Levéltári Szemle, 72. (2022)

Levéltári Szemle, 72. (2022) 4. szám - Herédi Attila: Gondolatok a Tervtárban. Az Építési Ügyosztályok Tervtára Budapest Főváros Levéltárában

16 Levéltári Szemle 72. évf . Ez a módszer annyira bevált, hogy legtöbbször még a hivatalos ügyfélszolgálati megke­resések esetében is megkérjük az adott szerv ügyintézőjét, hogy inkább fáradjon be sze­mélyesen átnézni a terveket, amelyeket aztán majd hitelesítve küldünk meg számukra. Ennek a gyakorlatnak köszönhetően a kéréssel kapcsolatos esetleges problémák egy részét már az ügyfélkutatók első megjelenésekor ki tudjuk szűrni. Tegyük fel, hogy valaki határozottan kéri egy társasház terveit, de a beszélgetésből kiderül, hogy az épület csupán pár éve épült, ezért azonnal útba tudjuk igazítani azzal, hogy az ilyen friss tervek még az adott önkormányzat központi irattárában vannak. Hasonlókép­pen, a II. világháború előttről nagyon kevés eredeti tervanyagunk van a peremkerületi épületekről – ezek csupán egyes kerületekből, egyes időkörökből, és teljesen hekti­kusan maradtak fenn. Az 1950-es Nagy-Budapest létrehozás előtt ugyanis ezeknek a mai fővárosi külső kerületeknek az építési hatósága Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye Herédi Attila A sűrítés egyik iskolapéldája: a ház tervein kívül még a kerítés és a látványrajz is egy lapon szerepel. (BFL XV.17.d.329 - 12686/4)

Next

/
Oldalképek
Tartalom