Levéltári Szemle, 72. (2022)
Levéltári Szemle, 72. (2022) 1. szám - MŰHELYMUNKÁK - Nagy Ágnes: A magánélet dokumentációs univerzuma : elméleti megfontolások és gyakorlati tapasztalatok a magániratgyűjtés terepén. 2.
15 2022/1. ▪ 15 – 26. Nagy Ágnes A magánélet dokumentációs univerzuma Elméleti megfontolások és gyakorlati tapasztalatok a magániratgyűjtés terepén II. Jelen írásom előzményében, a Budapest Főváros Levéltárában folyó magániratgyűjtés tapasztalatainak elméleti áttekintésében a különböző levéltárfelfogások és a magániratgyűjtés viszonyával, a proveniencia elvének szerepével, a családi írott múltnak a családi emlékezetteremtésben betöltött helyével, valamint a gyűjtési gyakorlatunk kérdéseivel foglalkoztam.1 A levéltári feldolgozó munka következő szakasza az iratrendezés, amelyet szintén elméleti megfontolások összefüggéseibe helyezhetünk. Az iratok családi őrzésének fizikai körülményei, a család által kialakított rendjük, a levéltári fondleírás szempontrendszere és a fondszerkezeti jellemzők feltérképezése a családi múltőrzés mellett annak a dokumentációs univerzumnak a levéltári és társadalomtörténeti megismerését is szolgálja, amely a hétköznapi írásbeliség talaján jön létre, és amely a legpregnánsabb nyomait a magánirat-hagyatékokban hagyja hátra. A rendezés párhuzamos útjai A közigazgatási – a különféle hivatalok és intézmények által termelt – iratokhoz képest a magániratok fizikai mivoltukban is sajátos vonásokkal bírnak. A lakások magánszférájában felhalmozódó és megőrződő dokumentumok a hivatali irattár rendjéhez képest egészen más tulajdonságokkal rendelkeznek: személyes tárgyként kezelik őket, és ekként is viselkednek. A hozzájuk való viszony nemcsak a jogbiztosítás funkciójának szükségességén alapul, hanem érzelmi kapcsolaton, a személyes emlékezésen is. A magánszférában történő őrzésük, tárolásuk a maga egyediségében mutatkozik meg, amikor retikülökbe gyömöszölt évtizednyi bérpapírral, szalagokkal átkötött levélcsomókkal, vagy kis feliratozott csomagokban őrzött hajtincsekkel találkozunk. A családi iratoknak ez a fajta, a levéltárost zavarba ejtő tulajdonsága a rájuk irányuló, időben és társadalmi közegben is változó levéltári szemléleten is nyomot hagy. Olyannyira, hogy az 1898-ban megjelent úgynevezett Holland kézikönyv – A levéltárak rendezésének és leírásának kézikönyve2 – úgy tekint az „úgynevezett családi vagy házi levéltárakra”, mint „ezek ál talában inkább iromány- és irathalmazok, amelyeket magánszemélyként vagy valamely egyéb szerepkörben, olykor éppenséggel ritkaságok gyűjtőiként szereztek és őriztek meg 1 A Levéltári Szemle 2021. évi 2. számában jelent meg, lásd: Nagy, 2021b. 2 Magyar fordítása 2019-ben jelent meg, lásd: Muller–Feith–Fruin, 2019. MŰHELYMUNKÁK
