Lorain és Vidéke, 1957 (44. évfolyam, 7-51. szám)
1957-07-05 / 27. szám
1957. JULIUS 5 LORAIN ES VIDÉKÉ—LORAIN & VICINITY 3 OLDAL Moszkva ámításai Irta: P. Szelényi Imre Távol áll tőlünk, hogy a bolsevizmus nemzetközi veszélyét leértékeljük! Ez a nemzetközi veszély azonban gyökereit és forrásait nem a reális és potentiális kommunista erőkből meríti és táplálja, hanem az ámítások és csalások gyors és váratlan fordulataiból. Minthogy sikerült lázbahozni és idegessé tenni a beijedt nagy-világot, itt az ideje, hogy a legtárgyilagosabb és megfontoltabb lemér,ésekkel, de egyben határozott adatokkal mutassuk be ezt az uj világ-trükköt, amelynek szétszórt ágensei ördögi raffinériával keverték, keverik és fogják is keverni a világmindenséget! Mindig másról tárgyalnak, mint amit akarnak! E sorok írója gyalog járta be a “Vörös-paradicsom” végtelen tájait, ahol a Szovjet- Unió életerei futnak, avagy keveregnek átokban és halálban! Minden időtálló szervezet, avagy államforma öt dolgot feltételez: 1.) a népi tömeg, 2.) a szervezet szelleme, ideológiája, 3.) vezetői, 4.) anyagi erői és 5.) a végső cél! Mindenki pusztuljon, aki nem kommunista! 1.) A népi tömeg, avagy homogén néptömb a kezdeti alap, amit szervezni és beállítani lehet! Ez határozottan meg van, — nem a mi fogalmaink szerint, hanem a — bolseviki tömeg-ideológiai alapon. Vagyis a Szovjetunióban nem személyiségek, jellemek, általános kulturnivót elért népiség él és küzd, hanem a 220 millióból 215 milliós munkás, igavonó-massza, mint egykor Egyiptomban! Milliók egy miatt, vagyis az egyetlen kommunista párt főtitkára miatt! Ebben a párti-főtitkárban összpontosul mindaz, amit a világtörténelem vérben és halálban produkált az emberi nem gyalázatára! A régi muszkák szláv-alattomossága, a cári kegyetlenség, a szláv-massza messziánizmusa ,és világmegváltó küldetése, az egyiptomi gula-épitők nagyravágyása, a kínai kulik fanatizmusa, az arab tevehajcsárok sületlensége! De ugyancsak megtalálni a betörők és rablók, kémek és örökös börtöntöltelékek agyafúrtságát, a naplopás és a politikai blöffök magasiskoláját. Népi-masszájába csak azért lopta és lopja össze a nagyvilág minden szinü és minden nemzeti kormányokkal elégedetlen fajankóit és forradalmárait, hogy igy állandó forrongásban, széthúzásban és gyűlölködésben tarthassa a világot. A kommunizmusnak nem kell kulturált és kiegyensúlyozott nemzet, vagy orosz birodalom, hisz’ ez okozná a leggyorsabb vesztét! A kommunizmus a világ proletárjainak forradalmi csőcseléke, minden emberi érzésből kivetkőzött, avagy kivetkőztetett nagyratörő ámokfutók, munka nélkül is jólélő lázas agyú megszállottak, akik soh’se — és semmiben sem — találják meg a lelkűk békéjét, nyugalmát, de a tisztességes munka szellemét sem! Minden rossz és embertelen, ami nem kommunista “alkotás” és nem az örökös világforrongást, elégedetlenséget, bosszút és osztálygyűlöletet szolgálja! Mint láttuk — és látjuk nap, mint nap — egy folytonos lázitás, rágalmazás, uszítás és nagyképű fenyegetődzés! Ez a kommunista massza és terrorral fékentartott erkölcsi csürhe, nagy szavakkal operá“ÉN? RUHÁT MOSOK!” Nincs ebben semmi különös. Az ő villany mosógépje és ruhaszárítója önműködően végzik a munkát. És ugyanakkor az önműködő villanytűzhelye megfőzi az ebédet ... a villany edénymosogató megmossa az edényeket. Mi a villanynak költsége, mely e munkát elvégzi ? Alig néhány cent. Mi más tétel van az Ön háztartási költségvetésében, mely oly sokat ad oly kevés költség mellett? RIETH INSURANCE AGENCY 737 BROADWAY Phone: CHerry 4-1963 Ügyfeleinknek a legmodernebb kényelmet és minden biztosítási ágra kiterjedő szolgálatot ajánljuk. 