Levéltári Szemle, 72. (2022)

Levéltári Szemle, 72. (2022) 4. szám - LEVÉLTÁR-TÖRTÉNET - Batalka Krisztina: 50 éves a BME Levéltár

63 2022/4. ▪ 62 – 68. 63 az egyetem összes szervezeti egységére kiterjedő felmérésnek az adataira, amely az őri­zetükben lévő iratanyagról készült.5 E dokumentum alapján született meg az 1971. május 10-i Rektori Tanács által megtárgyalt és elfogadott előterjesztés.6 A dokumentum két főben (levéltáros és levéltári segéderő) határozta meg a szakszemélyzet számát, valamint azt is javasolták, hogy a levéltári helyiségeket valamelyik újonnan építendő egyetemi épületben jelöljék ki. Erre nagy szükség volt, hiszen a második hazai egyetemi levél­tár 1972 februári indulásakor megkezdődött az addig begyűjtött iratok szakszerű ren­dezése, az ezt követően kiadott repertórium szerint a könyvtár 260 polcfolyóméternyi alagsori tárolókapacitásán 154,1 iratfolyóméternyi anyagot őriztek, a korábban hivatko­zott felmérés pedig a szervezeti egységek őrizetében ennek sokszorosára derített fényt. Az első év munkáiról egyébként a BME első levéltárosa, Szögi László számolt be az egyetemi újságban. 7 A maradandó értékű iratok további begyűjtése előtti akadály 1984-ben hárult el, ami­kor a Nagy Elemér által tervezett, a Bertalan Lajos utca és a Műegyetem rakpart sarkán álló Z jelű tanulmányi épület 10. emeletén levéltári célra kialakítottak egy 300 m2 -es rak ­tárhelyiséget a csatlakozó irodákkal. Ezzel megteremtődtek a folyamatos levéltári munka feltételei. Levéltáros végzettségű szakszemélyzet 1975–1984 között ugyan nem dolgozott a részlegen, ám azóta ez folyamatosan jellemző (néhány rövid évet leszámítva a rendszer­változás éveiben). 1993. január 1-jén a levéltári részleg elnyerte a szaklevéltári státust. A folyamatos iratátvételek miatt kb. 20 év alatt a Z épületi raktár is betelt, klimatikus viszonyai sem voltak megfelelőek, és az egyetem ingatlanfejlesztési elképzelései is arra­felé mutattak, hogy a levéltár 2013 elején az egyetem központi épületében nyerjen el­helyezést.8 A nettó 50 millió forintból megvalósuló beruházással Magyarország egyik legkorszerűbb levéltári raktára jött létre 200 m2 -en, két szinten a szükséges irodákkal. 9 A fenntartó BME Országos Műszaki és Információs Központ és Könyvtár tervszerű kapacitásfejlesztésének köszönhetően pedig idén újabb raktárhelyiséggel bővülhetett a levéltár: a mobilállványzattal beépített és szintén automatikus fűtő- és légcserélő berendezéssel rendelkező, a campusudvar föld alatti egyik mélyraktárában mintegy 870 polcfolyóméternyi helyet biztosítottak.10 Összességében mind a raktári kapacitás polcfolyóméterét, mind a rajta elhelyezett iratanyag iratfolyóméterét tekintve tízszeres 5 A 13/1970-71. sz. rektori körlevélre érkezett adatszolgáltatás alapján kb. 3500 iratfolyóméternyi, ve­gyesen maradandó értékű és selejtezhető iratanyag volt az egyetemei szervezeti egységeknél. BMEL VIII. 35/a. 1. doboz, BME Levéltár iratai 1958–1972 6 BMEL VIII. 5/b. 1971. május 10-i Rektori Tanácsülés jegyzőkönyve 786–789. p. 7 Szögi László: Az egyetemi levéltárról. In: A Jövő Mérnöke 20 (1973) 4. 1973. február 10., 2. 8 Az 1. Műegyetemi Levéltári Napot 2013. március 13-án tartották, amikor ünnepélyes keretek között került sor a levéltár új irodájának, kutatószobájának és raktárának avatására. 9 Cseh Gergő Bendegúz: Beszámoló a Levéltári Szakfelügyelet 2017. évi munkájáról és ellenőrzési tapasztalatáról. Levéltári Szemle 2018. 1. sz. 17. 10 A Z épületi raktár zsúfoltságból eredően a 2000-es évek közepétől az iratanyag egy része (pl. tanszéki fondok) a könyvtár törökbálinti DEPO raktárában került elhelyezésre, ezek érkeztek vissza a campus területére 2022 folyamán. 50 éves a BME Levéltár

Next

/
Oldalképek
Tartalom