Levéltári Szemle, 72. (2022)

Levéltári Szemle, 72. (2022) 1. szám - LEVÉLTÁR-TÖRTÉNET - Tóth Péter - Kis József: Miskolc - Kaposvár - Miskolc : interjú Tóth Péterrel

55 2022/1. ▪ 47 – 62. iratanyagra vonatkozóan indított el egy kötetkiadási hullámot. Jobban passzoltak a te idő­szakodhoz. Ezért is jöttél vissza ’89-ben? Miért nem maradtál Kaposváron, mert igazából ott is jól érezted magadat. TP: Igen, de Kaposvár elég messze van és hiányzott a családom. Hiányzott a kislá ­nyom, a húgaim, az édesanyám, aki, miután édesapám már nem élt, magára maradt. Kaposvár azért is kellett, hogy rádöbbenjen az ember, milyen sok szál köti össze a szülő­földjével. Tehát visszavágytam és miután Kanyar Jóska bácsi nyugdíjba ment, nem érez­tem azt, hogy kötelességem lenne maradni az új vezetés alatt. Csorba Csaba hívott is, de magam is szívesen jöttem vissza. Ment is Csabával a munka egy ideig, de aztán meg­romlott a viszonyunk különféle okok miatt. Nagy szerencsémre akkor indult el az egye­temen a bölcsészképzés és ’92 elején elhagytam a levéltárat. Kunt Ernő után én voltam a második hivatalos alkalmazottja a frissen felállott bölcsészettudományi intézetnek, a későbbi karnak. Persze a levéltártól itt sem szakadtam el teljesen. Kollégáimmal ki­fejezetten törekedtünk arra, hogy a történész hallgatók bejárjanak a levéltárba szakdol­gozatírás vagy kisebb kutatások céljából. Oktattam a levéltárhoz kapcsolódó segédtudo­mányokat – paleográfiát, latint, heraldikát, kronológiát –, később pedig megszerveztük a levéltáros specializációt, ami azért maradt abba tulajdonképpen, mert lecsökkent a hallgatói létszám és érdeklődés sem nagyon mutatkozott. Minden hallgató a hadtörté­nelmi specializációra szeretett volna jelentkezni, nem tudták, hogy a levéltár mennyi­vel érdekesebb... KJ: A levéltáros szakirány kidolgozása mennyire jelentett nehézséget, kikkel működtél akkor együtt? TP: Hát, nem is tudok olyan kollégát, akinek az életműve ne kapcsolódna a levéltá ­rakhoz. Horváth Zita, a mostani rektor, ő Zala megyében levéltárosként kezdte a pálya­futását, Ö. Kovács Jóska és Horváth Emőke is dolgozott levéltárban. De a többi kolléga, kezdve Bessenyei Jóskával, Tóth István Györgyön, Köblös Józsefen, Tóth Árpádon, Csiky Tamáson keresztül Faragó Tamásig, valamennyien otthon érezték magukat a le­véltárakban, tehát tudtuk, hogy mit csinálunk, tudtuk, hogy mennyire fontos a történé­szek számára, hogy levéltárba járjanak és ott el is tudjanak igazodni. Ezért dolgoztuk ki az egész koncepciót. Az is a levéltárhoz kapcsolt, hogy 1995 körül a következő igazgató, Dobrossy István volt munkatársával, Veres László múzeumigazgatóval kidolgozták az új Miskolc-mo­nográfia koncepcióját és az első két kötet segédszerkesztői munkáit rám bízták. Az első kötetben Kubinyi András mellé voltam rendelve, a másikban pedig Szakály Ferenc mel­lé. Ez borzasztóan tanulságos és fontos munka volt, mondanom sem kell, milyen sokat jelentett nekem, hogy két ilyen formátumú történésszel dolgozhattam együtt. KJ: Ezzel párhuzamosan mellékállásban visszakerültél a levéltárba. TP: Igen, Dobrossy Pista úgy gondolta, hogy ez így lenne célszerű, ezért ’95-től mellékállásban folytattam itt a levéltári munkát és ez tartott körülbelül 2009-2010-ig. Az utolsó években már anyagi és egyéb nehézségek miatt ingyen, tehát nem fizetésért dolgoztam. Csak volt itt egy íróasztalom, amely mögé bármikor leülhettem. 2010 után a hivatalos kapcsolat megszűnt, de ha tehetem, mindig szívesen és örömmel bejövök ide. Interjú Tóth Péterrel

Next

/
Oldalképek
Tartalom