0 Tűzbiztosítás • Kárbiztositás 0 Baleset és beteg-biztositás # Kórházi biztosítás 0 Szavatossági biztosítás Harold Saladin, mgr. ló megszállottak, nem beszámíthatók, hanem háborgó iszákosok, vérbajos gyilkosok, családot felrugó, j ellemtelen hőbörgők! Nincs istenük, vallásuk, erkölcsük; nincs adott szavuk, hazájuk, nemzetük, rokonságuk! Csak. a politikai hatalom, a párt-megbizatás, pénz és a züllött jól-élés; ez az istenük, a hitvallásuk! Ezt szolgálja megremegtető fanatizmusuk, embertelen kegyetlenségük, a világot fenyegető vadságuk, az örökös féltékenységük és az alattomos gyanú! Mindenki ellensége mindenkinek, — még hatalomban és jólétben is! Az élet és a tisztességes megélhetés szerintük nyárspolgári elmaradottság; nekik minden nap vér és halál kell, hogy szaddista hajlamaikat kielégítsék és fokozzák! A szellemi és testi terheltek vérpárás és romboló gyülekezete, masszája a bolsevizmus. Ez a terhelt hatalmi együttes meggondolatlanul és felelőtlenül irt ki embereket, népi csoportokat s tör rá a tisztességes emberek világára, a kultúrára és civilizációra, ami nekik vörös posztó, kapitalista átok és jövőjük egyetlen ellensége! A milliárdokban és a hatalmi őrületben is elégedetlenek, mert a testvérgyilkos Kain sötét bélyegét viszik magukon! Ezért elnyomott a nép, hogy ne lásson, ne halljon és főleg ne merjen gondolkodni és ítéletet mondani! Mi láttuk az életnívójuk állati alacsonyságát, a szellemi és erkölcsi szegénylegénységüket! Sirni való! 2.) A szervezet szelleme és ideológiája nem fedi a szabad és gondolkodó világ fogalmi és erkölcsi világrendjét. Talán igy mondhatnánk: mindenben “csak azért is” mást mondanak, hirdetnek, tanítanak! A szellem náluk a kommunista párt ,vak imádata! Az emberméltóság és nagyság, hogy hány “reakcióst” gyilkolt le, jelentett fel, s tett tönkre! A felebaráti fogalmak a hatalmi tülekedés és világrontás glilkolásaiban villannak meg! Az igazság csak a kommunista párt ösztövér logikátlansága és terrorj a! A béke — szerintük — kapitalista nyavalya, melyben a népet kizsarolják! Az erkölcs és a hitélet mákony és a gyengék maszlaga. A jellemtelenség a párttól jutalmazott kommunista életrevalóság, amivel falhoz állítják a rothadt és hivő kapitalistákat és reakciósokat! A magántulajdon és a családi élet: elmaradott pápista méreg, középkori sötétség! Láttunk iskolákat, pártközpontokat, családokat, ahol leplombált rádiók voltak, úgy hogy a vidéki kommunista párttitkárok sem hallgathatták a külföldi rádió állomások adásait, csak Moszkvát! Tehát egy állomásra van minden leredukálva! Csak néhány kommunista családnál van rádió és arról 5-10 hangszóró megy be a házakhoz, melyeknek lakói arra méltók. iSwesk városában, — amely akkora, mint Lorain — a városházán egy központi kapcsolót találtunk, 5 családnál leplombált rádiót és 31 hangszórót! Ez volt a kommunista kultúra és civilizáció világrengető vívmány az Urnák 1943-ik esztendejében! Ezért mosolygunk naiv politikusokon, akik televízióban és rádiókon képzelik el az elnyomott Szovjetunió 106 törzsét és 96 dialektusban hadaró ázsiai barbárságát felvilágosítani és kioktatni! Az újságírók is, — mert látták a kommunista basák és párthatalmasok villáit, kényelmét és a világnak szánt pár nagyvárost, mint Moszkva, Charkow, Kiew, Leningrad és Odessa — azt hiszik, hogy ez a Szovjetunió elnyomott népeinek az élete! Még mindig nem hiszik el, hogy a buta tömeg, a rabszolga-maszsza a bolsevizmus egyetlen célja! Az atomkutatások, H. bom-ELSÖRENDÜ CIPŐI A VITÁSÉRT FORDULJON HOZZÁNK DEAN’S SHOE REPAIR 3035 Pearl Ave. BR. 7-4562 épitkeziMez való ANYAGOK (Használatra készen megkevert cement) és az építkezéshez szükséges egyéb anyagok minden fajtája.