Levéltári Szemle, 72. (2022)
Levéltári Szemle, 72. (2022) 2. szám - LEVÉLTÁR-TÖRTÉNET - Szálkai Tamás: "mennyivel megbecsülendőbb az írásban fennmaradt források anyaga..." : Herpay Gábor tanulmányútja és a debreceni város levéltár rendezési terve, 1915
56 Levéltári Szemle 72. évf . Áll ez az igazság akkor is, ha vannak, akiről nekünk a történelem beszél, legnagyobb tette, legtöbbször nem azzal a szándékkal s olyan öntudattal történt, hogy abból a következő nemzedék tanuljon, mely annak a cselekedetnek esetleg sem pozitív, sem negatív értéket nem tulajdonít, de viszont jöhettek olyan idők, alakulhattak úgy a körülmények, hogy valamelyik előd tetteinek nagysága és emlékezetre méltó volta nemcsak nyilvánvalóvá lett, hanem egyszersmind szükségét érezték annak, hogy az valami látható módon álljon az utókor előtt, egyfelől emlékezetül a múltra, másfelől buzdításul és intő például a jövőre nézve. Innen magyarázható annak a sok emlékjelnek, emlékoszlopnak és szobornak a keletkezése, rendkívül nagy fontossága és jelentősége, különösen az írás mesterségének feltalálását és feltalálása után, annak szélesebb körben való elterjedését megelőző időkből, mert hiszen azok nem egyebek, mint az illető nép szellemi nagyságának, alkotásra képes erejének s azon kor szempontjából vett kultúra magasabb fokaira való fokozatos emelkedésének csalhatatlan és kétségbevonhatatlan bizonyosságai. Ha tehát ilyen fontos és szinte megbecsülhetetlen nyeresége a történettudománynak már az efajta források létezése is, amelyek pedig a valamikor hozzájuk fűződött nagy nemzeti ideálok és alkotások lényegét, tartalmát és minőségét, mennyivel fontosabb és belső értéke szerint mennyivel megbecsülendőbb az írásban fennmaradt források anyaga, mely a szomorú, vagy dicsőséges múlt képének nemcsak kontúrjait jelzi, hanem a lényeg és társadalom sokszor legaprólékosabb részleteiben úgy állítja a múltat a jelen szemei elé, hogy az a nemzeti ideálok ébrentartásában és megvalósításában ha nem is mindig elhatározó, de kétségkívül állandó befolyást tud felmutatni. A nyugati kulturállamok és ezek között elsősorban Németország, már régen felismerték ezeknek az írott emlékeknek s velük együtt a levéltáraknak nagy fontosságát, ami a levéltárak épületének, helyiségeinek, majd a levéltárak szakszerű rendezésének és hivatásuk magaslatán álló, valóságos tudós levéltárnokok alkalmazásának és egész levéltári szakirodalom keletkezésének külső tényeiből is eléggé kiviláglik. Hazánkban még csak most kezd derengeni a hajnal a levéltárak jelentőségének komoly és a levéltárak jelentőségének komoly és a nemzeti műveltségi fokához illő felfogása és méltánylása tekintetében, amiből viszont – sajnos – minden rosszakarat nélkül vonható következtetés a tudományok fejlődésére és fejlettségére nézve a külföldi kultúrállamokban tapasztalható haladáshoz képest. Csodálatosabb ez annál is inkább, mert hazánkban a levéltárak, ha azok eredeti, kezdetleges állapotukban maradva, semmi fejlődést nem mutatnak is, igen nevezetes szerepet játszottak és az úgynevezett hiteles helyek levéltárai, mint hasonlíthatatlan magyar specialitás, valósággal frappirozták a külföldi levéltári szakembereket a magyarországi levéltárügy szervezettségével. Méltán illeti tehát minden dicséret és tisztelet azokat és kíséri méltó hála azoknak úttörő munkásságát, akik a magyar levéltárügynek a nemtörődömség és semmibevevés méltatlan állapotából történt felemelésének és modern, magyar levéltári szakirodalmunk megszületésének bölcsőjénél állanak, amilyenek dr. Csánky Dezső országos főlevéltárnok és különösen egyetlen magyar levéltári szaktudósunk Tagányi Károly országos levéltárnok. LEVÉLTÁR│ TÖRTÉNET
