Levéltári Szemle, 72. (2022)
Levéltári Szemle, 72. (2022) 1. szám - LEVÉLTÁR-TÖRTÉNET - Tóth Péter - Kis József: Miskolc - Kaposvár - Miskolc : interjú Tóth Péterrel
49 2022/1. ▪ 47 – 62. Aztán amikor eljött az ideje és elkezdtem a gyakorló tanítást, akkor magam számára is váratlanul nagyon megtetszett ez a munka, ezért óraadóként már ötödéven is tanítottam latint Debrecenben, az egészségügyi szakközépiskolában. Aztán később nevelőtanár voltam előbb Debrecenben, mellette óraadó latinból, ugyanott az egészségügyi szakközépiskolában. Később Patakon voltam nevelőtanár egy évig, aztán Kazincbarcikára kerültem az egészségügyi és óvónőképző szakközépiskolába. Ott már mind a két szakot, tehát latint és magyart is tanítottam. Ekkoriban ismerkedtem meg Kováts Dániellel és tulajdonképpen ő vett rá engem a földrajzinév-gyűjtésre. Egyébként magyar szakosként is inkább nyelvésznek éreztem magamat, mint irodalmárnak. A földrajzinév-gyűjtés hozott be engem a levéltárba is, mert előírás volt, hogy a történeti anyagot, amennyire lehet, fel kell tárni. A miskolci járás gyűjtését irányítottam, de magam is gyűjtöttem a neveket Sajószentpéteren és a környékén. Elkezdtem tehát bejárni a levéltárba és térképeket, iratokat nézegetni. Gondolom, ennek köszönhető, hogy egyszer megszólított Román János, az akkori igazgató és megkérdezte, nincs-e kedvem a levéltárban dolgozni. Mivel abban az évben született meg a kislányom és elég kényelmetlen volt kijárni Miskolcról Kazincbarcikára, egy kicsit fájó szívvel, de tele várakozással 1979. szeptember 1-jén, tehát pontosan 30 évesen, a miskolci levéltárnak az alkalmazottja lettem. KJ: Román János, amennyire lehet róla tudni, mindenképpen egy összetett személyi ség volt és maga az életútja is összetett, hiszen egy kiugrott református papról van szó, aki Borsod megye legnagyobb marxista történészének tartotta magát. Igaz-e az az állítás, hogy ő maga egy vonalas ember volt, mármint politikai értelemben, vagy pusztán egy szikár-szilárd levéltár-igazgatót láthatunk magunk előtt? TP: Szerintem inkább az utóbbi, hozzátehetjük, hogy némi rosszindulattal fűsze rezve. Semmit nem engedett, amiről úgy látta, hogy szívesen csinálná az ember. Valamiért kifejezetten nem kedvelte Kováts Dánielt és ezt a „nem kedvelést” kiterjesztette a földrajzinév-gyűjtésre is. Jól emlékszem például, hogy akkor kezdtem foglalkozni Pesty Frigyesnek a földrajzinév-gyűjteményével, ami később meg is jelent. Mikrofilmen tudtuk megszerezni a kéziratot és egy régi keletnémet mikrofilm-leolvasó mellett töltöttem a benti szabadidőmet és írtam át ezeket a szövegeket. Amikor ő észrevette, hogy ez mennyire fontos nekem, átparancsolt egy másik szobába. Mondtam, hogy rendben van. Mentem és fogtam a gépet, mert vinni akartam magammal, erre ő azt mondta, hogy nem, a gép marad, te mész. Tehát gyakorlatilag nem tiltotta meg, hogy ezzel foglalkozzam, csak éppen olyan körülményeket teremtett, hogy nem tudtam vele foglalkozni. Latin szakosként leltárt ellenőriztem, tehát a bútorok oldalán lévő leltári számokat egyeztettem, míg olyan kollégák, akik érettségivel rendelkeztek, a feudális kori iratok összevont mutatóit készítették. KJ: Szakmailag nehezen tartható álláspont. TP: Így utólag bizonyos szempontból még hálás is vagyok neki, mert például rend szeresen végeztem munkaviszony-igazolásokat a tanácsi iratanyagból. Az tételszámos rendszer volt és én az életben meg nem ismertem volna, ha nem kényszerülök arra, hogy a munkaviszony-igazolások miatt dolgozzak bennük. Ezért még hálás is tudok Interjú Tóth Péterrel