—Jeget kaphat bármikor. MAGYARUL IS BESZÉLÜNK (Molnár Ernő) The Lorain Ready-Mixed Concrete and Builders Supply, Inc. 120 Oberlin Ave. CHerry 4-2271 Már csak nehány napig tart raktárunk KIÁRUSÍTÁSA! 80%-IG MENŐ MEGTAKARÍTÁS MELLETT VÁSÁROLHAT LEE FURNITURE 453 BROADWAY Phone: CH. 5-5191 National Bank of Lorain 457 Broadway Betétjét $10,000.00-ig biztosítjuk. — Tagjai vagyunk a Federal Reserve Banknak és a Federal Deposit Insurance Corporation-nak. Raktárunkból egyenesen otthonába szállítjuk a hihetetlenül olcsón kiárusítandó darabjainkat. a még virágzó és alkotó szabad .világot! Orvvadászat és rablómód a jellemzőjük! így tehát velük kapcsolatban szellemről és kultúráról nem | beszélhetünk! Akiket eddig felfújtak, (Visinski, Micenko, Petrovich, stb.) nem a bolsiideológia istállójából kerültek u! 3.) Vezetőik még mind KAMATOT FIZETÜNK Ha julius 15-ike előtt helyezi el nálunk betétjét, akkor julius 1-től kezdődően fizetjük a kamatot. Lorain megye egyetlen National Bankja bák, Mig.-ek és tankok technikai világa bóditja el a világot és a propaganda megfizetett csahosait, holott a viszszatért dr. Bander, — osztrák atomfizikus és konstruktőr, — feltárta a ibolsi. titkokat! Minden szovjet technikai alkotás az elhurcolt osztrák és német tudósok halálfélelemben, terror alatt született alkotása, melyekkel szabadulásukat és a hazájukba való visszatérés lehetőségét váltották meg. Így születtek meg a német “Yunker 56” és a “Messerschmiedtek” variációi, valamint a hírhedt “V-l”, és “V-2” folytatásai. A kiszökött dr. Fuchs és Pontécorvo vitték az amerikai és angol titkokat ! Elrabolt idegen tudósok alkotásaival hencegnek, mint a német tengeralattjárók ellopott rtiodeljei is bizonyítják ! Amit a kommunista “géniuszok” szültek, azok sületlenségek és gazdasági nyomorba vitték a népeket! A sattellit államok kizsarolása és alkotásaik elrablása jelzik a világmegváltó kommunistái oktondiságot! 12 millió rabszolga ingyen munkája és embertelen kihasználása, — vére és egészsége lerombolása — a kommunista ideológia világtörténelmi botránya! A rablók és gyilkosok csak a fegyvereket gyártják, hogy a gyilkos fegyvereikkel rabollassák el és tehessék tönkre nemzetközi, szélhámosok, börtöntöltelékek voltak. Mai nagyságaik is levitézlett őrmesterek (Vorosilov, Budgenin, Zhukow, Konev, Bulganin), avagy a munkakerülésben értek el világrekordotmint a bányamunkát unó Kruchev, a zsibárus Kaganovich, az iskola mellé járó Malenkov, aki volt cári-generális lezüllött fia. Hóhéraik és a sattellit államokba kinevezett “satrapháik” közül: Rákosi, nemzetközi csavargó; Kádár munkát kerülő lakatos; Marosán a szakmáját sem ismerő pék; Farkas tábornagy pedig villamoskalauz! Szép, naplopó társaság! Ennek a világtörténelmi gyilkos bandának 23 millió emberi élet terheli a lelkiismeretét! Börtönök, halál táborok,- akasztófa-erdők, kínzások véres útja jegyeztetett fel róluk! Gusztus kell ezekkel tárgyalni! 4.) Anyagi erőik: mindaz, amit el lehet lopni és kommunizálni! Rabszolgamunka, munkás kizsákmányolás és idegen nemzetek kifosztása! 5.) Céljuk a nagyvilág lerohanása, felgyujtása, kiirtása, és rabszolga életformájuk betelepítése! A rablók és gyilkosok világuralma! A hypnotizált massza gyűlölete és a moszkvai ámítások diplomáciai révbejutása! Az ördögök kénes keze dolgozik, iámig Amerika hagyja! Betétje többet kamatozik a LÓRA INI NATIONAL BANKNÁL ÜZLETI ÓRÁK: Hétfőn d. e. fél 10-től d. u. fél 3-ig . . .Kedden d. e. fél 10-től d. u. fél 3-ig . . . Szerdán d. e. fél 10-től déli 12-ig . . . Csütörtökön d. e. fél 10-től d. u. fél 3-ig . . . Pénteken d. e. fél 10-től 5-ig . . . Szombaton d. e. fél 10-től déli 12 óráig. W. J. Rieth, Jr.