES ÉS BOLDOG HUSÉTOT ' KÍVÁNUNK MINDENKINEK! SZEREZZE BE HÚSVÉTI VIRÁGAIT KÁLÓ FERENC MAGYAR KERTÉSZNÉL Vállcsokor .... $2.50-től Vágott élő virág $1.00-tól Cserepes virág. . $1.00-tól Temetői koszorúk . . $2.50 Készletünkből a legszebb vágott virá­gokat, cserepes növényeket és virá­gokat vásárolhatja — bármely idő­ben. Koszorúink, csokraink és virág­­diszitéseink a ■. legkényesebb Ízlést is kielégítik. Rendeléseket gyorsan és pontosan szállítunk. FRANK KALO’S FLOWERS 420 N. Ridge Rd., W. Phone: CE. 3-5946

Next

/
Oldalképek
Tartalom