Levéltári Szemle, 72. (2022)
Levéltári Szemle, 72. (2022) 1. szám - LEVÉLTÁR-TÖRTÉNET - Sipos András: Ember Győző terminológiai lexikona és a levéltári terminológia mai problémái
39 2022/1. ▪ 27 – 46. 39 tetést tett szöveges és nem szöveges dokumentumok között.44 Még problematikusabb, hogy definíciójában a rögzített szöveget szorosan összekapcsolta annak hordozó anyagával és rögzítési módjával, miközben a digitális korban a hosszú távú megőrzés alapja, hogy az információt a hordozó és a rögzítési technológia élettartamától függetlenül kell megőrizni. Az adathordozó kiemelt szerepe okán definíciója abban sem nyújt segítséget, hogy az egy fizikai egységre írt különböző szövegek tekinthetők-e önálló iratnak – például egy megkeresésre hátiraton adott válasz, vagy egy fizikailag összefüggő jegyzőkönyv különböző napirendi pontjai. Ember Győző ezeket „egyedi irat”-nak nevezte, szemben a fizikailag is elkülöníthető „egyes irat”-tal (2-87, 2-88), s annyit állapított meg, hogy ez „már nem levéltári egység, minthogy az egyedi iratok egymástól nem választhatók el, s így a levéltári rendszerben csak egy helyen lehetnek” (2-88). Egy 21. századi levéltári információs rendszerben azonban semmi akadálya nincs annak, hogy ezeket is önálló levéltári egységként kezeljük és írjuk le. Mindebből az a következtetés vonható le, hogy Ember Győző, bár jól látta az „irat” fogalom jelentőségét mint az egész levéltári terminológia alapját, és annak a saját rendszerével minden ponton kompatibilis meghatározásáért alaposan megküzdött, ám az általa adott definícióval a 21. században már nehezen lehet mit kezdeni. Arra vonatkozóan, hogy az Ember Győző-féle „egyedi iratokat” mely esetben tekintjük önálló iratnak, általánosan érvényes meghatározás nem adható, mivel az az adott levéltár információs rendszerének felépítésétől függ. Még inkább kérdéses az, hogy az informatikai rendszerekben előállított és kezelt információs csomagokból mit tekintünk önálló iratnak, önálló leírással ellátandó levéltári egységnek. A digitális információk tendencia-szerűen egyre kevésbé tárolódnak a klasszikus papíralapú irat-fogalomnak megfeleltethető, önálló, folytonos entitásokban. Az egy iratként kezelendő információ-együttes gyakran több önálló entitásban (például különböző adatbázis-rekordokban, sőt alkalmazásokban) kezelt tartalmak összekapcsolásával áll elő.45 A levéltári egységként felfogott irat tehát sokkal inkább konceptuális entitás, nem pedig a levéltártól és a levéltárostól függetlenül esszenciálisan létező, amelynek a rendezés során csak meg kell találni az eleve adott helyét – amint azt Ember Győző egymásra épülő meghatározásai sugallják. A fond fogalmának meghatározásakor Ember megállapítja, hogy az „a legjelentősebb levéltári egység, a levéltári anyag tagolódási rendszerének legszilárdabb pillére. [...] Minden irat, amely valamely levéltári intézmény őrizetében van, valamilyen fondba tartozik.” Kétféle fondot különböztet meg, a „szerves” és a „szervetlen” fondot, amely utóbbit más képpen „gyűjteménynek, vagy gyűjtemény jellegű, avagy vegyes provenienciájú fondnak is neveznek.” (12-175) A két alaptípus „szerves” és „szervetlen” fond jelzős szerkezettel történő leírása Ember Győző egyéni újításának tűnik. A „szerves fond” fogalma egyértelműen visszavezethető a Holland Kézikönyvben kifejtett „a fond szerves 44 A térképről például megállapítja, hogy „az tulajdonképpen nem irat, hanem – mint neve is mutatja – kép, rajz. A térképet azonban iratnak szokták tekinteni.” (2-120) 45 Boross et. al. 2019: 6. Ember Győző terminológiai lexikona
